NEGYEDIK FELVONÁS

KÉT KÖLTŐ

(Szín: Vadon, elől kunyhó. Lorán kulcsolt kezekkel áll.)

BIANKA (előtte)

Még most is megvet ön? Jó; távozom;
Ne higgye, hogy epedni s az eget
Megyek imádni áldásért fejére,
Mint rossz színműben. - Ön nem ösmeri
A nő-kebel szép tükrű tengerét.
Vagy tán leckémből, melyet térdein
Csuszott tanulni? - Én önt gyűlölöm
Természetem egész tüzével és
Megbosszulandom, hogy könyörögni láta
És oly kicsínyen. - Még találkozunk. (El.)

LORÁN (komoran)

Takarodjék csak, mindent elhiszek. -
Könnyül lélegzetem, melyt a kigyók
Nehézzé tettek. - Most szabad vagyok!
Hisz annyit éltem másnak, hogy magamnak
Is illenék már élnem egy kevéssé,
A társaság nyügétől is megmenekvém,
Mi csak patkányfogó s mi foglyai
Éhségből egymást esszük. Rendezett
Pillangó-gyűjtemény, hol mindenik
Lepének tűvel van kiütve keble. -
Gyermeknek szép, kinek, ha csillagot kér,
Adj fényes rothadó fát, és beéri;
De a müértő néz örömtelen,
Mert tudja, hogy mi gyémántként ragyog,
A szőnyegen túl könny volt, s megfagyott,
Részvétet esdve ember-kebleken. -
Nem fértek vágyaim az ősi házba,
S most szűk tanyám is üresen marad.
Sebaj! Bálványokat füstöltem el,
S kis áldozat, ha rá'dásul az egy
Isten kiment is keblemből velek.
Hisz hon, szerelem, barátság és erény
Mind, mind, pénzünknek csillogása csak,
Mely addig él, míg készpénzül kel el. -
Ellenben nyertem, mert mi elrabolta
Virányimat, a fagy jéggé töri; és
A jég nem hervad. Én nyugodt vagyok,
Mint régen, bár csak alvó tűz előbb,
Most szén. De mindegy! A bölcső s koporsó
Szűk; csendes mindenik; s boldog lakója,
Mert meztelen; nincs vágya, nem csalódik,
Nincs semmije, és így nem is veszíthet,
Igaz, nincs kéje is; de óh, amaz
Sokkal több életünkben. - Hah! Ki jő?
(Gerő és Piroska képeket és fegyvereket hoznak.)

GERŐ

Mi még maradt, elhoztam, jó uram! -

LORÁN

Mit hízelegsz! Urad már nem vagyok. -
(A képeket széttaszítva.)
Mit hordod hozzám e torz képeket,
Minő gúnnyal néznek le vásznaikról,
Mint hogyha mondanák: mindent, mi vagy:
Nekünk köszönd; vagy hogyha nem hiszed:
Próbáld meg; tégy - s leroskadsz. El velek!
Nyugodtak, mint egy kurta éj után;
E szíven dúló ezredév dacára.
Hányd őket tűzre, felmelegszenek tán.
(Érzékenyen.) Anyám! Itt vagy te is? Hozzád jövék,
Legvakmerőbb reményim - mellyeket
Nem érte senki, mondni nem merék -
Szelid kebledbe súgni. És mosolygott
E vászon olykor, inte, sírt velem,
S kihalt-e most lelkemmel? Vagy miért nem
Mosolyg e fegyverekre, melyeken
Fájdalmim írja van? (Hidegen.) Ne, fogd, Gerő,
Vidd ezt is tűzre, mert zsidó-piacra
Kerülne, s tán csapszékbe két forintért,
S az egykor kedves ottan nézze-é
Garázda cimborák tréfáit?

GERŐ

Ön
Megváltozott, hol szín, erő, mosoly?

LORÁN

A szint s mosolyt megette az erő,
S erőm e küzdésben megsemmisült.

GERŐ

Mi hang! Ön Isten ellen vétkezik.

LORÁN

Éj! Hol tanultad ezt a cifra szót?
Ismerlek jól, hizelgő macska-faj,
Ki szádban istent hordasz s körmeid
Szivedbe húzvák. - Ah, de jól teszed,
Az a bolond, ki ennyi szent igére
Gondolja: még maradt a szívben is
A jobb érzésnek némi kis salakja.
S te jót kacaghatsz: mert az ég magas,
Átok, keserv odáig míg felér:
Esővé lesz, s hizelkedő ez is,
A dúsat áldja csak.

GERŐ

                             Tréfál ön, úgye?

LORÁN

Ne kérdezd, mondd előbb, hogy fürteid
Szőkék-e még?

GERŐ

                     Vagy harminc év előtt!

LORÁN

Vén vagy tehát. - Nem, nem, vén nem lehetsz,
Gyermek vagy, mert a gyermek még örül;
Hogy tudna az mosolygni, aki már
Félszázadig küzd? Küzd, és nem tudá
Még nyughelyét kivívni, a koporsót!
Tudod mit? Menj, siess, ha hatni nem tudsz,
Ki a világba, tüstént megtanúlod,
Mi könnyű az.

GERŐ

                     Az Istenért, uram!

LORÁN (üti)

Te vén hizelkedő! Szód mit sem ér
Az Istennél; ő áldozatra vár.
S gúnyul ragyog le csillagezredével
Bűn- és nyomorra. Tégy, mint én, ne várj
Kegyétől semmit s nyersz, mert megmarad
Imád s csak azt kapsz, mit kapnál különben. -
Hát ez ki? - És mi gondom, hisz leány.

PIROSKA

Ég látja szívemet, mint szánom önt.

LORÁN

Ki engedé, hogy szánj? Nő - férfiút!
Ne bánts! Kezet szorítsz? - Jó, értelek:
E gyűrű fénylik rajta, nesze vidd.
Kivánod éltemet? Vedd, és én nyerek;
Te kettes kínt. - Azonban hogyha pénz,
Kegy és ajánlat kell, rosszul jövél,
Mert a koldus kockáját nem tudom
Megtenni, és koldús ajánlata
Még rosszabb semminél a nagyvilágban.

PIROSKA

Elismer.

LORÁN  

            Mért? Hogy még nem hódolok?
Látom, csinos vagy, mást csalhatsz, de én
Órákat vettem emberismeretben;
És megfizettem értek szent hitemmel.

GERŐ

Ő hitvesem.

LORÁN

                   Ő hitvesed? S miért,
Ha már nagyobbá nőtt fel állatod
Lelkednek szikrajánál, s nőt veszesz,
Nem választottál rútat, ostobát,
Vétkezni renyhét? Nézd, nézd hölgyedet!
Minden vonásán élet; bájiban
Ezer csalódás, csalfaság honol.
Az élet nem fér nyűgöző körébe - -
A nő addig jó, míg rossz nem lehet,
Vagy nem tud, aztán gúny - örök gyalázat,
Ha férfiút, ki Istenné lehetne,
Lúd dönt meg; mely magában mit sem ér
S két nap van ára, mint új tánczenének. -
Ládd, volt keblemben szellem és erély,
Lehettem volna hajdan Cassius-szá,
S két nő kezébe fúlt örök nevem;
Sárrá levék.

GERŐ

                     Ő hűn szeret.

LORÁN

                                           Hazudja.
Még azt sem tudja, mit tesz az, szeretni.
Nem fajtenyésztés az, nem házasúlás,
Hogy ingyen házhoz jussunk, gazdaságból.
Nem fontolása jó tulajdonoknak. -
Szeretni költészet kell és lemondás,
Magasztos lélek, így ti nem szerettek.

GERŐ  

Piroska - -

LORÁN

               Mit - te vagy? S nem ösmerélek!
De mit csodálom, oly ifjú maradtál,
És én - -  - Leány! Te engemet szerettél,
Most serpenyődben forralod naponta
Szerelmedet és tűzhely lángitól
Pirul fel arcod: akkor könnyezél,
Most boldog vagy - és én leroskadoztam. -
Férjed becsűletes, jó férfiú,
Tulajdonidat egyig ismeri,
S azért becsül - ne félj, hogy hűlni fog.
Én megfagyék. Mit ér a lángkebel hát?
Ti hosszú, csendes éltet éltek - én
Nehány üdvpercet, s ez, mit tik nem éltek. -
Ha, há! Még olvadok - el, gondolat. -

KÖLTŐ (belépve)

Ön Zordy?

LORÁN

                  Voltam. - Mit kíván?

KÖLTŐ

                                                Mi kéj
Önt látnom, önt, Prométheuszomat.
Költő levék ön által, ön tanítá
Imádni a szendergő érzeményt:
Hon és leány kettős oltárinál.

LORÁN

Ön zend hitű; vigyázzon, mert az üdvöt
Melyt Ormuzd, a költészet alkotott,
Feldúlja Ahriman, a közvilág.

KÖLTŐ

Ön lelke szállt meg.

LORÁN

                              Mért fogadta el.
Megmondtam volna, démon, űzze el;
Ki egy böcsűletes, jó gazda férjt,
Piros pofájú gyermekek szülőjét -
Ki minden szombaton krajcárt bocsát
Zsíráért a szegények perselébe -
Haszontalan ábrándossá tehet.

KÖLTŐ

Jobb így: költő vagyok, s e névre büszke.

LORÁN

Költött ön, úgye, zajgó érzeményt,
Tisztát, magasat, és kigúnyolák?
Hogy is ne, több a béka, mint kesely
És kevesebb posványa az egeknél.

KÖLTŐ

Sőt, hírben állok.

LORÁN

                         Nem költő tehát,
Hizelgő rabja minden gyöngeségnek. -
Vagy tán előidézte Cassiust
Hű Brútusával, és papíroson
Küzdött Rómáért. Mért költötte fel,
Hogy sírjon Brútus? Hisz nem érti senki! -
Talán munkáját honja zsarnokának
Ajánlta? Mert ez azt jól megfizette!
Piha! - Nem rontá-é meg rímeit
A rab hazának haldokló nyögése? -

KÖLTŐ

Nem lelkesít költőt danolni a pénz.

LORÁN

Akassza fel tehát magát, nehogy
Meghaljon éhen.

KÖLTŐ

                          Népem jajgatása
Fájt, mert értém Cassiust, s jövék
Az ígét testté tenni: megtudám
Hogy ön itt van, s így társaságunk
Meghívja.

LORÁN

                      Látja, gyermek ön.
E játszi képek addig tartanak csak,
Míg a lepének szárnya boldogít.
Míg ellenségül kórót vagdalunk. -

BIANKA (Belényi-, Hars- és Pikóval megjelen.)

Ott van, fejére nagy díj tétetett.
(Társai előbbre jönnek.)

LORÁN

Lám, lám, barátim itt is felkeresnek.
Lehulltatok, levelimet leéve,
S most visszajöttök még a törzsökért. -

HARS

No, rajta!

PIKÓ

              Foglyom vagy. - Tán senki sem lát,
Nevemnek ártani.

LORÁN (üti őket)

                           Ne mondja senki,
Egy porcikátok volt becsűletes,
Mert ráfognák: ez az, miért az Isten
E rossz világnak máig is kegyelmez,
S szép mindenségéből e dögfekélyt
E bűn-kelést nem metszi fel. - (Körülveszik.)

GERŐ

Szólóm vagy nékem is még, ronda faj,
Házasságrontó, szerelemkészítő,
Lázár tettekben, ámde dús tanácsban,
Gyors jó ebédhez, sánta éhezőkhöz,
Siró halottnál, és vak szenvedőknél.
(Ezalatt kihajtja őket. Lorán követ dob utánuk.)

LORÁN

Ezt adhatok még.

BIANKA (kacagva)

                           Délceg férfiak!

LORÁN (a költőhöz, hidegen.)

Im, ifjú, hogyha költeményeidben
Barátságot dicsértél, hont, erényt,
Menj, vesd el őket, mert lép mind csak ez,
Melyen, ha ott sülsz, megkopasztanak.
S panaszaidnak éles gúny felel.
(Tűzzel.) Danolj kutyát ezentúl, már nem embert,
Az hű, ha lakomádnak csontjain
Rágódhatik; ez, nőljön kebleden,
Hizzék véreddel s megnől vérkutyává.
Farkast danolj, mivel becsűletes
S agyarkodik, ha martalékra tör,
Nem hízeleg, csókkal nem mérgesít.
Medvét dicsőits, mert könyrűletes,
Egyszerre fojtja meg gyász martalékát,
Nem szívja ki cseppenként életét,
Nem öl tréfából, csak míg éhezik,
Nem dúlja önfaját s nem is kivánja,
Hogy lágyszivűnek hívja a világ. -
(Nyugodtan.) Ne higgy gyermeknek, hogyha hízeleg,
Mert csínt tett, vagy játékért jött könyörgni;
Ne hidd a papnak, hogy hivén keserg,
Számolja temetési jövedelmét;
Haldoklónak sem higgy, ha bűnein
Sopánkodik, e percnyi bánatával
Istent vágy csalni, s bűntelt életéért
Bocsánatot reményl. - Csalj, ölj, kacagj!
Mert hogyha jó vagy: bibliánk hazug:
Hogy a díj tetteinkhez méretik. -
Higgy mindent gaznak, ez az emberek közt
Kopernikusznak csillagrendszere,
Mely legtöbb mozgást legjobban kifejt;
Rendbontó üstököse csak kevés,
S ki tudja még, rendbontó-é ez is...

KÖLTŐ

Mind elhiszem, ha lelkemet kitéped. (El.)

LORÁN

Im, ennyi ember, ennyi színbarát,
Ily sok pallérozott, müvelt levente,
Mindnyájoknak tevék szolgálatot,
Te egy nem vettél tőlem semmi jót,
Te egy csúfoltatsz durva pórfiúnak,
S oly sok barátból sírkereszt gyanánt,
Te egy maradtál nékem hű barát.
Add hát szorítnom kérges jobbodat,
Természetétől kérges mindenik,
Sok örökösen köszörül külsején,
Hogy síma légyen, és lesz, ámde kérge
Szivére ül, hogy bizton megmaradjon. -
De hát, ki áll jót, hogy te üstökös vagy?
Nem-é vagy ember? - Menj, ne lássak embert.
Mert képmásában az Istent utálom. -

GERŐ

S hogy léssz nélkülök?

LORÁN

                                Jobban, mint velek.
Kit pénz, kit rang, körülmény kap fel, és
A lélek s elme oly hitelveszített,
Hogy véle többé senki sem törődik.
Most, hogy becsülhessem meg önmagam,
Próbát teszek: mennyit bír tenni ember?
Hisz oly kevés kell élni és gyalázat,
Ha a rágó erőmű egy nap is,
Többet rág össze, mint amennyit ér.

GERŐ

Jöjj hát, Piroska, sírj helyettem is,
Mivel különben a könyű megöl. (El Piroskával.)

LORÁN

A költőt gúnyolám, s ő hű maradt
Magához, ihletetten válaszolt.
Büszkén, mint istenlakta ház. Hogyan?
S én eltagadtam a költészetet?
Ez egy világot, melyben rény honol.
S a megcsalott, mint Isten, iszonyún
Döröghet átkot a bünös világra.
Láncát szakasztott tigrisűl ijesztve,
Mely még imént ingerlé, a csoportot. -
Igen, megírom sorsomat. Talán
Ezért tépé le mind a fergeteg
Életvirágimat, hogy szép füzérré
Kötözze homlokomra. - Tán azért
Állt meg szivem verése, hogy nyugodtan,
Mint Isten, alkothassanak színvilágot,
A gyöngyöt megteremjem, mint csiga,
S a gyöngy fényébe menjen életem,
S én veszhetek, ha gyöngyöm él. - Ki mondja,
Nincs élvem? Költhetek. - Munkára hát. -
(A kalibába megy. Váry, Jolán, Jenő, Szendrődy, Dúlházy, Pikó, Hars.)

VÁRY

Miért vagy oly komor?

JOLÁN

                                  Kinek nevetnék?

VÁRY

Nekem.

JOLÁN

             Neked? - Hát meg nem hódolál?

VÁRY

Hisz itt gazdasszonykodhatol, Jolán.

JOLÁN

Menj, menj! Ne untass - térjünk vissza a
Városba.

VÁRY

             Úgy? Te a világba vagy
Csak jó, nem nőnek, megcsalál.

JOLÁN

                                             Meg ám te.
Minden mulatságból kizársz, de én
Cseléded nem leszek. - Mi ház ez itt?

GERŐ

Egy embergyűlölő tanyája.

JOLÁN

                                            Hadd
Maradjon.

VÁRY

                 Szét kell hányni, érted-é?
A dalnok jő eszedbe?

JOLÁN

                                    És ha jő?

VÁRY

Csak hív egy nőcske ez még konty alatt is.

JOLÁN

Gyanút ne, én megőrzöm jobbomat.

VÁRY

Meg, mert vigyázunk. (El Jolánnal.)

SZENDRŐDY

                           Hars! Széphalminé,
Mondják, beteg, miért?

HARS

                                Egy bál után.
Tán nemtelennel táncolt, s megtudá.
Nőnél elég ok. - Azt tudod: Jenő
Téző barátom; tegnap is kacagva
Anyósáról mondám: ifjabb, ha volna
Szánnám, hogy a pokolra nincs talán még
Elég sok érdeme. De így mehet. -
Szép munkám volt ma, Zordyt megfogám
Egyetlen én, és ő hatodmagával.

SZENDRŐDY

Hol?

HARS

         Itt. De kért, tudod, hogy jó valánk,
Hát elbocsájtám. - Mit mond majd barátom?
(Jenőhöz, bókok közt.)
Jelentem önnek, Zordy itt barangol;
Nehány segéddel könnyen elfogom.

JENŐ

Ez önt nem jól jellemzi, hogyha én
Megváltozám, nálam van ok.

MIND

                                             Van ok. -

JENŐ

Hallom, nyomorban él, küldnék segélyt,
Ha elfogadná. -

DÚLHÁZY

                         Mért e naplopónak?

HARS

Mért volt szűk kamrához konyhája tág.
És mindemellett ön nehány forinttal
Fényesb urat játszik, mint ő ezerrel.
Hiában, az ízléshiány!

SZENDRŐDY

                                    Ha már
Nagylelkű ön iránta, táncvigalmat
Rendeljen el javára, s mindenik
Szivesen táncoland jó cél miatt.

JENŐ

Nem, nem, tudom, megítélt a világ
Barátlan tettemért. Én metsztem el
Létfája ormát, hogy törpén maradt,
S felette sok nagy lélek átka ül.

PIKÓ

Ez túlszerénykedés, vagy hát nem-é
Dicső, barátját adni a hazáért?

SZENDRŐDY

Csak ő hibás, mint minden lángkebel
A közvilágra ha kilép: legelső
Lépése botlás, mintha sas kivánna
Pályázni földtúrásban vakanddal.
Nem őrizhette ön meg.

JENŐ

                                      Úgy hiszi? (Mind el.)

VÁRY (Biankával jön)

Mily üdv önt itt találni!

BIANKA

                                      Félre most
Ily balgasággal, már sem gyermekek,
Sem holdüvöltők nem vagyunk, hogy egymást
Olyakkal vágynók csalni, mit nem érzünk,
Mi a szótár- s költőknek képzetéből
Életbe nem ment. Ön jól tudja azt,
Minő szerelmet érez a szinésznő,
Ki eljátszá minden költészetét.
Ön tudja, hogy mi csókját lelkesíti,
A koldus művészet kenyérhiánya.
Én is távol vagyok keresni érzést
Az úri szívben, mely kéjmámorában
Kiaszott, míg különbséget nem ösmért
A szív és más egyfontnyi hús között.
Jól ismerem, minő a szenvedély,
Melyt égi szerelemnek csúfolunk,
Mely szőnyeges termeknek csarnokából
A szende lakba vonz. - Azért ne légyen
Közöttünk tettetés. Ön csalva van:
Jolán első szerelme édenét
Egy verselő lopá el ön előtt,
Ki hogyha éhezik, mérgében ír,
S tollán rágódva ékes jambusokba
Szerkeszti éhokozta kínait.
Megbántott engem is, tanúm az ég,
Minő érzékenyen: kezet reá,
Bosszútársak leszünk, s bűnhődni fog.

VÁRY

Legyen meg.

BIANKA

                       Mind öné leend az üdv.
Mit adni képes női szerelem,
Mindegy, mi föld termé meg a virágot. (Váry el.)
S ha győzök, bírok-e győzelmemen
Örülni is? - Óh, nem, sötét szemekkel
Néz a gladiátor, ha győz, hiszen
Barátát gyilkolá a tapsokért,
S helyette bűntudat az, mit cserélt. (El.)

LORÁN (írásokkal kijő a kalibából)

Nem várom, hogy kihajtsatok, megyek. -
Így, kész a terv, meglátom, sírnak-é
A hős felett, kit tréfából megöltek.
Felköltöm-é a szikra jót szivökben,
Mi mindenik bünös keblében él,
Mint földedényben a bornak szaga,
S e bort teremtőnk önté még belénk. -
De ha lehullnak szó-villámaim
A bűnkéregről? - Óh, hisz a nagyon
Gonosz s ártatlan abban egyező,
Hogy nem pirul, s a bűn súlyát nem érzi.
Mit akkor?