|
(Rozgony mellett két pór
nagy sírhalmot rak, mellette egy kisebb sírnál Dávid mereng.)
ELSŐ PÓR
Miért dolgozunk,
András bátyám, tudod?
MÁSODIK PÓR
Bérért. -
Vagy ékesebben,
hogy legyen
Hová fejét
lehajtni a magyarnak. -
ELSŐ PÓR
Nem úgy - én annyit hallottam susogni,
Hogy már ma éjjel messze-messze földről
Vitézek jőnek e sírhoz tanácsra.
MÁSODIK PÓR
Bizony szeretném én is hallani,
Mit szólanak az új király felől.
Inyökre van-é?
ELSŐ PÓR
Mit búsulsz azon,
Mi hátad nem töri? Néhány kapával
Vess addig inkább.
MÁSODIK PÓR
Már úgyis elég
nagy.
(Dávidhoz.)
Rakjunk-e rá gyöpöt?
DÁVID
Ne bántsd, ha minden
Században még e sírt gyászolni ok lesz,
Egy ember jő elsírni kínjait
Rozgony terére, gyöp növend felette,
Szentebb, mint ciprusok, mint síri rózsák,
Mert azt csak az éj harmata növeszti,
Ezt a nemesb szív honfi könnyei.
(Újra elmereng.)
MÁSODIK PÓR
Láttad mi sápadt s milyen ifjú még
Szánom szegényt.
ELSŐ PÓR
Pedig megszokhatod
Az ilyen arcot mostan az urak közt.
Maholnap ennek is dombot rakunk.
(Hátralépnek.)
DÁVID
Leány! Miért élsz oly mélyen e kebelben?
Mért égetsz úgy, midőn csak jégdarab vagy?
Miért kísérsz most, hisz testvérimet
Jöttem siratni, és te meglopod
Könyűimet?
MARGIT (remegve
jő s körülnéz)
A harctér itt vagyon -
S egyet sem
látok. - (A pórokhoz.) Hej, mi domb ez itt?
ELSŐ PÓR
Sír, asszonyom, a rozgonyi csatáé.
MARGIT
Ilyen nagy, és e kisebbik kié?
ELSŐ PÓR
A nádor gyermekéé.
MARGIT (kábultan)
Rossz fiú!
Ki látta
azt aludni napvilágon
És ily
magánosan?
MÁSODIK PÓR
Ketten feküsznek:
Aba, László.
MARGIT
Ketten? Miért nem hatan!
Egy sírban
lenne a nádor-család,
Közénk
tenném agyonvert apjukat.
S utána
dűlnék. - Úgy-e emberek,
Ily sír
páratlan lenne a világon? -
Hogy
kértelek, ne menjetek fiúk,
De nem
fogadtatok szót a szülőnek
S utolért érte
Isten büntetése. -
El, el
könnyű - mert még sarat csinálsz,
Megcsúszom és vén
térdem meghajol
A rossz fiúknak
sírján. - És miért ne
Hajoljon az meg?
- hisz fonnyadt szemem
Egyért is
alig bír már sírni annyit,
Hogy meg ne
szólják a rossz emberek.
S a
másiknak mi jut. Hej, hallod
ember,
Miért nem faragsz
keresztet e halomra?
ELSŐ PÓR
Mert átkozott, -
a szentegyház kizárta.
MARGIT
Ki mondta azt! -
a nádor gyermekét -
Hisz a gyermek
nem tudja, mit mível!
Ostromba bírák -
ahelyett, hogy által-
Szúrjátok, mért
vesszőt nem fogtatok,
S vertétek volna
vissza az ölembe. -
Abám
szivedben a szúrás, vagy a főn?
Hisz szíved
jó volt, főd volt csak hibás,
S még az
sem úgy, mint Csák, kit hallgatott,
Ki
elcsábított - a gyermeklopó! -
DÁVID (közeledve)
Te sírsz-e itt,
anyám?
MARGIT
Én,
gyermekem.
MÁSODIK PÓR
Szegény asszony -
jerünk, komám haza
Úr sem
szeretnék mindég lenni, látom -
Kardcsörgést
hallok, jőnek a vitézek. (Társával el.)
(Miklós, Domos, János, kissé később Csák,
Erzsébet, Zách, Drugeth, Berend, Zsámbokréti, s más urak, fegyveres néppel
jőnek.)
MIKLÓS
Barátim,
szúrjunk e sírhoz jegyet,
Nehogy
veremnek nézze az utas!
(Dárdákat szúrnak a sírhoz.)
Mulassatok
holt bajtársak vele.
DOMOS
Sokan
jövünk-e össze már ma éjjel?
MIKLÓS
Sok nem
jöhet, de férfiú ki itt lesz.
DÁVID (Margithoz)
Törüld le
könnyedet.
MARGIT
Igaz fiú,
Mit sírok -
hisz még itt van négy fiam.
MIKLÓS (súgva)
Nézd, nézd
öcsém, anyánk minden bizonnyal
Haza
szeretne csalni.
DOMOS
Félek én is.
CSÁK (belépve)
Megérkezétek,
látom, híveim.
MARGIT
Gonosz fiúk
- nem mond-e egyik is
Üdvözletet
a megtörött anyának?
TÖBBEN
Ki e
nő -
MIKLÓS (büszkén)
A
nádornak özvegye.
MARGIT
S e
gyermekek szülője. - (Kézen fogja
őket.) Jöjjetek,
Elég volt
kettőt nékem elveszítnem
Egy
álomért.
CSÁK
Nem álom a szabadság
Reménye,
vagy ha az, úgy istenálom.
S
előttem az üdvösséggel csak egy.
MARGIT
Nekem az
üdv imám. A földi kéj
Szép
gyermekim. - Ah, én rég megtanultam,
Hogy a
szabadság minden üdve csak,
Hogy árvát,
özvegyet s koldust teremt.
CSÁK
A pórnak.
MARGIT
Büszke férfi, lángszavad
Csábjával
ástál sírt már két fiamnak,
Bocsásd a
többit - érd be már ezekkel -
Vagy végy
még hármat, s adj egyet nekem,
Hogy a
világ kacagva azt ne mondja:
Bolond
anya, hat gyermeket szülél
S szemed
befogni nincsen senkid is.
CSÁK
Mehettek
mind.
MARGIT
Nem mozdultok, fiúk?
Nem
hallottátok-e, hogy elmehettek?
Bűvölve
vagytok-e ez óriástól?
Hogy átok
zúzza szét minden reményit,
Hogy légyen
koldus ő meg a haza,
Mely
lelkemet s családomat kiölte.
CSÁK
Asszony!
Szavad éretlen, menj közülünk.
MIKLÓS
Menj, jó
anyám.
DOMOS
Hidd, jő még jobb napod.
MARGIT
Majd,
hogyha e nagy földön nem leend
Biztos hely
számotokra s visszatértek,
Megőrzöm
nektek addig e helyet. -
Óh, kedves
gyermekim, hát menjek-é?
És menjek-e
csakugyan így magam?
(Eltántorog.)
CSÁK (Dávidhoz)
Te könnyezel?
DÁVID
Ne bánd, ha néha-néha
Gyöngébbnek látsz talán, mint illenék.
Vannak, kiket a természet puhább
Szívvel ruházott fel: megérzenek
Kéjt, bánatot s aztán megkönnyezik -
De ép azért ha jő nehéz csapás,
Nem dűlnek el, mert szívök meghajol,
Míg Csák, te, ha sírsz, a könnyű meg is fojt.
CSÁK
Az meglehet. - De
most le a föveggel!
Nem embereknek
sírja ez csupán,
De nemzeté - és
elveszett dicsőség
Nagy sírja, míg
mi árnylelkek vagyunk
A jobb korból,
kik most körűle állunk.
De félre bú - nem
rekviemre jöttünk,
Könnyet nem bírna
köztünk senki sírni
Annyit, mint
mennyi ily két sírt megillet,
S tettet kívánnak
inkább hős lakóik.
Tanácskozzunk
hát, társak, mit tegyünk?
MIKLÓS
Mit eddig. -
Miért nevetsz Zách Bódog?
ZÁCH
Azt,
Hogy amit
tettünk, többé nem tehetjük.
MIKLÓS
Azt nem, de újat.
ZÁCH
Tedd, ha tetszik.
MIKLÓS
S én
Pihenni nem
tudok, nekem nap - éjt
Virasztanom s
küzdnöm kell, hogy megéljek.
ZÁCH
Légy éjiőr s
kiáltsd nekünk az órát,
Kik nyugton
alszunk párnáink között.
MIKLÓS
Jól van, leszek,
de éji álmaidba
Súgom be
majd az áruló nevet,
Míg
szürkületkor olyakat kiáltok,
Hogy
felriad hangomra a magyar.
ZÁCH
Én áruló? -
Rabló fiú, te mondod,
Ki
zsarlásiddal gyűlöltté tevél.
MIKLÓS
Torkodba
verjem-é e szót, kuvik,
Ki
rémhirekkel jársz kisértni köztünk.
ZÁCH
S mi vagy
te, hogy néhány kámzsát levontál,
Néhány
nőt kardra hányatál negédből,
Nagy
hősiség valóban.
CSÁK
Csend legyen.
Itt is
hasonlás, Zách, Miklós öcsém
Mért
bánjátok a rokont, kevés
Úgyis
fajunk - mint a sas, kárörömmel
Ne lássa legalább buja veréb,
Hogy még az
is egymásra tör.
MIKLÓS
Ne bánd,
Ha látsz
civódni puszta unalomból.
Adj
ellenséget és együtt csapunk rá.
Kezet Zách!
- béke!
ZÁCH
Nincs már számotokra
Többé
kezem, mert szétszórt pártotok
Rendszer
nélkül sikert már nem remélhet.
MIKLÓS
Ne is sikert, de
küzdelmet keressünk,
Aztán tanulhat a
nyúl, a veréb
Rendszerrel vívni
- a sason ki nem fog.
ZÁCH
Gyermek beszéd. -
Csák, én hozzád jövék -
Hallgasd ki,
kérlek, az igaz barátot.
CSÁK
Beszélj, beszélj
Zách!
ZÁCH
Eddig
társ valék
Mert jog s
törvény pártolta lépteink,
De most,
midőn már van felkent király,
Abban meg
kell nyugodnunk.
MIKLÓS
Nem fogunk. -
ZÁCH
Csák
hallgat, és ti hitvány eszközök,
Fogjátok-e
meggátlani beszédem?
Jaj, hogyha
már éretlen gyermekek
Vezérlik a
vén hont. - Csák, én kilépek
Közületek,
mert minden józanabb
Meghódolt.
CSÁK
Józanabb tán nem, de a
Törpébb
igen.
ZÁCH
Jó, nem vitatkozom,
De a
hongyűlés ítélete köztetek,
Károly
nyert és így többé nincs jogod,
Hogy
bíráljad személyét. Vagy ha is,
Ifjú,
lélekdús és vitéz, hogy az,
Tapasztalád
e téren: hogy nemes
Tapasztalod
most, mert kegyelmet ád.
Nem fog
hibázni senki birtokából
Egy lánc
föld és rangot, kitüntetést
Csak úgy
oszt köztünk, mint baráti közt.
Leányomat
már udvarába vette
S
kiházasítására gondja lesz.
CSÁK
S talján
földről fog-e mind kitelni?
Mert e
hazánk itt vagyon királya
(Erzsébetre mutat.)
És vesszen
inkább a magyar neve,
E kis
maroknyi nép is elpihenhet
A
földtekében, mely már annyi népnek
Sírgödre
lett, inkább, mint gúnyosan
Mondhassa
idegen nép: a magyar
Karddal
kezében békét alkudott
Magának és
cserében megtagadta
Árpád
vérének végső sarjadékát.
ZÁCH
Asszony nem
kormányozni van teremtve.
Lemond
jogáról.
CSÁK
Istenemre, nem mond.
ZÁCH
Nem vagy
mindenható, hogy így beszélj.
CSÁK
S tanácsod
bölcsebb és szavad kimértebb,
Hogysem
megértse a szent lelkesülés.
ZÁCH
Látom,
Máté, veled nem boldogulok.
Menj büszke
férfi és keress vidéket,
Pusztát,
királytalant, csinálj beléje
Bábembert
és emeld e lányt fölébe,
Mert már
fölénk emelni nem bírod.
S ha mégis
azt mondod: bírom, hozok
Válladra
istenátkot, mely inad szegi.
Elhagylak
pártos, vessz el önmagadban.
MIKLÓS
Ki kard,
tüzes vagy oldalomnak, oltsd
Hűs
vérrel lángodat.
CSÁK
Miklós, megállj.
MIKLÓS
Haj Csák,
megfojt a méreg vagy kitör,
Ha látom,
mily rideg maradsz.
CSÁK
Ne bántsd,
Nem
hallod-e, hogy pártosról beszél?
Ha
tűzbe jössz, ránk érted, azt hiszi,
Pedig mi a
törvényt védjük csupán.
ZÁCH (Erzsébetre
mutatva)
Csak e
szegény halvány nőt szánom én,
Kinek
szemében a jóság lakik,
Ki szebb
jövőre lenne érdemes,
Melyben szeretni
fogna és tanítna. -
Hogy mint vak
eszköz, melyért annyi vér
Folyt már és
annyi vész jött a hazára,
Melyért
pusztulnak ősi telkeink
S koldusbotot
nyer a munkás díjul,
Lépcsője
lesz csupán a nagyravágynak,
Mely, ha égbe
szállt, pokolra sújtja.
CSÁK
S ez rólam
szól?
ZÁCH
Ki másról, büszke ember,
Ki Károly
ellen is azért kelél fel,
Mert embert
nem tűrsz, hogy feletted álljon
S e lány
jármába szoknék-e nyakad?
ERZSÉBET
Óh, Csák,
ne engedd e szörnyű beszédet:
Lesújtja
minden eszmém.
CSÁK
Légy erős,
Beszéde elszáll,
e kard megmarad. (kardjára üt.)
ERZSÉBET
Hajh, mily sötét
mező tárult előttem!
Véres kisértet
járkál rajta végig.
Csonthomlokán
nevem van írva, engem
Kiált minden seb,
mely mellén piroslik
S én a mezőn
csak játszom, míg körülem
Féketlen lelkek
karja öldököl
Óh, Csák! Óh,
Csák! (Alél.)
CSÁK
Erőt csak, asszonyom.
ZÁCH
No hát nézzétek e
nőt most, mit ér,
Ki egy szabad
erődús nép felett
Kacér csábjával
még uralgni vágyik:
Ha férfias szót
hall, - alél - alél.
MIKLÓS
Engedj
bosszúmnak, Csák, avagy megöl.
CSÁK
Parancsolom,
hagyj el vagy légy nyugodt.
MIKLÓS (kardjához)
Mit hordlak hát te sárdarab, Hadúrra,
Orsó kell nékünk,
kard az asszonyoknak.
CSÁK
Emeljétek paizsra
a királynőt. (Fölemelik.)
Hadd lássa
őt minden magyar s kiáltsa,
Ha korcs, hogy
Árpád végső gyermekét
Apáival s honával
megtagadja.
Lelépek akkor,
mert ily nemzedékhez
Nincs szóm, csak
könnyem. -
(Erzsébet leszáll, s a sírra dűl.)
BEREND (népéhez)
Éljen a király.
DRUGETH (népéhez)
Sompolyogjunk el,
barátim, csendesen.
ZSÁMBOKRÉTI (népéhez)
Mi is megyünk. -
ZÁCH
Jerünk tehát, s ha majd
A korcs
király előtt könyörgsz, kacaglak.
CSÁK
Az az
öröklét végén fog megesni.
(Zách, Drugeth, Zsámbokréti s mások népökkel
el.)
MIKLÓS
Tisztultunk
Csák, de nem fogyatkozánk.
CSÁK
Domos! Te
ott voltál a Rákoson
S bár
szíved láng, de higgadt homlokod,
Beszéld el
a hongyűlést úgy, amint volt.
Tudnom
kell, ami történt.
DOMOS
Az való,
Hogy
történt ott valami, ámde hogy mi,
Istenemre
esküszöm, nem mondom el.
CSÁK
Miért?
DOMOS
Mivel nem értem a latin szót.
S ott úgy
beszéltek. A begyűlt nemesség
Csak úgy
tátotta száját, s azt hivé,
Nagyon bölcsen
foly minden, mert nem érti.
S ha
egy-egy pap erősen tűzbe jött
S Csákot
nevezte, jól megéljenezték,
Csak
később sült ki, ellened beszélt,
S a nép
fejét vakarta, s hallgatott.
CSÁK
S nem szólt-e
senki magyarul?
DOMOS
Igen,
Midőn a
népre az adót veték ki.
Néhány úr szólt
is a nép érdekében,
De az olasz
tanácsosok csodálták,
Mi gondjuk
arra, s a király neheztelt,
Mert
nincsen, úgymond, szokva ilyenekhez.
MIKLÓS (kardjára
ütve)
S nem
volt-e senki közbeszólni kész?
DOMOS
A kardokat
letették, mert csörögnek.
CSÁK
Elég, elég
- már értem az egészet.
Bajtársaim,
kik eddig egy nyomon
Futottatok
velem, itt megszakad
Pályánk:
lehúzták rólunk a szabadság
Pajzsát, e
perctől pártütők levénk. -
A nemzet
ítélé, hogy pártütő
Leghűbb
fia, s a nemzet szentül ítél.
Lekérték a
menny átkát lelkeinkre,
Rómában a
hivők közül kizártak,
S a szent
atya csalhatatlan, old, kötöz.
Szaladj hát
eddig hű nép, merre látsz,
Hogy egykor
azt ne mondd, ha kérdenek,
Földön vagy
égben a számoltatóknak:
Csák
elcsábított. - menj, menj tűzhelyedhez,
Talán jólét
vár ott s forró kebel,
Itt vén
szülőd, az elhagyott haza,
Csak sírral
kínál s egy hitvány babérral.
Mit is adhatna -
koldus önmaga,
Király díjt csak
ott túl osztanak,
Vérdíjt igaz, de
mit tesz az, - ragyog.
Mit szenvednétek,
büszke férfiak,
Egy gyönge
némberért, kinek apái
Szerezték e hont,
melyen most örültök,
De mit tesz az,
ő árva, elhagyott,
Károly
hatalmas, s hálás lenni bír. -
Hagyjátok e
virágot a szelek
Dühétől
elhervadni, összetörni
Előbb,
hogysem magot teremne nékünk:
Egy új
Árpádot, új honalkotót.
Ültess
földébe külnövényt, bujábbat,
Mint volt a
hajdani, - futó tarackot,
Mely a
magyart ki fogja ölni még,
Csak hogyha
kérdi késő sarjadék:
Mért nincs
hazánk, vagy mért rab, hogyha van.
S pirul a
lap, hol napjaink leírvák:
A kor példát
törend felettetek,
Mert nem tartandja vissza rettegés,
Csak én, az égre, nem fogok pirulni,
Mert híven számolok, ha kardomat
Bekéri Isten égi zsámolyára.
Van-e közöttetek ki halni nem tud,
Az menjen át, s kérjen bocsánatot.
Itt halni kell tanulni, mert az élet
S szabadság még e századig nem ért meg
Testvérnek.
BEREND
Mink meghalni is tudunk.
MIKLÓS
Vezess, Csák, én megyek.
DOMOS
Megy mindenik,
De nézz körül, Csák s mondd, mivé leszünk.
CSÁK
Magánosan állunk öten-hatan
Kitéve a zúgó szél szárnyainak,
De azt fel sem
veszem, már voltam így.
Rómának átka már
szintén nem új -
De a nemzet, hogy
Csákot megtagadta,
Hizelgve simul a
talján királyhoz,
S mosolygásának
napján sütköződik,
Ez az, mi lelkem
szinte megtöri.
Fiúk, én
ostortól, és zsarnokokról
Nem féltem a
magyart, tudom, lerázza
Ha megsokallja
terhét, óh, de féltem
A
kegytől, mely hasonlást hoz közé.
Féltem, ha
már nyelven szól nép s királya,
Mert
mindkettőnek jól gondolt szavát
A fordító
gazul ferdíti el:
S még
jobban féltem, hogyha a nagy úr
Királya
nyelvéért felejtené
Hazája
nyelvét, mert nem értené
Hős
tetteit, szabadság-érzetét
Elődinek
a régi krónikákból.
MIKLÓS
Ha többé
nem vívunk nemzetcsatát,
Zsivány
leszek, elbúvok a hegyekbe,
Szabad, minő
a bérc és bérci lég,
Dárdámmal néha
sújtok, mint vihar
Egy korcs magyar,
vagy vérszopó zsidót.
Lészesz-e társ,
Trencséni?
CSÁK
Nem leszek.
Sasfészkemből
meglátom, hogy ki űz el,
S majd
jő idő, hogy a magyar megérti,
Nem jó a
kül király. Keresni fog,
S készen
talál. - Vagy, hogyha megcsalódom
Felállok
egyszer majd még akkor is,
Lesújtok
mindent, amit elkerültem,
S karomba
zárva Árpádnak leányát,
Bedőlök a halotti nagy gödörbe,
Hol a
szabadság s régi nemzet alszik.
S most
menjünk várainkba.
(Mind el, kivéve Dávidot és Erzsébetet.)
DÁVID
Menjetek!
Győzelmi
repkény nem vonz engemet.
Ez ifjú
szív szerelmet esdekel,
Minő
enyém, s ha ilyet nem talál,
Ha nem talál, mit
akkor - nos, mit akkor?
ERZSÉBET (a
sírnál térdelve)
Ki sírjon: a
kedves vagy a királyné?
Holt
ifjamért vagy a sok bajnokért
Keseregjek-e?
- Amaz érettem élt,
Ezek
miattam vérezének el.
Óh, szív
repedj meg, úgy aztán megosztlak,
Mert
egyikét így, félek, megcsalom.
Abám
aludjál, s csendes álmodat
Hímezze
képem és a szent haza.
DÁVID (hozzálép)
Ember
felett angyal viraszt! Leány!
Csak sírd
ki mind, csak sírd ki könnyedet,
Számomra,
hogy csak üdvadó mosoly
Maradjon.
ERZSÉBET
Dávid,
mit keressz?
DÁVID
Az árny,
Mikor
szakadt el testétől?
ERZSÉBET
Eredj!
DÁVID
Ne küldj el
oly fagyos szókkal, ne küldj el.
A
hattyúmell csak egyszer volt hideg,
Midőn
az első szobrász alkotá
S ez
egyszer is soká az nem maradt,
Mert látva,
a mű milyen félszeg így,
Isten
szikrát lehelt a kőleányba.
ERZSÉBET
Ne bánts e
szent helyen, szentségtörő!
DÁVID
Nem-é azért
vált éj s nap kétfelé,
Hogy a
félénk ember párját keresse,
S fülébe
súgja titkos szenvedését?
ERZSÉBET
Mit szólna
Csák, ha hallaná!
DÁVID
Ki, Csák?
Mi nékem
ő - én őt nem állhatom ki.
Tán nagy
lehet, talán erényes is,
De Istent
is rettegjük mennydörögve.
S kiben nem
látjuk gyengéink nyomát,
Megértni
sem fog, attól tarthatunk.
Én félek
tőle, és ő nem szeret.
ERZSÉBET
Hogy azt,
ki kard helyett rózsát visel,
Ki lányról
és nem a honról beszél,
Hogy azt
nem kedveli, nem is csodálom.
DÁVID
Mit
szólanék a honról? - elbukott,
És
éjszakáján őrangyal viraszt.
Nem-é elég
ez, óh, nem-é elég ez!
Temess el
engem is, csak sírj felettem -
Te nem nézesz
szemembe, elpirulsz:
Hajnal vagy
alkony nékem e pirulás?
ERZSÉBET
Futó sugár az -
mert szerelmemet
A sírba vitték e domb hősei.
DÁVID
S testvéri részem nem hagyák nekem?
Hisz nem kívánom az üdvöt magát.
Add
bánatodból is ki részemet,
Elhordozom.
S most nyújtsad jobbodat,
Hogy nem
haragszol e heves beszédért.
ERZSÉBET
És jobbomat, ha
nyújtom, elsietsz.
DÁVID
El. - Óh, egy
percnyi üdvért drága ár.
(Kezet fog s arcon csókolja.)
Most
arcodat, ha mindjárt sebhelyet
Éget rá
csókom.
ERZSÉBET
Ezt nem engedém.
Te rettentő
vagy.
CSÁK (belépve)
Hah, megállj, fiú,
Ne üss nászt e
kopár sírok felett,
Pórcsókokat nem
tűr Árpád leánya.
|