|
(Visegrádon. Terem Zách
Bódog lakában. Klára Margit segítségével piperészkedik.)
KLÁRA
Szorítsd be
kérlek, néni, vállamat.
Most úgy-e bár
még karcsuabb vagyok,
Mint a királyné
udvarhölgyei,
Ama kacér és
lángszemű olasznők.
MARGIT
Kikkel versenyre
lépsz majd nem sokára,
Ha új csillag
gyanánt lépsz fel közöttük.
De jól vigyázz
magadra, kis hugom. -
Mit téssz
hajadba, gyöngyöt vagy virágot?
KLÁRA
A virág oly
hervadó, ne azt;
Eszembe
jőne, hogy mint dobjuk el,
Ha elhervadt
felforralt légkörünkben.
MARGIT
Gyöngyöt tehát?
KLÁRA
Azt sem, mint megfagyott könny
A drága gyöngy.
Előjelül lehetne.
MARGIT
Ölelj meg, húgom.
Istenem megáldjon,
S tartson soká
meg ilyen szűz kedéllyel,
Míg majd hozok
számodra vőlegényt.
KLÁRA
Vajon kit, néni?
MARGIT
S nem találod-é el?
Még négy
fiam van, mind derék leventék.
KLÁRA
Ah, épp
azért Csákot s zászlójukat,
El nem
hagyandák egy hitvány leányért.
MARGIT
S ha mégis,
Klári?
KLÁRA
Nem fognám becsülni.
MARGIT
Nagyon
unalmassá kezd válni Trencsén.
KLÁRA
Unalmassá
lehet a hitves is,
S ott
hagyjuk? Ez szép erkölcs, nénikém.
Kázmér
hecegtől láttam én hasonlót,
Ki vagy két
udvarhölgyet már megúnt.
ZÁCH (belépve)
Jó reggelt,
Klárikám! Lám, lám ki hinné,
Hogy ajkad
rágalmazni jobban ért,
Mint
csókolódni.
KLÁRA
Azt is megtanulja,
De mostan erre
van jobb érzése.
ZÁCH
Kázmért
kárhoztatod, s nem ő hibás,
De a nő, aki e mai világban
Mint bolt fölé,
minden kincsét kirakja,
Lépül vevőre
és a bolt üres.
De hát miről
folyt a szó?
KLÁRA
Vőlegényről.
ZÁCH
Lám, lám! No, majd hozok számodra én.
KLÁRA
Isten ments, hát
mit tennék annyival?
Margit néném hoz,
meg te jó atyám!
Egyet szerez,
mint mondta, a királyné,
S talán csak én
is választok magamnak.
ZÁCH
Mondottad, a királyné - - és és talán
Ejtett el olyat, hogy Kázmér - beszélj -
Ezért neveztétek
talán előbb?
MARGIT
Bátyám, az
Istenért hová ragad
Ismét a
nagyravágy?
ZÁCH
Miért,
hugom?
Zách Bódog lánya
olyan mélyen áll-e,
Hogy egy herceg
trónjának zsámolyáról
Nem bírná átölelni?
- Ámde halljad:
Rendezd el házam,
kérlek, telhetőleg,
Magas vendéget
láthatunk ma itten. (Margit el.)
S most már,
leányom, nem tréfálva mondom,
Csak hagyd
el azt a sok szép vőlegényt,
Majd én
hozok oly barnát, mint az árnyad.
KLÁRA
Nem kell,
apám.
ZÁCH
Miért?
KLÁRA
Mert csalfa volna.
ZÁCH
Tán azt
hiszed lány árnya is hamis.
KLÁRA
Nem azt. De
ládd, apám, szép tiszta nap,
Midőn minden
mosolyg, árnyam követ,
De rossz idő
jő és körültekintek,
Hogy leljek
embert, árnyat vagy mi mást,
Mivel
boszúmat elfecseghetem,
És ládd,
apám, árnyam nincsen sehol.
Nem lenne-e
ez álnok vőlegény?
ZÁCH
Kis bamba te!
KLÁRA
Ehhez még változó is,
Mert majd itt,
majd ott látom árnyamat,
Amint Buda
s Trencsén felől süt a nap.
ZÁCH
A nap nem süt sem
innen, lány, sem onnan,
De a magasból. -
Dőre képzetek,
El véletek! -
Hozok hát, Klárikám,
Barátaim közül
szép vőlegényt.
KLÁRA
Görbét hozasz.
ZÁCH
Ügyetlenül beszélsz.
KLÁRA
Legalább én nem
láttam egyenest.
Hajolva állnak az
előszobában,
S derekuknál
szavok csak az, mi görbébb.
Ha olykor mondod:
a király kegyes,
Sohajtják ők
is: óh, kegyes, bizony.
S ha néha
mondod: álnok a király,
Fondor,
kegyetlen, ők visszhangjai, de
Eladni is
tán készek. - Óh, apám,
Ne húzzad
ráncba homlokod. Fecsegtem.
ZÁCH
Leány!
KLÁRA
Bocsáss
meg!
ZÁCH
Óh, ha valaha - -
De nem,
nem, ő nem merne ellenembe -
S ha mégis
- akkor kürtöm egy szavára
Rokonságom
fegyvert fog, s húszezer
Paizs
dördül meg, kérve számadást. -
Rokonságom?
- Óh, óh, leány, leány,
Mit
mondtál, mik barátim? - Gyermekeknek
Isten
sugallja a szót. Nem zavarja
Ifjú
keblöknek tiszta tűkörét
Még a világ
hitvány párázata.
El, rémalak
- ő rám vagyon szorulva,
Igen és
ő oly jó, kegyes király.
ZSÁMBOKRÉTI (jő)
Ki üdvözöl;
s míg csarnokodba tér
Pihenni, e
kis írást küldi néked.
ZÁCH
Sajátjában
pihen, szolgája várja.
(Zsámbokréti el.)
Jól
mondtam, ő, mint Isten ott is áld,
Hol
vétkezénk.
KLÁRA
Miért örülsz, atyám?
ZÁCH
Három falut
ajándékoz megint
Csák
jószágából nékem. Klárikám,
Ez
nászajándékod lesz.
KLÁRA
Hagyd apám!
Vagy végy
számomra fátyolt, oly sürűet,
Olyan
sötétet, hogy múltamba vissza
Ne légyen
rajta által pillanat.
ZÁCH
Miért
leány?
KLÁRA
Mert még alig tudám
Gyermekkezem
kulcsolni, még alig
Értém meg
félig elmondott imámat,
Hogy
megtanítál azt Csákért rebegni,
Vérátkot
kérvén mindannak fejére,
Ki néki és
a honnak ellene.
Úgy
megszokám, ládd, e gyermekkönyörgést,
Hogy felver
éjjel, hogyha elmulasztom
S most
félnem kell, hogy meghallgatta Isten.
Végy hát
apám, végy nékem barna fátyolt,
S három
falud helyett azt add nekem.
ZÁCH
Hah,
gyermek! -
KLÁRA
Óh, ne bánts, hisz meglehet,
Hogy ami egykor jó volt, rossz legott,
Mint
rothadt alma, mi ízes előbb,
Émelygővé
lőn. Én nem értem a
Bölcs
férfiak okoskodásait,
De nem
tudom feledni az imát sem.
ZÁCH
Megőrülök. -
Óh, lány, ki mondta néked,
Hogy ekként
kínozz. - Valld meg, valld, ki bérel
Üldözni, mint
sebzett vadat halálig? - -
Ki mondta néked,
lányom, mondd, ki mondta,
Hogy elárultam
Csákot?
KLÁRA
Tenmagad.
Miért térdeltél
tegnap estve is?
ZÁCH
Hol lányom?
KLÁRA
A királynál.
ZÁCH
Óh,
hazudsz.
Zách fog térdelni
oly király előtt,
Kit ő
csinált? -
KLÁRA
Ah, én jól láttalak.
Ő
kétkedett benned, s kacagva mondta:
Eladtad
Csákot, s engem is eladhatsz.
Te térdem
esküdtél meg.
ZÁCH
Nos, miért ne?
Nem tettem
ingyen, - megfizettek érte. -
(Klára ellopózik.)
A büszkeség
letűn az ifju korral,
A vén csak zsémbelhet,
mert karja rossz,
S inkább
meghódol a nagyobb erőnek,
Mint
bujdokoljon, mint egy vén bolond,
Hisz ott a
jog, hol az erő s haszon. -
Mit nyert
Trencséni, hogy kevély nyakát (Kürtszó.)
Nem bírta bókra vinni, - most zsivány!
Hah, a
király. - (Csák belép.)
CSÁK
Nem ő. Megáldjon Isten
Minden
magyart, s ha az vagy, téged is.
ZÁCH (zavarban)
Régen nem
láttalak, de most ne bánd,
Hogy
nyíltan szólok, nem szeretlek itt.
CSÁK
Azt látom,
arcod sárga és remegsz.
Pedig
miért, hogy régi cimborád
Vendégjogot
kíván egy éjszakára? -
Óh, Zách,
minő veszett tömlöcszag ez,
E szép teremben!
Keblem telve volt
Nem dőre
szóval, férfi érzelemmel,
S most,
mintha nyomna itt ez ívezet,
Ijedve
búvik vissza szíverembe
És fél
kijönni, hogy rabúl esik.
ZÁCH (félre)
Miért nem
mennydörög, miért szava
Villám
gyanánt nem sújtja keblemet!
Zajghatnék
én is, lelnék vádakat,
Míg ily
nyugalma a porig aláz. (Fent.)
Hisz ez
mind jó, de tán nem is tudod,
Hogy Károly
itt vadászik és legott
Beléphet.
CSÁK
Jól tudom, de úgy hiszem.
Vendégedet
meg bírod védeni. (Szelíden.)
S ha nem
csalódom, kedvesebb vagyok
Előtted
most is, mint ő, - Nem beszélsz. -
Ifjú korunk
nemtője leng talán
Elődbe.
Szebb világ volt úgy-e bár az,
Mely sírba
szállt, s felette, mint kereszt,
Könnyet
teremtő, sírni nem tudó
Jelűl én
állok.
ZÁCH
Irgalom, ne többet. -
Poroszlót hívhatnék, ládd, nem teszem
Végy kardot, vívjunk Isten s ég előtt,
Végezzük el a végső számadást,
Érzem, hogy
ennélkül nem élhetek meg.
CSÁK
A karddal el.
Öngyilkosság tilos,
S nem
gyilkolnám-e én meg múltamat,
Ha ifju lelkem
jobb felét megölném? -
De e jobb fél elszúnyadt
- tetszhalott,
Felrázni jöttem
új életre azt.
ZÁCH
Ne kísérts, Csák!
- A kába ifjuság
Mesés szinekben
látja a világot,
Teremt magának
ábrándképeket
És hajtja végig a
kietlenen,
Míg megfáradva,
szárnyszegetten eldűl.
CSÁK
Valót beszélsz,
Zách. - Óh, az ifjuság
Hatalmas Isten, s
mint a lángoló nap,
Arany himet varr
a kopott világra.
De hát
mondd, melyik aztán a való?
Ábránd-e az
ifjú látása csak,
Vagy a vén
szem van-é megkérgesedve,
Hogy
gyászlepelt lát a világ felett?
ZÁCH
Ne többet,
én Károlynak esküvém
Hűséget
és megtartom.
CSÁK
Esküvél,
Míg a
hazának mondott esküszó
Megtört
szentsége ajkadon tapadt.
ZÁCH
A hon
javáért tettem eztet is.
CSÁK
Ne káromold
- olyan magasztos eszme,
Mint a hon,
nem kiván gyalázatot.
ZÁCH
Te vért kivántál
tőle, Károly is vért.
Te erre vontad,
ő meg más felé.
Kincsében
megfogyott, miként erőben,
Mert fosztottátok
őt, egymást előzve,
És ott állt
köztetek, vérben lihegve,
Minden percben
porondba rogyni kész.
Én láttam
mindezt, azt mondám: elég,
Talán erőre
jő még a kifáradt,
S akkor lerázza
azt, ki terheli.
Mondd hát magad,
hibáztam-e?
CSÁK
Igen
Mert emberkézzel
a sorsot vezetni
Akartad és merész
tanácsot adtál
Annak, ki lét és
nemlét felett határoz.
Nem érezél-e,
mondd, megszégyenűlést
Minden kontárnak
bűntársául esve,
Ki egy napos
korlátolt felfogással
Dicsekszik hatni
késő századokra? -
Ne légyen senki
bölcsebb, mint kora.
Ha mint eszköz
betölti hívatását,
Jó eszköz volt.
Ha mint próféta lép fel,
Vagy
őrjöngő, vagy nem hisznek szavának.
S azt gondolod,
ha nem tetszik, lerázod,
Mit most
eszélyből felvevél magadra?
Ha egy lépést
letértél a szoros
Törvény utáról,
többé nem találod
Soha, soha.
Bogáncs cserjébe jutsz,
Melyből ha
egy ruhádra kapcsolódik
És rázod, ötven
új akad helyébe.
BOHÓC (jő)
Adjon Isten
mosolyt, könnyet,
Hogy bármikor
elővehedd.
Szemtelen arc,
szemesség
Sárban sosem
hagyott még.
Vakmerő az
asszonyoknál,
Szemforgató a
papoknál,
Lel szerencsét,
bizalmat
Nálam, aki mindég
ad.
ZÁCH
Hogyan folyt a
vadászat, volt szerencse?
BOHÓC
Nékünk ott jó
csak vadásznunk,
Hol bakot
lő a királyunk;
S a vadász
jókat kacaghat,
Hogyha másé
a gyalázat,
Ámde jól
fizet,
S ez
királyi tett.
ZÁCH
Volt-e vad?
BOHÓC
Volt elég, de nem vadásztunk.
Vad vad,
milyen barbár eszme!
Aki tudja,
szelidítse.
S oly
szelidek már a hölgyek,
Hogy
szintúgy vadítni kellett.
Szép
mulatság fejdelemnek,
A bohócok
némán nyelnek.
CSÁK
Mennykő
fiú ez!
BOHÓC
Mit bámulsz, komám?
CSÁK
Ismersz?
BOHÓC
Ismerlek-é? Hát nem tudod,
Hogy egy
bolond a másikát megérzi?
Az
igazságot hajhásztuk
Mindketten,
csakhogy te karddal,
Mint
nagyobb bolond, ki nyúlat
Megy
vadászni síppal, dobbal.
S már
majdhogy nem elriasztád
A
földről az igazságot,
Amint én
sapkám emeltem,
S megfogám,
- alája mászott.
CSÁK
Óh,
fájdalom, bohóc, hogy szód igaz.
BOHÓC
Máté komám,
volt egy gyermek,
Két dajkája
volt szegénynek,
indkettő
szerette,
A gyermek
nevette,
S
összekoccant a két dajka,
Egymást
féltve messze tartja,
A gyermek
siratja.
CSÁK
Kölyök, te
gúnyolsz. -
BOHÓC
Óh, ne hidd komám!
Ki írná meg
sírversed is, ha én nem, -
Hiszed,
hogy merné tán egy udvaronc?
CSÁK
Hát hogyha
még előttem halsz talán meg?
BOHÓC
Legtovább megél a bolond,
Nem törődik, nem eped;
Nagyravágy, csel, csalt reménység
Tikteket mind eltemet.
CSÁK
Lássuk tehát már azt a sírirást.
BOHÓC
Károly sírján hosszú irás
Lesz, úgy kell kitoldani
A törpét, ki órjást játszik,
Hogy lehessen valami,
Hosszú cégér, kurta korcsma,
Hosszú áldás, rossz vacsora. -
Néked, pajtás, ezt a sapkát
Fektetem sírodra csak,
S fogják tudni: szent eszmékért
Küzd, ki ilyen fűzért kap.
ZÁCH
Hallgass már, vagy korbácsot kapsz különben.
S ha
elmondod mit látál, jaj neked,
Előre
mondom, agyba-főbe verlek.
BOHÓC
Hallgatok s megint okosabb
Leszek, mit a bárgyú magyar,
Korbácsot
ki szintúgy ismer,
Mégis
morog, mégis csak mar. - (Kürt.)
ZÁCH
Hah, a
király, - jőj, Csák, elrejtelek.
CSÁK
Vezess
tehát.
ZÁCH
Ha
itt lel, elveszék.
(Csákot
egy mellékajtón kivezeti.)
BOHÓC
Félre
bolond, jő a nagyobb,
Félre
putri, jő a ház.
Nagy úr
mégis a király,
Elsápaszt s
tör, mint a láz. (Hátraáll.)
(Róbert Károly, Drugeth, Zsámbokréti és mások
jőnek.)
ZÁCH
Király,
üdvözlégy!
KÁROLY
Ez volt ám derék nap.
Mért nem
jövél ki Zách, talán beteg vagy? -
ZÁCH
Igen,
királyom.
KÁROLY
Sajnállak, de nékem
Szintúgy az
ígért nyúgalom helyett
Várad csak
gondot és munkát szerez.
Most vettem
épen hírt, hogy Csák megint
Feltámad és
hatalmas sergeket
Pusztítni
küld a gazdag Vágvidékre.
DRUGETH
Már régen
forral ő új terveket.
KÁROLY
Csak azt a
Trencsént, azt a sziklafészket
Mondhatnám
már enyémnek, s jól aludnám.
BOHÓC
Könnyen
segítek én azon, komám.
KÁROLY
Hogyan,
bohóc?
BOHÓC
Ajándékúl adom.
KÁROLY
De nem tiéd
ám, s hogy jutok belé?
BOHÓC
Foglald el
karddal.
KÁROLY
Óh, bolond, bolond!
BOHÓC
S nem így
tett-é trónoddal szent atyánk,
Mint én
ajánlom néked? S ő okos volt,
Én meg bolond. -
Te hálátlan koma!
KÁROLY
Bohó, ne
többet. - Most, most férfiak
A jó tanács
becses. - Sergem kifáradt,
Pénztáram
puszta.
BOHÓC
Még itt is segítek.
Országodban
van-é még telt tarisznya?
KÁROLY
Hogyan ne
volna!
BOHÓC
S bírod-e nyakából
Gazdájának
lekanyarítani?
KÁROLY
Hogyan ne,
annyi zsoldosom akad még.
BOHÓC
Úgy mind
tiéd a megtömött tarisznya!
Ne búsulj,
úr vagy - és ürítsd ki bátran,
Áldással
rakva visszaadhatod,
Koldusszatyornak
jó leend az is.
KÁROLY
Ki a
szobából! Itt nincsen bolondra
Szükség.
BOHÓC
Talán
van úgyis elég bent.
(Hátraáll.)
KÁROLY
Nos bölcs
urak, megpróbált férfiak,
Elő a
jó tanáccsal.
ZÁCH
Óh, király!
Voltak
napok, hogy ellened csatáztam,
És nem
karod, - kegyelmed győze le.
Szólítsd
fel Csákot, vess a múltra fátyolt,
S adj
lánglelkének tenni tért jövőre;
Én azt
hiszem, megtér, bár büszke férfi.
ZSÁMBOKRÉTI
Nem lenne-é
mindenki pártütő,
Látván ez
út visz kegy s nagyság felé.
ZÁCH
Nem,
Zsámbokréti. Nem mind sólyom az,
Mi büszke
szárnnyal martalékra tör.
A baglyot
üldhetd, mert bagoly. Tanítsd
Szeretni a
sólymot, s vadászni fog
Számodra.
Meg ne öld, s ne irigyeld
Nemesb
szivétől a királyi vágyat.
ZSÁMBOKRÉTI
A régi
cinkosságból, úgy hiszem,
Egy gyöngéd
visszhang még Záchnak beszéde.
ZÁCH
Torkodba
fojtom a szót.
KÁROLY
Nyúgalom.
Egymás
ellen támadtok-é ti is,
Midőn
fél ország ellenség ugyis?
De én
vagyok magam, látom, hibás,
Epés
vitának tűzvén tárgyaul
A pártost,
kit hona már rég elítélt,
Elátkozott
már kétszer szent atyánk,
S mégis
tűrünk.
ZÁCH
Engedj meg neki.
ZSÁMBOKRÉTI
Akasztófára
a merész zsivánnyal.
DRUGETH
Csak egyre
kérlek, hallgass meg, királyom:
Ha már kell
dűlnie, mert úgy kivánja
A köz,
tartsunk meg minden illemet,
Hogy majd
ne mondja késő nemzedék,
Miként
korunknak fényes csillagát
Gyalázatul
bitóra állitók.
BOHÓC
Elvégzétek
hát, bölcs urak, halálát?
Majd a
bolond mondd hozzá egy mesét;
Király volt
a sas, ámde népe
Zsarlásitól
ingerelve,
Ország
gyülését hirdetett,
S elvégezék
a sas halálát,
De jaj, ki
teljesítse azt hát?
Embert
találni nem lehet.
Felszólíták
a hős bagolybánt,
Ki az imént
szóval tüzet hányt,
S lám,
elkotródik emberem - -
A bölcs
tanács rá szájat tátott,
Pulyán
szaladt ki, merre látott,
Mert a sas,
mint vész ott terem.
(Kinyitja a mellékajtót.)
CSÁK (előlépve)
Már itt is van. -
De hisz Trencséni arca
Nem a halál,
miért sápadtok úgy!
KÁROLY (gúnnyal)
Ah, Zách, jó házi gazda vagy, cserébe,
Ha hozzám
jősz, víg torra várlak én is.
ZÁCH
Kegyelmet, nagy
király, nem hívtam őt,
S egy
perccel jött előtted.
KÁROLY
Jó. Tudom.
CSÁK
Valót
beszél, hidd el, hogy nem hibás.
Várába
jöttem, s tüstént elmegyek,
Mert jót
aludtam ott, hol tik remegve
Virasztni
fogtok. Azt kérem csupán,
Végzésteket
vonjátok vissza, mert
Kihallgatatlan
a magyar nemest
Itélni nem
szabad. Most itt vagyok,
Hallgassatok
ki - s ítélhettek aztán.
DRUGETH
Törvényeset
kér, én őt pártolom.
KÁROLY
Mi az, te
is Drugeth? - Miért vagyok hát
Király, ha
semmit sem nyom szándokom?
DRUGETH
Ellenkezőleg,
nyom, ha jogszerű.
KÁROLY
S jobbágyom
fogja-é eldöntni ezt?
Hisz ez
megint arcátlan pártütés.
DRUGETH
Ne hidd
király, hogy ellenséged az, kit
Perc súgta
szenvedéllyel gát gyanánt lát,
De az, ki sírna
és mégis mosolyg,
S
rabfélelemből csak tapsolni tud.
CSÁK
Soká várok
már, - tán elég lehet.
KÁROLY
Menj, menj, ne bosszants, fogjad e papírt,
Megsemmisítek
mindent, csak ne lássunk.
CSÁK (kardjára
néz)
Nincs csorba
rajta. - Új találkozásig. (El.)
KÁROLY
Nem, itt nem
alszom, és bizton sehol.
Óh, pártos
nemzet, higyjek-é neked?
Rád bízzam-é
üdvöm, nyakas magyar,
Ki vén törvényt
nézsz, s nem királyodat?
Kötést keressz,
nem hódolást, kegyet?
Ki, hogyha
hűnek mondod is magad,
Lakot
nyitsz a száműzött bujdosónak. -
Átok reád,
óh, hydra, hydra faj,
Felrettent
arcod minden álmaimból. -
Derék vitéz
nép! Hányan is valátok?
Öt - hat -
hét, s ő egy volt s élve ment el! -
DRUGETH
Orgyilkoláshoz
nem tudunk, királyom.
KÁROLY
Hiszem,
hiszem. Vitéz nép vagytok, úgy-e?
De a hű nép
mindenhez ért, mi jó
A
fejdelemnek.
ZÁCH
Majd a harcmezőn
Meglátod,
hogy nem verjük-é le őt?
KÁROLY
Ah, én
előbb verem le. - Mário! -
(Mário bejő.)
Megnézted
jól ez embert?
MÁRIO
Jól, uram.
KÁROLY
Meg mersz-e
vívni véle?
MÁRIO
Mint
szokásom;
Miért ne.
Álmában. - templomküszöbnél.
KÁROLY
Jó. - Tízezer
forint Csák bőre. Most
Menj, ahová
látsz, és addig szemembe
Ha jőni mersz, a hóhér nyársba húz.
MÁRIO
E kar még célját nem hibázta el, -
Mindegy Csákot, vagy gyermeket megölni,
A szív
baloldalt ver, s a vas kemény.
DÁVID (ki
azalatt bejő)
De a te
szíved helyt áll-e, paraszt?
(Térdre esik.)
Kegyelmes
úr, remegve hódolok meg,
Alig
remélve már bocsánatot.
KÁROLY
Ki vagy te,
ember!
DÁVID
Omode fia.
KÁROLY
E vár
pokol, hogy percenként suhannak
Az ördögök
beléje. - Zách jön-é
Még több?
DÁVID
Tévedsz
király, én ellened
Küzdöttem
eddig, most bocsánatot
Jövék
könyörögni.
KÁROLY (indul)
Honn meggondolom.
DÁVID (feltartóztatja)
Nem úgy, nem úgy.
Egy percenet világom.
Sietnem kell, tovább
nem várhatok,
Mert hogyha más
előz meg - elveszék.
Különben én nem
ősök birtokát,
Nem kincseket,
rangot, kitüntetést,
Csak egyet esdek:
széles e hazán
Engedj nekem
bujdosnom. Adj sor írást
Vezéridhez, hogy
ne bántsanak.
És ezt sem ingyen
kérem, meghozom
Mit e pór ígér, ámde tenni
nem bír,
Mert porba sújtja őt Csáknak szeme.
KÁROLY
Tőlem mehetsz akárhová, kivált
Ha teljesíted, amit szád locsog. -
(Záchhoz.)
Nem őrült-e fiú?
ZÁCH
Ha nem, de az lesz.
KÁROLY
S mért lettél oly macskája e kutyának?
Hisz eddig egy tálból nyaltátok a vért.
DÁVID
Látod, mi edzett
keblem. Elbírok
Gúnyt, mocskot. -
Óh, próbáltad volna máskor! -
Most röpte túl
van ily bárgyú beszéden. -
Ne kérdd, hogy
Csák Mátét miért gyűlölöm,
Elég azt tudnod,
hogy van rá okom.
A koldus koldusává
tette sorsom,
És szétrepeszté
szívem izmait. -
Te is ohajtod
őt kivégezni,
De néked ahhoz
nincs jogod, király!
Nincsen
jogod a kor nagy emberét
Megfontolással
közjóért megölni.
Ez nagy
bűn lenne, s hogy felelne lelked?
S miért is
tennéd? Hogy nehány követ
Kicsent
koronádból? - Koszos ürügy -
Nekem
világom napját lopta le,
És
felriasztott égi álmaimból
A
rengetegben. - Hagyd őt hát nekem.
S ha mégis
rátennéd gyilkos kezed,
Kiátkoználak
a földről, az égből,
Hogy kóbor
lelked a széllel zokogna,
S a sír
kihányná fáradt csontodat,
Mert ő
csak engem illet! S hogyha megcsal,
Elbúvik
tőlem, vagy gyorsabb kezű lesz,
És én halok meg:
addig kérem Istent,
Vagy annyi
vétket, zajt, káromkodást
Teszek az égben,
hogy megúnva végre
Lesújt a földre,
s újra kezdek élni
S üldözni
Csákot addig - addig -
KÁROLY
Ifjú,
Te nem vagy
észen. Menj, menj, amerre tetszik,
Se én, se más sem bántja a bolondot.
(Indul kíséretével.)
DÁVID (kacagva)
Mi vagyok én, azt csak magam tudom.
Mi voltam, azt ne tudná senki bár.
Mivé leszek - majd látja a világ.
|