|
(Kopár mező Morvában. Távol egy zárda látszik.)
ANTONIO (jő)
Hol vette itt
magát? - Talán bizony
Rómába indult
bűnbocsánatért. -
Alig hiszem, mert
Csák is olyan ember,
Ki még a
bűnt is biztosb öntudattal
Cselekszi,
mint más ember az erényt.
De mit
kereshet hát itt? Ejnye, no,
Be
meghűlt a vér bennem, hogy megállott
És rám
tekintett, jó hogy meg nem ismert.
Bizony rég
is volt, ahogy megriasztott.
MÁRIO (szembe
jő)
Kit látok!
Tőkehal.
ANTONIO
Hering, te vagy?
Jer,
csókolj össze, mert már elhiszem,
Hogy latrok
közt is van lélekrokonság.
Hol jársz?
- Örülök, hogy találkozunk! -
Hogyan
vagy? Ej, be megsoványkozál! -
Mint
látszik arcodról a vízivás.
Nézz
engemet! -
MÁRIO
Ha
ennyit kérdezesz
Egyszerre,
válaszolni nem tudok.
ANTONIO
Menjünk hát
sorban. Mondd, pénzed van-é?
MÁRIO
Fillérem
sincs.
ANTONIO
Az baj.
MÁRIO
No, és neked?
ANTONIO
Nekem sincs.
MÁRIO
Ej hazudsz, szemed ragyog.
ANTONIO
Megmostam és egy csepp víz ráragadt. -
De mondd meg nékem őszintén barátom,
Hogyan van
az, hogy nincsen tompa késed,
Törött karod,
vagy hályogos szemed;
S mégis
koldúsul jössz oly szép világból,
Minő
Lajtán túl most nekünk virít?
Hol
fáradság s bosszútól még lihegve
Egy
pártkirály s két fél farkasszemet néz,
Hol a
trónig bejáratos valál.
S még ehhez
a jó Isten is erősb
Idegzettel
látott el, mint enyém. -
MÁRIO
Onnan, hogy mint
te kontár nem leszek.
Egy bamba
nőt rászedni, lopni csirkét,
Sohsem
sülyedtem. S bár most a világ
Tudom
tiétek, én önérzetemben
Magasbra
törve, inkább éhezem. -
Megúntam
látod még gyilkolni is
Nehány
forintért. S lelki vágyamat,
Mely a
dicsőség s a hír után eseng
Síró
leánykák, árva gyermekek
Nyögésével
hizlalni nem birom.
Egy
művet vállalék el, tízezer
Magyar
forintért.
ANTONIO
Szent szűz, mennyi pénz! -
Hány is
mondd? Tízezer! Ennyit talán
Nem is
láttam még. Várj, hadd számolom ki.
Tízszer tíz
száz, tízszer száz tízezer.
Odább a
matézis sem megy!
MÁRIO
Ne számold,
Nem nyertem
el!
ANTONIO
Úgy jaj nekem s neked!
MÁRIO
Csak nékem jaj, mert életem javát
Fecsérelém el. Három hosszu évig
Leskődve
rá.
ANTONIO
Zsebnyúzó,
három évig
Nem érni
célt! - Hajítsd el tőrödet,
S végy a
zsidótól bicskát; a parasztok
S
vándorlegények táskáján kivágni.
MÁRIO (tőrt
ránt)
Jer hát,
próbáljuk meg ki a művész!
Ha szívedet
középen nem találom,
Akkor bicskásnak
hivatom magam.
ANTONIO
No, elhiszem,
hogy eltalálod. Ámbár
Akár hasamba
szúrj is, - egyre megy. -
MÁRIO
Ne mondd tehát
többé, hogy kis dolog
Csákot
megölni. S még azt sem tudom,
Hol
kóborol.
ANTONIO
Megállj, én jól tudom.
MÁRIO
Hazudsz.
ANTONIO
Tudom,
csak tedd el fegyvered.
Mert
fényétől még káprázik hasam.
MÁRIO
Mondd meg
hát, hol lelem?
ANTONIO
A Kárpátok közt
Portyáztam,
ott találkozám vele.
Az ég
őrzött, hogy most elmondhatom.
MÁRIO (kézen
fogja)
Jer vissza
hát velem, - vezess lakához.
ANTONIO
De hisz
nekem van arra jó okom,
Hogy a
Lajtán ne térjek vissza többé.
Ha már az
ágast eddig elkerültem,
Nincs semmi
kedvem újra felkeresni.
Aztán hisz
az rég volt, hogy ott tanyázott.
Azért
mondám csak el, hogy ismerem.
Hanem mit ádsz,
kezedre játszom őt
Itt és ma még.
MÁRIO
Adok két itce bort.
ANTONIO
Úgy, csak keresd
magad fel.
MÁRIO
Hát adok
Száz jó forintot
béremből.
ANTONIO
S marad
Kilencven és
kilencszer száz neked.
MÁRIO
Mit számolod a másét.
ANTONIO
Adj belőle
Még ötvenet.
MÁRIO
Legyen.
ANTONIO
Figyelj tehát.
Itt láttam őt éppen most egy vitézzel.
Ama füzesben hagytam el. Alig
Bír menni, oly szörnyű bágyadt, beteg,
Ha nem sietsz, a tízezer forintot
Ellopja markodból s meghal maga.
MÁRIO
Készülj hát,
megtámadjuk.
ANTONIO
Azt
ugyan nem.
Mondtam,
hogy ketten vannak, s egyikök
Markosb a
sátánnál is. Balkezén
Oly könnyen
húzza Csákot, mint mi egy
Lúdcombot.
S kard van oldalán.
MÁRIO
Lehúzzuk
Magunkat,
és orozva ráesünk.
ANTONIO
Nem úgy.
Itt nincs az út mellett bokor
S a
fűben meglát. Én jobbat tudok.
Ott a
zárdában él András leánya,
Csák,
gondolom, őt megy meglátogatni,
Az ajtó
mellé húzzad meg magad,
S én
őrködöm távolból a falaknál.
MÁRIO
Minő ruhája van?
ANTONIO
Kopott s
poros.
MÁRIO
Jer hát.
ANTONIO
Előbb térjünk be egy pohárra.
Nem messze áll egy csapszék.
MÁRIO
Jó. Előre
Megisszuk a két itce áldomást.
Trencséniért két itce áldomást.
(Elmennek.)
DÁVID (vándor
öltönyben, dúlt arccal jő)
Meddig megyek
még, meddig leskelődöm!
Van-é határa
útamnak kitűzve?
Van egy a sír. De
még azt nem tudom,
Csák vagy Dávid
fog-é nyugodni benne?
Az órjás
tetterő vagy érzelem? -
Hiszem, hogy ez,
- a láng magát emészti; -
S a
tetterő jég, mely csillog s merev. -
Aztán meg
Csák nem pusztán óriás,
Kígyó is,
mely kezem közül kisiklik
És míg én
üldöm véges-végtelen,
Elpusztíthatatlan
él ő, jól tudom
E vén
zárdában, és mint lidérc
Gyámlányát
őrzi, könnyéből hízik,
Melyet tán
lopva értem sírdogál. -
De majd
meglátjuk őt, s számolni fog. (El.)
CSÁK (Miklóstól
vezetve jő)
Odább, odább. -
Miklós mondd, látod-é
Már tornyait?
MIKLÓS
Nem még.
CSÁK
Lépj e
halomra.
Óh, jaj, szemem
már gyönge, jó öcsém!
Jól élesítsd
tiédet s nézd, amott
Nem látsz-e semmit? Jól nézz, mert ha nem,
Csák nem látandja többé életében.
MIKLÓS
Most látom.
CSÁK
Még ne ölj, öröm! Ne, még
Nem ízlelélek.
MIKLÓS
Vajh mi bús
hely ez!
Mi barna! Még a nap sugára is
Remegve elkerűli kúpjait.
CSÁK
Ah, ilyen a sír mind. Keskeny, rideg. -
Hogy férek majd el benne? - Én csak én,
De a leány, hogy fér egy szűk gödörbe,
Mit szent apáca s
nem hazája vájt.
És ahelyett, hogy
milljó nép sietne
Bucsújárással
hamvait imádni,
Halk rekviem zúg
el felette majd. -
El, el
rémgondolat. - Vezess fiú
Hozzá, hozzá! -
Miért fogsz oly nagyon?
Bohó, hisz látod,
hogy birok nehány
Lépést feléje tenni
még magamtól. (El Miklóssal.)
|