ELSŐ FELVONÁS

(Rozgony mellett két pór nagy sírhalmot rak, mellette egy kisebb sírnál Dávid mereng.)

ELSŐ PÓR

Miért dolgozunk, András bátyám, tudod?

MÁSODIK PÓR

Bérért. -

Vagy ékesebben, hogy legyen

Hová fejét lehajtni a magyarnak. -

ELSŐ PÓR

Nem úgy - én annyit hallottam susogni,

Hogy már ma éjjel messze-messze földről

Vitézek jőnek e sírhoz tanácsra.

MÁSODIK PÓR

Bizony szeretném én is hallani,

Mit szólanak az új király felől.

Inyökre van-é?

ELSŐ PÓR

         Mit búsulsz azon,

Mi hátad nem töri? Néhány kapával

Vess addig inkább.

MÁSODIK PÓR

Már úgyis elég nagy.

(Dávidhoz.)

Rakjunk-e rá gyöpöt?

DÁVID

      Ne bántsd, ha minden

Században még e sírt gyászolni ok lesz,

Egy ember jő elsírni kínjait

Rozgony terére, gyöp növend felette,

Szentebb, mint ciprusok, mint síri rózsák,

Mert azt csak az éj harmata növeszti,

Ezt a nemesb szív honfi könnyei.

(Újra elmereng.)

MÁSODIK PÓR

Láttad mi sápadt s milyen ifjú még

Szánom szegényt.

ELSŐ PÓR

         Pedig megszokhatod

Az ilyen arcot mostan az urak közt.

Maholnap ennek is dombot rakunk.

(Hátralépnek.)

DÁVID

Leány! Miért élsz oly mélyen e kebelben?

Mért égetsz úgy, midőn csak jégdarab vagy?

Miért kísérsz most, hisz testvérimet

Jöttem siratni, és te meglopod

Könyűimet?

MARGIT (remegve jő s körülnéz)

 A harctér itt vagyon -

S egyet sem látok. - (A pórokhoz.) Hej, mi domb ez itt?

ELSŐ PÓR

Sír, asszonyom, a rozgonyi csatáé.

MARGIT

Ilyen nagy, és e kisebbik kié?

ELSŐ PÓR

A nádor gyermekéé.

MARGIT (kábultan)

Rossz fiú!

Ki látta azt aludni napvilágon

És ily magánosan?

MÁSODIK PÓR

Ketten feküsznek:

Aba, László.

MARGIT

       Ketten? Miért nem hatan!

Egy sírban lenne a nádor-család,

Közénk tenném agyonvert apjukat.

S utána dűlnék. - Úgy-e emberek,

Ily sír páratlan lenne a világon? -

Hogy kértelek, ne menjetek fiúk,

De nem fogadtatok szót a szülőnek

S utolért érte Isten büntetése. -

El, el könnyű - mert még sarat csinálsz,

Megcsúszom és vén térdem meghajol

A rossz fiúknak sírján. - És miért ne

Hajoljon az meg? - hisz fonnyadt szemem

Egyért is alig bír már sírni annyit,

Hogy meg ne szólják a rossz emberek.

S a másiknak mi jut. Hej, hallod ember,

Miért nem faragsz keresztet e halomra?

ELSŐ PÓR

Mert átkozott, - a szentegyház kizárta.

MARGIT

Ki mondta azt! - a nádor gyermekét -

Hisz a gyermek nem tudja, mit mível!

Ostromba bírák - ahelyett, hogy által-

Szúrjátok, mért vesszőt nem fogtatok,

S vertétek volna vissza az ölembe. -

Abám szivedben a szúrás, vagy a főn?

Hisz szíved jó volt, főd volt csak hibás,

S még az sem úgy, mint Csák, kit hallgatott,

Ki elcsábított - a gyermeklopó! -

DÁVID (közeledve)

Te sírsz-e itt, anyám?

MARGIT

       Én, gyermekem.

MÁSODIK PÓR

Szegény asszony - jerünk, komám haza

Úr sem szeretnék mindég lenni, látom -

Kardcsörgést hallok, jőnek a vitézek.  (Társával el.)

(Miklós, Domos, János, kissé később Csák, Erzsébet, Zách, Drugeth, Berend, Zsámbokréti, s más urak, fegyveres néppel jőnek.)

MIKLÓS

Barátim, szúrjunk e sírhoz jegyet,

Nehogy veremnek nézze az utas!

(Dárdákat szúrnak a sírhoz.)

Mulassatok holt bajtársak vele.

DOMOS

Sokan jövünk-e össze már ma éjjel?

MIKLÓS

Sok nem jöhet, de férfiú ki itt lesz.

DÁVID (Margithoz)

Törüld le könnyedet.

MARGIT

         Igaz fiú,

Mit sírok - hisz még itt van négy fiam.

MIKLÓS (súgva)

Nézd, nézd öcsém, anyánk minden bizonnyal

Haza szeretne csalni.

DOMOS

       Félek én is.

CSÁK (belépve)

Megérkezétek, látom, híveim.

MARGIT

Gonosz fiúk - nem mond-e egyik is

Üdvözletet a megtörött anyának?

TÖBBEN

Ki e nő -

MIKLÓS (büszkén)

      A nádornak özvegye.

MARGIT

S e gyermekek szülője. - (Kézen fogja őket.) Jöjjetek,

Elég volt kettőt nékem elveszítnem

Egy álomért.

CSÁK

        Nem álom a szabadság

Reménye, vagy ha az, úgy istenálom.

S előttem az üdvösséggel csak egy.

MARGIT

Nekem az üdv imám. A földi kéj

Szép gyermekim. - Ah, én rég megtanultam,

Hogy a szabadság minden üdve csak,

Hogy árvát, özvegyet s koldust teremt.

CSÁK

A pórnak.

MARGIT

Büszke férfi, lángszavad

Csábjával ástál sírt már két fiamnak,

Bocsásd a többit - érd be már ezekkel -

Vagy végy még hármat, s adj egyet nekem,

Hogy a világ kacagva azt ne mondja:

Bolond anya, hat gyermeket szülél

S szemed befogni nincsen senkid is.

CSÁK

Mehettek mind.

MARGIT

          Nem mozdultok, fiúk?

Nem hallottátok-e, hogy elmehettek?

Bűvölve vagytok-e ez óriástól?

Hogy átok zúzza szét minden reményit,

Hogy légyen koldus ő meg a haza,

Mely lelkemet s családomat kiölte.

CSÁK

Asszony! Szavad éretlen, menj közülünk.

MIKLÓS

Menj, jó anyám.

DOMOS

           Hidd, jő még jobb napod.

MARGIT

Majd, hogyha e nagy földön nem leend

Biztos hely számotokra s visszatértek,

Megőrzöm nektek addig e helyet. -

Óh, kedves gyermekim, hát menjek-é?

És menjek-e csakugyan így magam?

      (Eltántorog.)

CSÁK (Dávidhoz)

Te könnyezel?

DÁVID

        Ne bánd, ha néha-néha

Gyöngébbnek látsz talán, mint illenék.

Vannak, kiket a természet puhább

Szívvel ruházott fel: megérzenek

Kéjt, bánatot s aztán megkönnyezik -

De ép azért ha jő nehéz csapás,

Nem dűlnek el, mert szívök meghajol,

Míg Csák, te, ha sírsz, a könnyű meg is fojt.

CSÁK

Az meglehet. - De most le a föveggel!

Nem embereknek sírja ez csupán,

De nemzeté - és elveszett dicsőség

Nagy sírja, míg mi árnylelkek vagyunk

A jobb korból, kik most körűle állunk.

De félre bú - nem rekviemre jöttünk,

Könnyet nem bírna köztünk senki sírni

Annyit, mint mennyi ily két sírt megillet,

S tettet kívánnak inkább hős lakóik.

Tanácskozzunk hát, társak, mit tegyünk?

MIKLÓS

Mit eddig. - Miért nevetsz Zách Bódog?

ZÁCH

        Azt,

Hogy amit tettünk, többé nem tehetjük.

MIKLÓS

Azt nem, de újat.

ZÁCH

Tedd, ha tetszik.

MIKLÓS

S én

Pihenni nem tudok, nekem nap - éjt

Virasztanom s küzdnöm kell, hogy megéljek.

ZÁCH

Légy éjiőr s kiáltsd nekünk az órát,

Kik nyugton alszunk párnáink között.

MIKLÓS

Jól van, leszek, de éji álmaidba

Súgom be majd az áruló nevet,

Míg szürkületkor olyakat kiáltok,

Hogy felriad hangomra a magyar.

ZÁCH

Én áruló? - Rabló fiú, te mondod,

Ki zsarlásiddal gyűlöltté tevél.

MIKLÓS

Torkodba verjem-é e szót, kuvik,

Ki rémhirekkel jársz kisértni köztünk.

ZÁCH

S mi vagy te, hogy néhány kámzsát levontál,

Néhány nőt kardra hányatál negédből,

Nagy hősiség valóban.

CSÁK

         Csend legyen.

Itt is hasonlás, Zách, Miklós öcsém

Mért bánjátok a rokont, kevés

Úgyis fajunk - mint a sas, kárörömmel

Ne lássa legalább buja veréb,

Hogy még az is egymásra tör.

MIKLÓS

 Ne bánd,

Ha látsz civódni puszta unalomból.

Adj ellenséget és együtt csapunk rá.

Kezet Zách! - béke!

ZÁCH

Nincs már számotokra

Többé kezem, mert szétszórt pártotok

Rendszer nélkül sikert már nem remélhet.

MIKLÓS

Ne is sikert, de küzdelmet keressünk,

Aztán tanulhat a nyúl, a veréb

Rendszerrel vívni - a sason ki nem fog.

ZÁCH

Gyermek beszéd. - Csák, én hozzád jövék -

Hallgasd ki, kérlek, az igaz barátot.

CSÁK

Beszélj, beszélj Zách!

ZÁCH

     Eddig társ valék

Mert jog s törvény pártolta lépteink,

De most, midőn már van felkent király,

Abban meg kell nyugodnunk.

MIKLÓS

        Nem fogunk. -

ZÁCH

Csák hallgat, és ti hitvány eszközök,

Fogjátok-e meggátlani beszédem?

Jaj, hogyha már éretlen gyermekek

Vezérlik a vén hont. - Csák, én kilépek

Közületek, mert minden józanabb

Meghódolt.

CSÁK

    Józanabb tán nem, de a

Törpébb igen.

ZÁCH

         Jó, nem vitatkozom,

De a hongyűlés ítélete köztetek,

Károly nyert és így többé nincs jogod,

Hogy bíráljad személyét. Vagy ha is,

Ifjú, lélekdús és vitéz, hogy az,

Tapasztalád e téren: hogy nemes

Tapasztalod most, mert kegyelmet ád.

Nem fog hibázni senki birtokából

Egy lánc föld és rangot, kitüntetést

Csak úgy oszt köztünk, mint baráti közt.

Leányomat már udvarába vette

S kiházasítására gondja lesz.

CSÁK

S talján földről fog-e mind kitelni?

Mert e hazánk itt vagyon királya

(Erzsébetre mutat.)

És vesszen inkább a magyar neve,

E kis maroknyi nép is elpihenhet

A földtekében, mely már annyi népnek

Sírgödre lett, inkább, mint gúnyosan

Mondhassa idegen nép: a magyar

Karddal kezében békét alkudott

Magának és cserében megtagadta

Árpád vérének végső sarjadékát.

ZÁCH

Asszony nem kormányozni van teremtve.

Lemond jogáról.

CSÁK

Istenemre, nem mond.

ZÁCH

Nem vagy mindenható, hogy így beszélj.

CSÁK

S tanácsod bölcsebb és szavad kimértebb,

Hogysem megértse a szent lelkesülés.

ZÁCH

Látom, Máté, veled nem boldogulok.

Menj büszke férfi és keress vidéket,

Pusztát, királytalant, csinálj beléje

Bábembert és emeld e lányt fölébe,

Mert már fölénk emelni nem bírod.

S ha mégis azt mondod: bírom, hozok

Válladra istenátkot, mely inad szegi.

Elhagylak pártos, vessz el önmagadban.

MIKLÓS

Ki kard, tüzes vagy oldalomnak, oltsd

Hűs vérrel lángodat.

CSÁK

 Miklós, megállj.

MIKLÓS

Haj Csák, megfojt a méreg vagy kitör,

Ha látom, mily rideg maradsz.

CSÁK

 Ne bántsd,

Nem hallod-e, hogy pártosról beszél?

Ha tűzbe jössz, ránk érted, azt hiszi,

Pedig mi a törvényt védjük csupán.

ZÁCH (Erzsébetre mutatva)

Csak e szegény halvány nőt szánom én,

Kinek szemében a jóság lakik,

Ki szebb jövőre lenne érdemes,

Melyben szeretni fogna és tanítna. -

Hogy mint vak eszköz, melyért annyi vér

Folyt már és annyi vész jött a hazára,

Melyért pusztulnak ősi telkeink

S koldusbotot nyer a munkás díjul,

Lépcsője lesz csupán a nagyravágynak,

Mely, ha égbe szállt, pokolra sújtja.

CSÁK

S ez rólam szól?

ZÁCH

Ki másról, büszke ember,

Ki Károly ellen is azért kelél fel,

Mert embert nem tűrsz, hogy feletted álljon

S e lány jármába szoknék-e nyakad?

ERZSÉBET

Óh, Csák, ne engedd e szörnyű beszédet:

Lesújtja minden eszmém.

CSÁK

Légy erős,

Beszéde elszáll, e kard megmarad. (kardjára üt.)

ERZSÉBET

Hajh, mily sötét mező tárult előttem!

Véres kisértet járkál rajta végig.

Csonthomlokán nevem van írva, engem

Kiált minden seb, mely mellén piroslik

S én a mezőn csak játszom, míg körülem

Féketlen lelkek karja öldököl

Óh, Csák! Óh, Csák! (Alél.)

CSÁK

                         Erőt csak, asszonyom.

ZÁCH

No hát nézzétek e nőt most, mit ér,

Ki egy szabad erődús nép felett

Kacér csábjával még uralgni vágyik:

Ha férfias szót hall, - alél - alél.

MIKLÓS

Engedj bosszúmnak, Csák, avagy megöl.

CSÁK

Parancsolom, hagyj el vagy légy nyugodt.

MIKLÓS (kardjához)

Mit hordlak hát te sárdarab, Hadúrra,

Orsó kell nékünk, kard az asszonyoknak.

CSÁK

Emeljétek paizsra a királynőt. (Fölemelik.)

Hadd lássa őt minden magyar s kiáltsa,

Ha korcs, hogy Árpád végső gyermekét

Apáival s honával megtagadja.

Lelépek akkor, mert ily nemzedékhez

Nincs szóm, csak könnyem. -

(Erzsébet leszáll, s a sírra dűl.)

BEREND (népéhez)

Éljen a király.

DRUGETH (népéhez)

Sompolyogjunk el, barátim, csendesen.

ZSÁMBOKRÉTI (népéhez)

Mi is megyünk. -

ZÁCH

Jerünk tehát, s ha majd

A korcs király előtt könyörgsz, kacaglak.

CSÁK

Az az öröklét végén fog megesni.

(Zách, Drugeth, Zsámbokréti s mások népökkel el.)

MIKLÓS

Tisztultunk Csák, de nem fogyatkozánk.

CSÁK

Domos! Te ott voltál a Rákoson

S bár szíved láng, de higgadt homlokod,

Beszéld el a hongyűlést úgy, amint volt.

Tudnom kell, ami történt.

DOMOS

     Az való,

Hogy történt ott valami, ámde hogy mi,

Istenemre esküszöm, nem mondom el.

CSÁK

Miért?

DOMOS

Mivel nem értem a latin szót.

S ott úgy beszéltek. A begyűlt nemesség

Csak úgy tátotta száját, s azt hivé,

Nagyon bölcsen foly minden, mert nem érti.

S ha egy-egy pap erősen tűzbe jött

S Csákot nevezte, jól megéljenezték,

Csak később sült ki, ellened beszélt,

S a nép fejét vakarta, s hallgatott.

CSÁK

S nem szólt-e senki magyarul?

DOMOS

       Igen,

Midőn a népre az adót veték ki.

Néhány úr szólt is a nép érdekében,

De az olasz tanácsosok csodálták,

Mi gondjuk arra, s a király neheztelt,

Mert nincsen, úgymond, szokva ilyenekhez.

MIKLÓS (kardjára ütve)

S nem volt-e senki közbeszólni kész?

DOMOS

A kardokat letették, mert csörögnek.

CSÁK

Elég, elég - már értem az egészet.

Bajtársaim, kik eddig egy nyomon

Futottatok velem, itt megszakad

Pályánk: lehúzták rólunk a szabadság

Pajzsát, e perctől pártütők levénk. -

A nemzet ítélé, hogy pártütő

Leghűbb fia, s a nemzet szentül ítél.

Lekérték a menny átkát lelkeinkre,

Rómában a hivők közül kizártak,

S a szent atya csalhatatlan, old, kötöz.

Szaladj hát eddig hű nép, merre látsz,

Hogy egykor azt ne mondd, ha kérdenek,

Földön vagy égben a számoltatóknak:

Csák elcsábított. - menj, menj tűzhelyedhez,

Talán jólét vár ott s forró kebel,

Itt vén szülőd, az elhagyott haza,

Csak sírral kínál s egy hitvány babérral.

Mit is adhatna - koldus önmaga,

Király díjt csak ott túl osztanak,

Vérdíjt igaz, de mit tesz az, - ragyog.

Mit szenvednétek, büszke férfiak,

Egy gyönge némberért, kinek apái

Szerezték e hont, melyen most örültök,

De mit tesz az, ő árva, elhagyott,

Károly hatalmas, s hálás lenni bír. -

Hagyjátok e virágot a szelek

Dühétől elhervadni, összetörni

Előbb, hogysem magot teremne nékünk:

Egy új Árpádot, új honalkotót.

Ültess földébe külnövényt, bujábbat,

Mint volt a hajdani, - futó tarackot,

Mely a magyart ki fogja ölni még,

Csak hogyha kérdi késő sarjadék:

Mért nincs hazánk, vagy mért rab, hogyha van.

S pirul a lap, hol napjaink leírvák:

A kor példát törend felettetek,

Mert nem tartandja vissza rettegés,

Csak én, az égre, nem fogok pirulni,

Mert híven számolok, ha kardomat

Bekéri Isten égi zsámolyára.

Van-e közöttetek ki halni nem tud,

Az menjen át, s kérjen bocsánatot.

Itt halni kell tanulni, mert az élet

S szabadság még e századig nem ért meg

Testvérnek.

BEREND

      Mink meghalni is tudunk.

MIKLÓS

Vezess, Csák, én megyek.

DOMOS

           Megy mindenik,

De nézz körül, Csák s mondd, mivé leszünk.

CSÁK

Magánosan állunk öten-hatan

Kitéve a zúgó szél szárnyainak,

De azt fel sem veszem, már voltam így.

Rómának átka már szintén nem új -

De a nemzet, hogy Csákot megtagadta,

Hizelgve simul a talján királyhoz,

S mosolygásának napján sütköződik,

Ez az, mi lelkem szinte megtöri.

Fiúk, én ostortól, és zsarnokokról

Nem féltem a magyart, tudom, lerázza

Ha megsokallja terhét, óh, de féltem

A kegytől, mely hasonlást hoz közé.

Féltem, ha már nyelven szól nép s királya,

Mert mindkettőnek jól gondolt szavát

A fordító gazul ferdíti el:

S még jobban féltem, hogyha a nagy úr

Királya nyelvéért felejtené

Hazája nyelvét, mert nem értené

Hős tetteit, szabadság-érzetét

Elődinek a régi krónikákból.

MIKLÓS

Ha többé nem vívunk nemzetcsatát,

Zsivány leszek, elbúvok a hegyekbe,

Szabad, minő a bérc és bérci lég,

Dárdámmal néha sújtok, mint vihar

Egy korcs magyar, vagy vérszopó zsidót.

Lészesz-e társ, Trencséni?

CSÁK

Nem leszek.

Sasfészkemből meglátom, hogy ki űz el,

S majd jő idő, hogy a magyar megérti,

Nem jó a kül király. Keresni fog,

S készen talál. - Vagy, hogyha megcsalódom

Felállok egyszer majd még akkor is,

Lesújtok mindent, amit elkerültem,

S karomba zárva Árpádnak leányát,

Bedőlök a halotti nagy gödörbe,

Hol a szabadság s régi nemzet alszik.

S most menjünk várainkba.

(Mind el, kivéve Dávidot és Erzsébetet.)

DÁVID

Menjetek!

Győzelmi repkény nem vonz engemet.

Ez ifjú szív szerelmet esdekel,

Minő enyém, s ha ilyet nem talál,

Ha nem talál, mit akkor - nos, mit akkor?

ERZSÉBET (a sírnál térdelve)

Ki sírjon: a kedves vagy a királyné?

Holt ifjamért vagy a sok bajnokért

Keseregjek-e? - Amaz érettem élt,

Ezek miattam vérezének el.

Óh, szív repedj meg, úgy aztán megosztlak,

Mert egyikét így, félek, megcsalom.

Abám aludjál, s csendes álmodat

Hímezze képem és a szent haza.

DÁVID (hozzálép)

Ember felett angyal viraszt! Leány!

Csak sírd ki mind, csak sírd ki könnyedet,

Számomra, hogy csak üdvadó mosoly

Maradjon.

ERZSÉBET

 Dávid, mit keressz?

DÁVID

Az árny,

Mikor szakadt el testétől?

ERZSÉBET

Eredj!

DÁVID

Ne küldj el oly fagyos szókkal, ne küldj el.

A hattyúmell csak egyszer volt hideg,

Midőn az első szobrász alkotá

S ez egyszer is soká az nem maradt,

Mert látva, a mű milyen félszeg így,

Isten szikrát lehelt a kőleányba.

ERZSÉBET

Ne bánts e szent helyen, szentségtörő!

DÁVID

Nem-é azért vált éj s nap kétfelé,

Hogy a félénk ember párját keresse,

S fülébe súgja titkos szenvedését?

ERZSÉBET

Mit szólna Csák, ha hallaná!

DÁVID

Ki, Csák?

Mi nékem ő - én őt nem állhatom ki.

Tán nagy lehet, talán erényes is,

De Istent is rettegjük mennydörögve.

S kiben nem látjuk gyengéink nyomát,

Megértni sem fog, attól tarthatunk.

Én félek tőle, és ő nem szeret.

ERZSÉBET

Hogy azt, ki kard helyett rózsát visel,

Ki lányról és nem a honról beszél,

Hogy azt nem kedveli, nem is csodálom.

DÁVID

Mit szólanék a honról? - elbukott,

És éjszakáján őrangyal viraszt.

Nem-é elég ez, óh, nem-é elég ez!

Temess el engem is, csak sírj felettem -

Te nem nézesz szemembe, elpirulsz:

Hajnal vagy alkony nékem e pirulás?

ERZSÉBET

Futó sugár az - mert szerelmemet

A sírba vitték e domb hősei.

DÁVID

S testvéri részem nem hagyák nekem?

Hisz nem kívánom az üdvöt magát.

Add bánatodból is ki részemet,

Elhordozom. S most nyújtsad jobbodat,

Hogy nem haragszol e heves beszédért.

ERZSÉBET

És jobbomat, ha nyújtom, elsietsz.

DÁVID

El. - Óh, egy percnyi üdvért drága ár.

(Kezet fog s arcon csókolja.)

Most arcodat, ha mindjárt sebhelyet

Éget rá csókom.

ERZSÉBET

Ezt nem engedém.

Te rettentő vagy.

CSÁK (belépve)

Hah, megállj, fiú,

Ne üss nászt e kopár sírok felett,

Pórcsókokat nem tűr Árpád leánya.