HARMADIK FELVONÁS

(Visegrádon. Terem Zách Bódog lakában. Klára Margit segítségével piperészkedik.)

KLÁRA

Szorítsd be kérlek, néni, vállamat.

Most úgy-e bár még karcsuabb vagyok,

Mint a királyné udvarhölgyei,

Ama kacér és lángszemű olasznők.

MARGIT

Kikkel versenyre lépsz majd nem sokára,

Ha új csillag gyanánt lépsz fel közöttük.

De jól vigyázz magadra, kis hugom. -

Mit téssz hajadba, gyöngyöt vagy virágot?

KLÁRA

A virág oly hervadó, ne azt;

Eszembe jőne, hogy mint dobjuk el,

Ha elhervadt felforralt légkörünkben.

MARGIT

Gyöngyöt tehát?

KLÁRA

   Azt sem, mint megfagyott könny

A drága gyöngy. Előjelül lehetne.

MARGIT

Ölelj meg, húgom. Istenem megáldjon,

S tartson soká meg ilyen szűz kedéllyel,

Míg majd hozok számodra vőlegényt.

KLÁRA

Vajon kit, néni?

MARGIT

           S nem találod-é el?

Még négy fiam van, mind derék leventék.

KLÁRA

Ah, épp azért Csákot s zászlójukat,

El nem hagyandák egy hitvány leányért.

MARGIT

S ha mégis, Klári?

KLÁRA

Nem fognám becsülni.

MARGIT

Nagyon unalmassá kezd válni Trencsén.

KLÁRA

Unalmassá lehet a hitves is,

S ott hagyjuk? Ez szép erkölcs, nénikém.

Kázmér hecegtől láttam én hasonlót,

Ki vagy két udvarhölgyet már megúnt.

ZÁCH (belépve)

Jó reggelt, Klárikám! Lám, lám ki hinné,

Hogy ajkad rágalmazni jobban ért,

Mint csókolódni.

KLÁRA

Azt is megtanulja,

De mostan erre van jobb érzése.

ZÁCH

Kázmért kárhoztatod, s nem ő hibás,

De a nő, aki e mai világban

Mint bolt fölé, minden kincsét kirakja,

Lépül vevőre és a bolt üres.

De hát miről folyt a szó?

KLÁRA

   Vőlegényről.

ZÁCH

Lám, lám! No, majd hozok számodra én.

KLÁRA

Isten ments, hát mit tennék annyival?

Margit néném hoz, meg te jó atyám!

Egyet szerez, mint mondta, a királyné,

S talán csak én is választok magamnak.

ZÁCH

Mondottad, a királyné - - és és talán

Ejtett el olyat, hogy Kázmér - beszélj -

Ezért neveztétek talán előbb?

MARGIT

Bátyám, az Istenért hová ragad

Ismét a nagyravágy?

ZÁCH

     Miért, hugom?

Zách Bódog lánya olyan mélyen áll-e,

Hogy egy herceg trónjának zsámolyáról

Nem bírná átölelni? - Ámde halljad:

Rendezd el házam, kérlek, telhetőleg,

Magas vendéget láthatunk ma itten. (Margit el.)

S most már, leányom, nem tréfálva mondom,

Csak hagyd el azt a sok szép vőlegényt,

Majd én hozok oly barnát, mint az árnyad.

KLÁRA

Nem kell, apám.

ZÁCH

Miért?

KLÁRA

Mert csalfa volna.

ZÁCH

Tán azt hiszed lány árnya is hamis.

KLÁRA

Nem azt. De ládd, apám, szép tiszta nap,

Midőn minden mosolyg, árnyam követ,

De rossz idő jő és körültekintek,

Hogy leljek embert, árnyat vagy mi mást,

Mivel boszúmat elfecseghetem,

És ládd, apám, árnyam nincsen sehol.

Nem lenne-e ez álnok vőlegény?

ZÁCH

Kis bamba te!

KLÁRA

       Ehhez még változó is,

Mert majd itt, majd ott látom árnyamat,

Amint Buda s Trencsén felől süt a nap.

ZÁCH

A nap nem süt sem innen, lány, sem onnan,

De a magasból. - Dőre képzetek,

El véletek! - Hozok hát, Klárikám,

Barátaim közül szép vőlegényt.

KLÁRA

Görbét hozasz.

ZÁCH

     Ügyetlenül beszélsz.

KLÁRA

Legalább én nem láttam egyenest.

Hajolva állnak az előszobában,

S derekuknál szavok csak az, mi görbébb.

Ha olykor mondod: a király kegyes,

Sohajtják ők is: óh, kegyes, bizony.

S ha néha mondod: álnok a király,

Fondor, kegyetlen, ők visszhangjai, de

Eladni is tán készek. - Óh, apám,

Ne húzzad ráncba homlokod. Fecsegtem.

ZÁCH

Leány!

KLÁRA

 Bocsáss meg!

ZÁCH

        Óh, ha valaha - -

De nem, nem, ő nem merne ellenembe -

S ha mégis - akkor kürtöm egy szavára

Rokonságom fegyvert fog, s húszezer

Paizs dördül meg, kérve számadást. -

Rokonságom? - Óh, óh, leány, leány,

Mit mondtál, mik barátim? - Gyermekeknek

Isten sugallja a szót. Nem zavarja

Ifjú keblöknek tiszta tűkörét

Még a világ hitvány párázata.

El, rémalak - ő rám vagyon szorulva,

Igen és ő oly jó, kegyes király.

ZSÁMBOKRÉTI (jő)

Ki üdvözöl; s míg csarnokodba tér

Pihenni, e kis írást küldi néked.

ZÁCH

Sajátjában pihen, szolgája várja.

(Zsámbokréti el.)

Jól mondtam, ő, mint Isten ott is áld,

Hol vétkezénk.

KLÁRA

          Miért örülsz, atyám?

ZÁCH

Három falut ajándékoz megint

Csák jószágából nékem. Klárikám,

Ez nászajándékod lesz.

KLÁRA

        Hagyd apám!

Vagy végy számomra fátyolt, oly sürűet,

Olyan sötétet, hogy múltamba vissza

Ne légyen rajta által pillanat.

ZÁCH

Miért leány?

KLÁRA

       Mert még alig tudám

Gyermekkezem kulcsolni, még alig

Értém meg félig elmondott imámat,

Hogy megtanítál azt Csákért rebegni,

Vérátkot kérvén mindannak fejére,

Ki néki és a honnak ellene.

Úgy megszokám, ládd, e gyermekkönyörgést,

Hogy felver éjjel, hogyha elmulasztom

S most félnem kell, hogy meghallgatta Isten.

Végy hát apám, végy nékem barna fátyolt,

S három falud helyett azt add nekem.

ZÁCH

Hah, gyermek! -

KLÁRA

      Óh, ne bánts, hisz meglehet,

Hogy ami egykor jó volt, rossz legott,

Mint rothadt alma, mi ízes előbb,

Émelygővé lőn. Én nem értem a

Bölcs férfiak okoskodásait,

De nem tudom feledni az imát sem.

ZÁCH

Megőrülök. - Óh, lány, ki mondta néked,

Hogy ekként kínozz. - Valld meg, valld, ki bérel

Üldözni, mint sebzett vadat halálig? - -

Ki mondta néked, lányom, mondd, ki mondta,

Hogy elárultam Csákot?

KLÁRA

                                 Tenmagad.

Miért térdeltél tegnap estve is?

ZÁCH

Hol lányom?

KLÁRA

   A királynál.

ZÁCH

      Óh, hazudsz.

Zách fog térdelni oly király előtt,

Kit ő csinált? -

KLÁRA

                        Ah, én jól láttalak.

Ő kétkedett benned, s kacagva mondta:

Eladtad Csákot, s engem is eladhatsz.

Te térdem esküdtél meg.

ZÁCH

        Nos, miért ne?

Nem tettem ingyen, - megfizettek érte. -

(Klára ellopózik.)

A büszkeség letűn az ifju korral,

A vén csak zsémbelhet, mert karja rossz,

S inkább meghódol a nagyobb erőnek,

Mint bujdokoljon, mint egy vén bolond,

Hisz ott a jog, hol az erő s haszon. -

Mit nyert Trencséni, hogy kevély nyakát (Kürtszó.)

Nem bírta bókra vinni, - most zsivány!

Hah, a király. - (Csák belép.)

CSÁK

         Nem ő. Megáldjon Isten

Minden magyart, s ha az vagy, téged is.

ZÁCH (zavarban)

Régen nem láttalak, de most ne bánd,

Hogy nyíltan szólok, nem szeretlek itt.

CSÁK

Azt látom, arcod sárga és remegsz.

Pedig miért, hogy régi cimborád

Vendégjogot kíván egy éjszakára? -

Óh, Zách, minő veszett tömlöcszag ez,

E szép teremben! Keblem telve volt

Nem dőre szóval, férfi érzelemmel,

S most, mintha nyomna itt ez ívezet,

Ijedve búvik vissza szíverembe

És fél kijönni, hogy rabúl esik.

ZÁCH (félre)

Miért nem mennydörög, miért szava

Villám gyanánt nem sújtja keblemet!

Zajghatnék én is, lelnék vádakat,

Míg ily nyugalma a porig aláz. (Fent.)

Hisz ez mind jó, de tán nem is tudod,

Hogy Károly itt vadászik és legott

Beléphet.

CSÁK

Jól tudom, de úgy hiszem.

Vendégedet meg bírod védeni. (Szelíden.)

S ha nem csalódom, kedvesebb vagyok

Előtted most is, mint ő, - Nem beszélsz. -

Ifjú korunk nemtője leng talán

Elődbe. Szebb világ volt úgy-e bár az,

Mely sírba szállt, s felette, mint kereszt,

Könnyet teremtő, sírni nem tudó

Jelűl én állok.

ZÁCH

     Irgalom, ne többet. -

Poroszlót hívhatnék, ládd, nem teszem

Végy kardot, vívjunk Isten s ég előtt,

Végezzük el a végső számadást,

Érzem, hogy ennélkül nem élhetek meg.

CSÁK

A karddal el. Öngyilkosság tilos,

S nem gyilkolnám-e én meg múltamat,

Ha ifju lelkem jobb felét megölném? -

De e jobb fél elszúnyadt - tetszhalott,

Felrázni jöttem új életre azt.

ZÁCH

Ne kísérts, Csák! - A kába ifjuság

Mesés szinekben látja a világot,

Teremt magának ábrándképeket

És hajtja végig a kietlenen,

Míg megfáradva, szárnyszegetten eldűl.

CSÁK

Valót beszélsz, Zách. - Óh, az ifjuság

Hatalmas Isten, s mint a lángoló nap,

Arany himet varr a kopott világra.

De hát mondd, melyik aztán a való?

Ábránd-e az ifjú látása csak,

Vagy a vén szem van-é megkérgesedve,

Hogy gyászlepelt lát a világ felett?

ZÁCH

Ne többet, én Károlynak esküvém

Hűséget és megtartom.

CSÁK

       Esküvél,

Míg a hazának mondott esküszó

Megtört szentsége ajkadon tapadt.

ZÁCH

A hon javáért tettem eztet is.

CSÁK

Ne káromold - olyan magasztos eszme,

Mint a hon, nem kiván gyalázatot.

ZÁCH

Te vért kivántál tőle, Károly is vért.

Te erre vontad, ő meg más felé.

Kincsében megfogyott, miként erőben,

Mert fosztottátok őt, egymást előzve,

És ott állt köztetek, vérben lihegve,

Minden percben porondba rogyni kész.

Én láttam mindezt, azt mondám: elég,

Talán erőre jő még a kifáradt,

S akkor lerázza azt, ki terheli.

Mondd hát magad, hibáztam-e?

CSÁK

      Igen

Mert emberkézzel a sorsot vezetni

Akartad és merész tanácsot adtál

Annak, ki lét és nemlét felett határoz.

Nem érezél-e, mondd, megszégyenűlést

Minden kontárnak bűntársául esve,

Ki egy napos korlátolt felfogással

Dicsekszik hatni késő századokra? -

Ne légyen senki bölcsebb, mint kora.

Ha mint eszköz betölti hívatását,

Jó eszköz volt. Ha mint próféta lép fel,

Vagy őrjöngő, vagy nem hisznek szavának.

S azt gondolod, ha nem tetszik, lerázod,

Mit most eszélyből felvevél magadra?

Ha egy lépést letértél a szoros

Törvény utáról, többé nem találod

Soha, soha. Bogáncs cserjébe jutsz,

Melyből ha egy ruhádra kapcsolódik

És rázod, ötven új akad helyébe.

BOHÓC (jő)

Adjon Isten mosolyt, könnyet,

Hogy bármikor elővehedd.

Szemtelen arc, szemesség

Sárban sosem hagyott még.

Vakmerő az asszonyoknál,

Szemforgató a papoknál,

Lel szerencsét, bizalmat

Nálam, aki mindég ad.

ZÁCH

Hogyan folyt a vadászat, volt szerencse?

BOHÓC

Nékünk ott jó csak vadásznunk,

Hol bakot lő a királyunk;

S a vadász jókat kacaghat,

Hogyha másé a gyalázat,

Ámde jól fizet,

S ez királyi tett.

ZÁCH

Volt-e vad?

BOHÓC

                Volt elég, de nem vadásztunk.

Vad vad, milyen barbár eszme!

Aki tudja, szelidítse.

S oly szelidek már a hölgyek,

Hogy szintúgy vadítni kellett.

Szép mulatság fejdelemnek,

A bohócok némán nyelnek.

CSÁK

Mennykő fiú ez!

BOHÓC

  Mit bámulsz, komám?

CSÁK

Ismersz?

BOHÓC

  Ismerlek-é? Hát nem tudod,

Hogy egy bolond a másikát megérzi?

Az igazságot hajhásztuk

Mindketten, csakhogy te karddal,

Mint nagyobb bolond, ki nyúlat

Megy vadászni síppal, dobbal.

S már majdhogy nem elriasztád

A földről az igazságot,

Amint én sapkám emeltem,

S megfogám, - alája mászott.

CSÁK

Óh, fájdalom, bohóc, hogy szód igaz.

BOHÓC

Máté komám, volt egy gyermek,

Két dajkája volt szegénynek,

indkettő szerette,

A gyermek nevette,

S összekoccant a két dajka,

Egymást féltve messze tartja,

A gyermek siratja.

CSÁK

Kölyök, te gúnyolsz. -

BOHÓC

          Óh, ne hidd komám!

Ki írná meg sírversed is, ha én nem, -

Hiszed, hogy merné tán egy udvaronc?

CSÁK

Hát hogyha még előttem halsz talán meg?

BOHÓC

Legtovább megél a bolond,

Nem törődik, nem eped;

Nagyravágy, csel, csalt reménység

Tikteket mind eltemet.

CSÁK

Lássuk tehát már azt a sírirást.

BOHÓC

Károly sírján hosszú irás

Lesz, úgy kell kitoldani

A törpét, ki órjást játszik,

Hogy lehessen valami,

Hosszú cégér, kurta korcsma,

Hosszú áldás, rossz vacsora. -

Néked, pajtás, ezt a sapkát

Fektetem sírodra csak,

S fogják tudni: szent eszmékért

Küzd, ki ilyen fűzért kap.

ZÁCH

Hallgass már, vagy korbácsot kapsz különben.

S ha elmondod mit látál, jaj neked,

Előre mondom, agyba-főbe verlek.

BOHÓC

Hallgatok s megint okosabb

Leszek, mit a bárgyú magyar,

Korbácsot ki szintúgy ismer,

Mégis morog, mégis csak mar. - (Kürt.)

ZÁCH

Hah, a király, - jőj, Csák, elrejtelek.

CSÁK

Vezess tehát.

ZÁCH

    Ha itt lel, elveszék.

 (Csákot egy mellékajtón kivezeti.)

BOHÓC

Félre bolond, jő a nagyobb,

Félre putri, jő a ház.

Nagy úr mégis a király,

Elsápaszt s tör, mint a láz. (Hátraáll.)

(Róbert Károly, Drugeth, Zsámbokréti és mások jőnek.)

ZÁCH

Király, üdvözlégy!

KÁROLY

             Ez volt ám derék nap.

Mért nem jövél ki Zách, talán beteg vagy? -

ZÁCH

Igen, királyom.

KÁROLY

          Sajnállak, de nékem

Szintúgy az ígért nyúgalom helyett

Várad csak gondot és munkát szerez.

Most vettem épen hírt, hogy Csák megint

Feltámad és hatalmas sergeket

Pusztítni küld a gazdag Vágvidékre.

DRUGETH

Már régen forral ő új terveket.

KÁROLY

Csak azt a Trencsént, azt a sziklafészket

Mondhatnám már enyémnek, s jól aludnám.

BOHÓC

Könnyen segítek én azon, komám.

KÁROLY

Hogyan, bohóc?

BOHÓC

             Ajándékúl adom.

KÁROLY

De nem tiéd ám, s hogy jutok belé?

BOHÓC

Foglald el karddal.

KÁROLY

          Óh, bolond, bolond!

BOHÓC

S nem így tett-é trónoddal szent atyánk,

Mint én ajánlom néked? S ő okos volt,

Én meg bolond. - Te hálátlan koma!

KÁROLY

Bohó, ne többet. - Most, most férfiak

A jó tanács becses. - Sergem kifáradt,

Pénztáram puszta.

BOHÓC

  Még itt is segítek.

Országodban van-é még telt tarisznya?

KÁROLY

Hogyan ne volna!

BOHÓC

          S bírod-e nyakából

Gazdájának lekanyarítani?

KÁROLY

Hogyan ne, annyi zsoldosom akad még.

BOHÓC

Úgy mind tiéd a megtömött tarisznya!

Ne búsulj, úr vagy - és ürítsd ki bátran,

Áldással rakva visszaadhatod,

Koldusszatyornak jó leend az is.

KÁROLY

Ki a szobából! Itt nincsen bolondra

Szükség.

BOHÓC

 Talán van úgyis elég bent.

  (Hátraáll.)

KÁROLY

Nos bölcs urak, megpróbált férfiak,

Elő a jó tanáccsal.

ZÁCH

  Óh, király!

Voltak napok, hogy ellened csatáztam,

És nem karod, - kegyelmed győze le.

Szólítsd fel Csákot, vess a múltra fátyolt,

S adj lánglelkének tenni tért jövőre;

Én azt hiszem, megtér, bár büszke férfi.

ZSÁMBOKRÉTI

Nem lenne-é mindenki pártütő,

Látván ez út visz kegy s nagyság felé.

ZÁCH

Nem, Zsámbokréti. Nem mind sólyom az,

Mi büszke szárnnyal martalékra tör.

A baglyot üldhetd, mert bagoly. Tanítsd

Szeretni a sólymot, s vadászni fog

Számodra. Meg ne öld, s ne irigyeld

Nemesb szivétől a királyi vágyat.

ZSÁMBOKRÉTI

A régi cinkosságból, úgy hiszem,

Egy gyöngéd visszhang még Záchnak beszéde.

ZÁCH

Torkodba fojtom a szót.

KÁROLY

  Nyúgalom.

Egymás ellen támadtok-é ti is,

Midőn fél ország ellenség ugyis?

De én vagyok magam, látom, hibás,

Epés vitának tűzvén tárgyaul

A pártost, kit hona már rég elítélt,

Elátkozott már kétszer szent atyánk,

S mégis tűrünk.

ZÁCH

  Engedj meg neki.

ZSÁMBOKRÉTI

Akasztófára a merész zsivánnyal.

DRUGETH

Csak egyre kérlek, hallgass meg, királyom:

Ha már kell dűlnie, mert úgy kivánja

A köz, tartsunk meg minden illemet,

Hogy majd ne mondja késő nemzedék,

Miként korunknak fényes csillagát

Gyalázatul bitóra állitók.

BOHÓC

Elvégzétek hát, bölcs urak, halálát?

Majd a bolond mondd hozzá egy mesét;

Király volt a sas, ámde népe

Zsarlásitól ingerelve,

Ország gyülését hirdetett,

S elvégezék a sas halálát,

De jaj, ki teljesítse azt hát?

Embert találni nem lehet.

Felszólíták a hős bagolybánt,

Ki az imént szóval tüzet hányt,

S lám, elkotródik emberem - -

A bölcs tanács rá szájat tátott,

Pulyán szaladt ki, merre látott,

Mert a sas, mint vész ott terem.

 (Kinyitja a mellékajtót.)

CSÁK (előlépve)

Már itt is van. - De hisz Trencséni arca

Nem a halál, miért sápadtok úgy!

KÁROLY (gúnnyal)

Ah, Zách, jó házi gazda vagy, cserébe,

Ha hozzám jősz, víg torra várlak én is.

ZÁCH

Kegyelmet, nagy király, nem hívtam őt,

S egy perccel jött előtted.

KÁROLY

          Jó. Tudom.

CSÁK

Valót beszél, hidd el, hogy nem hibás.

Várába jöttem, s tüstént elmegyek,

Mert jót aludtam ott, hol tik remegve

Virasztni fogtok. Azt kérem csupán,

Végzésteket vonjátok vissza, mert

Kihallgatatlan a magyar nemest

Itélni nem szabad. Most itt vagyok,

Hallgassatok ki - s ítélhettek aztán.

DRUGETH

Törvényeset kér, én őt pártolom.

KÁROLY

Mi az, te is Drugeth? - Miért vagyok hát

Király, ha semmit sem nyom szándokom?

DRUGETH

Ellenkezőleg, nyom, ha jogszerű.

KÁROLY

S jobbágyom fogja-é eldöntni ezt?

Hisz ez megint arcátlan pártütés.

DRUGETH

Ne hidd király, hogy ellenséged az, kit

Perc súgta szenvedéllyel gát gyanánt lát,

De az, ki sírna és mégis mosolyg,

S rabfélelemből csak tapsolni tud.

CSÁK

Soká várok már, - tán elég lehet.

KÁROLY

Menj, menj, ne bosszants, fogjad e papírt,

Megsemmisítek mindent, csak ne lássunk.

CSÁK (kardjára néz)

Nincs csorba rajta. - Új találkozásig. (El.)

KÁROLY

Nem, itt nem alszom, és bizton sehol.

Óh, pártos nemzet, higyjek-é neked?

Rád bízzam-é üdvöm, nyakas magyar,

Ki vén törvényt nézsz, s nem királyodat?

Kötést keressz, nem hódolást, kegyet?

Ki, hogyha hűnek mondod is magad,

Lakot nyitsz a száműzött bujdosónak. -

Átok reád, óh, hydra, hydra faj,

Felrettent arcod minden álmaimból. -

Derék vitéz nép! Hányan is valátok?

Öt - hat - hét, s ő egy volt s élve ment el! -

DRUGETH

Orgyilkoláshoz nem tudunk, királyom.

KÁROLY

Hiszem, hiszem. Vitéz nép vagytok, úgy-e?

De a hű nép mindenhez ért, mi jó

A fejdelemnek.

ZÁCH

Majd a harcmezőn

Meglátod, hogy nem verjük-é le őt?

KÁROLY

Ah, én előbb verem le. - Mário! -

(Mário bejő.)

Megnézted jól ez embert?

MÁRIO

            Jól, uram.

KÁROLY

Meg mersz-e vívni véle?

MÁRIO

        Mint szokásom;

Miért ne. Álmában. - templomküszöbnél.

KÁROLY

Jó. - Tízezer forint Csák bőre. Most

Menj, ahová látsz, és addig szemembe

Ha jőni mersz, a hóhér nyársba húz.

MÁRIO

E kar még célját nem hibázta el, -

Mindegy Csákot, vagy gyermeket megölni,

A szív baloldalt ver, s a vas kemény.

DÁVID (ki azalatt bejő)

De a te szíved helyt áll-e, paraszt?

(Térdre esik.)

Kegyelmes úr, remegve hódolok meg,

Alig remélve már bocsánatot.

KÁROLY

Ki vagy te, ember!

DÁVID

  Omode fia.

KÁROLY

E vár pokol, hogy percenként suhannak

Az ördögök beléje. - Zách jön-é

Még több?

DÁVID

 Tévedsz király, én ellened

Küzdöttem eddig, most bocsánatot

Jövék könyörögni.

KÁROLY (indul)

Honn meggondolom.

DÁVID (feltartóztatja)

Nem úgy, nem úgy. Egy percenet világom.

Sietnem kell, tovább nem várhatok,

Mert hogyha más előz meg - elveszék.

Különben én nem ősök birtokát,

Nem kincseket, rangot, kitüntetést,

Csak egyet esdek: széles e hazán

Engedj nekem bujdosnom. Adj sor írást

Vezéridhez, hogy ne bántsanak.

És ezt sem ingyen kérem, meghozom

Mit e pór ígér, ámde tenni nem bír,

Mert porba sújtja őt Csáknak szeme.

KÁROLY

Tőlem mehetsz akárhová, kivált

Ha teljesíted, amit szád locsog. -

(Záchhoz.)

Nem őrült-e fiú?

ZÁCH

           Ha nem, de az lesz.

KÁROLY

S mért lettél oly macskája e kutyának?

Hisz eddig egy tálból nyaltátok a vért.

DÁVID

Látod, mi edzett keblem. Elbírok

Gúnyt, mocskot. - Óh, próbáltad volna máskor! -

Most röpte túl van ily bárgyú beszéden. -

Ne kérdd, hogy Csák Mátét miért gyűlölöm,

Elég azt tudnod, hogy van rá okom.

A koldus koldusává tette sorsom,

És szétrepeszté szívem izmait. -

Te is ohajtod őt kivégezni,

De néked ahhoz nincs jogod, király!

Nincsen jogod a kor nagy emberét

Megfontolással közjóért megölni.

Ez nagy bűn lenne, s hogy felelne lelked?

S miért is tennéd? Hogy nehány követ

Kicsent koronádból? - Koszos ürügy -

Nekem világom napját lopta le,

És felriasztott égi álmaimból

A rengetegben. - Hagyd őt hát nekem.

S ha mégis rátennéd gyilkos kezed,

Kiátkoználak a földről, az égből,

Hogy kóbor lelked a széllel zokogna,

S a sír kihányná fáradt csontodat,

Mert ő csak engem illet! S hogyha megcsal,

Elbúvik tőlem, vagy gyorsabb kezű lesz,

És én halok meg: addig kérem Istent,

Vagy annyi vétket, zajt, káromkodást

Teszek az égben, hogy megúnva végre

Lesújt a földre, s újra kezdek élni

S üldözni Csákot addig - addig -

KÁROLY

   Ifjú,

Te nem vagy észen. Menj, menj, amerre tetszik,

Se én, se más sem bántja a bolondot.

(Indul kíséretével.)

DÁVID (kacagva)

Mi vagyok én, azt csak magam tudom.

Mi voltam, azt ne tudná senki bár.

Mivé leszek - majd látja a világ.