ÖTÖDIK FELVONÁS

(Kopár mező Morvában. Távol egy zárda látszik.)

ANTONIO (jő)

Hol vette itt magát? - Talán bizony

Rómába indult bűnbocsánatért. -

Alig hiszem, mert Csák is olyan ember,

Ki még a bűnt is biztosb öntudattal

Cselekszi, mint más ember az erényt.

De mit kereshet hát itt? Ejnye, no,

Be meghűlt a vér bennem, hogy megállott

És rám tekintett, jó hogy meg nem ismert.

Bizony rég is volt, ahogy megriasztott.

MÁRIO (szembe jő)

Kit látok! Tőkehal.

ANTONIO

 Hering, te vagy?

Jer, csókolj össze, mert már elhiszem,

Hogy latrok közt is van lélekrokonság.

Hol jársz? - Örülök, hogy találkozunk! -

Hogyan vagy? Ej, be megsoványkozál! -

Mint látszik arcodról a vízivás.

Nézz engemet! -

MÁRIO

     Ha ennyit kérdezesz

Egyszerre, válaszolni nem tudok.

ANTONIO

Menjünk hát sorban. Mondd, pénzed van-é?

MÁRIO

Fillérem sincs.

ANTONIO

        Az baj.

MÁRIO

   No, és neked?

ANTONIO

Nekem sincs.

MÁRIO

    Ej hazudsz, szemed ragyog.

ANTONIO

Megmostam és egy csepp víz ráragadt. -

De mondd meg nékem őszintén barátom,

Hogyan van az, hogy nincsen tompa késed,

Törött karod, vagy hályogos szemed;

S mégis koldúsul jössz oly szép világból,

Minő Lajtán túl most nekünk virít?

Hol fáradság s bosszútól még lihegve

Egy pártkirály s két fél farkasszemet néz,

Hol a trónig bejáratos valál.

S még ehhez a jó Isten is erősb

Idegzettel látott el, mint enyém. -

MÁRIO

Onnan, hogy mint te kontár nem leszek.

Egy bamba nőt rászedni, lopni csirkét,

Sohsem sülyedtem. S bár most a világ

Tudom tiétek, én önérzetemben

Magasbra törve, inkább éhezem. -

Megúntam látod még gyilkolni is

Nehány forintért. S lelki vágyamat,

Mely a dicsőség s a hír után eseng

Síró leánykák, árva gyermekek

Nyögésével hizlalni nem birom.

Egy művet vállalék el, tízezer

Magyar forintért.

ANTONIO

Szent szűz, mennyi pénz! -

Hány is mondd? Tízezer! Ennyit talán

Nem is láttam még. Várj, hadd számolom ki.

Tízszer tíz száz, tízszer száz tízezer.

Odább a matézis sem megy!

MÁRIO

Ne számold,

Nem nyertem el!

ANTONIO

Úgy jaj nekem s neked!

MÁRIO

Csak nékem jaj, mert életem javát

Fecsérelém el. Három hosszu évig

Leskődve rá.

ANTONIO

  Zsebnyúzó, három évig

Nem érni célt! - Hajítsd el tőrödet,

S végy a zsidótól bicskát; a parasztok

S vándorlegények táskáján kivágni.

MÁRIO (tőrt ránt)

Jer hát, próbáljuk meg ki a művész!

Ha szívedet középen nem találom,

Akkor bicskásnak hivatom magam.

ANTONIO

No, elhiszem, hogy eltalálod. Ámbár

Akár hasamba szúrj is, - egyre megy. -

MÁRIO

Ne mondd tehát többé, hogy kis dolog

Csákot megölni. S még azt sem tudom,

Hol kóborol.

ANTONIO

   Megállj, én jól tudom.

MÁRIO

Hazudsz.

ANTONIO

 Tudom, csak tedd el fegyvered.

Mert fényétől még káprázik hasam.

MÁRIO

Mondd meg hát, hol lelem?

ANTONIO

         A Kárpátok közt

Portyáztam, ott találkozám vele.

Az ég őrzött, hogy most elmondhatom.

MÁRIO (kézen fogja)

Jer vissza hát velem, - vezess lakához.

ANTONIO

De hisz nekem van arra jó okom,

Hogy a Lajtán ne térjek vissza többé.

Ha már az ágast eddig elkerültem,

Nincs semmi kedvem újra felkeresni.

Aztán hisz az rég volt, hogy ott tanyázott.

Azért mondám csak el, hogy ismerem.

Hanem mit ádsz, kezedre játszom őt

Itt és ma még.

MÁRIO

    Adok két itce bort.

ANTONIO

Úgy, csak keresd magad fel.

MÁRIO

              Hát adok

Száz jó forintot béremből.

ANTONIO

S marad

Kilencven és kilencszer száz neked.

MÁRIO

Mit számolod a másét.

ANTONIO

       Adj belőle

Még ötvenet.

MÁRIO

      Legyen.

ANTONIO

     Figyelj tehát.

Itt láttam őt éppen most egy vitézzel.

Ama füzesben hagytam el. Alig

Bír menni, oly szörnyű bágyadt, beteg,

Ha nem sietsz, a tízezer forintot

Ellopja markodból s meghal maga.

MÁRIO

Készülj hát, megtámadjuk.

ANTONIO

         Azt ugyan nem.

Mondtam, hogy ketten vannak, s egyikök

Markosb a sátánnál is. Balkezén

Oly könnyen húzza Csákot, mint mi egy

Lúdcombot. S kard van oldalán.

MÁRIO

     Lehúzzuk

Magunkat, és orozva ráesünk.

ANTONIO

Nem úgy. Itt nincs az út mellett bokor

S a fűben meglát. Én jobbat tudok.

Ott a zárdában él András leánya,

Csák, gondolom, őt megy meglátogatni,

Az ajtó mellé húzzad meg magad,

S én őrködöm távolból a falaknál.

MÁRIO

Minő ruhája van?

ANTONIO

Kopott s poros.

MÁRIO

Jer hát.

ANTONIO

Előbb térjünk be egy pohárra.

Nem messze áll egy csapszék.

MÁRIO

                                   Jó. Előre

Megisszuk a két itce áldomást.

Trencséniért két itce áldomást.

        (Elmennek.)

DÁVID (vándor öltönyben, dúlt arccal jő)

Meddig megyek még, meddig leskelődöm!

Van-é határa útamnak kitűzve?

Van egy a sír. De még azt nem tudom,

Csák vagy Dávid fog-é nyugodni benne?

Az órjás tetterő vagy érzelem? -

Hiszem, hogy ez, - a láng magát emészti; -

S a tetterő jég, mely csillog s merev. -

Aztán meg Csák nem pusztán óriás,

Kígyó is, mely kezem közül kisiklik

És míg én üldöm véges-végtelen,

Elpusztíthatatlan él ő, jól tudom

E vén zárdában, és mint lidérc

Gyámlányát őrzi, könnyéből hízik,

Melyet tán lopva értem sírdogál. -

De majd meglátjuk őt, s számolni fog. (El.)

CSÁK (Miklóstól vezetve jő)

Odább, odább. - Miklós mondd, látod-é

Már tornyait?

MIKLÓS

 Nem még.

CSÁK

   Lépj e halomra.

Óh, jaj, szemem már gyönge, jó öcsém!

Jól élesítsd tiédet s nézd, amott

Nem látsz-e semmit? Jól nézz, mert ha nem,

Csák nem látandja többé életében.

MIKLÓS

Most látom.

CSÁK

  Még ne ölj, öröm! Ne, még

Nem ízlelélek.

MIKLÓS

Vajh mi bús hely ez!

Mi barna! Még a nap sugára is

Remegve elkerűli kúpjait.

CSÁK

Ah, ilyen a sír mind. Keskeny, rideg. -

Hogy férek majd el benne? - Én csak én,

De a leány, hogy fér egy szűk gödörbe,

Mit szent apáca s nem hazája vájt.

És ahelyett, hogy milljó nép sietne

Bucsújárással hamvait imádni,

Halk rekviem zúg el felette majd. -

El, el rémgondolat. - Vezess fiú

Hozzá, hozzá! - Miért fogsz oly nagyon?

Bohó, hisz látod, hogy birok nehány

Lépést feléje tenni még magamtól. (El Miklóssal.)