MÁSODIK SZÍN

(A paradicsomban. Középen a tudás és az örökélet fái. Ádám és Éva jőnek, különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyílt kapuján dics [glória] sugárzik elő, s angyali karok halk harmóniája hallik. Verőfényes nap.)

ÉVA

Ah, élni, élni: melly édes, mi szép!

ÁDÁM

És úrnak lenni mindenek felett.

ÉVA

Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,

És mindezért csupán hálát rebegnünk

Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket.

ÁDÁM

A függés, látom, életelv neked. -

Szomjúzom, Éva, nézd, mi csábosan

Néz e gyümölcs ránk.

ÉVA

                  Majd szakítok egyet.

AZ ÚR SZAVA

Megállj, megállj, egész földet neked

Adám, csak e két fát kerüld, kerüld,

Más szellem óvja csábgyümölcseit,

S halállal hal meg, aki élvezi. -

Amott piroslik a szőlőgerezd,

Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal,

Ragyogó délnek tikkasztó hevében.

ÁDÁM

Csodás parancs, de úgy látszik, komoly.

ÉVA

Mért szebb e két fa, mint más; vagy miért

Épp ez tilalmas?

ÁDÁM

         Hát mért kék az ég,

Miért zöld a liget - elég, hogy úgy van. -

Kövessük a szót, jőj utánam, Éva.

(Letelepednek egy lugosban.)

ÉVA

Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek.

(Nagy szélroham, Lucifer a lombok között megjelenik.)

ÁDÁM

Hah, nő! mi ez, nem hallék még hasonlót.

Miként ha ellenséges idegen

Erő tört volna rajtunk.

ÉVA

                     Reszketek.

Az égi zengzet is elhallgatott.

ÁDÁM

Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még.

ÉVA

Én meg, ha ott fenn a dics elborul,

Itt lenn találom azt szemedben, Ádám.

Hol is lelhetném másutt kívüled,

Kit létre is csak hő vágyad hozott,

Mint - fényárjában a fejdelmi nap -

A mindenségben árván hogy ne álljon -

A víz szinére festi önmagát

S enyelg vele, örül, hogy társa van,

Nagylelküen felejtvén, hogy csupán

Saját tüzének halvány mása az,

Mely véle együtt semmivé borulna.

ÁDÁM

Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts.

Mi a hang, hogy ha nincs, ki értené?

Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?

Mi volnék én, ha mint visszhang- s virágban,

Benned szebb létre nem feselne létem,

Melyben saját magam szerethetem?

LUCIFER

E lágy enyelgést mért is hallgatom? -

Elfordulok, másképp oly szégyen ér még,

Hogy a hideg számító értelem

Megírigylendi a gyermekkedélyt.

(Egy madárka énekelni kezd egy közel ágon.)

ÉVA

Hallgasd csak, Ádám, óh, mondd, érted-é

E kis bohó szerelmes énekét?

ÁDÁM

Én a patak zugását hallgatám,

És azt találom, szintén így dalolt.

ÉVA

Minő csodás összhang ez, kedvesem,

E sokszerű szó és egy értelem. -

LUCIFER

Mit késem ennyit? fel munkára, fel,

Megesküvém vesztökre, veszniök kell.

S kétkedve állok mégis újra meg,

Nem küzdök-é hiába a tudás,

A nagyravágyás csábos fegyverével

Őellenek, kik közt, mint menhely áll,

Mely lankadástól óvja szívöket,

Emelve a bukót: az érzelem.

De mit töprengek. Az nyer, aki mer.

(Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul.
Lucifer kacag.)

Mit álmélkodtok? - (Évához, ki futásnak indul.)

Óh, megállj, kecses hölgy!

Engedd egy percre, hogy csodáljalak.

(Éva megáll s lassanként felbátorodik.)

(félre) E mintakép milljószor újuland meg.

(fent) Ádám, te félsz?

ÁDÁM

               Tőled, hitvány alak?

LUCIFER

(félre) Ez is jó ős a büszke férfinemnek.

(fent) Üdvöz légy, szellem-testvér!

ÁDÁM

                     Mondd, ki vagy?

Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?

LUCIFER

Amint tetszik, nálunk ez egyre megy.

ÁDÁM

Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.

LUCIFER

Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,

S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg

Azért teremtett volna-é porondból,

Hogy a világot ossza meg veled?

Te őt dicséred, ő téged kitart,

Megmondja, végy ebből és félj amattól,

Óv és vezet, mint gyapjas állatot;

Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.

ÁDÁM

Hogy eszméljek? - S nem eszmélnék-e hát:

Nem érzem-é az áldó napsugárt,

A létezésnek édes örömét

És Istenemnek végtelen kegyét,

Ki engemet tőn e föld istenévé?

LUCIFER

Ezt tartja tán az a kis féreg is,

Mely a gyümölcsöt eszi el előled,

Meg a sas, melly a kis madárra csap.

Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?

Egy szikra az, mely bennetek dereng,

Egy végtelen erőnek mozzanása;

S mint a pataknak egyes habjai,

Egy percre felcsillogva visszahullnak

Közös medröknek szürke mélyibe. -

Igen, tán volna egy, a gondolat,

Mely öntudatlan szűdben dermedez,

Ez nagykorúvá tenne, önerődre

Bízván, hogy válassz jó és rossz között,

Hogy önmagad intézzed sorsodat,

S a gondviselettől felmentene.

De trágyaféregül tán jobb neked

Tenyészni kis körödnek lágy ölében,

S tudás nélkűl elfogyni életeddel. -

Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;

Nemes, de terhes, önlábunkon állni. -

ÁDÁM

Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.

ÉVA

Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz.

LUCIFER

De a tudás nem volna még elég;

Hogy testesüljön nagyszerű müvekben,

A halhatatlanság is kellene.

Mit képes tenni az arasznyi lét?

E két fa rejti mind e birtokot,

S ettől tiltott el, aki alkotott.

Tudsz mint az Isten, azt ha élvezed,

Ettől örök ifjú marad kecsed.

ÉVA

Mégis kegyetlen a mi alkotónk!

ÁDÁM

De hátha megcsalsz? (A dics kissé kitisztul.)

ÉGI KAR

                Jaj neked, világ,

Az ős tagadás kisért.

AZ ÚR SZAVA

                Ember, vigyázz!

ÁDÁM

Mi hang ez ismét?

LUCIFER

               A szél gallyakat ráz.

Segítsetek

Ti elemek,

Az embert nektek

Szerezni meg. -

(Szélroham, a dics elborul.)

E két fa az enyém!

ÁDÁM

              Ki vagy tehát te?

Hisz ollyannak tűnsz fel, mint mí vagyunk.

LUCIFER

Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,

Nézd e vakondot, földet túrva lenn,

Mindkettőt más-más láthatár övedzi.

A szellemország látköröd-kivül van,

És ember az, mi legmagasb neked.

Az ebnek is eb legfőbb ídeálja

S megtisztel, hogyha társaul fogad.

De éppen úgy, miként te őt lenézed,

És állsz felette végzete gyanánt,

Áldást vagy átkot szórva istenül rá,

Épp úgy tekintünk rátok mí alá,

A szellemország büszke részesi.

ÁDÁM

S azoknak volnál hát te egyike?

LUCIFER

Igen, erősek közt a leghatalmasb,

Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,

S legszebb dicséből osztályom kijárt.

ÁDÁM

Mért nem maradtál hát a fényes égben,

E porvilágra mért jövél közénk?

LUCIFER

Megúntam ott a második helyet,

Az egyhangú, szabályos életet,

Éretlen gyermek-hangu égi kart,

Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart.

Küzdést kivánok, diszharmóniát,

Mely új erőt szül, új világot ád,

Hol a lélek magában nagy lehet,

Hová, ki bátor, az velem jöhet.

ÁDÁM

Megmondta Isten, hogy büntetni fog,

Ha más utat választunk, mint kitűzött.

ÉVA

Miért büntetne? - Hisz, ha az utat

Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,

Egyúttal ollyanná is alkotott,

Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.

Vagy mért állított mély örvény fölé,

Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. -

Ha meg a bűn szintén tervében áll,

Mint a vihar verőfényes napok közt,

Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,

Mint ezt, mivel éltetve melegít?

LUCIFER

Lám, megjelent az első bölcselő!

Nagy sor jövend utánad, szép hugom,

Mely milljó úton ezt vitatja újra;

A tébolydába téved sok közűlök,

Sok visszaretten, révbe egy sem ér.

Hát hagyjatok fel az okoskodással,

Minden dolognak oly sok színe van,

Hogy aki mindazt végigészleli,

Kevesbet tud, mint első pillanatra,

S határozatra jőni rá nem ér.

A tett halála az okoskodás. -

ÉVA

Én hát szakítok egyet a gyümölcsből.

ÁDÁM

Megátkozá az Úr.

(Lucifer kacag.)

De csak szakíts.

Jőjön reánk, minek ránk jőni kell,

Legyünk tudók, mint Isten.

(A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli.)

ÉVA

         S e felett

Örökké ifjak. -

LUCIFER

         Erre, erre csak.

A halhatatlanságnak fája ez.

Siessetek hát!

(A másik fa felé vonja őket, egy Kerub lángoló karddal útjokat állja.)

KERUB

                       Félre, bűnösök.

AZ ÚR SZAVA

Ádám, Ádám! elhagytál engemet,

Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.

ÉVA

Végünk van.

LUCIFER

                  Csüggedtek?

ÁDÁM

                     Korántse hidd.

Csak ébredésem borzongása ez. -

El innen, hölgyem, bárhová - el, el!

Idegen már s kietlen ez a hely.

ÉGI KAR

Ah, sírjatok testvéri könnyeket,

Győz a hazugság - a föld elveszett. -