NEGYEDIK SZÍN

(Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.)

LUCIFER

Felséges úr! aggódva kérdi néped,

Mely elvérezni boldog lenne érted,

Vajon mi az, mi a nagy fáraót

Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?

Mért áldozod fel a nap kéjeit,

Az éjnek édes álomképeit,

És nem bizod gondját nagy terveidnek

A rabszolgára, akit az megillet,

Midőn már úgyis a széles világon

Minden dicsőség, úralom tiéd

S a kéj, mit ember elviselni bír. -

Száz tartomány bő kincse mond urának,

Neked nyit kelyhet illatos virága,

S édes gyümölcsöt csak neked növel.

Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:

A szőke szépség, lankadó szemével,

Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,

A barna lányka, lihegő ajakkal,

Égő szemében őrült szenvedéllyel -

Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,

Mind érzi, hogy betölté hívatását,

Ha néhány perced fűszerezni tudta.

ÁDÁM

Mindennek nincsen szűmre ingere.

Mint kénytelen adó jő, nem csatázok

Érette, nem köszönhetem magamnak.

De itt e művel, mellyet alkotok,

Azt tartom, hogy megleltem az utat,

Mely a valódi nagysághoz vezet.

Művészetét a természet csodálja

S évezredekre hirdeti nevem.

Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:

Erősebb lett az ember, mint az Isten.

LUCIFER

S óh, fáraó, mégis boldog vagy-é

E képzeletben? tedd kezed szivedre.

ÁDÁM

Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.

De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,

Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.

Csak a tömeg ne sejtse kínomat -

Ha sajnálhatna, nem imádna többé.

LUCIFER

Hát hogyha egykor átlátod magad,

Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?

ÁDÁM

Az nem lehet.

LUCIFER

                    S ha mégis?

ÁDÁM

                       Halni térnék,

Megátkozván utánam a világot.

LUCIFER

Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,

Sőt újra kezdesz, régi sikereddel.

(A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy az jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy.)

A RABSZOLGA

Uram, segíts!

(A munkások közül Éva, mint a rabszolga neje, kibontakozik, s fájdalmas sikoltással férjére borul.)

ÉVA

                      Hiába kéred azt,

Ki kínjainknak nem volt részese,

Nem ért, nem ért! - Halk a jajnak szava,

S a trón magas. Mért nem hívsz engemet,

Ki eltakarlak, s testemmel fogok fel

Minden csapást.

ÁDÁM (A betóduló felügyelőkhöz, kik a rabszolgát s nejét ki akarják hurcolni.)

                       Hagyjátok ott. El innét.

(A felügyelők el.)

Mi ismeretlen érzés száll szivembe,

Ki e nő, és mi bűve-bája van,

Mellyel, mint lánccal, a nagy fáraót

Lerántja porban fetrengő magához? -  (Felkél.)

LUCIFER

Ez ismét a szálaknak egyike,

Melyekkel gúnyul vett körűl urad,

Eszedbe hozni hernyó voltodat,

Ha önhitedben lepkeként csapongsz.

E vékony szál, láttad már, milly erős,

Kisiklik ujjainkból, és azért

Nem téphetem szét.

ÁDÁM (lejőve a trón lépcsőin)

        Azt ne is müveld.

Amillyen sértő, éppoly kellemes.

LUCIFER

De illetlen, hogy egy bölcs és király

Alatta nyögjön.

ÁDÁM

                    Mit tegyek hát?

LUCIFER (gúnnyal)

Nincsen más hátra, mint hogy a tudás

Tagadja létét e rejtett fonálnak:

S kacagja durván az erő s anyag.

ÁDÁM

Én nem birom kacagni, sem tagadni.

ÉVA

Ah, kedvesem, véred csorogva foly,

Megállitom; fáj, úgyebár, nagyon?

A RABSZOLGA

Az élet fáj csak, már nem fáj soká.

ÉVA

Nem úgy, nem úgy, mért éltél volna eddig,

Ha most halnál meg, amint föllelél.

A RABSZOLGA

Mért él a pór? - a gúlához követ

Hord az erősnek, s állítván utódot

Jármába, meghal. - Milljók egy miatt.

ÁDÁM

Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez!

LUCIFER

A haldokló hagymázos őrülése.

ÁDÁM

Mit is beszélt?

LUCIFER

                         Nagy fáraó, mi bánt?

No, mondhatom, hogy nagyszerű dolog:

Egy rabszolgával a földön kevesb van.

ÉVA

Neked silány szám, nékem egy világ,

Óh, jaj, ki fog majd engemet szeretni? -

A RABSZOLGA

Én többé nem. - Felejts el, nő, örökre.

(Meghal.)

ÁDÁM

Majd foglak én. El innen a halottal.

(A hullát felveszik.)

Fel, hölgyem, e trón pamlagán helyed:

A bájnak éppen úgy fejdelme vagy,

Mint az erőnek én - meg kelle lelnünk

Egymást akárhol.

ÉVA

            Óh, nagy fáraó,

Tudom, parancsod a pór végzete,

Nem is szabódom, csak kevés időt

Engedj magamnak, azután parancsolj.

ÁDÁM

Ne többször e szót. Óh, hát bírodalmam

Sohsem megy-é túl a parancs szaván?

ÉVA

Elég, ha egyelőre a parancs

Nem illet fájva - óh, ne írigyeld

Ez első percben könnyem a halottól. -

Mi szép halott, óh, Istenem, mi szép!

(Ráborul.)

ÁDÁM

Szép és halott; mi ellentétel ez:

Törekvésinkre gúny e nyúgalom,

Vagy hívságukra szánalmas mosoly.

LUCIFER

Szökött rabszolga, ki veled dacol,

Mondván: erősebb lettem láncaidnál.

ÁDÁM

A holtnak béke, az élőnek üdv.

Amaz könyed nem érzi, mosolyod

Nélkülöznöm kín.

(A halottat kiviszik, Ádám Évát a trónra vezeti.)

            Oldalomra, nő!

Ah, millyen édes kebleden pihenni.

(Jajveszékelés a munkások közt; Éva összerezzen.)

Mi lelt, szerelmem?

ÉVA

            Óh, nem hallod-e

A nép jaját?

ÁDÁM

                   Először vettem észre.

Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá,

Csókolj meg, és feledd el a világot.

Te meg némítsd el azt a jajgatást.

LUCIFER

Azt nem birom, ez már a nép joga,

Együtt öröklé az igával azt.

(Ismét jajszó. Éva felsikolt, Ádám fölemelkedik.)

ÁDÁM

Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként

Segítsek rajta. Szíveden keresztül

A jajszó, mint villám, fejembe csap

S úgy érzem, a világ kiált segélyt.

ÉVA

Óh, fáraó, zúzz el, de megbocsáss,

Ha a nép jaja nem hágy megnyugodni,

Ládd, jól tudom, hogy szolgálód vagyok,

Hogy éltem célja tégedet mulatni,

Felejtek mindent, kívülem mi van:

Nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat,

Hogy mosolyom üdv, ajkam láng legyen;

De hogyha a nép, e milljókarú lény,

Korbácsolt háttal jajgat odakint:

Mint fájó testnek kisded porcikája,

Én, én, a népnek elszakadt leánya,

Szivemben érzem szintén mind e kínt.

ÁDÁM

És én veled. - A milljók egy miatt -

Mondá a holt is. -

ÉVA

           Óh, nagy fáraó!

Komor levél, és én vagyok oka,

Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell

Siketté lennem.

ÁDÁM

                     Jobb mester valál te,

Mert megtanítál a jajt hallanom. -

Ne halljam többé. - Ím, legyen szabad

A szolganép. Mit is ér a dicsőség,

Mit egy személyben ér utól az ember

Milljók vesztével és milljók jajával,

Kikben szintén az az ember lehel;

Milljószor érzem a kínt, egyszer a kéjt.

LUCIFER

Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg

A végzet arra ítélt állata,

Mely minden rendnek malmán húzni fog,

Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel:

Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri,

És új urat keres holnap magának.

Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,

Ha a gazdának szükségét nem érzi?

Ha kebelében öntudat lakik?

ÁDÁM

Miért jajgat hát, mintha fájna néki

A szolgaság?

LUCIFER

Fáj, bár nem tudja, mi.

Mert minden ember uralomra vágy,

Ez érzet az, s nem a testvériség,

Mi a szabadság zászlajához űzi

A nagy tömeget - ámbár öntudattá

Nem ébred benne, és csak sejtelemkint

Zaklatja minden olyasért, mi új,

S mi tagadása a már meglevőnek;

Abban remélvén testesülve látni

A boldogságról képzett álmait.

Pedig mély tenger a nép: bármi napfény

Sem hatja át tömét; sötét leend az,

Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet,

És mely hullám esetleg épp te vagy.

ÁDÁM

S mért éppen én?

LUCIFER

                           Vagy más, veled rokon,

Kiben tudattá vált a népi ösztön,

S ki a szabadság bámult bajnokául

Fényes helyedre tolakodni mer.

Mig a tömeg, nem nyerve semmit is,

Nevet cserél, a gazda megmarad.

ÁDÁM

Mi végtelen körút okoskodásod,

Melyből menekvés nincsen is talán.

LUCIFER

Vagyon menekvés. Adj ezen nehány

Kivált egyénnek láncot és gyürűt,

Adj más játékszert, s mondd: im, a tömeg

Fölébe tollak, ez teszen nemesbbé -

És elhiszik, és a népet lenézvén

Elszívelik, hogy őket is lenézd.

ÁDÁM

Ne kísérts ily csábító álokokkal.

El a szolgákkal! légyen mind szabad.

Hirdesd ki nékik, ámde jól siess,

Hogy, míg megbánom, késő is legyen már.

LUCIFER

(félre) Előre csak önhitten útadon,

Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.

(Kimegy.)

ÁDÁM

E mű meg álljon bévégzetlenül,

Intő rom annak, aki nagyra tör,

Erőnk s gyöngénknek nagy kérdőjele.

(Kint nagy örömzaj, a munkások eloszolnak. Lucifer visszatér.)

Örülj pór, a nagyság hogy meghajolt

Előtted. Csak ne hidd, hogy kényszerítve.

ÉVA

Vigasztalódjál, óh, én kedvesem,

Úgyis mit ér az a rideg dicsőség,

Hideg kigyóként, mely közénkbe csúsz.

ÁDÁM

De nagy, de nagy.

ÉVA

             El véle; látod, a jaj

Elnémult, üdvünket meg nem szakasztja,

Mi vágyad más, ha keblemen pihensz?

ÁDÁM

Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.

S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád -

Csak gyöngeség, mit az erő szerethet.

Mint a védő szülő gyámoltalan

Voltát karolja leghőbben fiának.

ÉVA

Ah, fáraó, tán már untatlak is

E hasztalan, e balga fecsegéssel?

Hiába, ha okosabb nem vagyok.

ÁDÁM

Ne is kivánd, hogy légy, én kedvesem.

Eszem elég van nékem önmagamnak,

Erő s nagyságért nem kebledre hajlok,

Sem a tudásért, mindezt könyveimben

Sokkal jobban föllelhetem. Te csak

Beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat,

Rezgése szűmön végigárjadozzon.

Akármit mondasz, mindegy; óh, ki kérdi

Mit énekel a kis madár, azért

Édes sejtéssel halljuk hangjait.

Te csak virág légy, drága csecsebecs,

Haszontalan, de szép, s ez érdeme. (Luciferhez)

És mégis egy vágy ver föl mámoromból,

Talán bolond vágy - - óh, de teljesítsd -

Hagyj vetnem egy merész pillantatot

Előre, egy pár ezredév utánra,

Mi lesz hiremből?

LUCIFER

Amíg csókolódtok,

Nem érzed-é a lanyha szelletet,

Mely arcodat legyinti s elröpül?

Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,

Egy évben e por csak nehány vonalnyi,

Egy századévben már nehány könyök,

Pár ezredév gúláidat elássa,

Homoktorlaszba temeti neved,

Kéjkerteidben a sakál üvölt,

A pusztán koldus, szolganép tanyáz.

(Amit Lucifer mond, láthatóvá is lesz.)

S mindezt nem a mennyrázó fergeteg,

Nem bömbölő földindulás cselekszi,

Csak gyönge szellő, mely körűlenyelg.

ÁDÁM

Rettentő kép.

LUCIFER (gúnnyal)

                    Ne félj, csak szellemed vesz,

De tested megmarad, mint múmia,

Kiváncsisága iskolás fiúknak,

Torz arculattal, melyről elmosódott

Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt.

(Egy múmia felé rúg, mely ezalatt a trón előtt tűnt fel, s lassan legördül annak lépcsőin.)

ÁDÁM (felugorva)

Pokolbeli káprázat, el veled,

Hiú törekvés, dőre nagyravágy -

Fülembe cseng még: milljók egy miatt.

E millióknak kell érvényt szereznem.

Szabad államban - másutt nem lehet.

Enyésszen az egyén, ha él a köz,

Mely egyesekből nagy egészt csinál.

ÉVA

S elhagysz-e engem is, szerelmedet? -

ÁDÁM

El, téged, a trónt, mindent elhagyok.

Vezess, vezess, új célra, Lucifer,

Ugyis sok szép időt vesztettem el

Ez ál-uton.  (Indul, kardot vonva.)

ÉVA

               Királyom! tört reménnyel

Ha megjössz, szíved e szűn menhelyet lel.

ÁDÁM

Igen, igen; sejtem, hogy téged is

Tisztult alakban fel foglak találni.

S akkor nem fogsz ölelni már parancsból,

De mint egyenlő - kéjnek érzetével. (El.)

LUCIFER

Ne oly vágtatva, még jókor beéred,

Talán előbb, a célt, hogysem reméled,

És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,

Mig én kacaglak. - Menjünk hát, előre.