HATODIK SZÍN

(Rómában. Nyílt csarnok istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Appenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancs­ra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj.)

CATULUS

Nézd, Sergiolus, mily serény, ügyes

Ez a piros szalagú gladiátor,

Mernék fogadni, hogy amazt legyőzi.

ÁDÁM

Nem, Herculesre!

CATULUS

           Ah, mit, Herculesre,

Ki hinne még közöttünk istenekben?

Mondd Júliádra, jobban elhiszem.

ÁDÁM

Legyen.

LUCIFER

              Erős alapra esküszöl:

Álistent tévén, álisten helyébe.

De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt,

Szépségét értsük-é, szerelmed-é,

Avagy tán éppen hűségét irántad? -

CATULUS

A báj muló, s ha még nem volna is,

Unott lesz holnap, ami elragad ma,

S kevesb kecsű nő csábít tőle el

Az újdonság bűbájos ingerével.

ÁDÁM

Hűségit értém. Vagy ki pazarol

Hölgyére többet nálam?

HIPPIA

                      Óh, bohó!

Hát bírod-é őt vég nélkűl ölelni?

S ha bírnád is, te, aki telhetetlen

Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz,

Mert a kéjnek csak egy-egy elszakadt

Részét birod egy-egy nőben találni,

Mig a szépség s kéj eszményképe mindig

Elérhetlen varázsként leng előtted,

Hogyan tudod, hogy szintén egy szeszélye,

Egy ábrándkép nem csábitandja-é el?

Egy gladiátor roncsolt izmai - -

ÁDÁM

Igaz, igaz, ne többet, Hippia.

Miért is vonz az a kéj Tantalusként,

Ha Herculesnek ereje hiányzik,

Ha Proteusként nem változhatunk,

S egy megvetett rab, kínos hét után

Oly órát élvez, millyet hasztalan

Ohajt ura. - Vagy a gyönyör csak egy

Ital viz-é hát a meglankadottnak,

S annak halál, ki habjaiba dűl?

LUCIFER

Ah, mily dicső erkölcsi tanfolyam

Szép lányok keblén, fűzéres pohárnál. -

De hát fogadástok? -

ÁDÁM

Ha veszteném,

Úgy Júlia tiéd. -

CATULUS

              S ha nyersz?

ÁDÁM

Lovad

Enyém. -

CATULUS

Négy hétre visszaveheted,

Vagy bétaszítom ángolnás tavamba. -

LUCIFER

Nézd, Júlia, e szép kövér halat:

Egyél, hiszen majd hizlalsz másikat.

ÉVA

S nem dőzsöl-é rút féreg rajtad is?

Örüljön, aki él, vagy hogyha nem

Tud is örülni, legalább kacagjon. (Iszik.)

ÁDÁM (a gladiátorhoz)

Jól tartsd magad, hé! -

CATULUS

Rajta csak, vitézül.

(Catulus gladiátora elesik, s életéért esdve, ujjait fölemeli. Ádám a kegyelmi jelt akarja adni, de Catulus lefogja kezét, s összeszorítva markát, hüvelykét a gladiátor felé tartja.)

Recipe ferrum! - Gyáva korcs. Elég

Rabszolgám van még, nem vagyok fukar.

Ki sajnálná e kis felzaklató

Jelenetet, szép hölgyek, tőletek,

Midőn a csók oly sokkal édesebb,

Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt.

(A gladiátort ezalatt ellenfele kivégezte.)

ÁDÁM

A ló enyém, jőj Júliám, ölelj meg.

Vigyék ki azt a hullát. - Táncosok!

Csináljatok most már komédiát,

Ebből elég volt mára.

(A hullát kiviszik, az emelvényt táncosok foglalják el.)

CATULUS

Clúvia!

Jőj hát te is, nem nézhetem soká,

Ha más ölelkezik.

LUCIFER

S mi, Hippia,

Követjük-é szintén példájukat?

De nyald meg ajkad, nincs-e rajta méreg,

No úgy, most már mulathatunk, galambom.

ÁDÁM

Mit is dobog szived olyannyira,

Nem nyughatom fölötte, Júlia. (Suttognak.)

LUCIFER

Halld, e bolond még a szívről beszél! -

CATULUS

Ládd, kedves, én nem bántom a tiédet,

Tehetsz vele akármit, csak ne tudjam,

Ha csókod forró s mindig kész nekem.

CLUVIA

Nagylelkü kedves! ím, javadra e bort. (Iszik.)

CATULUS

Jól van, jól, Clúvia, de lágy karod,

Puhácska kebled tőlem el ne vond,

Füzérem is lesiklott, ládd, fejemről. -

(a táncosnőkhöz)

Ah, ez remek fordúlat táncotokban,

Mi buja tűz, kellemmel egyesülve!

CLUVIA

Szemed befogom, ím, ha ott leled

Azt, amiért én is versenyt futok,

S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. -

(Luciferre mutatva)

Ezen savanyu arcot nézzed inkább -

Miért is ennek az a szép leány,

Ha már különb hasznát se tudja venni,

Mint hogy szunyadni hagyja, míg maga

Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel

Kisér száz édes, bárha dőre dolgot,

Mi a társalgás illatát teszi. -

CATULUS

Valóban, egy ily arc egész körök

Költészetére fagylepelt borít.

Ki ellenáll a perc igézetének,

S nem hagyja lelkét ártól elragadni,

Nem is jó ember, s bár maradna otthon. -

HIPPIA

Valóban szinte félek, hogy szegényben

Már megfogant a fekete halál,

Mely a várost pusztítja. -

ÁDÁM

El vele,

E gyászos képpel. Pajzán dalt nekünk,

Ki tudja a legszebbet köztetek.

HIPPIA (énekel)

Borral, szerelemmel

Eltelni sohsem kell;

Minden pohárnak

Más a zamatja.

S a mámor, az édes mámor,

Mint horpadt sírokat a nap,

Létünk megaranyozza.

Borral, szerelemmel

Eltelni sohsem kell,

Minden leánynak

Más a varázsa.

MIND

S a mámor, az édes mámor,

Mint horpadt sírokat a nap,

Létünk megaranyozza.

CATULUS

Jól van biz az, nos, Clúvia, te mit tudsz?

CLUVIA (énekel)

Bolond világ volt hajdanában:

Lukréciát az özvegy ágyban

Hogy megkereste szép gavallér,

Nem lángol ajka, több kéjt nem kér,

Tárt szűvel nem fut bordélyházba,

Hideg vasat merít magába. -

Örüljünk, okosabb világ van,

Örüljünk, hogy mi élünk abban. -

Bolond világ volt hajdanában:

Brutus nem ült szép villájában,

Kardot fogott s harcolni méne,

Mint hitvány zsoldos, s még mivégre?

A rongyos nép jóléte végett,

S tar földön érte el is vérzett.

MIND

Örüljünk, okosabb világ van,

Örüljünk, hogy mi élünk abban. -

CLUVIA

Bolond világ volt hajdanában,

Rém járt fel a hősek agyában,

Szentnek hivék, mit kacagunk ma,

S egy-két ily őrült, ha akadna,

Cirkuszainkban éppen elkel,

Nekünk látvány, a vadnak étel.

MIND

Örüljünk, okosabb világ van,

Örüljünk, hogy mi élünk abban.

LUCIFER

Ah, Cluvia, leverted Hippiát.

Szeretnék e dalnak költője lenni.

ÁDÁM

S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia?

Körűlünk minden vígad és nevet.

Nem jólesik pihenned keblemen? -

ÉVA

Ah, jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus,

A boldogság midőn elkomolyít.

Azt tartom, mely kacag, nem is valódi.

Legédesebb percünkbe is vegyül

Egy cseppje a mondhatlan fájdalomnak,

Talán sejtjük, hogy az ily perc - virág,

S így hervatag.

ÁDÁM

Ah, én is érzek illyest.

ÉVA

S kivált, ha még dalt hallok és zenét,

Nem hallgatom a szűkkorlátu szót,

De a hang árja ringat, mint hajó,

S úgy érzem, mintha álomban feküdném:

A rezge hangon messze múltba szállnék,

Hol napsugáros pálmafák alatt

Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg,

Nagy és nemes volt lelkem hívatása.

Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa

Mindez. - Csókollak ismét - ébredek.

ÁDÁM

El a zenével, tánccal, émelyít

Ez örökös édesség tengere,

Keserüet kivánna már szivem.

Boromba ürmöt és fulánkot a

Piros ajakra, vészt fejem fölé.

(A táncosok elmennek, jajgatás hallik kívülről.)

Mi jajszó ez, mely úgy velőbe hat?

LUCIFER

Nehány őrültet most feszítenek fel,

Testvériségről, jogrul álmodókat.

CATULUS

Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon,

Élvezve és feledve a világot,

Miért vitatták mások dolgait.

LUCIFER

Koldús a dúst testvéreül kivánja,

Cseréld meg őket, és ő von keresztre.

CATULUS

Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat,

Dögvészt, mi a várost tizedeli,

Az isteneknek minden végzetét. (Új jajszó.)

ÁDÁM (magában)

Úgy érzem, mintha álomban feküdném,

A rezge hangon messze múltba szállok,

Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása. -

Nem így mondád-e, Júlia?

ÉVA

Igen.

(Ezalatt besötétült. A csarnok előtt temetési menet vonul el tibiákkal, fáklyákkal és jajveszé­kelő nőkkel. Az egész társaság egy ideig merev hallgatásba süllyed.)

LUCIFER (felkacagva)

Mint látom, itt a jókedv elborult.

Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc,

Hogy a savanyu úr is megsokallja?

Talán bizon valaki fél közöttünk,

Vagy éppen megtért.

ÁDÁM (feléje sújtva poharát)

Vessz, ha azt hiszed.

LUCIFER

No, majd hivok új vendéget közénk.

Talán megifjult kedv is tér be véle.

Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe,

Ki fáklyafénnyel erre útazik.

Csak megkináljuk egy pohár itallal. - -

(A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt.)

Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked!

HIPPIA

Talán inkább csókot kivánsz?

LUCIFER

Öleld meg,

És lopd ki szájából az obulust.

HIPPIA

Ha tégedet csókollak, őt miért ne?

(A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép.)

PÉTER APOSTOL

Megállj, a döghalált szivod magadba.

(Mindnyájan visszaborzadva, helyükön felemelkednek.)

MIND

A döghalál - rettentő - félre innen.

PÉTER APOSTOL

Te nyomorú faj! - gyáva nemzedék,

Míg a szerencse mosolyog feletted,

Mint napsugárban a légy, szemtelen,

Istent, erényt, gúnyolva taposó.

De hogyha a vész ajtódon kopog,

Ha Istennek hatalmas ujja érint,

Gyáván hunyász, rútul kétségb’eső.

Nem érzed-é, hogy az ég büntetése

Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül,

A város pusztul, durva idegen nép

Tiporja el arany vetésidet,

Szétbomlik a rend, senki sem parancsol

S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás

Emelt fővel jár a békés lakok közt,

Utána a halvány gond, rémület

S égből, földről se részvét, sem segély.

Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával

Elandalítni azt a szózatot,

Mely a kebelnek mélyét felveri

S jobb cél felé hiába ösztönöz.

Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,

Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör,

S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg:

Hiába mind, a régi istenekben

Nincs már hited, kövekké dermedeztek.

(Az istenszobrok szétporlanak.)

Elporlanak, s új istent nem találsz,

Mely a salakból újra fölemelne. -

Nézz csak körül, mi pusztít városodban

Hatalmasabban, mint a döghalál,

Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról,

Hogy Thébaisznak puszta téreit

Vad anachorétákkal népesítsék,

Ottan keresve tompult érzetöknek

Mi még izgassa, ami még emelje. -

El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék,

E nagy világ most tisztuló szinéről.

HIPPIA (az asztal előtt összeroskadva)

Óh, jaj nekem, mi szörnyű fájdalom,

Hideg veríték, orcusnak tüze -

A dögvész, óh, a dögvész - elveszek.

Nem gyámolít ki sem közűletek,

Kik annyi élvet osztátok velem?

LUCIFER

Ma néked, holnap nékem, édesem. -

HIPPIA

Hát öljetek meg, átkom ver különben.

PÉTER APOSTOL (hozzálépve)

Ne átkozódjál lányom, sőt, bocsáss meg -

Majd gyámolítlak én és a nagy Isten,

A szent szeretet örök Istene.

Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel

Lelked kitisztul menten a salaktól,

S hozzá siet.

(Megkereszteli az asztalról vett edényből.)

HIPPIA

Atyám - megkönnyülék.

(Meghal.)

CATULUS (indul)

Én még ma Thébaiszba útazom.

Elundorodtam a bünös világtól.

CLUVIA

Megállj, Catulus, én is elkisérlek.

(Kimennek.)

ÁDÁM (elgondolkodva, az előtérre lép, Éva követi.)

S te itt vagy, Júlia, mondd, mit keressz itt,

Hol a halál az örömet kiölte.

ÉVA

S nem ott van-é helyem, ahol te vagy?

Ah, Sergiolus! vajh mi sok nemes

Érzést találtál volna e kebelben,

Hol csak mulékony kéj után kutattál. -

ÁDÁM

És önmagamban is. Mi kár, hogy úgy van!

Elveszni nyomorultan, kisszerűen,

S szenvedni addig. Óh, ha él az Isten,

(Letérdel, s kezét égnek emeli.)

Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk,

Új népet hozzon s új eszmét a világra,

Amazt, a korcsba jobb vért önteni,

Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen

Magasra törni. Érzem, elkopott mind,

Mi a miénk volt - s újat létrehozni

Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem.

(Az égen glóriában a kereszt feltűnik. A hegyek megől égő városok pírja látszik. A csúcsokról félvad csapatok szállnak alá. Távolról áhítatos himnusz hallik.)

LUCIFER (magában)

E látvány kissé borzogatja hátam,

De nem emberrel kell-e küzdenem?

Mit én nem bírok, ő teszi helyettem.

Hasonló tréfát már gyakorta láttam.

A glória ha lassan elveszett,

Még megmarad a vérengző kereszt.

PÉTER APOSTOL

Az Úr meghallgatott. - Tekints körül,

Az elkorcsult föld újra kezd születni.

E medvebőrös barbár harcfiak,

Kik üszköt vetnek fényes városokra,

Kiknek lova múlt századok vetését

Tiporja el s istállót elhagyott

Templomfalak közt lél, új vért hozand

Az elsilányult, megfogyott erekbe.

S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek,

Mig a bősz tigris keblöket kitépi,

Új eszmét hoznak, a testvériséget,

És az egyénnek felszabadulását,

Melyek meg fogják rázni a világot. -

ÁDÁM

Ah, érzem, érzem, mást is kér a lélek,

Mint dagadó párnákon renyhe kéjek;

A szív vérének lassu elfolyása

Olyan kéj, melynek vajh, mi lenne mása?

PÉTER APOSTOL

Legyen hát célod: Istennek dicsőség,

Magadnak munka. Az egyén szabad

Érvényre hozni mind, mi benne van.

Csak egy parancs kötvén le: szeretet.

ÁDÁM

Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni

Az új tanért. Alkotni új világot,

Melynek virága a lovag-erény lesz,

Költészete az oltár oldalán

A felmagasztalt női ideál.

(Péterre támaszkodva, indul.)

LUCIFER

Ah, a lehetlen lelkesít fel, Ádám!

A férfiúhoz méltó ez s dicső ám.

Istennek tetszik, mert az ég felé hajt,

S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd.

(Utánamegy.)