HETEDIK SZÍN

(Konstantinápolyban. Piac nehány őgyelgő polgárral. - Középen a Pátriárka palotája, jobbra apácazárda, balra liget. Ádám mint Tankréd, erődús férfikorban más lovagokkal, Ázsiából visszatérő keresztes hadak élén, lengő zászlók s dobszó mellett jő, Lucifer mint fegyvernöke. Estve, később éj.)

ELSŐ POLGÁR

Im, itt jön ismét egy barbár csapat.

Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput,

Nehogy rabolni jőjön kedvök újra.

MÁSODIK POLGÁR

El hölgyeinkkel; e vad csőcselék

Isméri a szerájok kéjeit.

ELSŐ POLGÁR

És hölgyeink a győzőnek jogát.

ÁDÁM

Megálljatok, mit futtok így előttünk;

Vagy nem látjátok ezt a szent jelet,

Testvérileg mely egy célhoz csatol? -

Hitünk világát vittük Ázsiának,

Szeretetnek tanát, hogy elvadult

Milljói, mellyek közt szent bölcseje

Ringott üdvünknek, érezzék malasztját.

S tiköztetek nem volna szeretet?

ELSŐ POLGÁR

Hallottunk már mi sokszor ily beszédet,

S legott házunkra az üszök repült. (Elszélednek.)

ÁDÁM (a lovagokhoz)

Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse,

Ha aljas tervvel annyi martalóc

Kezében a szent zászlót lengeti,

S gyáván hizelgve a népszenvedélynek,

Hivatlanúl tolakszik fel vezérül. -

Lovag barátim! míg a szennytelen

Becsűlet, Isten szent dicsérete,

A nő védelme és a hősiség

Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva

E ronda démont féken tartani

S vezetni, hogy vágyának ellenére

Nagyot s nemest müveljen szüntelen.

LUCIFER

Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd, ha a nép

El nem hiendi többé, hogy vezér vagy - -

ÁDÁM

Hol a szellem van, ott a győzelem.

Lesújtom. -

LUCIFER

      És ha szellem nála is lesz?

Leszállsz-e hozzá?

ÁDÁM

Mért leszállani?

Hát nem nemesb, ha őtet emelem fel. -

Lemondni a küzdés nehéz helyéről

Társak híjában épp olyan kicsínyes,

Mint szűkkeblűség társt be nem fogadni.

Irígyelvén részét a pályabérben. -

LUCIFER

Lám, lám, mivé silányult a nagy eszme,

Melyért a cirkusz vértanúi haltak. -

Ez az egyénnek felszabaditása? - -

Csodálatos fajú testvériség. -

ÁDÁM

Ne gúnyolj. - Óh, ne hidd, hogy a dicső tant

Fel nem fogom. Éltemnek vágya az. -

Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van,

Ki felküzd hozzánk, szívesen fogadjuk,

Egy kardcsapás rendünkbe emeli.

De őriznünk kell a rend kincseit

A még forrongó zűrnek ellenében.

Bár jőne már, bár jőne az idő,

Megváltásunk csak akkor fog betelni,

Midőn ledűl a gát, mert tiszta minden. -

De illyen napnak jöttét kétleném,

Ha az, ki a nagy művet inditá,

Nem önmaga lett volna a nagy Isten. - -

Barátim, láttátok, hogyan fogadtak.

Árván a zajgó város népe közt.

Nincs hátra más, mint ott azon ligetben

Táborba szállni, mint azt megszokók

Már a pogány közt. Míg majd jobbra fordul.

Induljatok, követni foglak én is,

Minden lovag felel népségeért.

(A keresztes had tábort üt.)

LUCIFER

Mi kár, hogy szép eszméid újolag

Csak ollyan hírhedett almát teremnek,

Mely künt piros, de béle por.

ÁDÁM

Megállj.

Hát nem hiszesz már semmi nemesebbe’?

LUCIFER

Ha hinnék is, mit ér, fajod ha nem hisz.

Ez a lovagrend, mellyet állitasz

Fárosz gyanánt tenger hullámi közt,

Egykor kialszik, félig összedűl,

S vészesb szirtté lesz a merész utasra,

Mint bármelyik más, mely sosem világlott. -

Minden, mi él és áldást hintve hat,

Idővel meghal, szelleme kiszáll,

A test tuléli ronda dög gyanánt,

Mely gyilkoló miazmákat lehel

Az új világban, mely körűle fejlik. -

Ládd, így maradnak ránk a múlt idők

Nagyságai.

ÁDÁM

Míg rendünk összedűl,

Tán szent tanai a tömegbe hatnak,

És akkor nincs veszély.

LUCIFER

A szent tanok. - -

Ah, épp a szent tan mindig átkotok,

Ha véletlen reá bukkantatok:

Mert addig csűritek, hegyezitek,

Hasogatjátok, élesítitek,

Mig őrültség vagy békó lesz belőle.

Egzakt fogalmat nem bírván az elme,

Ti mégis mindig ezt keresitek

Önátkotokra, büszke emberek.

Vagy nézd e kardot, hajszállal nagyobb,

Kisebb lehet, s lényben nem változott,

Ezt folytathatnók véges-végtelen,

S hol az egzakt pont, mely határt tegyen?

Bár érzésed rögtön reátalál,

A változás nagyban midőn beáll. -

De mit törekszem - fáraszt a beszéd,

Tekints magad csak kissé szerteszét.

(Nehány polgár ismét megjelen.)

ÁDÁM

Barátim! népem fáradt, menhelyet kér.

Tán a kereszténység fővárosában

Nem kér hiába.

HARMADIK POLGÁR

Kérdés, nem vagy-é

Eretnekségben rosszabb a pogánynál.

NEGYEDIK POLGÁR

Mondd, mit hiszesz, a Homousiont,

Vagy Homoiusiont?

ÁDÁM

Ezt nem értem. -

LUCIFER

Ne valld be, ez most itt a fő dolog.

NEGYEDIK POLGÁR

Lám, kétkedik, ez is hamishitű.

TÖBBEN

El tőlük, el, zárkózzunk házainkba. -

Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt. (Elszélednek.)

(A pátriárka fejedelmi pompában és kísérettel jő palotájából, egy csapat barát követi láncra­vert eretnekeket kísérve, végre katonák s nép.)

ÁDÁM

Elámulok! - De mondd, mi fejdelem

Közelg amott, oly dölyfösen, kihívón? -

LUCIFER

A főpap az, apostolok utóda.

ÁDÁM

S e meztelábas ronda csőcselék,

Mely a bilincselt népet kárörömmel,

Hazudt alázat színével kiséri?

LUCIFER

Keresztény-cinikus, barátsereg.

ÁDÁM

Nem láttam illyest ősi hegyeim közt.

LUCIFER

Majd látsz utóbb; a poklosság, tudod,

Lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd

Ez abszolút erényü s épp azért

Engesztelhetlen népet.

ÁDÁM

Ah, minő

Erény lehetne ily fajnak sajátja.

LUCIFER

Erényök a sanyargás, a lemondás,

Mit mestered kezdett meg a kereszten.

ÁDÁM

Az egy világot válta meg ezáltal,

De e gyávák csak Istent káromolnak,

Mint lázadók, megvetve kegyeit.

Ki szúnyog ellen oly fegyvert ragad,

Mit medve ellen vinni hősiség,

Bolond.

LUCIFER

De hátha ők a szúnyogot

Medvének nézik. - Nincs-e rá joguk?

Nincs-é joguk hős voltuk érzetében

Pokolra űzni minden élvezőt? -

ÁDÁM

Látok, miként Tamás, és nem hiszek. -

Szemébe nézek e káprázatoknak. -

(A pátriárka elé lép.)

Atyám! a szent sír harcosi vagyunk,

S a fáradalmas útból megpihenni

E város népe még be sem fogad. -

Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön.

PÁTRIÁRKA

Fiam, csekély dolgokra most nem érek,

Az Isten dícse, a nép üdve hív,

Eretnekek fölött kellvén itélnem,

Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek,

S tűzzel-vassal bár irtjuk, szüntelen

Ujúlt erővel küldi a pokol ránk. -

De hogyha a kereszt vitézi vagytok,

Minek kerestek messze szerecsent,

Itt a veszélyesb ellen. Fel tehát,

Fel falvaikra, irtsátok ki őket,

Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket.

ÁDÁM

Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod. -

PÁTRIÁRKA

Ártatlan a kigyó is, míg kicsiny,

Vagy hogyha már kihullt méregfoga,

S kiméled-é?

ÁDÁM

Valóban szörnyü bűn

Lehet, mi ily haragra gyújthatá

Egyházát a szeretetnek.

PÁTRIÁRKA

Fiam!

Nem az szeret, ki a testnek hizelg,

De aki a lelket vezérli vissza,

Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül

Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot

Hozok a földre. - E gonosz hitűek

A szentháromság rejtélyes tanában

A homoiusiont hirdetik,

Mig az egyház a homousiont

Alapítá meg a hit cikkeül.

BARÁTOK

Halál reájuk, már a máglya ég. -

ÁDÁM

Adjátok fel, barátim, azt az i-t,

Szebb áldozat lesz életmegvetéstek

A szent sirért vivandó hős csatában. -

EGY AGG ERETNEK

Sátán, ne kísérts, mink igaz hitünkért

Ott vérezünk, hol Isten rendelé.

EGYIK BARÁT

Hah, szemtelen, igaz hittel dicsekszel?

AZ AGG ERETNEK

Nincs-é velünk a rimini zsinat

S más számtalan?

A BARÁT

Rosz útra tévedett.

De Nicaeában s más igaz hivő

Zsinatban úgye mellettünk itéltek?

AZ AGG ERETNEK

A pártosok. - Mi szemtelen kisérlet

Még versenyezni vélünk. Vagy, felelj,

Hol van csak egy egyházatyátok is,

Mint Árius és a két Euséb? -

A BARÁT

Hát bírtok-é egy Athanásiust?

AZ AGG ERETNEK

Hol vértanúitok?

A BARÁT

Több, mint tinektek.

AZ AGG ERETNEK

Szép vértanúk, kiket káprázatával

Az ördög csalt el, kárhozott halálra. -

Mondom, ti vagytok a nagy Babilon,

Az a kéjhölgy, kiről Szent János írt,

Mely el fog veszni a világ szinéről. -

A BARÁT

A hétfejű sárkány, az Antikrisztus

Vagytok ti, kikről Szent János beszél,

Gazok, csalárdok, ördög cimborái.

AZ AGG ERETNEK

Rablók, kigyók, paráznák, torkosok...

PÁTRIÁRKA

El vélök, el, máris soká időzünk,

Isten dicsére, a máglyára őket!

AZ AGG ERETNEK

Isten dicsére, jól mondád, gonosz,

Isten dicsére hull az áldozat. -

Erősek vagytok, tesztek kény szerint,

De jó-e a tett, ítél majd az ég. -

Számlálva immár bűnóráitok,

Vérünkből új csatárok szűletendnek,

Az eszme él, s a láng, mely fellobog,

Világot késő századokra vet. -

Jerünk, barátim, a dicső halálba. -

AZ ERETNEKEK (karban énekelnek)

Én erős Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el

engemet, és miért távoztál el az én megtartásomtól

és az én jajgatásaimnak beszédétől?

Én Istenem, kiáltok mind napestig, de nem

hallgatsz meg, éjjel is nincs nekem veszteglésem.

Te pedig szent vagy - - (XXII. zsolt.)

A BARÁTOK (karban közbevágnak)

Perelj, Uram, az énvelem perlőkkel, és harcolj a

velem harcolókkal.

Ragadj fegyvert és paizst, és kelj fel az én

segítségemre.

És vedd fel dárdádat és rekeszd meg az én

háborgatóim eleinek utát. (XXXV. zsolt.)

(Ezalatt a pátriárka s a menet elvonul. Nehány barát traktátusokkal a keresztesek közé vegyül.)

LUCIFER

Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz?

Tragédiának nézed? nézd legott

Komédiának, s múlattatni fog. -

ÁDÁM

Óh, jaj, ne tréfálj! - hát egy i miatt is

Mehetni illy elszántan a halálba? -

Mi akkor a magasztos, nagyszerű? -

LUCIFER

Az, ami másnak tán kacagtató.

Egy szál választja csak e két fogalmat,

Egy hang a szívben ítél csak közöttük,

S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv,

Mely istenít vagy gúnyával megöl. -

ÁDÁM

Mért is tűnt csak szemembe mind e bűn!

E kisszerű harc büszke tudományban,

E gyilkos méreg mesterül kivonva

A legfényesb, legüdítőbb virágból. -

E szép virágot egykor ismerém,

Üldött hitünknek zsendülő korában:

Ki az a bűnös, aki tönkretette?

LUCIFER

A bűnös önmaga a győzelem,

Mely szerteszór, száz érdeket növel.

A vész, mely összehoz, mártírt teremt,

Erőt ád; ott van az eretnekekkel. -

ÁDÁM

Valóban, elhajítnám kardomat,

És visszamennék éjszaki honomba,

Hol még az ős erdők árnyékiban

A férfibecs, a tiszta egyszerűség

Dacol e síma kornak mérgivel,

Ha titkos szó nem súgná szüntelen,

Hogy e kort nékem kell újjáteremtni.

LUCIFER

Hiú törekvés. Mert egyént sosem

Hozandsz érvényre a kor ellenében:

A kor folyam, mely visz vagy elmerít,

Uszója, nem vezére, az egyén. -

Kiket nagyoknak mond a krónika,

Mindaz, ki hat, megérté századát,

De nem szülé az új fogalmakat.

Nem a kakas szavára kezd viradni,

De a kakas kiált, merthogy virad. -

Amott azok, kik békóban sietnek

Mártírhalálra, gúnytól környezetten,

Látnak csak egy embernyomot előre,

Köztük dereng fel az új gondolat;

S azért meghalnak, mit utódaik

Az utcaléggel gondtalan szivandnak. -

De hagyjuk ezt, nézz kissé táborodba,

Mit járnak ott azon piszkos barátok,

Mi vásárt ütnek, mit szónoklanak,

Őrült taglejtés vad kiséretében. -

Hallgassuk őket.

EGY BARÁT (a tolakodó keresztesek közt)

Bajnokok, vegyétek!

Vegyétek  a vezeklésnek tanát

Kalauzul minden kétségetekben,

Ez megtanít, a gyilkos, a parázna,

A templomrabló, a hamis tanú

Hány évig fog szenvedni a pokolban.

És megtanít, egy évi büntetést

Hogy a gazdag megválthat húsz s nehány,

Mig a szegény három solidival.

S ki már fizetni éppen képtelen,

Nehány ezer korbácsütéssel is. -

Vegyétek e becses könyvet, vegyétek. -

A KERESZTESEK

Ide vele. - Nekünk is, szent atyám! -

ÁDÁM

Hah, rossz árús, és még roszabb vevők.

Vonj kardot, és verd szét e ronda vásárt!

LUCIFER (zavarban)

Bocsáss meg, e barát rég cimborám.

S nem is utálom én az ily világot,

Az Úr dicse ha szinte felkapott is,

Felkaptam én is egyúttal vele.

Csak te maradtál egy kissé alant.

(Éva mint Izóra s Heléne, annak komornája sikoltva rohannak Ádámhoz, nehány keresztestől üldözve, kik azonban ízibe elosonnak.)

ÉVA (összerogyva)

Ments meg te, bajnok.

ÁDÁM (felkarolva)

Eszmélj, óh, nemes hölgy,

Itt biztosan vagy. Vesd fel szép szemed.

Minő igéző! - Vajh mi érheté?

HELÉNE

Élvezni voltunk a természetet

Kertünk árnyékos sűrüségi közt,

Gondatlan ülve az üde gyepen,

A csattogányt hallgattuk és kisértük;

Midőn csillogni látunk két szemet

Vad szenvedéllyel a bokor megől.

Ijedve kezdünk futni, míg utánunk

Lihegve és döbörgve négy keresztes

Majd-majd beért, midőn hozzád jutánk.

ÁDÁM

Nem is tudom, kivánjam-é, hogy ébredj;

Hát hogyha elhagysz, álomkép gyanánt?

Hogy is lehet test így átszellemülve,

Ilyen nemes és illy imádatos -

LUCIFER

Átszellemült test! - Óh, a sors valóban

Nem büntethetné jobban a szerelmest

Őrültségéért, mint beteljesítvén

Mindazt, amit csak kedvesére halmoz. -

ÁDÁM

Úgy rémlik, egykor már ismertelek,

Hogy együtt álltunk Isten zsámolyánál.

LUCIFER

Mindenre kérlek, azt sose feledd,

Szerelmed amilyen mulattató

Kettesben, olly izetlen harmadiknak.

ÁDÁM

Felnéz - mosolyg, óh, hála néked, ég!

ÉVA

Lovag, megmentél, hogy köszönjem azt meg?

ÁDÁM

Nem gazdag díj-e a szó ajkadon?

LUCIFER (Helénéhez)

Elég sovány díj, s illyet sem nyerek? -

HELÉNE

S mi hálával tartoznám én neked?

LUCIFER

Hát azt hiszed, hogy a nemes lovag

Megmente téged is? Minő hiúság.

Ha a lovag megmenti a kisasszonyt,

Komornáját a fegyvernök bizonnyal.

HELÉNE

S mit nyertem volna. Vagy hálás leszek,

És ott vagyok, mintha elér a vész:

Vagy háladatlan, így is kárhozott. -

Pedig nem volt rút a négy üldöző.

ÁDÁM

Óh, hölgy, hová vezesselek, parancsolj.

ÉVA

Előttünk áll a zárda ajtaja.

ÁDÁM

A zárda, mondod? Óh, de ajtaja

Nem zárja tőlem a reményt el, úgy-e?

Adj nékem egy jelt, tűznöm e kereszthez,

Hogy míg amaz tisztemben küzdni hív,

Legszebb álmomnak hozza vissza képét,

S ne únjak várni hosszu éveken,

Melyek végéről pályabérem int. -

ÉVA

Im, e szalag. -

ÁDÁM

Ez éjsötét szalag? -

Óh, hölgy! reményt, reményt, ne bánatot.

ÉVA

Enyém ez a jel, mást nem adhatok.

A zárdafal közt nem tenyész remény.

ÁDÁM

De szerelem sem. És ahol te vagy,

Hogyan ne volna szerelem, leány!

Mezed mutatja, nem vagy még apáca.

ÉVA

Ne is gyötörj tovább kérdéseiddel,

Pedig gyötörsz, ha búdat nőni látom. -

LUCIFER

És el fog zárni e fal téged is?

HELÉNE

El ám, de kulcsa nincs tengerbe vetve.

LUCIFER

Nagy kár - beh szép elégiát faragnék

E bús esetről. -

HELÉNE

Csalfa, menj előlem!

LUCIFER

S miért? hát nem nagy eszme az, midőn

Tengerfenékre szállok kulcsodért?

HELÉNE

Ah, ezt nem is kivánom.

LUCIFER

Már megyek. -

A mélynek szörnye fen reám agyart.

HELÉNE

Jöjj vissza, jöjj, megöl a félelem -

Inkább a kulcs majd ablakomba’ lesz. -

ÁDÁM

Hadd tudjam hát neved meg legalább,

Imámba, tudjam meg, hogy mit csatoljak,

Áldást kérvén rád, hogyha végzeted

Gyászát megosztni már nem engeded.

ÉVA

Nevem Izóra. S a tiéd, lovag?

Imádság jobban illet zárdaszűzet.

ÁDÁM

Tankréd vagyok.

ÉVA

       Tankréd, Isten veled.

ÁDÁM

Izóra, óh, ne hagyj el ily sietve,

Megátkozom különben a nevet,

Melyet bucsúzva mondottál először, -

Rövid volt e perc, még álomnak is,

Hogy folytatom, ha ily rejtély maradsz,

S nem bírom sorsod drága fonalával

Kihímzeni? -

ÉVA

Halljad hát sorsomat.

Atyám is a szent sír vitéze volt.

Midőn egy éjt meglepte a vad ellen,

Üvöltve, tűzzel-vassal, táborát.

Menekvéséhez már nem volt remény,

És szent fogadást tőn Szűz Máriának,

Hogy engemet, ki még gyermek valék,

Ha visszatérhet, néki felajánl.

Ő visszatért, én szent ostyát vevék

Ez ígéretre.

ÁDÁM

Óh, te szent anya!

Te testesített tiszta szeretet,

Nem fordulál-e el megbántva ily

Szentségtelen igérettől, minő

Erényeidre nyom bűnbélyeget,

Átokká téve az égnek malasztját. - -

HELÉNE

S te nem kivánod tudni sorsomat?

LUCIFER

Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál,

Szerettél újra, s akkor már te csaltál.

Ismét szerettél - hősödet meguntad;

S üres szived most új lakóra vár. -

HELÉNE

Ez különös! Az ördög van veled tán?

De oly szerénynek mégse hittelek,

Hogy szívemet üresnek hidd jelenleg.

LUCIFER (Ádámhoz)

Uram, siess. Te nem bírsz elbucsúzni,

S én nem birom gátolni győzedelmem.

ÁDÁM

Izóra! minden szód fulánk szivemben.

Egy csókkal mérgét, óh, hölgy, édesítsd meg.

ÉVA

Lovag, mit kívánsz - hallád eskümet.

ÁDÁM

De az nincs tiltva tán, hogy én szeresselek.

ÉVA

Te boldog vagy, de hogy feledlek én?

Tankréd, megyek már, vagy kifogy erőm.

Isten veled - meglátlak ott az égben.

ÁDÁM

Isten veled. - E nap emléke vélem. -

(Éva a zárdába lép.)

HELÉNE (félre)

Ah, gyáva te - hát mindent én tegyek? (fent)

Ablakba’ lesz majd, nem tengerben a kulcs.

(Évát követi.)

ÁDÁM (feleszmélve)

Most hát jerünk.

LUCIFER

Már késő - vége van. -

Ládd, illyen őrült fajzat a tiéd,

Majd állati vágyának eszközéül

Tekinti a nőt, és durvult kezekkel

Letörli a költészet hímporát

Arcárul, önmagát rabolva meg

Szerelme legkecsesb virágitól;

Majd istenűl oltárra helyezi,

És vérzik érte és küzd hasztalan,

Míg terméketlen hervad csókja el. -

Mért nem tekinti és becsűli nőül,

Nőhívatása megjelölt körében.

(Ezalatt egészen besötétült, a hold felkél. Izóra és Heléne az ablakon.)

ÉVA

Mi vágyva néze rám, mint reszketett,

Ah, e hős férfi reszketett előttem,

De nőerényem és a hit parancsol -

Itt szenvedek ki, mint szent áldozat.

HELÉNE

Csodálatos, minő őrült nemünk!

Ha az előitélettel szakít,

Vadállatul rohan a kéj után,

A méltóságot arcáról letépi

És megvetetten sárban ténfereg.

Ha nem szakít, önárnyától remeg,

Fonnyadni hagyja meddő bájait,

Mástól s magától elrabolva a kéjt. -

Miért nem jár középen. Vagy mit árt

Egy kis kaland, egy kis gyöngéd viszony

Illemmel olykor, meg nem foghatom.

Hiszen a nő se szellem csak merőben.

ÉVA

Heléne, nézz ki, itten áll-e még?

Hogyan ment volna ollyan könnyen el.

Csak egyszer halljam még meg szózatát.

ÁDÁM (Luciferhez)

Tekints körül, nem áll-e ablakánál,

Nem küldne-é egy pillantást utánam?

Csak egyszer lássam még sugár alakját -

Izóra! óh, ne bánd, hogy itt vagyok még.

ÉVA

Mindkettőnkért jobb lenne itt nem állnod.

Az elszakadt szív könnyen összeforr,

S megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk. -

ÁDÁM

Nem félsz-e így a csendes éjbe nézni,

Mely, mint nagy szív, szerelemtől dobog.

Szeretni hol csak nékünk nem szabad?

Nem félsz-e, hogy varázsa elragad? - -

ÉVA

Él bennem is mindez, mint tünde álom,

Mely tán az égből kísért e világra;

A lég hullámin szép dal árjadoz,

Mosolygni látok nemtők ezreit

Testvéri csókkal minden lomb mögül,

De hozzánk többé, Tankréd, nem beszélnek. -

ÁDÁM

S miért, miért! e rossz fal gátol-é? -

Ki annyi sarcot vívtam a pogánytól,

Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot? -

LUCIFER

Nem ám, mert védi a kor szelleme,

Erősebb, mint te.

ÁDÁM

Hah, ki mondja azt!

(A háttérben egy máglya világa gyúl ki.)

AZ ERETNEKEK (karban távolról)

Mentsd meg az én lelkemet a fegyvertől és

az én egyetlen egyemet az ebnek kezéből.

Szabadíts meg engemet az oroszlánnak

szájából és az unicornisoknak szarvaik ellen

hallgass meg engemet.

Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak;

a gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet.

ÉVA

Irgalmazz, Isten, bűnös lelkeiknek! -

ÁDÁM (visszaborzadva)

Mi rettentő dal.

LUCIFER

        Nászénektek az.

ÁDÁM

Mindegy, legyen, én meg nem rettenek.

Dacolni érted mindennel fogok.

A BARÁTOK (karban távolról)

- - öltöztessenek fel gyalázatossággal és

szidalommal, kik felfuvalkodnak ellenem.

Vigadjanak és örüljenek, kik akarják az én

igazságomat; és mondják azt mindenkor: Magasz-

taltassék az Úr, ki akar békességet az ő szolgájának.

(A fentebbi karének kezdetével Ádám, ki a zárda ajtajához lépett volt, ismét megállt, a tornyon egy kuvik kiált, a légben boszorkányok szállnak, s az ajtó előtt egy csontváz kél a földből, s fenyegetve áll Ádám előtt.)

ÉVA (az ablakot becsapva)

Isten segíts!

A CSONTVÁZ

El e szentelt küszöbről.

ÁDÁM

Ki vagy te, rém!

A CSONTVÁZ

   Én az vagyok, ki ott lesz

Minden csókodban, minden ölelésben. -

BOSZORKÁNYOK (kacagva)

Édes vetés, fanyar gyümölcs,

Galambfival kigyókat költs.

Izóra, hívunk!

ÁDÁM

Millyen alakok!

Ti változátok-é el, vagy magam?

Ismertelek, midőn mosolygtatok.

Mi itt valóság és mi itten álom?

Varázsotokra ellankad karom. -

LUCIFER

Véletlenül mi kedves társaságba

Juték. Mi régtől várom e szerencsét,

Ez illedelmes szép boszorkahad,

Mely a mezetlen nimfát mindazáltal

Orcátlanságban messze túlhaladja,

Ez a vén bajtárs, a rémes halál,

Mely torzképezve a rideg erényt,

Megútáltatja azt a föld fiával.

Mind üdvözöllek. Kár, hogy rá nem érek

Közöttetek az éjet elfecsegni. -

(A jelenések eltűnnek.)

Tankréd, fel, Tankréd! kedvesed becsapta

Az ablakot; mit állunk itt az éjben?

A szél hideg, köszvény leszen jutalmad.

Heléne meg mindjárt jő, s mit teszek?

Szerelmeskedni nem fog tán az ördög,

Nevetségessé lenne mindörökre,

S akkor hatalmát elvinné maga. -

Csodálatos, az ember hő kebellel

Eseng epedve szerelem után,

S csak kínt arat. Az ördög jégkebellel

Alig bír tőle szabadulni jókor.

ÁDÁM

Vezess, vezess új létre, Lucifer!

Csatára szálltam szent eszmék után,

S találtam átkot hitvány felfogásban,

Isten dicsére embert áldozának,

S az ember korcs volt, eszmémet betöltni.

Nemesbbé vágytam tenni élveink,

S bűn bélyegét süték az élvezetre,

Lovagerényt állíték, s ez döfött

Szivembe tőrt. El innét, új világba,

Eléggé megmutattam, hogy mit érek,

Ki vívni tudtam és lemondni tudtam,

Szégyen ne’kűl elhagyhatom helyem. -

Ne lelkesítsen többé semmi is,

Mozogjon a világ, amint akar,

Kerekeit többé nem ígazítom,

Egykedvüen nézvén botlásait.

Kifáradtam - pihenni akarok. -

LUCIFER

Pihenj tehát. De én alig hiszem,

Hogy szellemed, e nyugtalan erő,

Pihenni hagyjon. Ádám, jőj utánam.