(Hóval és jéggel borított hegyes, fátalan vidék. A
nap mint veres, sugártalan golyó áll ködfoszlányok között. Kétes világosság. Az
előtéren nehány korcs nyír, boróka és kúszó-fenyőbokor között eszkimó
viskó. Ádám mint egészen megtört aggastyán, bot mellett jő lefelé a
hegyekről Luciferrel.)
ÁDÁM
Mit járjuk e
végetlen hóvilágot,
Hol a halál néz
ránk üres szemekkel,
Csak egy-egy fóka
ver zajt, vízbe bukva,
Amint felretten lépteink zaján;
Hol a
növény is küzdni már kifáradt,
Korcsult
bokor leng a zuzmók között,
S a hold
vörös képpel néz köd megől
Halál
lámpájaként a sírgödörbe. -
Oda vezess,
hol pálmafák virulnak,
A napnak,
illatoknak szép honába,
Holott az
ember lelke, erejének
Öntudatára
fejlődött egészen. -
LUCIFER
Ottan
vagyunk. E vérgolyó napod.
Lábunk
alatt a föld egyenlitője. -
A tudomány
nem győzött végzetén. -
ÁDÁM
Szörnyű
világ! - csupán meghalni jó.
Nem sajnálandom,
amit itt hagyok.
Ah, Lucifer! ki
egykor ottan álltam
Az ember
bölcsejénél, aki láttam,
Mi nagy jövő reménye ringa benne,
Ki annyi harcát mind végigcsatáztam,
Ez órjás síron, melyre gyászlepelt
A természet dobott, midőn merengek,
Első,
utolsó ember a világon:
Szeretném
tudni, hogy bukott fajom?
Nemes
küzdésben, nagyszerűen-é,
Nyomorún-é,
törpülve ízrül ízre,
Nagyság
nélkűl és könnyre érdemetlen.
LUCIFER
Ah, ah, hiú
ha vagy nagy szellemedre, -
Amint
nevezni már, úgy kedveled
Azon
erőt, mely a vért lükteti,
És ifjú
keblet eszményért dagaszt:
Ne kívánj állni
végre mint tanú
Saját halotti
ágyadnál. - Ez óra
Csodálatos
átvizsgálása ám
A gazda nélkül
készült számvetésnek.
A hagymázos láz
elriasztja mind
Az életláz
csillámló képeit,
Aztán ki tudja,
mellyik volt való.
A végső
küzdés kisszerű jaja
Nagy gúnykacaj
éltünk küzdelmire.
ÁDÁM
Miért nem vesztem
hát el a magasban,
Erőm és
lelkem teljes érzetével,
Inkább, mint így
hallgatni önmagam
Síríratát, mit
egy szellem rideg
Közönye tart, ki
harcaimban és
Halálomban nem
osztozik velem. -
LUCIFER
Ismét fajodra
ismerek könyedben,
Mellyel kiséred
ébredésedet
Kedvenc ábrándból
tiszta felfogásra. -
De nyúgodjál meg,
hisz még él fajod.
Nézd, ott is
áll még egy embertanya,
S gazdája,
ím, most lép ki ajtaján. -
(Egy eszkimó a gulibából kilép, fókavadászatra
felkészülten.)
ÁDÁM
E korcs
alak, e torzkép volna-é
Nagyságomnak
bitor örököse?
Mért
hagytad látnom, Lucifer! valóban
A vígasz
rosszabb, mint volt bánatom.
AZ ESZKIMÓ
Léteznek
hát mégiscsak istenek
Felettünk?
ím, előttem megjelentek.
De hát, ki
tudja, jók vagy rosszak-e,
Menekszem
tőlük, az legbiztosabb.
(Vissza akar vonulni.)
LUCIFER
Megállj,
egy szóra!
AZ ESZKIMÓ
(leborulva)
Kegyelem, uram!
Az első fókát néked áldozom,
Mit
elfogok, csak hallgass meg, s ne ronts el.
LUCIFER
Hát ahhoz a
fókához mily jogod van,
Hogy
éltével váltod meg a tiédet?
AZ ESZKIMÓ
Hogy bírok
véle: hisz látom, körűlem
Miként eszi a
férget fürge hal,
Halat a fóka, a fókát meg én.
LUCIFER
S a nagy
szellem veled táplálkozik.
AZ ESZKIMÓ
Tudom,
tudom, de a kicsíny időt,
Melyben
mozogni hágy kegyelmesen,
Vásárolom
meg véres áldozattal.
ÁDÁM
Mi gyáva
nézlet!
LUCIFER
S mást
tevél-e te?
Az a különbség
csak közöttetek,
Hogy ő
fókát, te embert áldozál
Az
istenségnek, mellyet alkotál
Saját
képedre, mint ez az övére.
AZ ESZKIMÓ
Látom,
haragszol, és érzem, miért.
Ínségemben
hogy fel mertem sohajtni
A nap
jótékony istenéhez, aki
Nem kér,
csak ád, ki ős regénk szerint
Itt is
parancsolt egykor. - Óh, bocsáss meg,
S elátkozom
örökre.
ÁDÁM
Ím, nagy
Isten,
Tekints le és
pirulj, mi nyomorult,
Akit
remeknek alkotál, az ember!
AZ ESZKIMÓ
Nagyon
haragszik társad, éhes ő is?
LUCIFER
Sőt, mert
nem éhes, épp azért haragszik.
ÁDÁM
Mi
helytelen faragsz rosz élceket!
LUCIFER
Igazság az,
nem élc. Okoskodásod
A
jóllakotté, míg itt társadé
Éhes
gyomornak filozófiája.
Okokkal
egymást meg nem győzitek,
De
egyetérttek rögtön, hogyha te
Kiéhezél,
vagy ő majd jóllakott.
Igen, igen,
akármint képzelődöl,
Mindég az
állat első bennetek,
És csak
midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az
ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege. -
ÁDÁM
Méltó beszéd hozzád, Lucifer, ez,
Ki minden szentet kárörvendve vonsz
A föld porába. Hát minden nagy eszme,
Nemes cselekmény konyhánk gőze csak,
Vagy oly körülmény dőre magzata,
Mit egytül egyig a hitvány anyag
Nehány törvénye mozgat, s tart lekötve? -
LUCIFER
S van-é különben? - Azt hiszed talán,
Hogy Leonídász meghal a szorosban,
Ha ahelyett, hogy barna levesével
Táplálkozik olyan köztársaságban,
Melynek még pénze sincs, lucullusi
Villában issza édes mámorát
Kelet minden kéjének? Vagy talán
Brutus meghal, ha a szép Porciához
Hazasiet, s a harc izgalmait
Kiheveri egy jó ebéd után?
Hogyan tenyész a bűn, hogy a nemesség?
Nem ronda lég, nyomor szülé-e azt,
Nem napvilág, szabadságérzet ezt,
Átörökítve késő származékban
Alakban és szellemben önmagát?
Hányan mondák, hogy számoltak magukkal,
És felköték egy fára magukat.
De ha leoldák hívatlan kezek,
Az élet új érintkezése már
Feledteté velök a számadást. -
Ha nagy Hunyad nem méltó nép körében
Jő a világra, hogyha szerecsen
Sátornak árnya reszket bölcsején:
Mi lesz első hőséből a keresztnek?
Vagy Luther, hogyha pápa lessz esetleg,
S Leó tanár egy német egyetemben:
Ki tudja, nem reformál-é emez,
S az sújtja átkát a dúló merészre?
Mi lesz Napóleon, ha büszke útját
Nem egy nép vére egyenlíti ki?
Elposhad tán egy bűzhödt laktanyában. -
ÁDÁM (Lucifer
száját befogva)
Ne többet! - mind, amit csak fejtegetsz,
Oly egyszerűnek látszik, oly valónak:
De annál károsabb. - A babona
Bárgyút vakít csak, aki úgysem érzi
A szellemet, mely
köztünk hat, mozog;
De testvérét
felismerné a jobb, ha
Rideg tanod
számokkal meg nem ölné. -
LUCIFER
Beszélj tehát társaddal, meg nem árt
Még egy kis lecke az önismeretből.
ÁDÁM
Sokan tengődtök-é még e vidéken?
AZ ESZKIMÓ
Sokan bizon, többen, mint ujjamon
Számíthatok. - Szomszédimat, igaz,
Agyonverém már mind, de hasztalan,
Mindég kerülnek újak; s oly kevés
A fókafaj. - Ha isten vagy, tegyed,
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen,
S több fóka. -
ÁDÁM
Lucifer, jerünk, elég volt!
LUCIFER
No, legalább tekintsük meg nejét.
ÁDÁM
Nem akarom
meglátni, mert ha süllyedt
A férfiú,
szemünknek ronda látvány:
De megvetést szül
keblünkben csupán.
A nő, az eszmény, e megtestesült
Költészet, hogyha süllyedt, torzalak lesz,
Mely borzadályt szül. Menj, ne lássam őt.
(Ezalatt Lucifer
Ádámot a gunyhó felé vonta, most az ajtót felrúgja, bent Éva mint az eszkimó neje
látszik. Ádám mereven bámul, a küszöbön állva.)
LUCIFER
Nem lelsz-e benne régi ismerősre?
Öleld meg hát, hisz e becsűletes
Ember halálba’ sértve lesz, ha ily
Tisztességet se gyakorolsz nején.
ÁDÁM
Öleljem ezt, ki egy Aszpásziát
Tarték karomban! Ezt, kiben derengni
Látom megint annak vonásait,
De úgy, mint hogyha csókjai között
Állattá válna. -
AZ ESZKIMÓ (gunyhójába
lépve)
Nőm! vendégeink
Érkeztek ím. Lásd őket szívesen.
(Éva Ádám nyakába
borul, s a gunyhóba vonja.)
ÉVA
Légy üdvözölve, idegen, pihenj meg.
ÁDÁM (bontakozva)
Segítség, Lucifer! el innen, el,
Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,
Ne lássam többé ádáz sorsomat:
A hasztalan
harcot. Hadd fontolom meg:
Dacoljak-é
még Isten végzetével. -
LUCIFER
Ébredj hát,
Ádám! álmod véget ért. -