(A nézőhely átváltozik a harmadik szín
pálmafás vidékévé. Ádám, ismét mint ifjú, még álomittasan kilép a gunyhóból s
álmélkodva körülnéz. Éva bent szunnyad. Lucifer a középen áll. Ragyogó
nap.)
ÁDÁM
Rettentő
képek, óh, hová levétek?
Körültem
minden úgy él, úgy mosolyg,
Mint
elhagyám, míg szívem megtörött.
LUCIFER
Hiú ember! Hát
azt kivánod-é,
Hogy a természet
rendje felbomoljon,
Új üstökös
ragyogjon éjeden,
Remegjen a
föld, egy féreg, ha elvesz?
ÁDÁM
Álmodtam-é
csak, vagy most álmodom,
És átalán
több-é, mint álom, a lét,
Egy percre
melly a holt anyagra száll,
Hogy azzal
együtt végképp szétbomoljon?
Miért, miért e
percnyi öntudat,
Hogy lássuk a
nemlét borzalmait? -
LUCIFER
Siránkozol? -
csupán a gyávaság
Fogadja el harc
nélkül a csapást,
Mit elkerülni még
hatalma van.
De a végzetnek
örökös betűit
Nyugodtan nézi,
és nem zúgolódik
Miattuk az
erős, azt nézve csak,
Hogy
állhatand meg még alattuk is.
Ily végzet
áll a történet felett,
Te eszköz
vagy csak, mellyet hajt előre. -
ÁDÁM
Nem, nem,
hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem ezt
nagyon magamnak,
Lemondtam érte a
paradicsomról.
Sokat tanultam
álomképeimből,
Kiábrándultam
sokból, s most csupán
Tőlem függ,
útam másképpen vezetni.
LUCIFER
Ha a felejtés és örök remény
Nem volna a végzetnek frígyese,
Hogy, míg amaz hegeszti a sebet,
Ez szőnyeget von a mélység fölé
S biztatva mondja: száz merész beléhullt,
Te léssz a boldog, aki átugorja. -
De látál, úgye,
mint tudós, egyéb
Sok
furcsaság közt oly bélférget is,
Mely
vércsében s macskában bír csak élni,
S
kifejlődése első korszakát
Mégis csak
az egérben töltheti.
Sem egy,
sem más egér nincs kitűzve
Érezni
macska-, vércse-körmöket,
S mely
óvatos, ki is kerülheti,
Mint agg
múlván ki házias körében.
De
renditetlen törvény őrködik,
Hogy annyi
jusson mégis ellenének,
Amennyi
kell, hogy ezredek után
Még a
puhány is éljen a világon. -
Az ember
sincs egyénileg lekötve,
De az egész
nem hordja láncait;
A
lelkesűlés, mint ár, elragad,
Ma egy
tárgyért, holnap másért megint.
A máglyának
meglesznek martaléki,
S
meglesznek, akik gúnyolódni fognak. -
S ki
lajstromozza majd a számokat,
Következetes
voltán bámuland
A sorsnak,
mely házasságot, halált,
Bűnt
és erényt arányosan vezet,
Hitet,
őrűlést és öngyilkolást. -
ÁDÁM
Megállj! mi
eszme villant meg fejemben -
Dacolhatok
még, Isten, véled is.
Bár
százszor mondja a sors: eddig élj,
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek.
Nem egymagam vagyok még e világon?
Előttem e szirt, és alatta mély:
Egy ugrás, mint utolsó felvonás...
S azt
mondom: vége a komédiának. -
(Ádám a szirt felé halad, Éva kilép az ajtón.)
LUCIFER
Ah, vége,
vége: mily badar beszéd!
Hiszen
minden perc nem vég s kezdet is?
Ezért
láttál-e néhány ezredévet? -
ÉVA
Ádám, miért
lopóztál tőlem úgy el,
Utolsó
csókod oly hideg vala,
S gond vagy
harag van most is arcodon.
Úgy félek
tőled...
ÁDÁM (továbbhaladva)
Mért is jársz
utánam,
Mit
leskelődöl lépteim után?
A férfiúnak, e világ urának,
Más dolga
is van, mint hiú enyelgés.
Nő azt
nem érti, s nyűgül van csupán.
(ellágyulva)
Mért nem szunyadtál
még csak egy kicsinyt:
Nehezebb
lesz most már az áldozat,
Mit a
jövőnek hozni tartozom. -
ÉVA
Ha
meghallgatsz, még könnyebb lesz talán,
Mert ami
eddig kétséges vala,
Most
biztosítva áll már: a jövő. -
ÁDÁM
Hogyan?
ÉVA
Tudom, fel
fog mosolygni arcod,
Ha megsugom. De jőj hát közelebb:
Anyának érzem, óh, Ádám, magam.
ÁDÁM (térdre
esve)
Uram, legyőztél. Ím, porban vagyok
Nélkűled,
ellened hiába vívok:
Emelj vagy
sújts, kitárom keblemet.
LUCIFER
Féreg!
feledted-é nagyságodat,
Melyet
nekem köszönhetsz. -
ÁDÁM
Hagyd el azt!
Hiú
káprázat volt; ez nyúgalom!
LUCIFER
S te, dőre asszony, mondd, mit kérkedel?
Fiad Édenben is bűnnel fogamzott.
Az hoz földedre minden
bűnt s nyomort.
ÉVA
Ha úgy akarja
Isten, majd fogamzik
Más a
nyomorban, aki eltörűli,
Testvériséget
hozván a világra. -
LUCIFER
Fellázadsz-é,
rabszolga, ellenem?
Fel a
porból, állat.
(Ádám felé rúg. Az ég megnyílik: az Úr
dicsőülten, angyaloktól környezve megjelen.)
AZ ÚR
A porba, szellem!
Előttem nincsen nagyság.
LUCIFER (görnyedezve)
Átok, átok!
AZ ÚR
Emelkedjél, Ádám, ne légy levert,
Midőn látod, kegyembe veszlek újra.
LUCIFER
(félre) Mint
látom, itt családi jelenet
Fejlődik, szép talán az érzelemnek,
De értelmemnek végtelen unalmas.
Legjobb elsompolyognom. (Indul.)
AZ ÚR
Lucifer!
Szavam van hozzád is, maradj tehát.
Te meg, fiam,
beszéld el, hogy mi bánt úgy.
ÁDÁM
Uram!
rettentő látások gyötörtek,
És nem tudom, mi bennök
a való.
Óh mondd, óh
mondd, minő sors vár reám:
E szűkhatáru
lét-e mindenem,
Melynek küzdése
közt lelkem szürődik,
Mint bor,
hogy végre, amidőn kitisztult,
A földre öntsd,
és béigya porond?
Vagy a nemes
szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é
előbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy
trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint
malomnak barma, holtra fárad,
S a
körből, melyben jár, nem bír kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelkű tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol. -
AZ ÚR
Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedtől.
Ha látnád, a földön múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök idő vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt,
Hogy a muló perc élvéről lemondj?
Míg most, jövőd ködön csillogva át,
Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a
végetlen érzete.
S ha ennek
elragadna büszkesége,
Fog
korlátozni az arasznyi lét.
És
biztosítva áll nagyság, erény. -
LUCIFER (kacagva)
Valóban,
melyre lépsz, dicső a pálya,
Nagyság s
erény leszen tehát vezéred,
E két szó,
mely csak úgy bír testesülni,
Ha babona, előitélet és
Tudatlanság
álland mellette őrt. -
Miért is
kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból,
napsugárból összegyúrva
Tudásra
törpe, és vakságra nagy. -
ÁDÁM
Ne gúnyolj,
óh, Lucifer, csak ne gúnyolj:
Láttam tudásod tiszta alkotását,
Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. -
De, óh, Uram! ki fog feltartani,
Hogy megmaradjak a helyes uton?
Elvontad tőlem a vezérkezet,
Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém.
AZ ÚR
Karod erős -
szived emelkedett:
Végetlen a tér,
mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz,
egy szózat zeng feléd
Szünetlenül,
mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd.
S ha tettdús életed
Zajában
elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s
szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló,
mosolygó géniusz. -
Te, Lucifer
meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja
bár - az mit se tesz -
Egy percre az
embert, majd visszatér.
De bűnhödésed
végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. -
ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg
hálátlan is lesz,
Mert ne azt
tekintse célul,
Önbecsét csak, ki
nagyot tesz,
Szégyenelve tenni
másképp;
És e szégyen
öntudatja
A hitványat
földre szegzi,
A dicsőet
felragadja, -
Ámde útad
felségében
Ne vakítson el a
képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te
végzed,
És ő éppen rád szorulna,
Mint végzése eszközére:
Sőt te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -
ÉVA
Ah, értem a dalt, hála
Istenemnek!
ÁDÁM
Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -
AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!