TIZENHARMADIK SZÍN
(Az űr. Földünk egy szelete a távolban
látszik, mindég kisebbedve, mígnem csillagul tűnik csak fel, a többiek
közé vegyülten. A szín félhomállyal kezdődik, mely vaksötétté válik
lassankint. Ádám mint öreg, Luciferrel röpülve.)
ÁDÁM
Őrjöngő
röptünk, mondd, hová vezet?
LUCIFER
Hát nem vágytál-e, menten a salaktól,
Magasb körökbe, honnan, hogyha jól
Értettelek, rokon szellem beszédét
Hallottad?
ÁDÁM
Az igaz, de ily ridegnek
Nem képzelém feléjök útamat.
E tér oly puszta, ollyan idegen,
Mint hogyha szentségsértő járna benne,
S keblemben két érzés küzdelme foly:
Érzem, mi hitvány a föld, hogy magas
Lelkem lezárja, s vágyom el köréből;
De visszasírok, fáj, hogy elszakadtam. -
Ah, Lucifer! nézz csak földünkre vissza,
Először a virág tűnt el szemünkből,
Aztán az erdők rezgő lombjai;
A jólismert táj száz kedves helyével
Jellem nélkűli síksággá lapult.
Mi érdekes volt,
minden elmosódott.
Most már a szirt
törpül le rossz görönggyé,
A villámterhes
felhő, melyben ott lenn
Szent
szózatot sejt a pór s megriad,
Mi nyomorú
párázattá silányul.
A
bömbölő tenger végetlene
Hová, hová
lett? szürke folt gyanánt áll
A gömbön,
mely keringve elvegyül
Milljó társ
közt, s az volt egész világunk.
Óh, Lucifer,
aztán meg ő, meg ő - -
El kelle
tőlünk annak is maradni? - -
LUCIFER
Emelkedett
szempontunkból, hiába,
Először
a báj vész el, azután
A nagyság
és erő, míg nem marad
Számunkra
más, mint a rideg matézis. - -
ÁDÁM
A csillagok
megettünk elmaradnak,
S nem látok
célt, nem érzek akadályt.
Szerelem és
küzdés nélkül mit ér
A lét. Hideg borzongat, Lucifer!
LUCIFER
Ha eddig tartott
csak nagy hősiséged,
Úgy térjünk
vissza porban játszani.
ÁDÁM
Ki mondja ezt?
előre hát, előre:
Csak addig fáj, míg
végképp elszakad,
Mely a földhöz
csatol, minden kötél. -
De, hajh, mi ez,
lélekzetem szorul,
Erőm elhágy,
eszméletem zavart,
Több volna-é
mesénél Anteus,
Ki addig élt
csak, míg a föld porával
Érintkezett?
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Igen, több az
mesénél.
Te ismersz már, a
földnek szellemét,
Csak én lélekzem
benned, tudhatod.
Itt a
sorompó, eddig tart hatalmam,
Térj
vissza, élsz - hágd át, megsemmisülsz,
Mint
ázalagféreg, mely csöpp vizében
Fickándozik.
- E csepp a föld neked. -
ÁDÁM
Dacolok
véled, hasztalan ijesztesz,
Testem tiéd
tán, lelkem az enyém,
A gondolat
s igazság végtelen,
Előbb
megvolt az, mint anyagvilágod.
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Hiú ember!
próbáld, s szörnyet bukol.
Előbbvaló-e
rózsánál az illat,
Alak a
testnél, s napnál a sugára?
Óh, hogyha látnád
árva lelkedet
A végtelen
űrben keringeni,
Amint
értelmet és kifejezést
Keres
hiába, idegen világban,
S nem érez
többé semmit és nem ért,
Megborzadnál.
Mert minden felfogás
És minden
érzés, mely benned feszül, csak
Kisúgárzása
e csoport anyagnak,
Mit
földednek hívsz, s mely ha más leendne,
Nem
létezhetnék többé, véled együtt. -
A szépet,
rútat, üdvöt és pokolt
Csak
szellememtől vontad el magadnak,
Mely kis
hazádnak rendét lengi át. -
Óh, ami itten
örökös igazság,
Egy más világban
az tán képtelen,
És a lehetlen tán
természetes.
A súly nem
létez, a lét nem mozog,
Mi itten lég, az ott tán gondolat,
Mi itten fény, az ottan hang talán,
S jegecül tán, mi itten nőve nő. -
ÁDÁM
Nem tántorítsz el, lelkem felfelé tör. -
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Ádám, Ádám, a végső perc közelg:
Térj vissza, a földön naggyá lehetsz,
Míg, hogyha a mindenség gyűrüjéből
Léted kitéped, el nem tűri Isten,
Hogy megközelítsd őt - s elront kicsínyül. -
ÁDÁM
Ugyis nem ront-e majd el a halál? -
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
A vén hazugság e hiú
szavát
Ne mondd, ne
mondd, itt a szellemvilágban -
Egész természet
átborzadna tőle. -
Szentelt pecsét
az, feltartá az Úr
Magának. A tudás
almája sem
Törhette azt fel.
ÁDÁM
Majd én feltöröm.
(Továbbrepülnek. Ádám egy sikoltással megmerevül.)
Végem van!
LUCIFER (kacagva)
Győzött hát
a vén hazugság. -
(Amint Ádámot eltaszítja magától.)
E báb-istenség
most már elkeringhet
Az űrben, új
bolygóként, mellyen újra
Számomra fog tán
élet fejledezni. -
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Korán a káröröm
még, Lucifer!
Csak érinté az idegen világot,
Nem oly könnyű országomból kitörni. -
Honos szózat hív, térj, fiam, magadhoz!
ÁDÁM (eszmélve)
Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is
édes nekem,
Oly iszonyatos
az, megsemmisülni. - - -
Óh, Lucifer! vezess
földemre vissza,
Hol oly
sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam
újra, és boldog leszek. -
LUCIFER
S e sok
próbára mégis azt hiszed,
Hogy új
küzdésed nem lesz hasztalan?
S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen
Gyermekkedély csak emberé lehet. -
ÁDÁM
Korántse vonz ily dőre képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
LUCIFER
Valóban szép vigasz, már hogyha még
A harc eszméje volna legalább nagy,
De holnap gúnyolod, miért ma vívsz,
Gyermekjáték volt, ami lelkesített. -
Nem vérezél-e el Chaeroneánál
A megbukott szabadság védletében,
És Constantinnal nem küzdél-e később,
Világuralmát hogy megalapítsd?
Nem vesztél-é el hitmártír gyanánt,
S később a tudománynak fegyverével
Nem álltál-é a hitnek ellenében?
ÁDÁM
Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
Mindegy, kereszt vagy túdomány, szabadság
Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
Előre vitte az embernemet. -
Óh, vissza hát a földre, új csatára. -
LUCIFER
S feledted-é már a tudós szavát,
Ki felszámolta, hogy négy ezredévre
Világod megfagy - a küzdés eláll?
ÁDÁM
Ha tudományunk nem dacol vele.
De fog dacolni, érezem, tudom. -
LUCIFER
S aztán? - Van-é küzdés, nagyság, erő
A mesterkélt világban, mellyet az
Ész rendezett teóriáiból,
S melyet magad szemlélhetél imént. -
ÁDÁM
Csak mentse meg a földet - elmulik
Az is, mint minden, ami hívatását
Betölté, s akkor újra felmerűl
Az eszme, melly éltet lehel reája.
Vezess csak vissza, égek látni már,
A megmentett földön mi új tanért
Fogok fellelkesülni.
LUCIFER
Vissza hát! -