HARMADIK FELVONÁS

VÉRES ING

Személyei: Herakles. Euristheus. Jolaus. Deianeira. Jole. Kaliste s több rabnő.

(Kert. Alkonyat.)

EURISTHEUS (jön Jolausszal)

Láttad hát a hű nőt, kiért Herakles

Deianeirát elhagyá? koldus fiúval

Szerelmeteskedik a nászi éjen.

JOLAUS

Szörnyűség! Mit teszünk most?

EURISTHEUS

         Mit teszünk,

Azt kérded? Van kérdezni most idő?

Áruld el Jolét.

JOLAUS

                     Elhiendi-e

Egy szolgának szavára? Tedd uram

Magad, mit én rám bízol.

EURISTHEUS (megütközve)

Én? Bolond!

Mi gondom nékem arra?

JOLAUS

                                       És nekem mi?

EURISTHEUS

Elég rossz szolga! Elmegyek tehát

És elbeszélem kedves jó uradnak,

Hogy leghívebb szolgája, amidőn

Urának boldogságát látja kockán:

Mint a hal akkor is némán fülel;

És majd gondolkozunk: ugyan miért

Tevé ezt Jolaus? könnyen lehet

Hogy azt sütjük ki: Jolaus kerítő. (Indul.)

JOLAUS

Maradj! Mikor mondjam meg neki?

EURISTHEUS

Ma,

Itt e helyen, midőn menyasszonyával

Fog édelegni.

JOLAUS

                         És mért épen akkor?

EURISTHEUS

Rövidlátó! A hős megtudva azt

Hogy keblén egy kígyót szorongatott:

Megfojtja, és a régi nőt bújában

Szivéhez zárja.

JOLAUS

                     Bár úgy lenne! Én

Deianeiráért mindent teszek.

EURISTHEUS

Nézd csak, jön a menyasszony! Milyen álmos!

Mily halvány! Nem csuda; múlt éjszaka

Enyelgett. Menj fiam, - kikémlelem

Még jobban a bűnöst. (Jolaus elmegy.) A jó bolondot

Rászedtem. Mindent el merek követni,

Csak aztat nem, hogy a nagy óriás

Szemébe nézzek; mert egy félkeze

Kirázná lelkemet; teremte eszközt

Mindenre a sors, csak legyen, ki azt

Használni tudja, és én jól tudom.

JOLE (Euristheus karjába dűl)

Bocsáss meg, frigyünk megszakadt.

EURISTHEUS

                                                      Hogyan?

JOLE

Én nem segítek célodban.

EURISTHEUS

Nem-e?

Hamar felejted a tort, melyet ültél

Apád fölött; nagyon hamar, menyecske.

JOLE (fájdalommal)

Azt nem, de tenni semmit sem merek!

Euristheus! Hogyan csaljam meg őt, -

Őt, a kedves fiút!

EURISTHEUS

                             Leány, kit értesz?

JOLE

A lant - vagy inkább is: senkit sem értek,

Csak azt akartam mondani: Herakles

Megölhet vad dühében, s élni vágyok.

EURISTHEUS (magában)

Mindegy már; így vagy úgy. (Joléhez.)

                                             Kedves leányom!

Igaz, te ifjú vagy, s kár volna érted,

Ha mérgében széttépne; ezt ma reggel

Gondoltam csak meg! Semmi az, ne búsulj;

Csak már ma játszd el még hűn a szerelmest;

Egy nap nem a világ! A tengeren

Van csónakom, - holnap viradt előtt

Megszöksz velem. Elég nagy a világ

Elférünk benne.

JOLE

        Óh, minek nekem

Az atya? Benned új atyát találtam.

EURISTHEUS

S nem mostohát.

JOLE

                         Még egyet jó atyám!

Egy ifjat elviszesz, kit én óhajtok?

EURISTHEUS

Miért ne, hármat is! A föld inog,

Herakles lépte ez. Isten veled!

JOLE

Megállj egy percig, elmegyek veled.

Örömtől reszket minden ér tagomban;

Lecsendesítem egy kicsint. Siessünk.

(El Euristheusszal.)

HERAKLES (jön)

Nem jő menyasszonyom, s az estve itt van! (Föltekint.)

„A csillag, a hold, a szerelmesek

Barátja”, mert fagyos fény mindenik

S ilyen kell a kebelnek, hogy hevében

Ne olvadjon szét, és ne égjen el;

Mi is leendene a nagy világból,

Ha minden szellem, állat és növény,

Mi páródzik, nappal páródzanék?

Megégne a föld, ég, a nap maga,

A lég, a víz, és a sok Istenek,

A tűzvilágban semműlnének el.

„Szeretni!” E szócskát ki érti úgy,

Amint kell érteni? E szó: Isten maga;

Vagy még annál is több: az Isteneknek

Bölcsője. Még minekelőtte ők

Születtek és még nem volt gondolat,

Nem kezdet; már e szó ébren vala,

A porszemek- s gőzcseppeket e szó

Nászítá össze, hogy legyen világ

S világban Istenek. Mert a világ

Csak e nász gyermeke, s az Istenek

Csak a rokon lények kis gyermeki. (Jole jön.)

Óh, Jole, mily későn jössz! Jer közelb

(Ölébe ragadja.)

S olvadj föl vélem itt: hogy elvegyülve

Hím-vérem és lelkemnek lényegében

Ne sóvárogjak asszonyért, s kijátsszam

A sárgyúrót, ki részeg mámorában

Az embert két példányban nyomta ki.

JOLE

Herakles, szétszorítod szívemet!

Ah, így szeretni én alig birok!

HERAKLES

Gyengébben foglak hát menyasszonyom,

Mért törném össze a harmat kebelt?

De még nem is csókoltál! Én se még.

(Megcsókolja s Jole megsápad.)

Mért sápadsz édesem?

JOLE

                               Megszúrt szakállad!

HERAKLES

Levágom holnap. Arcomon szakáll nincs

Nyomd rá hát csókodat, - a szűz ajak

Első csókjait!

JOLAUS (melléje megy)

Nem első az, uram!

Az elsőt tegnap a lantosnak adta,

Egy dalért.

(Jole felsikolt.)

HERAKLES (fölugrik)

                   Nő, igaz?

JOLE (remegve)

                             Igaz! Igaz!

HERAKLES (rémítő dühhel)

Koldus! Te egyet sem bírsz megszeretni,

Mégis kettőt akarsz! Egyetlen egyszer

Csókoltalak meg, és sápadt maradtál.

(Gúnyosan kacagva.)

Mert szúrt szakállam! Meghalsz gyáva nő!

(Karjával a légbe emeli, agyonszorítandó.)

Mi ez?         (Az elájult leányt leereszti.)

           Karomnak izma megmeredt

S nem bírom összenyomni, hogy közötte

Szétmorzsolódj! Asszony! Te puha asszony!

Mi van benned? Vesédre kúcsolódott

Karom bűvvillany lepte meg s lerezgett

Az érceren keresztül a szívig;

És nem bírok - és semmit sem birok!

E kéz, mely Antaeust ropogtatá

Egy békacsontot összetörni nem bír.

Nézd Jolaus! Még tátog! Nézd csak őt!

Mert én nem nézhetem tovább! (Elfordul). Ha, ha,

Nevessünk Jolaus! Úgy sem tudunk

Mást tenni! (Euristheus jön.) Vén! Nevess velünk te is!

Ha, ha, ha, így! Jolaus, fogd meg karom,

Nagyon bágyadt vagyok!

(Jolaus egy pázsit székre viszi.)

EURISTHEUS (Joléhoz hajlik)

                                   Élsz még leány?

JOLE (fejét felemeli)

Te itt? Mikor megy sajkád?

EURISTHEUS

                                        Semmikor.

(Eltávozik.)

JOLE

Hah, megcsalt még e vén is! (Visszarogy.)

HERAKLES (hidegen)

                                         Jolaus!

Űzz el minden nőt házamból e percben!

JOLAUS (fájdalommal)

Minden nőt!

HERAKLES

                      Mondtam.

JOLAUS

                                Istenem! Mi lesz,

Belőlünk? Nagy Herakles, minden asszonyt

Nem űzhetünk el.

HERAKLES (komoran)

                            Mért?

JOLAUS

                                   Ki fogna főzni?

HERAKLES (felkél)

Hagyj meg hát egy vénet. (El.)

JOLAUS (Jolét megrázza)

Először is

Te menj! Vagy még feküdj; majd erre hajtom

A többit is. (El.)

JOLE (felvánszorog)

                                Megcsalt Euristheus!

Hah gyáva asszony jellem, gyáva szív!

Megfagysz a legkisebb viharban is;

Elveszted lélekéberségedet,

Ha vész közelg és földre rogysz sikoltva,

Mi vagy te? Nem annyi vér s ideg

Van benned, mint a durva férfi-szívbe?

Miért nem állsz meg hát helyén? Minek

Szorúlsz az oldalhoz. (Mellére teszi kezét.)

                                    Mostan kitéplek!

(Sóhajtva.) Volnál enyém: megtenném. - Nincsen-e

Más életműszer bennem, mely csatámat

Kivívná? A fő, az ajak? Hiába!

Az asszony csak szívével tud csatázni

És oly mezőn csak, ahol csalni kell;

(Keserűn.) Most már semmit sem ér; kiösmerék!

De mégis! Nincs, hiába több remény;

Le kell pályámról lépni! Óh, megöl

E gondolat! (Kezét összekulcsolja.)

                      Megállj, megállj! Mi volt

Amit Deianeira tegnap este

Nász-öltönyül nyújtott a vőlegénynek?

Egy véres ing! Mért volt az véres ing?

És mért nyújtotta épen nász alatt?

Miért mondta „jaj nekem” midőn Herakles

El nem fogadta? Mért kiálta egyszer:

„Te fogsz szeretni még Herakles engem” -?

Nincs-e itt egy titok elrejtve? Nincs-e

Az ingben bűverő, melyet lehetne

Használni? Ezt ki kellene nyomozni;

És még ma. Bátran csak leány! Amott jő

Deianeira; most mind vedd elő,

Amit csak tudsz: mert önfajod csalod meg.

     (Deianeira jő.)

Segíts, segíts.  (Lábához omlik.)

DEIANEIRA

Te üdvöm gyilkosa,

Te mersz még kérni tőlem? Mondd, mi van még,

Amit nem adtam

JOLE (felkel)

   Egy bocsánatot.

Én vétkezém, jó asszony, ellened;

De minden vétkem: hogy leány vagyok

S mint ifjú lány elég hiú Heraklest

Rabomnak látni. Óh, Deianeira

Én nem szerettem férjedet soha

S ő is csak azt szerette bennem, ami

A nőt teszi; nem voltam álminak

Választott ideálja; ő kiküzdve

Minden csatát a földterén, busongott,

S unalmában eszébe jött szeretni;

Minthogy más nő nem volt közel, szemét

Rám vette; s nem tudom mért: már megutált;

Talán mert nője is bír annyi bájjal,

Mint én; talán mert nője is csak asszony,

Mint én. - Azért, ha el tudod felejtni

Fájdalmaid, vagy orvosolni vágyod:

Hódítsd meg újra őt; hízelgj neki,

Vagy vedd elő mind, amivel mi nők

Igézni szoktunk; - és élj boldogul!

DEIANEIRA

Haszontalan! Herakles megvetett!

Mi volna ily kisenyvedett kebelben:

Mi őtet vissza bírná csatlani?

JOLE

Ha jól emlékezem szavadra, egykor

Azt mondád: ő fog még szeretni téged;

Hol a talizmán, melyben bizakodtál?

DEIANEIRA

Ott, hogy távozz leány. Ez többet ér

Mindennél. Még ifjú és kellemes vagy,

Boldog lehetsz.

JOLE

                   Ha válaszod csak ez

Úgy elmegyek. Hanem felejtsd azt,

Hogy hős Herakles itthon ülni nem tud

S a messze földön sok szép lány lakik.

DEIANEIRA

Ne mondd, ne mondd!

JOLE

Ha úgy parancsolod,

Nem szólok semmit; sajnállak szívemből,

Hogy boldog lenni nem tudsz és lehetnél.

DEIANEIRA

Egy könnyet látok arcodon, talán

A részvét könnye! Óh, hiszen te is

Csak nő vagy, mint én; és ifjú szíved van,

Mely rossz még nem lehet; jer és ölelj meg!

S ha sorsom érdekel, figyelj szavamra.

És adj tanácsot, mit legyek teendő.

Sok év előtt, midőn még lány valék:

Vitézek küzdtek értem és közöttök

Nessos is, egy hatalmas óriás;

Szép volt s magas mint bércek cédrusa,

De mégsem oly dicső lény, mint Herakles,

Ki Istenekkel vívta el csatáit;

Hogy engemet megnyerjen. Egy napon

Nászunk után Herakles felfogott

És vitt honába; Nessos jött velünk,

Midőn egy széles, mély folyó kanyargott

Előttünk, Nessos megszólalt: Herakles!

Te kisebb vagy, mint én, ahol te úszol

Én lábolok csak; hogyha nem neheztelsz,

Én nődet átviszem, s te ússz előre.

Herakles úszott s én remegve csüggtem

Az óriás karjában; és midőn

Már a folyam medréhez ért velem,

Nessos megfordult, visszavitt, - s csúfolva

Kiáltott férjemnek: kövesse őt

És futni kezde. Megmeredt Herakles,

Mert tudta, hogy az óriás ha fut,

Azt senki el nem éri; nagy dühében

A földön tombolt, és íját ragadta;

Szivem mellett suhant a nyíl, s az ifjú

Roskadva a homokba dűlt; piros

Arcát a szín megsárgult, és szemét

Reám meresztve szólt: „Deianeira!

A nyíl mélyen hatott, bucsúzni nincsen

Időm; emlékjelül fogadd el ezt;

(Ekkor gyorsan lehúzta a véres ingét)

Ha egykor a férj, akit most imádsz,

Megun, vagy hűlni kezd: e véres inget

Hordoztasd véle, és haló szerelme

Feléled újra.” Ekkor megszorítá

Jobbom s nagyot kacagva megmeredt.

Azóta a talizmánt őrizem.

JOLE

S mit vagy teendő most véle?

DEIANEIRA

                                            Talán

Eltépem.

JOLE

            Önnön boldogságodat

Eltépni! Add inkább nekem.

DEIANEIRA

                                          Leány!

Rossz lélek szól belőled? Hogyha van

Hatása, újra te csábítsd magadhoz?

S én legyek eszközöd?

JOLE

                               Nem értesz engem.

Minek nekem kedves Heraklesed?

Használhatom én másra is.

DEIANEIRA

                              Bocsáss meg!

Ezt elfeledtem. Mit gondolsz tehát,

Ráadjam?

JOLE

              Mért kérdezesz ily balgaságot?

Azonnal még ma!

DEIANEIRA

                      Jó.

JOLE (megöleli)

                          Óh, angyalasszony!

De megkönnyítéd lelkemet; mi csendes

Most szívem! Mert te még boldog leszesz!

Megfogsz-e emlékezni néha rólam?

DEIANEIRA

Örökké jó leány! míg csak lehellek.

(Karjába fogja.)

JOLAUS (jön egy sereg nőt hajtva)

Hó! Még itt is van társ! Most vége a

Szerelmeteskedésnek! Asszonyim!

Herakles minden nőt elűz magától,

Azért előre!

DEIANEIRA

              Istenem!

JOLE (dühösen)

                            Hazudsz!

JOLAUS (Jolét a nőkhöz veti)

Majd meglátjuk! - Most már mind együvé

Hajtottalak. (Nézi őket.)

                 Szép, szép, de kár hogy elmegy.

KALISTE

Jer hát velünk, ha sajnálsz!

JOLAUS

                             Úgy bizony!

Most sorba! (Sorba állítja a nőket.)

                   Éhen meg nem halhatunk,

Tudjátok azt: azért közűletek

Egyetlenegyet főzni meghagyok.

Kinek van kedve itt maradni?

TÖBB NŐK EGYSZERRE

                                     Nékem.

KALISTE (megsimogatja Jolaust)

Engem hagyj meg, kedves jó Jolaus!

JOLAUS

Ej nem! Csak vénet hagyhatok meg.

TÖBB NŐK

                                          Óh, hiszen

Én vén vagyok.

JOLAUS (mosolyogva)

                    Csak merném mondani:

Tudom kitépnétek bajuszomat!

KALISTE

Hű Jolaus!

JOLAUS

                  Egy szót se! Már elég!

(Deianeirát megfogja.)

Kegyelmes asszonyom, te itt maradsz,

Én tégedet választlak; úgy hiszem:

(Érzékenyen.)

Elég vénnek lát tégedet Herakles.

DEIANEIRA

Meghálálom hű Jolaus.

JOLAUS (Joléhez)

                                   S te szép

Kacér lány! Menj elől; majd lantosod

Az indulót nyomodban fütyüli.

JOLE

Hah semmi pór. (Deianeirához.)

                      Emlékezz meg szavadra.

DEIANEIRA

Isten megáldj!

JOLE (indul)

                        Nyiladnak mérge árt-e

Mellednek büszke hős? Majd megtudom!

S ha ártni fog, torodra eljövök. (El.)

JOLAUS

Mit sírtok lányok! Majd utánatok

Kedveseitek elküldöm.

(A nők mennek, Jolaus kezét keresztülveti mellén.)

                                 Istenem!

De fáj a szívem ily sok szép leányért.