ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ SZÍN

(Zápolya kastélya előtt. Zápolya, Póki, Basi jőnek a kapun.
Martinúzi távolabb, jobbra kis házak.)

ZÁPOLYA (levelet olvas)

Perényi nádor meghalt.

BASI

                                     Itt utóda.

SZAPOLYAI

Végakaratja volt, hogy a király
Koporsóját kisérje a Dunáig,
A főrendek ki a pesti határon.
Száz fáklya égjen, száz zászló lobogjon. -
Kicsinyes lélek, dőre hiúság,
A sírra hányva. - Boldogult atyám,
A nádor egykor borkupát, lovat
Hagyott barátilag fejedelmének.

BASI

S fia mit hagy majd, mint nádor, ha meghal?

SZAPOLYAI

Áldást vagy átkot, még azt nem tudom,
De azt érzem, hogy nagy nevet igen.

PÓKI

Csodálom, hogy még nem hívtak Budára.

BASI

Ezt el kell várnod méltóságodért. (Martinúzi nevet.)

SZAPOLYAI

Fickó, miért nevetsz?

MARTINÚZI

                                  Hogy ilyen bölcs
Urak minő badar tanácsot adnak.

BASI

Mi vakmerő ez?

SZAPOLYAI

                           Jőj idább fiam,
Mondd bátran, hogy mi lenne véleményed.

MARTINÚZI

Hogy bár előbb már nyergeltettél volna,
Aztán kérdezted volna nézetem.
Nem várja a sas, hogy prédára hívja
A varjuhad. Villámként csap közéjek.
Nem várja a párduc, hogy útjait
Ravasz rókák egyengessék előbb.
Még nem nyergeltetsz?

SZAPOLYAI

                                    Póki, utazunk!
Mi díjat kérsz, György, e tanácsodért?

MARTINÚZI

Vigyél el engem is, nagyságos úr!
E szűk falakból a világot vágyom.

SZAPOLYAI

Egész a konyháig leszáll-é már
A nagyravágy?

MARTINÚZI

                     Nem, nem, odáig száll csak,
Ameddig a szellem s erő leszáll.

SZAPOLYAI

Fiú, honnan veszel te ily eszméket?
Pajtásid istállóimban dőzsölnek,
Játék s tivornya legmagasb vágyásuk.

MARTINÚZI

Uram! Láttál már rózsát, csanálat
Ugy-é, egy földben. Illatot huz az,
Emez mérget - a földből, mely egyik sem.

(Kívül zaj, dobszó, emberek futnak a házakba s zárják.)

SZAPOLYAI

Mi ez?

EGY NŐ

          Jaj, az adószedők! (Elfut.)

EGY LÁNY

                                   Segítség! (Szapolyai lábaihoz dűl.)

SZAPOLYAI

Kelj fel, leányom! Szólj, mi baj!

LEÁNY

                                                  Uram!
Hatalmas vagy, védelmezz a szégyentől.

(Üldözők jönnek s megállnak. Pekri, Kulifay s nehány pór jő.)

POROSZLÓ

Megálljatok, im a nagyságos úr.

PEKRI

Nevethettem, midőn vadászkutyáink
Az asszutól megrészegedtenek.

KULIFAY

S gazdánk, a fösvény polgár, aki még
Magától is sajnálta azt a nektárt,
Mint nézte fejvakarva.

BÍRÓ

        Uraim!
Irgalmat kérek e szegény helységnek.
Két évben adtuk a szörnyű adót,
Jövedelmeinknek hason felét.
Az úrnak fél jövedelmi is kincs,
Melyből úrként él, a szegény egész
Vagyonkájával is csak nyomorog,
Felével ében hal.

PEKRI

                         Csitt, gyáva pór.

BÍRÓ

Hisz nem kivánnók károkat, urak.
Beszedtem minden ékszert asszonyinktól,
Hálánk jeléül emlékűl ajánljuk,
Csak némítsák el azt a dobolást.
A kincstartó Szerencsés Imre úr
Hajhászai szedik marháinkat
Potya árért el a kótyavetyén.

PEKRI

Hadd lám - (Kíváncsian nézik az ékszereket.)
                 Igaz, szegény falu lehet,
Hol ily hitványságnak ékszer neve.
Majd meglássuk, teszünk, amit lehet. (Kulifay elteszi az ékszert.)
De azt a lánykát, merre is szaladt?
No, mondhatom, szép vendégszeretet.
Aztán tegyek kegyelmetek javára.

SZAPOLYAI (előlép)

Mi történik itten, birtokomon,
Ki e két szemtelen fickó?

KULIFAY

                                 Nagyságos úr,
Mi a király adószedői, a
Tolnán határozott segélyt szedjük be.

SZAPOLYAI

Tolnán határzott? Az pártos gyülés volt.
A köznemesség s nagyszavú vezére
Verbőczi, a személynök, még nem a hon.
Mutassatok csak egy fényes nevet,
Csak egy urat, ki benne részt vett volna.

PEKRI

De mégis szentesíté a király.

SZAPOLYAI

Ha szentesíté, úgy csak tartsa meg,
Mi nem fogadtuk el, s nem fizetünk.

PEKRI

Kérlek nagyságos úr!

SZAPOLYAI

                                Hej, emberek
Villákra. Űzzétek ki e rablókat
Határaimból. - Amit loptatok
Gazok, elő vele. Hogy nem húzatlak
Ágasra, a királyért nem cselekszem.

[A kézirat itt megszakad.]