MÁSODIK SZÍN

(A második felvonás első színi kert Nápolyban.
Margit és fiacskája, László jő.)

MARGIT

Csak erre, erre, kedves kis fiam,
Innen belátjuk a szép síma tengert,
Nézd, erre ment atyád el, gyors hajón
Csatázni, messze honnak térein. -
Egy jó rokon, egy szép királynő élt ott,
Kit álnokság és dölyf fenyíte trónján;
Imádkozzunk, imádkozzunk fiam,
Hogy isten védje azt a szép királynőt,
S vezesse közénk épen hős atyádat.

LÁSZLÓ

De mért ment hát atyám oly messze földre,
Egy szép királynőt hogy megvédelmezzen,
Ha itthon másikat meg bú emészt el?

MARGIT

Óh, jaj, ne ítéld lépteit atyádnak,
Istennek átka van oly gyermeken,
Csak a szerelmes nőnek joga az
Kesergni férje nagy lépésein,
Miket, ha nem tesz, megszégyenlené.
Atyád úgy tett, mint kellett egy lovagnak.

LÁSZLÓ

Félsz hát anyám, hogy gyenge, s megverik.

MARGIT

Nem, nem, fiam, atyád vitéz, ő győz.
Csak egy van, amitől őt félthetem,
Hogy önmagát nem győzi le.

LÁSZLÓ

                                             Hogyan?

MARGIT

Van a lélekben egy hatalmas szó
A nagyravágy, mint itéletnek kürtje,
Ez költ életre minden szép s nagyot,
De, hogyha túlerős, elkábit mindent. -
Ha e szó benne túlerőre jőne,
Ha megcsalná a kedves két rokont,
Megátkoznám. - Fiam imádkozzunk.

HORVÁTHY LÁSZLÓ (jő)

Üdvöz légy jó királynő!

MARGIT

                                    Hah magyar!
Mondd, mondd hogyan van Károlyom, mosolygó
Arccal jösz hozzám, ez mást nem jelenthet,
Mint hogy már jő.

HORVÁTHY LÁSZLÓ

                          Még jobbat, óh, királyné.

MARGIT

Megrémitesz, az, mit ti jónak tarttok,
Nem az mindég.

HORVÁTHY LÁSZLÓ

                       Károly magyar király.
Megválaszták az ország rendei.

MARGIT

Ne többet, óh, ne többet, mondd, hazudtál
S Nápoly trónját is rádásúl adom. -
Előbb megátkozott-e hát a pápa,
Aztán lettél csak arra érdemes? -
Jaj, hogy szerettelek!  - Szegény királynők!
Elárult a rokon. Miért véremmel
Nem engesztelhetlek ki, jaj nekem!
Ne jöjj, Károly, ne jöjj, mert jöttödön
Örülni sem tud nőd. - Elhágy erőm,
Elmém zavart. - Fiam! Tarts fel, fiam,
Még jó nevet sem hágy reád apád - -

LÁSZLÓ

Anyám, anyám!

HORVÁTHY LÁSZLÓ

                      Az Istenért, királyné!

ALBERICH (jő)

Mi történt itt?

MARGIT

                     Mi hang ez? Alberich
Sötét arccal, mint második követ.
Óh, hogyha az első mosolygva gyilkolt,
Mit várjak ettől!

ALBERICH

                        Lelked nagy, királynő.
Halld hát: Károlyt megölték vérei.

MARGIT

Megölték! - És ők még most sem lakoltak?
Megölték egy hitvány, rossz koronáért.
Mit műveljek hát én velök, szegény,
Oly hősi férjért, mint Károly vala?

ALBERICH

Vigasztalódjál, asszonyom, kezdődött
Már a vezeklés, ők már foglyai
Barátainknak.

MARGIT

                      Óh, de mégis élnek.
Gyalázatos nők! Átkos rokonok,
Nem éreztétek-e, hogy Károlyom
Fejére termett az a korona,
Melyet csak bitoroltok? - Óh, bosszú! -
Nem értettétek-e egy nép szavát,
Mely ítélt köztetek. Bosszú - bosszú!

ALBERICH

Bosszúd el nem marad, csak adj segélyt
Pártunknak.

HORVÁTHY LÁSZLÓ

                    S küldd el vélem gyermeked,
Ki most már törvényes királyunk.

MARGIT

                                                    Mit?
Ezt is odaadjam-e a mészárszékre?
Nem, nem, tartsátok a koronát meg,
Átkom reá. Nekem csak a bosszú kell.
Adok segélyt, adok, bár száz ellenség
Egyházi átok, belviszály sanyargat.
Adok segélyt, s mást nem kivánok érte,
Csak a királynőket, de élve ám,
Halljátok-e, elevenen kivánom.
Ne legyen bántódások, hadd számoljak
Én a két jó rokonnal. Most fiam,
Jőj, jőj velem; vigyáznom kell reád,
Mert elrabolnak. - Jőjetek, urak,
Munkához a segély ügyében. Menjünk.   (Mind el.)