NEGYEDIK SZÍN
(Terem Novigrad várában. Mária nyugágyon alszik,
Szofra mellette ül. Ostromzaj hallik.)
MÁRIA (álmában)
Ah, e csók! - Életemben
egyetlen -
És mégis érzem, nem hiában éltem.
Haljunk meg együtt - a viszontlátásig.
SZOFRA
Hah, mily beszéd, mi
ismeretlen hangok!
Ily édesen tud álmodozni, míg
Kapunkon döng az ellen, s érette
Százan véreznek. - Milyen bűverő ez?
MÁRIA (ébred)
Te itten, Szofra! Jó lány,
mondd, miért
Vonzódol úgy hozzám, miért virasztasz,
Ápolsz, mint testvért? Hisz tudod, megszüntem
Királynő lenni.
SZOFRA
Épp azért cselekszem.
Szükséged van tán résztvevő keblemre.
MÁRIA
Nem féltne-e tőlem Palizsnay?
SZOFRA
Most ő magas tervekkel fennhéjáz,
És a szegény Szofrára gondja nincs.
MÁRIA
Oly szép álmom volt Szofra! Mért ébredtem!
SZOFRA
Meglestem álmodat, bocsáss meg érte,
Úgy hallgatám, mint a tündérregét.
Óh, jaj, ha tudnék úgy álmodni én is!
Minden szavad egy új világot tárt fel,
Melyet nem ismerék, s mégis sejtettem,
Édes lehet szeretni úgy, miként te,
Palizsnayt hisz én is szeretem,
De amit a csókról, a túlvilágról
Mondtál, én olyat még sohsem gondoltam.
MÁRIA
Szegény! Mert nem szerettél igazán.
SZOFRA
S tán már nem is szerethetek. - De félre
Ez ábrándképekkel, magasbak úgyis,
Hogysem felérjem. S mégis, óh, királynő,
Érzem, hogy lelkem szinte megtisztul,
Ha legalább segélyeül leszek,
Ily szentnek, mint te. Hallgass meg, királynő,
Én megnyitom fogságod ajtaját.
MÁRIA
Hogyan, te képes volnál?
SZOFRA
Hát
miért ne?
Már rosszabb eszköz is tett nagy hatást
A sors kezében.
MÁRIA
Szólj, óh szólj, hogyan,
Ne ámíts vak reménnyel.
SZOFRA
Öltönyöm
Utat nyit mindenütt.
MÁRIA
S
te?
SZOFRA
Maradok.
MÁRIA
Mi lenne sorsod e dühönc kezében?
SZOFRA
Kérdeztem-e ezt tőled, amidőn
Budán azon rettentő éjtszakán
Védelmet kértem kedvesem számára,
Ki mostan fogva tart.
MÁRIA
Nem Szofra, nem,
Ne essék értem újra áldozat.
SZOFRA
Nem hallod-e ott kint az ostromot?
Hány hal ma érted, mind derék vitézek!
Ne essék-e el inkább egy leány,
Ki jobbat tenni többé úgy sem bír?
MÁRIA
Azok vitézek, mint ilyek csatáznak,
Mert a harc díszes. - Nincs közöttök egy is
Talán, ki rejtve e szobában, hogyha
Megmentne vérével, meghalna értem.
Aztán meg Szofra, áldott jó leány,
Hiszen terveddel csak magam mentnéd meg.
SZOFRA
Királynőm nem tudok mást, óh, hallgass meg.
MÁRIA
S elszökjem-e, mint vakmerő játékos,
Magokra hagyva sorsom társait?
Nem, Szofra! Hadd lássák magok között
Királyukat, királynak a halálig.
SZOFRA
Bocsáss meg Mária rossz tervemért.
Óh, csak meg tudnék halni éretted,
Magasan állsz felettem, s mégis, mégis,
Hála Istennek, hogy megértelek.
(Palizsnayt széken hozzák, Horváthy Pál, Laczfy, várnagy, fegyveres nép
jő.)
PALIZSNAY
Látom, hogy nem tréfálnak ellenink.
Ki tudja, bírunk-e dacolni vélek?
Ne vádoljon ki sem, ha megbukunk.
Most hagyjon el, ki kegyelemre vágyik,
Te Laczfy mindig békülést ohajtál,
Hagyj el.
LACZFY
Akkor,
mig győzelem kisért,
Mostan nyomor, mi akkoron nemes volt,
Most gyávaság. Rendelj helyemre, János.
PALIZSNAY
Bocsáss meg, Laczfy. - Fel tehát, barátim.
Püspök, te menj az éjszaki bástyához,
Honnan Maróth s Losonczy ostromol,
Te Laczfy a velencésekre vigyázz.
Tekints szét várnagy, nem jő-e segély
Horváthy János s Tvartkó táborából.
Én mindenütt leszek, hol szükség lesz rám.
Királynőm, jó reggelt. Mit téssz itt, Szofra?
(Int, Szofra kimegy. Párthívei s a fegyveresek különböző oldalra el.)
MÁRIA
Engedd át napjaim egyhanguságát
Szelíd gondjával felderíteni.
PALIZSNAY
Magadtól függ végét szakítani.
Mondj egy szót, és én kisérlek Budára,
Hatalmasabb leszesz, mint valaha,
Karom védelmez Isten, ember ellen.
MÁRIA
S mi e büvös szó?
PALIZSNAY
Hogy szeretsz, királynő.
Fegyverzörej között tanultam szólni,
Cikornyás szókra ottan nincs idő,
Nem udvaroltam még egy fél óránál
Nőnek tovább, mert hosszabb fáradalmat
Nem érdemel, úgy hittem. - Tíz hava
Hogy néked hódolok, hallgass meg végre.
MÁRIA
Nőkről beszélsz, - én fejdelmed vagyok.
Egy élten által kell, hogy nékem hódolj
S hódolsz-e fellázadt alattvaló?
PALIZSNAY
Nemcsak király, egyszersmind nő is vagy,
Ki oly sok bűvös bájjal álda meg,
Elvonta volna-e az érző szivet
Tőled kárpótlásúl a koronáért?
MÁRIA
A trón magas hegy, kis virág a szív,
Mely völgyben nyíl csak. -
PALIZSNAY
Nem vagy már a trónon,
S átkod leszek, mely verni meg nem szűn,
Míg szíved meg nem lágyul.
MÁRIA
Hasztalan
A zivatart, melytől elhervad a
Virág, nem érzi a királyi cser.
PALIZSNAY
Nem úgy - a zivatar, mely kár nélkül zúg
El a virágon, a csert eltöri. - -
Midőn hallám, hogy az országnagyok
Kecsedtől mámorosan felemeltek
A trónra, megkacagtam bárgyuságuk.
Midőn később Zágrábban megjelentél,
S szépségeddel győztél a lázadáson,
Bosszúsan mondtam: szégyen és gyalázat
Ha férfiú, e földnek istene,
Oly bábnak meghajol, minő a nő.
Igértem, hogy kik istenségnek tették,
Lássák őt lábaimnál könyörögni,
Égvén a szerelem vad lángitól,
S akkor felettek én majd kacagok.
MÁRIA
S tervedről még mostan sem mondottál le?
PALIZSNAY
Le a gúnyról, de nem a szerelemről.
Hisz a sors ujja volt talán az is már,
Hogy ép te lettél megmentőm Budán. -
Kitűnő vagy, egyetlen vagy nemedben,
De férfinak nem az vagyok-e én is?
Engem neked, nő, kellenék szeretni,
Ha nem szeretnél mást. - Óh, valld meg, valld meg.
MÁRIA
Hol van hozzám méltó királyi mátka?
PALIZSNAY
Nem ilyen jobbágy, mint én, Mária!
Ha eltalálnám!
MÁRIA
Méltatlankodol.
PALIZSNAY
Midőn elfogtunk, a harcnak zajában
Vér s porfelhő közt úgy rémlett előttem,
Egy csókot láttam.
MÁRIA
Jól mondtad, hogy rémlett.
PALIZSNAY
Óh, valld meg, valld meg, s nem zaklatlak többet,
Mert látom nő vagy, s hogyha mást szeretsz is,
Tán érdemetlenebbet, ám szeretsz,
Nem állsz felettem, s én megvethetlek. -
Hej, várnagy! (Várnagy jő.) Forgácht hozd tüstént
elő! (Várnagy el.)
Egy pillantásom élet vagy halál;
Valld meg, hogy szereted, s érted hadd éljen,
Különben mint királygyilkos meghal. (Forgáchot behozzák.)
MÁRIA
Fog tudni halni.
PALIZSNAY
Felhívattalak,
Hogy kérdésemre őszintén felelj.
Ugy-e szereted Máriát, s viszont?
Élted függ tőle.
FORGÁCH
Kész vagyok meghalni.
PALIZSNAY
Ne hidd, hogy játszom, ez a perc komoly.
Nézd mint csillámlik e kard, még karom
Erős, ha lábaim nem bírnak is.
Még egyszer, Mária!
FORGÁCH
Mit zaklatsz egy nőt!
Lovag vagy? S a szív gyöngeségivel
Így visszaélsz. Hiszen könyörületből
Is felvállalhatná gyalázatát.
MÁRIA (félre)
Óh, szív repedj meg! - Nagylelkű leventém!
PALIZSNAY
Válassz Forgách! Egyeneset, a szívből.
FORGÁCH
Kezedben a kulcs, - nézd meg kardoddal,
Nem rajtam múlik, hogy még most is élek.
PALIZSNAY
Jó hát, meglátom, aki álszégyenből
Halált mondasz rá, nincsen-e számára
Kebledben még egy fájdalomkiáltás? (A kardot Forgáchnak szegzi.)
FORGÁCH
Miért ne a lovagnak. Itt van keblem. (Közelebb
lép Palizsnayhoz.)
MÁRIA (nagy ingerültségben felkél)
Megállj! (Palizsnay a kardot leereszti.)
FORGÁCH (még közelebb lép Palizsnayhoz s mellbe
taszítja)
Tán nem mersz, gyáva.
PALIZSNAY
Menj
pokolba! (Agyondöfi.)
MÁRIA (felsikolt)
Erős, erős csak mégis az a
nőszív. (Visszaroskad.)
PALIZSNAY
Ki a halottal! (Kiviszik.) S mostan Mária
Hallgasd az élőt. - Hogyha nem szeretted
Avagy szeretted, mindegy, vége van.
Ily érckebelnek, milyen a tiéd,
Megrázkódás kell, bánat, könny szemébe,
Hogy szenvedély fogantassék meg benne.
Ne haragudjál rám, hogy őt megöltem;
Nem vérét szomjúzám, de tégedet,
S éretted egy világot pusztitok ki.
Ládd, osztod bűnömet, ah, oszd meg, oszd
Szerelmem is. Nézd, amit még nem látott
Ember: térden Palizsnayt. - Óh, nézz rám!
(A székről Mária lábaihoz borul. Horváthy Pál jő.)
HORVÁTHY PÁL
Hahó, Palizsnay! Nagy a veszély!
Nem bírom többé már az ostromot. -
Mit látok! Térden állva édelegsz
Szerelmesen, midőn várunk elvész.
PALIZSNAY
Mit mondasz Pál, édelgek szerelemben?
Törjön ki minden csontod, hogy megérts.
Emelj e székre, leszédültem róla. - (Felemelik.)
Mi a baj?
HORVÁTHY PÁL
Olyan
ördögi erővel
Vívnak, hogy mindjárt bástyáinkon lesznek,
Egy mód van hátra csak, erős igaz,
De nem rémít meg, hogyha csakugyan
Nem vagy szerelmes.
PALIZSNAY
És mi lenne az?
HORVÁTHY PÁL
Erzsébetet megfojtatom, s hulláját
Ledobjuk a merész ellen közé,
Hátrálni fog, mert tudja ilyen módon
Még máskor is köszönthetjük.
PALIZSNAY
Menj érte,
Biztosságunkért elvérezhet ő is. (Horváthy Pál el.)
MÁRIA
Óh, jaj még ezt is! Kegyelem anyámnak.
Ha csak királyi vér kell, ölj meg engem,
S megáldalak.
PALIZSNAY
Mondd
a szót, melyet kértem,
S mindketten éltek. - Ládd, tán azt hiszed,
Mivel barátidat döngetni hallod
Kapunkat, hogy váltságod perce jő.
Csak tégy le a reményről, majd meglátod,
Szétszállnak mind, mint megriadt madár,
Ha a kesely csap rájok, amidőn
Anyád hullája fogja üdvözölni.
MÁRIA (felkél és simogatja)
Palizsnay! Sohsem hivélek rossznak,
Tudtam, hogy lelked bárdolatlan gyémánt;
Te nem léssz oly kegyetlen, nőt gyilkolni.
Mindent felejtek. - Most sem mondhatom,
Hogy nincs rokonszenv szívemben.
Te férfi vagy, én nő; még ki tudja majd mi fejlik
Köztünk. - Palizsnay! Óh, légy irgalmas.
PALIZSNAY
Ah, Mária! Azt hitted, e hizelgés
Lecsendesít? Nem, nem, bársony kezednek
Minden kis érintése, mint tüzes vas
Merült szívembe, s egy-egy képet festett
A boldogságból, mit bírásod nyújtna.
Hallom már, jőnek, szólj, óh, Mária,
Mondd, hogy szeretni fogsz vagy tigrissé téssz.
(Horváthy Pál, Erzsébet néhány fegyveressel jő.)
MÁRIA (térden)
Ím, büszke férfi, láss hát lábaidnál!
Beéred-é ezzel? - Kegyelmezz neki.
PALIZSNAY
Kevés, ha nem szeretsz. - Hej! Fojtsátok meg,
MÁRIA
Ha Istennél könyörületet vársz,
Hagyd élni.
ERZSÉBET
Lányom
meg ne keserítsd
Végpercemet. - Ne lássalak térdelni,
Jőj még egyszer keblemre.
MÁRIA
Óh,
anyám! (Megölelik egymást.)
ERZSÉBET
Sokat vétettem ellened, én hoztam
Mindezt reánk. Mostan kilakolom,
Isten megáldjon. - Óh, lányom, bocsáss meg!
PALIZSNAY (elfordulva)
Fojtsátok már meg, vagy mást gondolok.
Meddig hallgassam e jajt? (Erzsébetet kihurcolják.)
MÁRIA (utána)
Ég, szakadj le! (Leroskad.)
HORVÁTHY PÁL
Fel a bástyára véle. (Elmegy Erzsébet után.)
PALIZSNAY
Szofra,
Szofra! (Szofra jő.)
Ápoljad az alélt királynőt, lányom.
Emeljétek fel ágyra. (Felemelik.) Csendesen.
(Az ostromzaj megszünt, kürtszó hallik. Horváthy Pál, János, Laczfy
jőnek.)
Mi az? Hírnök jő, mit hozhat még újat.
HORVÁTHY PÁL
A gyógyszer használt, vége az ostromnak. (Horváthy János
jő.)
PALIZSNAY
Magad jössz János? Mindegy, hisz magad
Felérsz egy dandárral, de szólj, sötét-e
A hír, melyet hozasz, mint arcod?
HORVÁTHY JÁNOS
Az.
A bánság elveszett Szerémmel együtt,
Zsigmondnak pártja napról-napra nő,
Kit jutalom, kit ígéret csábít el,
Párthíveink szétvervék mindenütt.
Fogollyá estem én is Pozsegánál
Az ifju Gara által, aki aztán
Simontornyaynak adott átal, hogy
Későbben a királynőkért váltson ki.
De István, bár most Zsigmondnak szinel
Hűséget, nem felejté el barátit,
Utat nyitott, s én Tvartkóhoz menekvém.
Uj népet kaptam s Pacsitalnál szálltam
Táborba, ott meg Frangepán vert tönkre,
S mint újra foglyot, mostan hírnökül küld
Felkérni Novigradot, s mindnyájunknak
Kivándorolni szabadságot ád.
PALIZSNAY
Még fél órát elébb ilyen beszédért
Fejed zúzom be, most elfogadom.
HORVÁTHY JÁNOS
Tudod, hogy árnyamtól nem rémülök meg;
Ha még lehetne győzni, nem beszélnék.
Ellenséginkhez új erősség jött,
A vráni perjel, Nagymihály Béla.
PALIZSNAY
Nem ismerek más vráni perjelt, mint én.
HORVÁTHY JÁNOS
Ezért Zsigmonddal, nem velem vitázz.
PALIZSNAY
Igaz biz az.
HORVÁTHY JÁNOS
De
most már mit végeztek?
HORVÁTHY PÁL
El kell fogadni az ajánlatot
És várni jobb időt.
PALIZSNAY
Egyet, urak!
Ne dicsekedjenek e főurak
A szebb időkben, bajtársak, barátok,
Kik ellenünk oly kárörömmel jöttek,
Hogy győztek rajtunk. - Itten van Velence,
Csak annak nyissuk meg kapunkat és
Biztosságunkért az legyen kezes. (Kürtszó.)
Nézd, Laczfy, mit jelent ez.
LACZFY
Barbo jő,
Velence fővezére, s szólni kiván.
PALIZSNAY
Épen jókor jő, küldtünk volna érte.
Vezessétek be minden tisztelettel. (Horváthy Pál, János és
Laczfi kisérettel el.)
Óh, mért küzd hát az ember? S hát mért küzdne,
Azért, hogy küzdjön. - Ébredj, Mária,
Királynő vagy megint. Győztél felettem
Mint nő. - De még mi meg fogunk mérkőzni,
Meglátjuk, mint királynő szinte oly
Erős vagy-é? - Éltem feladata
Lesz e harc. A szerencse változó,
Még én is győzhetek. (Barbo, Horváthy Pál és János, Laczfy,
kiséret jő.)
Üdvözlégy Barbo.
BARBO
Csapásidból órjásnak vártalak.
Itt jobbom, uraim, legyünk barátok,
Kár, hogy másképpen nem találkozánk.
Most már felejtsünk mindent. Itt az írás,
Pecsétem rajta, biztosságtokért
Én állok. Hol van Mária királynő?
HORVÁTHY PÁL
Itt látod őt.
(A pártosok Palizsnay körül csoportulnak.)
BARBO
Felséges
asszonyom!
Fogadd el hódolásomat. - Szabad vagy.
MÁRIA (felemelkedve)
Szabad!
BARBO
S
királynő rendelkezzél velünk.
Hadd
jőjenek most a magyar urak! (Frangepán s más főurak
jőnek.)
Engedd meg, hogy mind e bátor leventék,
Kik érted vívtak, csókolják kezed.
Maróth, Losonczy, Gara, Frangepán,
És Nagymihályi sok más jelesekkel.
MÁRIA
Hát Zsigmond?
BARBO
Ő
Budán van.
MÁRIA
Hála Isten.
Nem tartozom hát hálával neki.
FRANGEPÁN
Királlyá választatta ott
magát,
Kételkedvén, hogy életben vagy-e még.
MÁRIA
Ne többet erről,
hisz halott valék,
Mi ezalatt történt, miért is tudjam.
De most már élek, - s én vagyok királynő.
Urak! Hálám örök, nem koronámért,
De a szabadságért, mi olyan édes.
MIND
Sokáig éljen Mária
királynő!
MÁRIA
Nehéz próbán vitt által
Istenem,
De megtanított, hogy mi egy királynő;
És az leszek. Mi eddig hátrált benne,
Mi a porhoz csatolt, levetkezém,
Lábbal tapodtam életem virágit.
PALIZSNAY
Induljunk mink is,
társim, bujdokolni.
MÁRIA
Jó lány! Te éltedet
ajánltad értem,
Midőn rab voltam, mostan a királynő
Barátnőjének kér.
SZOFRA
Nem
Mária,
Neked nincsen már szükséged reám,
Ott bujdoklásnak indulnak barátim,
Most hozzájok hív a kötelesség.
MÁRIA
Jőj, Laczfy, hisz
te sohasem gyűlöltél.
LACZFY
Tévedni férfiúnak is
lehet,
Talán tévedtem én is mindegy, megvan,
De tetteit csak gyermek bánja meg.
MÁRIA
Nemes szivek.
PALIZSNAY
Birsz-e te ilyenekkel? (Kezet fog Laczfy- és Szofrával.)
MÁRIA
A bérc mentől
magasb, annál kopárabb.
PALIZSNAY
Fel hát, hazát keresni.
Óh, Gara,
Mondtad: ne leljek nyugtot sírban is. (Szomorúan indulnak.)
BARBO
Éljen királynőnk, s
mostan fel Budára.
(Élénk induló
kezdődik.)
|