ELSŐ
FELVONÁS
AZ UDVARI ÜNNEP
Első jelenés
(Fényes királyi terem, a háttért oszlopzat képezi, magas
boltozatú bemenettel, melyen keresztül őrökkel s apródokkal ellátott
csarnokba nyílik a kilátás. - Jobbra a nézőktől két ajtó, balra
kettes trón, mellette két aranyozott karszék s több sorba helyezett ülések. -
Az öltözetek mind ünnepélyesek, Endre s a magyar udvar nemzeti viseletben.
Durazzo komolyan jár fel s alá, Ágnes indulatos beszéd közt egyik ülésről
hirtelen fölkél s az előszínre jő.)
DURAZZO
Vesszen tehát a Durazzók ezer éven át viruló háza! - Hah!
Dicső álmaim, melyekben fiaim vállait bíborpalást borítá, s parancsira egy
nemzet figyelt, mind elhagyátok, mindennek vége. Szép álom volt, anyám! Kár,
hogy az álmot ébredés szokta követni. (Nem figyelve reá, a karszékhez
közelít, s azoknak egyikét feldönti.) Itt volna helyed! E hely az Isten, s
igazság előtt tiéd, melyet most idegen bitorol. Ne irigyeld őt,
anyám, kényelmetlen ülés az ott! Mely a világ gyönyörétől, jégihletével
elszakít. - Kényelmetlen ülés? S ha az volna, ha volna kínpad, - midőn
díja halhatatlanság; van-é férfi, ki megvetné kívüled - van-é oly pulya, ki
fösvény kedve életével nem vetné azt oda egy percért, mely az öröklét
koszorúját fűzi homlokára. (Megállva.) Halhatatlanság? Illat, mely
a lehullt virágot egy perccel éli át. Óh, súlyos, anyám, az érckorona, körét
kerüli az álom, s fénye hevében lefoszlanak a boldogság virági. Emelje azt
óriási karokkal, ki boldogítni tud anélkül, hogy boldog legyen, mert a fény
magas csillogása közt minden színelhető, csak a föld legszebb leánya nem,
a megelégedés.
ÁGNES (mindég növekvő indulattal)
Óh, Ágnes, a Perigordok férfias fajából, miért levék
Durazzo hitvese! Miért inkább nem ölted el magaddal a még születendő
nemzedékeket, minthogy gyermeked így meggyalázza családját, nemzetét. - De
benned kiholt a férfi önérzet, ki a nemzetiség.
DURAZZO
Egy tróneljátszással vádolsz anyám, mellyel nem bírtam;
Istenemre! Durazzo csak anyától hallgatá ezt végig. Vagy hol van ember széles e
hazán, ki mondani merje, hogy Durazzo korcs, hogy férfiatlan.
ÁGNES
Én, anyád mondom azt, egy gyönge asszony! Vagy
tűrnéd-e, Martel rokona, hogy őseid trónját egy földönfutó bitorolja?
Tűrnéd-e e gyalázatot? Óh, lennék férfi, s te asszony a guzsalynál!
DURAZZO
Ne többet erről, elfelejthetném szitkaid felett, hogy
anyám beszél. (A karszéket fölállítja.)
ÁGNES (gúnnyal)
Úgy, úgy! Szegődj hozzájuk szolgául is, míg ők
trónodon kacagnak. Örülj, ha szolgálatodat egy jóakaró mosoly jutalmazza meg.
DURAZZO
A Durazzók mindég nagyobb dicsőségöknek tartották a
roskadó trónt föltartani, mint ledönteni. - Hisz annak romjai is édes hazánkat
sújtanák.
ÁGNES (elfojtott, de később kitörő haraggal)
Jól van, én nem szólok, nem semmit többé. - De hogyha az
ifjú idegent egy félvilág csodálja, meg intéseitől országok sorsa függ, s
te sötét zugolyból lesed pillantásait, akkor eszedbe jutok, de késő lesz.
Örülj, vigadj csak oktalan gyermekül az ünnepélynek, én sírhatok, mert tudom,
az házam halotti dísze! (Sebesen jobbra el, Durazzo némán utána néz.)
DURAZZO
Szereteted ragad el, anyám! Mert azt hiszed, hogy boldog
csak az irigyelt lehet.
|