Második jelenés

(Kürtszó, a csarnokban mozgás és több szózat: "A király éljen! Éljen a király!" Róbert Endrétől s Johannától gyámolítva belép, mellette Sancha, utánuk magyar s olasz főurak kísérettel. Róbert és Sancha a trónon, Endre s Johanna karszékeiken foglalnak helyet, a főurak a többi üléseken. A különvált magyar s olasz kíséret a jobb oldalt s háttért foglalja el.)

CABASSOLE (a magyar kísérethez, mely az olasz előtt akar belépni)

Hátra a magyar ebekkel, - olaszé az elsőség! (Az olasz kíséret kacag és tapsol, a hátravonuló magyarok közt zúgás.)

RÓBERT

Fényes koszorúban gyűltetek össze trónom körül Nápoly legjobbjai, melyen én az ég kegyéből negyven éven át küzdöm a vészt, s vihart, mely népemet fenyíti. Erőt az öntudat, s népem boldogsága adott, fürteimen immár az idő moha fehérlik, országgondok virrasztó súlya alatt elhamvadtak arcaim, s mint vészsújtott fenyű, szál termetem meggörbedt. De bátran nézek vissza átélt éveimre, mert bennek egyéb könnyeket nem találok a hála könnyeinél, nem látok egyéb kiontott vért a csendháborítóénál. Ím, szép apák! Közelít a nap, melyben a királyok királya számadásra hív! Menten minden tehertül akarok megjelenni előtte, boldogan hagyva népemet. És boldoggá teszem, mert trónjára a béke angyalát ültetem olajággal s őrül a had istenét állítom oldalához. Hogy míg amaz hon boldogít, ez Nápoly dicsőségét harctéren vívja ki; míg amaz a béke virágit ápolja, ez férfi erővel őrizze meg őket a vésztől. - Elvégre Johannát, szeretett unokámat, ama harci nép, a dicső magyar hon fejedelmi fiával, Endrével jegyzem el, kinek e trón úgyis, mint Martel Károly unokájának, örökül esett. - Legyetek boldogak és boldogítsatok.

ENDRE (megindulva)

Atyám! Nápoly! Idegen hazából jövék közétekbe, egy drága honból, mely annyiszorta kedvesebb előttem, mentől több gyászos emlék csatol határihoz. Jöttem, hogy őseimtől reám maradt trónomat foglaljam el, hogy ifjúságom szent álmait, népemet naggyá, boldoggá nevelni valósíthassam. - Te legdrágább birtokodat bíztad reám, kedvesebbet a trónnál, s a trón legszebb gyöngyét, Johannát. Isten! Mi boldog, ki külhonban is rokon keblekre talál! Ő majd nehéz napokban lemosolyogja a gondot, a bút homlokomról, szerelme ád díjt a harc után, s erős új csatákra. - És én kénytelen vagyok szavakba foglalni mindezt, szavakba, melyek érzeteimnek oly elégtelen tolmácsai. (A magyar udvarhoz.) Vitézlő Urak, barátim! (Méltósággal.) Köszönet néktek is, kik elhagyva mindent, készek valátok velem megosztani a sors csapásit. Legyetek trónom védői, őrjei, mint magyarhoz illő, bizalmam belétek erős, mint Istenben, bizalmát magyar fejedelem nem vonta még meg nemzetétől.

(Zúgás az olaszok, éljen a magyarok közt.)

RÓBERT

Most vigalmaink dörögjék az égnek, s az ég visszhangozza szerte a világon, hogy Nápoly trónján a korhadó gerébnek erőteljes sarja virul fel. E mai nap legyen az öröm napja, legyen vörösre írva az ünnepek sorában. Nyíljon meg a tömlöcök jól elzárt ajtaja, a megbékélt ellenek testvérileg osztozzanak öröminkben, s a szalmavityilló szűk ablakán is tekintsen bé a szokatlan öröm.

SANCHA

És most templomba siessünk, hálákat adni buzgó imával - mert csak az amit Istenben kezdénk, végződhetik tetszően az égnek.

RÓBERT

Fel hát, urak! Szívesen látott vendégem minden, ki örülni tud. De ki komoly képpel jő lakomámra, annak büntetésül borba fullasztjuk keservét.

ENDRE (A csarnokig kísérve Johannát, elragadtatással)

Isten veled Johanna, nem kések soká! Hogyan is késne az, kit ily kedves karok ölelése vár.

(A csarnok egy leeső kárpit által eltakartatik.)