Ötödik jelenés
TARANTO (a kendővel jő)
Mint álmodom az esetet, mely az édes percet szerezte. De
nem, ez nem lehet vak eset, a sors hatalmi látták szenvedésimet, s könyörültek
fájdalmimon. Ugye Johanna, e percnyi üdvöt nem egészen a vak sorsnak köszönöm.
JOHANNA
Köszönöm, herceg! Ah, de az Istenért, ily időben,
távozzon, herceg, kérem, ha itt találnák. Ha férjem jönne, s ön itt! - Ah,
ő férjem, Taranto.
TARANTO
Úgy, úgy, tehát ismét egy szép csalódásból ébredek. Johanna
önkénytelenül ejti el a kendőt, sőt haragszik, hogy éppen én voltam
szerencsés felemelni azt.
JOHANNA
Azt nem mondám, Taranto.
TARANTO
Vagy tudna-e a boldog s tán örökre elveszett korányból még
idézni egy pillanatot, csak egyet egész üdvében, tudná-e egy percre felejteni a
mélységet, mely közöttünk tátong. Ah, Johanna, midőn így mint most, a
csendes, a tiszta csillagos égbe tekinténk, s szerelmünk csillaga oly szépen
ége, mint ma, míg mi csak egymásban élve, nem vágytunk, nem tudtunk
semmiről, mert véghetetlen szerelmünk tölte el mindent. Óh, Johanna!
Emlékszik-e erre?
JOHANNA
Az Istenért, herceg - ne szóljon erről, távozzon
kérem.
TARANTO
Igen, Johanna, ön akarja, ön
mindent elfelejtett, ah, Istenem, mindent. De nem csoda, önre az udvar mosolyg,
önt egy szerető férj, egy dicső trón várja, én Johannámmal mindent
elvesztek. A vak éjen keresztül képe kisért, a déli nap sugarában képe mosolyg
felém, a hajnal bíborán első csókjainak emléke él. Johannám, örökre Isten
önnel.
JOHANNA
Taranto, könyörüljön.
TARANTO
Mi édes visszhang ez a
multból. Igen, Johanna, ön nem felejti el egészen azon üdvös perceket, mondja
legalább, hogy emlékük szent előtte, csak ez egy szót s én élek, én
reménylek.
JOHANNA
Szentek előttem, Lajos,
szentek a sírig.
TARANTO (átölelve)
Úgy enyim vagy, egy világ
szűk sorompói dacára enyém, óh! Hisz a szerelem megveti a porbilincseket,
s ha egy világ lép ellene csatára, felkarolja annál kedvesebbjét, s egekbe tör.
PHILIPPA
Jő a királyné.
JOHANNA
Isten, mit tevénk,
szörnyű, szörnyű.
PHILIPPA
A hercegnek el kell
rejtőznie.
JOHANNA
Ide hálótermembe,
herceg.
TARANTO
Johanna.
(Taranto balra el,
Sancha jobbról jő.)
SANCHA
S még itt, leányom, én
ágyban véltelek, mint szende jegyeshez illő. Későn éjjel még kint
lenni szobádból, ez nem illik. Általján sokat engedsz meg magadnak, mi nékem
bút okoz, a magyar udvar viseleteden zúg.
JOHANNA
Anyám - mi - én - itt.
PHILIPPA
Estveli imádságunkat végezénk királyné, a természet
nagyszerű templomában, hogy ezer világok néznek a por fiára, míg
salaktalan lelke feléjük röpül.
JOHANNA
Igen, anyám! Imádkozunk. -
SANCHA
Úgy kedves leányom - bocsáss meg hirtelenkedésemért,
tulajdonítsd azt az anyai szeretetnek. Philippa asszony önnel megelégszem,
folytassa tovább is üdvös oktatásait.
PHILIPPA
Kötelesség felebarátunk üdvét előmozdítani, - s az
imádságot megosztani oly édes, mondá próféta.
SANCHA
Jó éjszakát tehát, leányom, Isten veled.
PHILIPPA
Amen.
JOHANNA
Jó éjszakát, anyám. (Sancha el.)
PHILIPPA
Ha! Ha! Éljen aki él, ráérünk imádkozni, ha élni nem tudunk
már, mint te jó királyné.
JOHANNA
Ah, Philippa, hogy meghazudtuk anyámat - az szörnyű
bűn.
PHILIPPA
Nem édesebb-e néki e csalódás, mintha megmondtuk volna, mit
tevénk?
JOHANNA
Alkalmasint.
PHILIPPA
S mi nem édesebben töltöttük-e időnket, mint azt
imákkal tettük volna?
JOHANNA
Édesebben.
PHILIPPA
Így hát mindnyájunknak jót tevénk - vagy jót tenni
bűn-e? Azonban ha parancsolja, visszahívom a királynét.
JOHANNA
Nem, nem, Philippa.
JOHANNA
Herceg! A lég tiszta már. (Taranto kijő.)
TARANTO
Ismét néhány édes perc, melyet elraboltak tőlünk. Óh,
pedig bár lenne ez est hosszú, mint az örökkévalóság, s benne semmi, mint mi és
szerelmünk.
JOHANNA
Mennyit szenvedtem érted, mennyit töprenkedék és most
mindennek vége, mindent elfelejtek, mint vándor, ki fáradalmas útról drága
honába tér. De jőjj ide hozzám, keblemhez, hol összever a két rokon szív,
mondjuk el bánatunkat, könnyebben viseljük azt megosztva.
(Pamlagra ülnek, a barát jő a kert felől, s
figyelmesen megáll.)
TARANTO
Nem, nem ne bánatról ez üdv pillanatban, mely annyiszor
édesebb, hogy oly irigyen kell őrzenünk az irigy világtól.
JOHANNA
Mit ér az, annál keserűbb lesz a vesztés, óh, Taranto!
Érted e szó egész poklát, örökre lemondani.
TARANTO
De kell-e hát nékünk egymást örökre elvesztenünk, kik
egymásért levénk teremtve? Nem Johanna, mutass a szerelemnek lehetetlent.
JOHANNA
Endre férjem - minden elveszett!
BARÁT (előrelépve)
Semmi sem veszett el!
(Felugornak, Johanna sikolt.)
TARANTO
Mi ez?
BARÁT
Fegyvertárs és jó barát, herceg, ki azt mondja, hogy semmi
sem veszett el.
TARANTO
Ah, atyám!
BARÁT
De mint látom, az őrség nem legjobb lábon áll, tanácsosabb
lesz bemenni. Ily ügyeket közbenjáró nélkül végzeni legjobb. - Ha tetszik! (Taranto
Johannát bevezeti.) Philippa, te őrködsz, a herceg gazdag. (Magában.)
Kéz kezet mos, innen pártolást remélhetünk. (Jobbra el.)
|