MÁSODIK FELVONÁS
A VÉGRENDELET
(Az első felvonási
terem, közepén asztal, körül székek, a trón feketével van bevonva, mindinkább
távozó gyász-zene. Endre egyszerű fekete öltözetben, egyideig némán tekint
a csarnok felé.)
Első jelenés
ENDRE (midőn
minden elnémul, fájdalmasan)
És mindennek vége,
ő nincs többé. Óh, ég! Ha egy ember, egy király megbukik, csillagaid csak
úgy ragyognak, hajnalod gyémánti csak úgy éltetik a szomjúzó mezőket, mint
máskor. S ha egy világ alámegy, talán akkor is örök egyformasággal mosolyg
körülte a mindenség, melyből egy porszem esett el. A teremtés történetében
csak világok sírja számoltatik, egy ember földi báb, élte buborék, mely nyom
nélkül enyész el. Lerongyosul a gyász s a véle játszó gyermek nem tudja, hogy
benne a halál réme lappang, örül, vigad, a síri pompának, a szövétnekek
lobogása neki ünnep, s nem tudja, hogy mindannyiszor egy szív repedt meg,
mindannyiszor a hatni vágyó erő a szenvedés nyugodt éjjelében semmivé oszolt.
S a könnyek mi kevesek, a keserűség szülte könnyek, ha a hízelgés és
szokás könnyeit levonjuk, s mi könnyen leszáradnak azok arcainkról. Míg a
kidőlt geréb helyét ezernyi új növény csakhamar befolyja. (Sancha
jő jobbfelől.) Ah, anyám!
SANCHIA
Én örök búcsút jövék
venni e teremtől.
ENDRE
Búcsút, anyám? S itt
hagynál-e minket, midőn oly szükségünk van szívre, mely érti bánatunkat,
vond vissza e szót, mondd, hogy nem távozol.
SANCHA
Hogy lakhatnám-e én e
termeket, melyek mindenikével egy édes emlék van összekötve; hogyan
tűrhetném pusztaságukat, melyekben egykor boldog valék.
ENDRE
S nincsenek-e itt
gyermekid? Nem szeretnének-e ők mindazon szeretettel, mely a
veszejtettekért némi kárpótlásul lehet.
SANCHA
Nem Endre, jól látom én,
hogy az agg Sancha feleslegessé lőn e vigalom lakában. Te jó vagy, te
gyermekül tűrted az agg szeszélyeit, s áldásom érte reád.
ENDRE
Kedves anyám!
SANCHA
Óh! De vannak, s ép
azok, kiktől leginkább fáj, kik nem szívelhetik oktatásimat, kiknek
vigalmaikban csak gátul vagyok, eltérek tehát előlük, s nem zúgolódom,
felettek az ég fog ítélni.
ENDRE
Óh, anyám! Meg ne átkozd
gyermekedet megfontolatlanul, királyné! Vámpír az anyai átok, mely az élet
üterén emészt.
SANCHA
Zárdába vonulok,
különválva a világtól búmmal és hitemmel, míg az ég megszánva szenvedésimet,
magához hív a béke honába.
ENDRE
Nem, nem anyám! Te igen fekete
színekben látod a világot. Az én Johannám ifjú, könnyelmű az ifjúság, de
Istenemre, ő rossz nem lehet. Vannak, kik hasznot szeretnek húzni a
zavarból, kik átkos nadályokul a kéj martalékira ragadnak. Megsózzuk a
nadályokat s ők lehullanak, csak el ne hagyj, királyné!
SANCHA
Tökéletem rendületlen, téged
jövélek még megáldani.
ENDRE
Köszönöm anyám, de engedj,
hogy áldásomat Johannámmal megosszam.
SANCHA
Néki nincs szüksége anyja
áldására, fiam, ő megvetné azt.
(Mindketten eltávoznak.)
|