Harmadik jelenés
(Mozgás, több hang, a
királyné, Johanna gyászba öltözötten, Tarantótól vezetve jő a csarnok
felől s mosolyogva üdvözli a jelenlevőket. Artúr kimegy.)
TARANTO
Mi szép ön ma ismét
királyné, mint nap, mely a barna felhők megül újra fölmosolyg.
JOHANNA
Igen kegyes ön, herceg.
- Üdvözöllek urak, ha úgy tetszik, felolvashatjuk a boldogult király
végrendeletét.
RÓBERT
Még Sancha királyné
hibázik.
JOHANNA
Ő már fog is
hibázni körünkből. Klastromba vonult, mint agghoz illő, az égnek
szentelendő hátralevő napjait.
ÁGNES
Klastromba vonult.
RÓBERT
Lehetetlen.
TARANTO
Mi kéj lenne nézni önt egy
örökkévalóságig és semmit mást ön kívül.
JOHANNA (az asztalhoz ülve)
Tessék. (Mind leülnek, kivévén
Philippát s Cabanist.) Csak röviden kérem, az ily dolgok oly untatók.
RÓBERT (olvasva)
A mindenható Atya
nevében ne vond meg, óh, leányom, atyád végső tanácsától figyelmedet, hogy
boldog lehess a földön. Legyenek azok szentek előtted s szentekké ősz
fürteim emléke tegye őket.
JOHANNA
Miért kell, Philippa, az
ősz fürtöknek mindég tiszteleteseknek lenni, ha egy hosszú sor gazság
fehéríté is meg őket.
PHILIPPA
Mivel, királyné, e csík
által mindenki remél még tiszteletessé lenni.
RÓBERT
Az ifjúságnak fényes
csábjait kikerülni nehéz, de becsüld meg, óh, leányom! Becsüld meg nagy
anyádat, Sancha királynét, ő tégedet a - - -
JOHANNA
A dologhoz, a dologhoz,
atyám, hogy ily öreg urak oly szenvedéllyel oktatnak.
PHILIPPA
Nyugodjék békével a
halott, fog tudni élni az élő.
RÓBERT
Kormányzókká tehát
következőket nevezem: Cabassone Fülöp Cavailloni püspök.
PHILIPPA
Halálig szerelmes önbe
királyné!
JOHANNA
Ha, ha! Szegény jó atyám! Még kísértésbe jő egy
mosolyomért hivatalán árulóvá lenni. Tovább.
RÓBERT
Sanguinetto.
JOHANNA
Sanguinetto? Ez nagyravágyó ember, ennek egy aranylánc, és
emberemmé lesz, ezennel Provencei kormányzónak nevezem. - Még. -
RÓBERT
Marszán Squillace gróf!
JOHANNA
Szegény Marszán, te grófsági szabadalmaid oklevelébe
burkolózol a keserű szegénység elől, de majd megaranyozom én azt, ha
jó barátok maradunk. Ki még?
RÓBERT
Artus Károly.
JOHANNA
Kéjvadász. Jöhetnek. (A gondnokok belépnek.)
JOHANNA
Isten hozta önöket, urak! (A
püspöknek hízelegve szorítja kezét.) Kedves jó atyám, ön ugye el nem hágy
engem, hol lelnék biztosabb helyet, mint önnek oldalánál - ide mellém.
CABASSOLE
Ön királyné igen kegyes, én
képtelen vagyok...
JOHANNA (Sanguinettohoz)
Önnek hűségében helyzem
bizalmamat, Provence-i kormányzó úr.
SANGUINETTO
Lehetséges! - Királyné, nem
álom-e ez?
(Mind leülnek.)
JOHANNA
Első tanácskozásunknak is
tárgya igen fontos, urak. Erzsébet, a magyar királyné tüstént elérkezik, s fiát
magával akarja vinni.
MIND
Lehetséges? - Szörnyű! Ez
nem lehet.
JOHANNA
Nékem helyébe alkalmasint egy
hadsereget küldendő.
ÁGNES
Úgy álmom elveszett.
RÓBERT
Hatalmamnak vége.
TARANTO
Menjen ő csak, akkor ön
egészen enyém.
JOHANNA
S a hadsereg?
ÁGNES (Tarantóhoz)
Herceg! Istenemre,
Johanna örökre elveszett önnek, ha ki nem eszközli, hogy Endre itt maradjon.
RÓBERT
Nincs-e más mód útból
takarítani az alkalmatlant, mint fészkébe küldeni sergekért?
JOHANNA
Vélekedésök, urak? (A
gondnokok nyughatatlankodnak.) Én úgy vélekedem, neki itt kell
maradni.
GONDNOKOK
Itt kell maradni -
mindenesetre itt kell maradni.
PHILIPPA
S könnyű lesz önnek
kieszközölni, királyné, szeminek kristály könnyeivel.
JOHANNA
S ha éppen sírni nem tudnék?
ÁGNES
Nem asszony-e ön, királyné?
(Endre komolyan belép s az asztalhoz áll, csak akkor
vétetik észre, midőn beszélni kezd, mindnyájan felugornak, kivévén
Johannát s Tarantót.)
ENDRE
Mint látom, itt tanácskozáshoz jövék! Ne hagyják önök
magokat zavarni, alkalmasint országdolgokról folyik a tanácskozás? Tán lett
volna helye benne a királynak is. És mint látom, érdemes tagokból áll (Növekedő
tűzzel.) Ön gróf Squillace! Ön fog az ország javairól rendelkezni, ki
önjavait is eltékozlá, ki minden gazdag uzsorásnak, zsaroló birtokosnak zsebébe
van? Ha, ha, ha, ön fogja a népet e nadályok ellen védeni. Vagy azon haramia,
ki országokat juttatott koldulásra, fogja ítélni a gyáva tolvajt, ki garast
lopott, megszűnik-e a bűn bűn lenni, ha nagyszerűvé lett.
Artus Károly, ön is! Talán a köztársaság kincseivel akarja tartani kéjhölgyeit,
azon kincsekkel, melyeken az adózók véres verejtéke tapad? Gyalázatos! Ön fog
virrasztani éjeken át, hogy a békés polgárok nyugton alhassanak, ki sohasem
virraszta másképp, mint bormámorosan ledér hölgy ölén. Fogja védeni az
ártatlanságot, kinek küszöbén az ártatlanság sírja van. Cavailloni püspök, ön
is! Kit e szép hazához a természet szent kötelékiből egyik sem csatol, ki
megtagadva emberi hivatását, testvéreitől külön vált. Fogja-e ön e hon
boldogságát egész fiúi szeretettel hordani kebelében, ha az áldozat napja
elérkezik. Ah! S amint látom, asszonyságok is! Óh, hercegné, kit elhagyott már
a bűn, ön mérges mételyét az ifjúi kebelbe akarja önteni. És ti Philippa,
Róbert, Taranto, ti a királyné kegye napforgói, ti gyalázatos fellegek, ki a
nap és föld közé tolakodtok, hogy az emezt ne süsse. Ti, kik a félreértés
átkozott magvait szórjátok közénk, ti mind itt. Rosszabbak vagytok az utcai
gaznál, mely nem akar jobbnak látszani, mint igazán, nem úgy, mint ti. (Johannához
közelítve.) Jőj, jőj! Johanna! Bontakozzék ki lelked ez alacsony
kötelékekből, szóljunk egymáshoz, mint férj a nőhöz, mint kebel
kebelhez, és minden kiviláglik. Te ön árnyadban nem látod a kígyókat, melyek
körülsziszegnek, légy ismét Johannám! (Ezalatt egymásután mindnyájan
kikotródtak.)
|