Ötödik jelenés

(Gillet és Endre jönnek.)

GILLET

Igen, Endrém! Kivívtuk mégis a cselek ellenére, te megkoronáztatol.

ENDRE

S akkor vége minden szenvedésnek, akkor teljesülnek kedvenc álmaim. Óh, Gillet, kinek barátja s honja van, az nem lehet boldogtalan.

GILLET

Most ismerek a régi Endrére ismét, kinek reménye büszke, mint a sas, túlsóvárgott a földi határon, kinek hitében első parancs volt boldogítni embertársaid.

ENDRE

Igen, én száműzöm a cselszövők ezredét, s Johannám meg lesz mentve, én újra boldog leszek általad.

GILLET

De mi ez? Egy holt tetem.

ENDRE

És köntösöm felette, ez nekem volt szánva. (Föltakarja.) Sanchia! Dicső teremtés, te jobb sorsra voltál érdemes, nyugodj békével, hisz csak hazádba költözél angyal testvéridhez. Te tévedésből jövél ez álnok világra, mely megérteni nem bírt. (Betakarja.) Van egy mértéke, Gillet, a fájdalomnak, mely ha betölt, kiözönlik. Reszkessetek gonoszok, fölébredt az oroszlán, s bosszúja szörnyű lesz.

GILLET

Endre, az Istenért! Te fájdalmadtól elragadtatol, elrontod terveinket, türelmet barátom, tudod, még nem vagy király.

ENDRE

El most e rideg ész tanácsival, midőn szenvedélyem óriás nagy. És dacolni fogok egy pokollal s vagy győzök, vagy súlya lenyom. De Istenemre, ha aláássák a királyi tornyot, ledűl ugyan, de romja eltemet. (El.)

GILLET

Már ennyire ment, most neked kell segítni undok tétetés, hogy kitudjam az ördögi frigyet, s megsemmisítsem munkálódásait.