NEGYEDIK FELVONÁS

FÖLDRENGÉS

Első jelenés

(Az első felvonási terem, fényesen kivilágítva, urak, hölgyek tarka vegyületben, többen álarcosan, s a tánczene éppen megszűnik. Johanna az ifjúságot ábrázolja, Taranto mint Vulcan, Gillet mint Mars, Philippa mint jósnő van öltözve. Durazzo fekete dominóban, Endre, Petrarcha és Róbert álarc nélkül.)

PHILIPPA (Durazzóhoz.)

Tenyerét ide, drága ismeretlen, boldog jövőt, szép jövőt jósolok önnek.

DURAZZO

Ha aranyat nyújtok vele, ugye, de lássuk mit tudsz csúnya rémkép, kinézésed szerint a sírontúli dolgok avatottja is lehetsz.

PHILIPPA

Ezer szerencse, herceg, önt kedves karok ölelése várja.

DURAZZO

Philippa! Félre badarsággal, komolyan beszélj.

PHILIPPA

Ismétlem jóslatomat, mindent elkészíték már.

DURAZZO

S Máriám ismértető jele?

PHILIPPA

Fehér öltözet, kék szalaggal.

DURAZZO (erszényt adva)

Köszönöm Philippa, ily kellemes hírt legszebb jóslatoddal sem hozhatsz.

PHILIPPA

Isten velünk.

(Elvonulnak, Endre és Petrarcha előre jő.)

ENDRE

Ismerem én ön költeményeit, ön csupa érzés, Laurája önnek egy tenger, melyben mérhetetlen kincsek vesztegelnek, melyből ha új és új ereklyéket halász, mindég kimeríthetetlen marad. Mely olykor ha a csillagok tükrözik benne fényes arcukat, égbe varázsol, olykor iszonyú habjaival megrengeti keblünk belseit.

PETRARCHA

E szókkal, királyom, költői koszorúmat tevé homlokomra. Érzelmek gyermeke a költő s tenger az érzés, mely legszebb tükör alatt rejti az iszonyú örvényt.

ENDRE

Érzeni szép; mi az élet költészet nélkül, csontváz, melynek bíbor ajkai, igéző keble lerohadtak, melynek csontüregében a kajánság kígyója lappang.

PETRARCHA

Úgy van, királyom! Az ember csalódva boldog, szép álmokat lehet álmodni a fergetegtől hányatott hajón.

(Durazzo ezalatt a fehér dominóval mögöttük kimegy.)

ENDRE

De megvallom, én azt tartom, a férfi nem álmodozni lőn, erős karokkal kell néki megragadni a sors gyeplőit, én legalább azon érzést becsülöm, mely tettekben fogamzik.

PETRARCHA

De ha a valóság rideg napjaiban mi érzetinket kielégíteni képes, mi reményinknek megfelel.

ENDRE

Igen, mert legjobb erőnket az érzelgésben öljük el, s míg a tettre jövünk, tetterőnk kiforrt. Az érzés szent ajándoka az égieknek, mert általa ízleljük az életet, de nem maga az élet.

PETRARCHA

Századunkban, hol nincs a léleknek oly hatásköre, hol vagy tespednie, vagy a múlt korhőseit sírjokból előidézve velök kell társalognia, nem jobb-e a képzeletben élni, mint tespedni a szunnyadó jelennel?

ENDRE

Óh, igen, mert vajmi kevesen vannak, kik önmagoknak tudnak teremteni századot, többnyire azok, kiket csodálunk, koruk gyermekei, kiket az forgószélként emelt fel, de felemelve máris esésre ítélt. De vannak, kik önmaguknak alkotnak világot s ezek azok, kiket a hajnal hírnökeként sokáig üldöz az álmos nép, ezek azok, kiknek teremtésükön rágódik egy korcs utóvilág.

PETRARCHA

S éppen ezekkel oly édes társaloghatni.

ENDRE

S azt hiszi ön, hogy társaloghat velök, kiknek csak vázát ismeri, melyről az életdús tetterő levált, azt hiszi, hogy érzi őket, ha mint ők egykor, ön papíroson dönt le zsarnokokat? Óh, én útálom azokat, kik egy tollvonással országokat szabadítnak meg, s rablelkök e munkát hazájok zsarnokának ajánlja.

(Elvonulnak, Philippa Johannával előre jő.)

JOHANNA

Szerencsésen végbement, Philippa?

PHILIPPA

Már túl vannak a város kövezetén, derék úr az a herceg.

GILLET (Johannához lépve)

Nápoly királynéjának korona, az est királynéjának e fűzér. (Átadja.)

JOHANNA

Mit, a harcok istene is áldozik a kegy - isteneknek?

GILLET

Vértem, mely dacol az ellenséges nyilaknak, nem óv ily szemek pillantásitól.

JOHANNA

Hízelgő.

GILLET (a fűzért magyarázva)

A kellem gyöngyvirágitól könnyezett magasztos liliom előtt szerényen hajtja le fejét a tisztelet ciprus ága s a szerelem rózsái.

JOHANNA

Valóban megszégyenít, de el innen Gillet, minden szem rajtunk van.

GILLET

S vehetni-e rossz néven, ha a virág napnak áldozza illatát, melytől életet nyert. Vehetni-e rossz néven, ha a királyi nap e por földön tükrözi vissza kedves arcát, midőn tudja, hogy nélküle nincsen élet. (Ezalatt Taranto jő feléjek.)

TARANTO

Mint látom, a sánta Vulcan itt későn érkezett.

GILLET

Későn vagy korán, ha tetszik, vajmi ritkán találjuk el a jókort.

JOHANNA

S hogy tudja Vulcan, hogy későn érkezett, nem-e választá a szerelem istennője is őt annyi közül.

TARANTO

S nem-e találta Vulcan is csakhamar ifjú nejét a harcok istenével?

(Elvonulnak. Endre Róbert lábaihoz ül.)

RÓBERT

Az Istenért, királyom! (Felkél.)

ENDRE

Maradjon, maradjon, felséges úr!

RÓBERT

Királyom!

ENDRE

Felséged parancsol.

RÓBERT

Az Istenért, mit tesz, máris figyelmet gerjeszt.

ENDRE

Azt teszem, mit rendelni méltóztatik.

RÓBERT

Mit rendeljek én? Fel, fel királyom, az Istenért, ily helyre ülni.

ENDRE

Nem legillendőbb hely-e ez Felséged lábainál.

RÓBERT

Térjen magához, királyom, hisz én szegény szolgája, Róbert barát vagyok csak.

ENDRE (felugorva)

Ah, úgy, igaza van, atyám, megtévesztett azon átkozott szokás, hogy honomban a király parancsol udvarának, de ez persze új, ez műveltebb világ.

RÓBERT

Hogyan, Felséges úr!

ENDRE

Csak úgy, atyám. De látja, hogyha végigmegyek az utcán, s azt mondják az emberek, ím ez Nápoly királya! Míg én magamra tekintve e kopott mezet látom vállaimon, látom rongyos kíséretemet görhedt lovakon, mint vásárrul kikergetett koldus csoportot, elpirulok, s ez fáj, atyám. Rendeljen csak királyának e végre a kincstárból nehány forintot, hisz én fényt nem űzök, kevéssel beérem, marad elég a lakomákra is, csak a botrány elkerüléseért, atyám.

RÓBERT

Én, - igen, a királyné - hisz ő bizonyosan fogja tudni, mire van szüksége felségednek és ha ő nem találja.

ENDRE (szavába vágva)

Igaza van atyám, de volt-e valaha kocsis?

RÓBERT

Különös kérdés, Felséges úr!

ENDRE

Miért, atyám? Tudom, hogy ön már több rossz s mellékutakon járt a legtestesültebb kocsisnál. De ért valamit mégis a lovakhoz.

RÓBERT

Amennyit annyit, még iskolaéveimből.

ENDRE

Látott-e tehát lovat, mely hátrafelé úgy megtanult volna menni, hogy ura farkán fogva kormányozhatná?

RÓBERT

Nem láttam, Felség! Ha, ha! Hálátlan tanítás is lenne az.

ENDRE

Hálátlan, atyám, pedig az ember okosabb ám a lónál, hálátlan tanítás az úgy akarni tanítani, hogy félretéve minden önérzetét, vakon kövesse vezetőjét, ezt tartsa meg, atyám. - S ha sikerülne mégis, látott-e már ebet, kinek midőn az általa fogott nyulat ura falatozza s unszolásai terhesekké levének, egy csontot dobtak az ajtó elébe s kizárták? (El.)

RÓBERT

Egy csonttal kizárták, ez nem lehet s ha mégis - (Johanna, Gillet és Petrarchával.)

PETRARCHA

Igen, királyné, lantom földi volt, mert földi szépség élteté azt; most lepte égi lesz, merész, magas, mint sasé, szelíd, mint angyal éneke, mert angyalt zeng, önt, királyné.

JOHANNA

Igen kegyes.

PETRARCHA

S ha tökélyeinek egy ezredrészét eléri, úgy az utóvilág mosolygva fogja mondani, szegény Petrarcha, oly nőt énekelt, minőt e föld nem teremhet.

GILLET

Boldogok, kik lapokra önthetik az érzést, ők boldogok, mert tudhatják az utóvilággal szerelmöket. De nékünk, ki a véghetetlen érzést nem tudjuk a rím szűk sorompóiba önteni, sorsunk tűrni és szeretni.

JOHANNA

A dalba öntetett érzés nem igézőbb, a nő nemcsak tökélyeit szereti kedvesének, de sokszor gyengeségét is.

GILLET

Óh, ön, királyné, mint az ifjúság, melyet személyesít, csak kéjt áraszt körében, hol ön van, onnan távozik a gond.

ENDRE (előre lépve Petrarchához)

Különös mesét olvastam e napokban.

PETRARCHA

S mit mond a mese?

ENDRE

Badarságot, én nem hiszem, bár híres nevű bölcs csinálta, a divat ellenére sem hiszem. - Azt mondja a gaz fiú, hogy bizonyos városban, melynek minden órái rosszul, de egyenlőn jártak, élt egy ember, ki tudván, hogy az ő órája jár egyedül jól, nyakasul megveté magát a város órái szerint igazítni, s innen azon hamis következtetést húzza az író, hogy rosszul cselekedett, mert mindenüvé korán vagy későn jött.

PETRARCHA

Ez rosszul járt különcködéseivel.

ENDRE (Taranto előre jő.)

Több más mesét is beszél e bölcs. (Tarantóhoz.) Beszél egy bamba lepéről, mely midőn kikelt hernyójából a magas ágon, büszkén tekinte szét látkörén és azt hivé, hogy ily magasra senki sem repült még. Meglátta ekkor a királyi sast, magasan fent az égben, utána tört, s e gyönge fuvalom csakhamar földre sújtá őtet, míg a sas büszkén folytatá a pályát.

TARANTO

Sok ilyen bamba lepe van, királyom!

ENDRE

Sok, herceg! (A zene kezdődik.) Megálljatok, megálljatok, én is készítek vendégeimnek egy kis meglepetést. (Mindnyájan kerékbe állnak. Endre tapsol s a háttérben egy fekete ember fekete zászlóval kezében, melyen Magyarország címere egy bárddal látható, jelenik meg, gyászos induló.) Sápadtok ugye, a bűntudat fekete szárnyai üvöltnek-e fejeitek körül? Te reszketsz, - te is, te is - ha, ha, ha van valami, mi emlékemet foglalkoztatja, egy gondolat, mely más, mint becsület s bosszú, el véle - mátul csak ez legyen gondolatom. Éljen a Szabadság, éljen a bosszú! (Gillet megragadja s ki igyekszik vezetni.)

GILLET

El, el, Endre, el. (Zavar.)

ENDRE

Nem, hagyj Gillet, hagyd ünnepelnem legszebb győzelmemet a bűnön.

GILLET

El az Istenért.

ENDRE

Eressz. (Kivezettetik.)

GILLET

Bocsánat uraim s asszonyságaim, Endre megőrült.

MIND

Megőrült - tettetés lesz - szörnyű eset. (Mind eloszlanak.)

GILLET

Csak így menthetém őt meg, de majd jő idő s reménylem igen hamar jő, melyben új erővel kiléphet - most hirtelenkedésével veszélybe hozná finomul szőtt terveimet. Átkozott tettetés, mi nehezen tudtam kicsikarni általad titkaidat. De hagyján, szép kárpótlás lesz ezért, Endrém megismerése. Cabanis tehát avatott, most tőle kell kitudnom mindeneket. Olvasva vannak a percek, egy kockavetés s rajta a lét vagy nemlét kérdése függ. (El.)