Harmadik jelenés
(Szoba Aversában, egy vak
teremmel, melyet kárpit födöz s erkéllyel. Társaság tarka vegyületben
búcsúzóban, Endre házi öltözetben.)
ENDRE
Isten önökkel, urak, jó
éjszakát, leventék. Viszonlátig barátim.
(Mind el, kivévén Endrét,
Róbertet és Tarantót.)
TARANTO
Jó éjszakát, királyom!
ENDRE
Dajkámtól hallám egykor,
herceg, a vén Isoldtól, hogy azokat, kiket megjegyzett a természet, kerülni
kell.
TARANTO
Mondják, királyom.
ENDRE
Én azt nem hiszem, mert az
újonnan született ember álnoknak nem születik. (Díszjeleire mutatva.) De
kit az emberek megjegyeztek, azt tudom kerülni. Jó éjszakát. (Taranto el.)
RÓBERT
Isten önnel, királyom!
ENDRE
Még egyet atyám, te tudsz
ugyebár két alakban megjelenni?
RÓBERT
Hogyan, királyom?
ENDRE
Tőled hallottam, úgy
hiszem, hogyha országdolgokról van szó, az emberérzetet kívül kell hagyni.
RÓBERT
Ah, úgy, királyom? - Az igaz.
ENDRE
Lám, minő elsőséged
van előttünk, atyám, ha országtudós személyedet martalékul kapja is a
sátán, az ajtó előtt maradt személyed megüdvözülhet. Isten veled! (Róbert
el.) Vizsgáltam arcukat szívig ható pillanatokkal, ők nem változának. Óh,
de a megrögzött bűn s az ártatlanság nem pirul. Nyugtató álom, te álnok
barát, ki búcsút veszel tőlünk a változó arcú szerencsével, te is
elhagysz. (A kárpitot fölemeli, Johanna alva látszik. ) Ő alszik,
arcán a boldogság mosolya ég - nem, nem, ki így képes aludni, az vétkes nem
lehet. - Hah! Mi zaj! (Az ajtón kocogás.)
RÓBERT (kívül)
Nyisson királyom ajtót,
aggasztó híreket hozok Budáról.
ENDRE
Aggasztó híreket Budáról? Óh,
ha csel, úgy jól talált csel, mert hazám szent neve, melynek ellent nem
állhatok. (Ajtót nyit.) Jöhetsz, atyám, mondd híredet hazámról.
(Róbert, Taranto tőrrel s
két álarcos a selyemzsinórral.)
TARANTO
Halált a bitor királynak!
(Megtámadják Endrét, ki egy székkel védi magát s az első rohanást
visszaveri.)
ENDRE
Bitor királyt kerestek,
emberek? Úgy rosszul jövétek, mert Endre áll előttetek, ki Isten s igazság
előtt igaz királytok!
RÓBERT
Ne figyeljetek reá, nyelve
sima, mint kígyóé, le vele!
(Johanna felül, mindég
növekedő nyughatatlansággal, az álarcosok Endre méltóságos tekintete
előtt meredten állnak.)
ENDRE
El tőreitekkel királytok
előtt! A felségsértő büntetése nagy, Isten oltalma alatt áll a
fejedelem, átkozott, ki ellene fegyvert ragad. - Jó éjszakát, polgárok, a nép
jó! De csábítói rosszak, ismérjük a bizgatókat, ők lakolni fognak.
Hódoljatok királytok előtt s bocsánat bűnötökért.
(Az álarcosok merednek, az óra
egyet üt.)
RÓBERT
Le véle bátrak, díjatok
elvesz!
ENDRE (eldobva a széket)
Ím, itt védtelen áll
előttetek a király! Ellenségitől feje arannyal váltatik meg, de
ő biztosnak érzi magát, hisz hű jobbágyi között áll. (Közikbe
lép.)
RÓBERT
Hah, gyáva férgek, nézzetek
reám. (Tőrt ragad, Endrének megy s lankad.) Ördög és pokol mi ez?
Világot, világot emberek! Térdeim roskadoznak, a pokol nyílik meg előttem.
(Egy székre tántorog.)
ENDRE
Látjátok! Az ég ítélete szent.
(Bámulat, kürtszó.)
JOHANNA
Gyávák, ti lankadoztok!
Megijeszt-e e gyermeki játék, ő meg volt etetve. - Fel, fel, vagy
elveszénk! Ki elsőt sújt, díja egy grófság.
(A magát védő Endrére
törnek s őt az erkélyre kinyomják.)
TARANTO (Johannát át akarja
ölelni)
Hah! Mi hideg ölelésed,
Johanna!
JOHANNA (borzadva)
El, el, Endre vére tapad
ruhádon, bemocskolsz.
TARANTO
Ha, ha, ha! Nem ez volt-e ölelésedért a szörnyű ár?
JOHANNA
Mi gúnyosan kacagsz fel, Taranto, mint áldozatja felett a
pokol.
TARANTO
Ez ördögi vonáson kacagok, Johanna, mely szád körül van. El
véle, el, vagy azt hirdesse-e a világnak, hogy férjgyilkos vagy?
JOHANNA
Mi ez, Taranto! Így jutalmazol-e meg szerelmemért? Melynek
üdvömet áldozám fel? Kárhozatot váltottam-e magamnak e földön is eljátszott
üdvömmel az égben?
TARANTO
Miért nem beszélsz többé tehát oly édes mosollyal,
melytől a bú rémképe távozott.
JOHANNA
Taranto!
TARANTO
Igen, Johanna, így tekintsz reám, mint férjedre tekintél,
midőn kinézted áldozatul. És bízhatok-e benned egészen, ki szent esküdet
már egyszer ily szörnyen megtöréd?
JOHANNA
Óh, szörnyű, szörnyű, ez-e díjam, hogy mind e
bűnök tömkelegébe követtelek?
TARANTO
Nem, nem Johanna, te bizgattál fel, te voltál a bűnös.
(Sötéten néznek egymásra, kürtszó és Durazzo jő fegyverekkel.)
DURAZZO
Megtörtént, későn jövénk! - Arszlán, siess Budára,
vérszínekkel fesd le a történeteket. S tudom, Budáról, mint hatalmas
égből, úgy sújt le majd a dörgő fergeteg, hogy a pokol megrázkódik
beléje s véres lakomát ül áldozatjain. - Vitéz urak, keressük most meg a
halottat, fényes tisztelettel legyen temetkezése, véle egy nagy lélek szállt
alá. (Fegyvereiket lebocsájtják.)
Vége az ötödik és utolsó felvonásnak
|