Negyedik jelenés

(Éj, nyitott csarnok oszlopokkal, a háttért olasz ízlésű, ugró kutakkal s mulató házakkal ékített kert képezi, melybe lépcsőzet vezet. Balra Johanna hálóterme, jobbra ablak és ajtó. Pamlag, virágok, asztal gyertyákkal. Johanna karszéken ül, hárfa kezében, Philippa a virágok közül.)

PHILIPPA (beszédét folytatólag)

Elrablott kedvesével túlment a havasok eget emelő taraján és boldogul éltek, míg átküzdött fáradalmikért dicső kárpótlást nyujta szerelmök. - Nos, hogy tetszett regém?

JOHANNA

Szép lehet, Philippa, boldogan, szabadon élni, szabadon, mint a lég, mint a gondolat, nem függni semmitől. Óh, de Philippa, ily boldogok csak angyalok lehetnek az égben.

PHILIPPA

Reménylem, a menyasszony nem fogja magát boldogtalannak érezni.

JOHANNA

Azt nem, Philippa, de oly hosszúk most a napok, én nem tudom mi, egy titkos érzés nem hágy nyugodnom, fölrettent álmaimból; ah, Philippa, én beteg vagyok.

PHILIPPA

De hogy tetszett hát regém, melyet imént beszéltem?

JOHANNA

Az aranyhajú hercegasszonyról? Kit egyszemű férje sárkánnyal őriztetett gyémántüregben? Ah, Philippa! Én irigylem őt.

PHILIPPA

Hogyan? Oly ifjan gyémántüregbe lezárva, mit értek neki kincsrakások, melyek környezék. Az ifjú kebel másra vágy.

JOHANNA (merengve)

Úgy van, Philippa, másra vágy.

PHILIPPA

S örökre lemondani e szép világról, nem lelni kebelt, mely öröminket megossza, melybe bizalmasan hajthatnók gondülte fejünket.

JOHANNA

Igen ám, de a barnafürtű ifjú mindenható szerelme tudott dacolni ezekkel, megmenti a rózsaarcú menyasszonyt és boldogul éltek.

PHILIPPA

Ez ritka eset, de hány sorvad el feloldhatatlanul kötve ily férjhez, letépve egy becsülni nem tudónak hervadni keblén; midőn az élet tavaszdad kertében körülrepdezve fénylő pilléktől szabadon s imádva ragyoghatott volna.

JOHANNA (felkelve)

Kiállhatatlan. - Három napja gyötrő már azon szívölő egyformaság, semmi vigalom, semmi kaland. Felkelünk, hogy újra lefeködjünk, felöltözünk, hogy zárdáinkban ki se lásson. Templomba megyünk, hogy rostélyos székeinkben könyveinkre andalogjunk, óh, szörnyű, szörnyű! Mondd csak, Philippa, a házasság mindig ily unalmas?

PHILIPPA

Kinek hogy. De mit tartozik ez regémhez? Még most sem tudom, mint tetszett önnek.

JOHANNA

S minap, Philippa, midőn a táncnál kesztyűm elesett, hisz tán emlékezel? - S Taranto fölemelte azt, és én mosolyogva elfogadtam; de hát mondd, nem volt-e kötelesség, szívesen fogadni szolgálatát?

PHILIPPA

Természetesen.

JOHANNA

Tehát akkor, midőn átvettem a kesztyűm, s kezeink természetesen érintkezének, történetesen tovább maradva egymásban - ha láttad volna, minő pillanatot vetett Endre reám, s mi hosszú oktatást tartott a királyné, mit mondott, nem tudom, csak azt, hogy sokat ásíthatám.

PHILIPPA

Jól van, de reménylem Endrét csak nem hasonlítja az egyszemű vőlegényhez.

JOHANNA

Azt nem Philippa, ő férjem, de azon rideg büszke magyarok, kik minden mozdulatomat bírói szigorral lesik.

PHILIPPA

Azok a sárkányok.

JOHANNA

Mindég félreértesz.

PHILIPPA

S hátha a barna ifjú nem bírt volna bűvszerével, ha áldozatául esett volna a kegyetlennek. Óh, oly férfi rabszolgálójául szörnyű tűrni egy hosszú s tán egyetlen életen keresztül.

JOHANNA

Hosszú, de nem egyetlen életen, Philippa, mi volna úgy az, mi kármentesítene lemondásainkért?

PHILIPPA

Lemondásainkért? Ha ha! Különös kívánat, hogy azt, mit magunk elvetünk, más térítse meg! Nem alkotá-e az ég e földet elég tágassá, ne tegyük azt magunk tömlöcévé, s nem kell lemondanunk.

JOHANNA

Ah, Philippa, te engem tévutakra vezetsz, mi volna hát, mi visszatartana örülni a tiltott kéjek édenével, mi volna, mi a lemondás szent hitét tartaná meg velünk. Mi volna, mi a mindennel szűkölködőnek erőt adna dacolni a sors csapásival? Ha hatalmunkban állna egy érnyitással véget vetni szenvedéseinknek.

PHILIPPA

Hisz épen ezek számára van alkotva e tan, kiktől, ha mindent elvevénk, a más életre utasítjuk őket s lakomáinknál kacagunk!

JOHANNA

Nem, nem Philippa, ugye tréfálsz, vond vissza e szót, mond, hogy negéd volt.

PHILIPPA

Én önnel, hercegné, nem vitatkozom, sok van, minek csillogása gyermeknek tetszik, s mit megvet a férfi. - Beszéljünk másról, mi szép est a mai, mint ragyognak a rideg fényű csillagok.

JOHANNA

Tán egyetlen életed - óh, ha szabad lennék, Philippa, nem kötne semmi, mint a csillagok honában csapongó sóvár szeszély.

PHILIPPA

Ne mindég ily gyászosan - majd regélek. Egy ősz szakállú bölcs tehát azt tartá, hogy a bizalmatlanság, az őrizet jogosítnak annak kijátszására. Ellenben a becsületünkre bízottat szentül kell megőrzenünk, mert felelősekké önmagunk levénk.

JOHANNA

Ezt tartá egy bölcs, s igaza volna?

PHILIPPA

Parancsolja, hogy folytassam?

(A kertben ének, lantkísérettel.)

JOHANNA

Mi ez? Mi édes hangok, mint érintik a szívek legrejtettebb húrjait. - Igen, szívben kélt e lant s szívet keres. - Ő bizonyosan szenved, s vele szenvedek én is. (A zene egészen közel jő.) Hátrább megyek, ne lásson a dalnok. - De hátha engem illet, megbántás lenne nem mutatkoznom. - Engem illet? S ki volna az, kinek keblét érdekelném, ki volna az, ki hinni akarna velem egy elrepült korány felett, midőn annyi szép, annyi szabad virág könnyezi.

PHILIPPA

Herceg Taranto.

JOHANNA

Nem, nem ő, Philippa, vagy miért nem jő fel, ha mégis ő? - Vagy úgy jó, hogy nem jön - mit tenne ő nálam? (Kendőjét leejti.) Philippa, kendőm leesett, hozd fel csak Philippa, de nem, ne hozd.