Ötödik jelenés

TARANTO (a kendővel jő)

Mint álmodom az esetet, mely az édes percet szerezte. De nem, ez nem lehet vak eset, a sors hatalmi látták szenvedésimet, s könyörültek fájdalmimon. Ugye Johanna, e percnyi üdvöt nem egészen a vak sorsnak köszönöm.

JOHANNA

Köszönöm, herceg! Ah, de az Istenért, ily időben, távozzon, herceg, kérem, ha itt találnák. Ha férjem jönne, s ön itt! - Ah, ő férjem, Taranto.

TARANTO

Úgy, úgy, tehát ismét egy szép csalódásból ébredek. Johanna önkénytelenül ejti el a kendőt, sőt haragszik, hogy éppen én voltam szerencsés felemelni azt.

JOHANNA

Azt nem mondám, Taranto.

TARANTO

Vagy tudna-e a boldog s tán örökre elveszett korányból még idézni egy pillanatot, csak egyet egész üdvében, tudná-e egy percre felejteni a mélységet, mely közöttünk tátong. Ah, Johanna, midőn így mint most, a csendes, a tiszta csillagos égbe tekinténk, s szerelmünk csillaga oly szépen ége, mint ma, míg mi csak egymásban élve, nem vágytunk, nem tudtunk semmiről, mert véghetetlen szerelmünk tölte el mindent. Óh, Johanna! Emlékszik-e erre?

JOHANNA

Az Istenért, herceg - ne szóljon erről, távozzon kérem.

TARANTO

Igen, Johanna, ön akarja, ön mindent elfelejtett, ah, Istenem, mindent. De nem csoda, önre az udvar mosolyg, önt egy szerető férj, egy dicső trón várja, én Johannámmal mindent elvesztek. A vak éjen keresztül képe kisért, a déli nap sugarában képe mosolyg felém, a hajnal bíborán első csókjainak emléke él. Johannám, örökre Isten önnel.

JOHANNA

Taranto, könyörüljön.

TARANTO

Mi édes visszhang ez a multból. Igen, Johanna, ön nem felejti el egészen azon üdvös perceket, mondja legalább, hogy emlékük szent előtte, csak ez egy szót s én élek, én reménylek.

JOHANNA

Szentek előttem, Lajos, szentek a sírig.

TARANTO (átölelve)

Úgy enyim vagy, egy világ szűk sorompói dacára enyém, óh! Hisz a szerelem megveti a porbilincseket, s ha egy világ lép ellene csatára, felkarolja annál kedvesebbjét, s egekbe tör.

PHILIPPA

Jő a királyné.

JOHANNA

Isten, mit tevénk, szörnyű, szörnyű.

PHILIPPA

A hercegnek el kell rejtőznie.

JOHANNA

Ide hálótermembe, herceg.

TARANTO

Johanna.

(Taranto balra el, Sancha jobbról jő.)

SANCHA

S még itt, leányom, én ágyban véltelek, mint szende jegyeshez illő. Későn éjjel még kint lenni szobádból, ez nem illik. Általján sokat engedsz meg magadnak, mi nékem bút okoz, a magyar udvar viseleteden zúg.

JOHANNA

Anyám - mi - én - itt.

PHILIPPA

Estveli imádságunkat végezénk királyné, a természet nagyszerű templomában, hogy ezer világok néznek a por fiára, míg salaktalan lelke feléjük röpül.

JOHANNA

Igen, anyám! Imádkozunk. -

SANCHA

Úgy kedves leányom - bocsáss meg hirtelenkedésemért, tulajdonítsd azt az anyai szeretetnek. Philippa asszony önnel megelégszem, folytassa tovább is üdvös oktatásait.

PHILIPPA

Kötelesség felebarátunk üdvét előmozdítani, - s az imádságot megosztani oly édes, mondá próféta.

SANCHA

Jó éjszakát tehát, leányom, Isten veled.

PHILIPPA

Amen.

JOHANNA

Jó éjszakát, anyám. (Sancha el.)

PHILIPPA

Ha! Ha! Éljen aki él, ráérünk imádkozni, ha élni nem tudunk már, mint te jó királyné.

JOHANNA

Ah, Philippa, hogy meghazudtuk anyámat - az szörnyű bűn.

PHILIPPA

Nem édesebb-e néki e csalódás, mintha megmondtuk volna, mit tevénk?

JOHANNA

Alkalmasint.

PHILIPPA

S mi nem édesebben töltöttük-e időnket, mint azt imákkal tettük volna?

JOHANNA

Édesebben.

PHILIPPA

Így hát mindnyájunknak jót tevénk - vagy jót tenni bűn-e? Azonban ha parancsolja, visszahívom a királynét.

JOHANNA

Nem, nem, Philippa.

JOHANNA

Herceg! A lég tiszta már. (Taranto kijő.)

TARANTO

Ismét néhány édes perc, melyet elraboltak tőlünk. Óh, pedig bár lenne ez est hosszú, mint az örökkévalóság, s benne semmi, mint mi és szerelmünk.

JOHANNA

Mennyit szenvedtem érted, mennyit töprenkedék és most mindennek vége, mindent elfelejtek, mint vándor, ki fáradalmas útról drága honába tér. De jőjj ide hozzám, keblemhez, hol összever a két rokon szív, mondjuk el bánatunkat, könnyebben viseljük azt megosztva.

(Pamlagra ülnek, a barát jő a kert felől, s figyelmesen megáll.)

TARANTO

Nem, nem ne bánatról ez üdv pillanatban, mely annyiszor édesebb, hogy oly irigyen kell őrzenünk az irigy világtól.

JOHANNA

Mit ér az, annál keserűbb lesz a vesztés, óh, Taranto! Érted e szó egész poklát, örökre lemondani.

TARANTO

De kell-e hát nékünk egymást örökre elvesztenünk, kik egymásért levénk teremtve? Nem Johanna, mutass a szerelemnek lehetetlent.

JOHANNA

Endre férjem - minden elveszett!

BARÁT (előrelépve)

Semmi sem veszett el!

(Felugornak, Johanna sikolt.)

TARANTO

Mi ez?

BARÁT

Fegyvertárs és jó barát, herceg, ki azt mondja, hogy semmi sem veszett el.

TARANTO

Ah, atyám!

BARÁT

De mint látom, az őrség nem legjobb lábon áll, tanácsosabb lesz bemenni. Ily ügyeket közbenjáró nélkül végzeni legjobb. - Ha tetszik! (Taranto Johannát bevezeti.) Philippa, te őrködsz, a herceg gazdag. (Magában.) Kéz kezet mos, innen pártolást remélhetünk. (Jobbra el.)