MÁSODIK FELVONÁS

A VÉGRENDELET

(Az első felvonási terem, közepén asztal, körül székek, a trón feketével van bevonva, mindinkább távozó gyász-zene. Endre egyszerű fekete öltözetben, egyideig némán tekint a csarnok felé.)

Első jelenés

ENDRE (midőn minden elnémul, fájdalmasan)

És mindennek vége, ő nincs többé. Óh, ég! Ha egy ember, egy király megbukik, csillagaid csak úgy ragyognak, hajnalod gyémánti csak úgy éltetik a szomjúzó mezőket, mint máskor. S ha egy világ alámegy, talán akkor is örök egyformasággal mosolyg körülte a mindenség, melyből egy porszem esett el. A teremtés történetében csak világok sírja számoltatik, egy ember földi báb, élte buborék, mely nyom nélkül enyész el. Lerongyosul a gyász s a véle játszó gyermek nem tudja, hogy benne a halál réme lappang, örül, vigad, a síri pompának, a szövétnekek lobogása neki ünnep, s nem tudja, hogy mindannyiszor egy szív repedt meg, mindannyiszor a hatni vágyó erő a szenvedés nyugodt éjjelében semmivé oszolt. S a könnyek mi kevesek, a keserűség szülte könnyek, ha a hízelgés és szokás könnyeit levonjuk, s mi könnyen leszáradnak azok arcainkról. Míg a kidőlt geréb helyét ezernyi új növény csakhamar befolyja. (Sancha jő jobbfelől.) Ah, anyám!

SANCHIA

Én örök búcsút jövék venni e teremtől.

ENDRE

Búcsút, anyám? S itt hagynál-e minket, midőn oly szükségünk van szívre, mely érti bánatunkat, vond vissza e szót, mondd, hogy nem távozol.

SANCHA

Hogy lakhatnám-e én e termeket, melyek mindenikével egy édes emlék van összekötve; hogyan tűrhetném pusztaságukat, melyekben egykor boldog valék.

ENDRE

S nincsenek-e itt gyermekid? Nem szeretnének-e ők mindazon szeretettel, mely a veszejtettekért némi kárpótlásul lehet.

SANCHA

Nem Endre, jól látom én, hogy az agg Sancha feleslegessé lőn e vigalom lakában. Te jó vagy, te gyermekül tűrted az agg szeszélyeit, s áldásom érte reád.

ENDRE

Kedves anyám!

SANCHA

Óh! De vannak, s ép azok, kiktől leginkább fáj, kik nem szívelhetik oktatásimat, kiknek vigalmaikban csak gátul vagyok, eltérek tehát előlük, s nem zúgolódom, felettek az ég fog ítélni.

ENDRE

Óh, anyám! Meg ne átkozd gyermekedet megfontolatlanul, királyné! Vámpír az anyai átok, mely az élet üterén emészt.

SANCHA

Zárdába vonulok, különválva a világtól búmmal és hitemmel, míg az ég megszánva szenvedésimet, magához hív a béke honába.

ENDRE

Nem, nem anyám! Te igen fekete színekben látod a világot. Az én Johannám ifjú, könnyelmű az ifjúság, de Istenemre, ő rossz nem lehet. Vannak, kik hasznot szeretnek húzni a zavarból, kik átkos nadályokul a kéj martalékira ragadnak. Megsózzuk a nadályokat s ők lehullanak, csak el ne hagyj, királyné!

SANCHA

Tökéletem rendületlen, téged jövélek még megáldani.

ENDRE

Köszönöm anyám, de engedj, hogy áldásomat Johannámmal megosszam.

SANCHA

Néki nincs szüksége anyja áldására, fiam, ő megvetné azt.

(Mindketten eltávoznak.)