Harmadik jelenés

(Mozgás, több hang, a királyné, Johanna gyászba öltözötten, Tarantótól vezetve jő a csarnok felől s mosolyogva üdvözli a jelenlevőket. Artúr kimegy.)

TARANTO

Mi szép ön ma ismét királyné, mint nap, mely a barna felhők megül újra fölmosolyg.

JOHANNA

Igen kegyes ön, herceg. - Üdvözöllek urak, ha úgy tetszik, felolvashatjuk a boldogult király végrendeletét.

RÓBERT

Még Sancha királyné hibázik.

JOHANNA

Ő már fog is hibázni körünkből. Klastromba vonult, mint agghoz illő, az égnek szentelendő hátralevő napjait.

ÁGNES

Klastromba vonult.

RÓBERT

Lehetetlen.

TARANTO

Mi kéj lenne nézni önt egy örökkévalóságig és semmit mást ön kívül.

JOHANNA (az asztalhoz ülve)

Tessék. (Mind leülnek, kivévén Philippát s Cabanist.) Csak röviden kérem, az ily dolgok oly untatók.

RÓBERT (olvasva)

A mindenható Atya nevében ne vond meg, óh, leányom, atyád végső tanácsától figyelmedet, hogy boldog lehess a földön. Legyenek azok szentek előtted s szentekké ősz fürteim emléke tegye őket.

JOHANNA

Miért kell, Philippa, az ősz fürtöknek mindég tiszteleteseknek lenni, ha egy hosszú sor gazság fehéríté is meg őket.

PHILIPPA

Mivel, királyné, e csík által mindenki remél még tiszteletessé lenni.

RÓBERT

Az ifjúságnak fényes csábjait kikerülni nehéz, de becsüld meg, óh, leányom! Becsüld meg nagy anyádat, Sancha királynét, ő tégedet a - - -

JOHANNA

A dologhoz, a dologhoz, atyám, hogy ily öreg urak oly szenvedéllyel oktatnak.

PHILIPPA

Nyugodjék békével a halott, fog tudni élni az élő.

RÓBERT

Kormányzókká tehát következőket nevezem: Cabassone Fülöp Cavailloni püspök.

PHILIPPA

Halálig szerelmes önbe királyné!

JOHANNA

Ha, ha! Szegény jó atyám! Még kísértésbe jő egy mosolyomért hivatalán árulóvá lenni. Tovább.

RÓBERT

Sanguinetto.

JOHANNA

Sanguinetto? Ez nagyravágyó ember, ennek egy aranylánc, és emberemmé lesz, ezennel Provencei kormányzónak nevezem. - Még. -

RÓBERT

Marszán Squillace gróf!

JOHANNA

Szegény Marszán, te grófsági szabadalmaid oklevelébe burkolózol a keserű szegénység elől, de majd megaranyozom én azt, ha jó barátok maradunk. Ki még?

RÓBERT

Artus Károly.

JOHANNA

Kéjvadász. Jöhetnek. (A gondnokok belépnek.)

JOHANNA

Isten hozta önöket, urak! (A püspöknek hízelegve szorítja kezét.) Kedves jó atyám, ön ugye el nem hágy engem, hol lelnék biztosabb helyet, mint önnek oldalánál - ide mellém.

CABASSOLE

Ön királyné igen kegyes, én képtelen vagyok...

JOHANNA (Sanguinettohoz)

Önnek hűségében helyzem bizalmamat, Provence-i kormányzó úr.

SANGUINETTO

Lehetséges! - Királyné, nem álom-e ez?

(Mind leülnek.)

JOHANNA

Első tanácskozásunknak is tárgya igen fontos, urak. Erzsébet, a magyar királyné tüstént elérkezik, s fiát magával akarja vinni.

MIND

Lehetséges? - Szörnyű! Ez nem lehet.

JOHANNA

Nékem helyébe alkalmasint egy hadsereget küldendő.

ÁGNES

Úgy álmom elveszett.

RÓBERT

Hatalmamnak vége.

TARANTO

Menjen ő csak, akkor ön egészen enyém.

JOHANNA

S a hadsereg?

ÁGNES (Tarantóhoz)

Herceg! Istenemre, Johanna örökre elveszett önnek, ha ki nem eszközli, hogy Endre itt maradjon.

RÓBERT

Nincs-e más mód útból takarítani az alkalmatlant, mint fészkébe küldeni sergekért?

JOHANNA

Vélekedésök, urak? (A gondnokok nyughatatlankodnak.) Én úgy vélekedem, neki itt kell maradni.

GONDNOKOK

Itt kell maradni - mindenesetre itt kell maradni.

PHILIPPA

S könnyű lesz önnek kieszközölni, királyné, szeminek kristály könnyeivel.

JOHANNA

S ha éppen sírni nem tudnék?

ÁGNES

Nem asszony-e ön, királyné?

(Endre komolyan belép s az asztalhoz áll, csak akkor vétetik észre, midőn beszélni kezd, mindnyájan felugornak, kivévén Johannát s Tarantót.)

ENDRE

Mint látom, itt tanácskozáshoz jövék! Ne hagyják önök magokat zavarni, alkalmasint országdolgokról folyik a tanácskozás? Tán lett volna helye benne a királynak is. És mint látom, érdemes tagokból áll (Növekedő tűzzel.) Ön gróf Squillace! Ön fog az ország javairól rendelkezni, ki önjavait is eltékozlá, ki minden gazdag uzsorásnak, zsaroló birtokosnak zsebébe van? Ha, ha, ha, ön fogja a népet e nadályok ellen védeni. Vagy azon haramia, ki országokat juttatott koldulásra, fogja ítélni a gyáva tolvajt, ki garast lopott, megszűnik-e a bűn bűn lenni, ha nagyszerűvé lett. Artus Károly, ön is! Talán a köztársaság kincseivel akarja tartani kéjhölgyeit, azon kincsekkel, melyeken az adózók véres verejtéke tapad? Gyalázatos! Ön fog virrasztani éjeken át, hogy a békés polgárok nyugton alhassanak, ki sohasem virraszta másképp, mint bormámorosan ledér hölgy ölén. Fogja védeni az ártatlanságot, kinek küszöbén az ártatlanság sírja van. Cavailloni püspök, ön is! Kit e szép hazához a természet szent kötelékiből egyik sem csatol, ki megtagadva emberi hivatását, testvéreitől külön vált. Fogja-e ön e hon boldogságát egész fiúi szeretettel hordani kebelében, ha az áldozat napja elérkezik. Ah! S amint látom, asszonyságok is! Óh, hercegné, kit elhagyott már a bűn, ön mérges mételyét az ifjúi kebelbe akarja önteni. És ti Philippa, Róbert, Taranto, ti a királyné kegye napforgói, ti gyalázatos fellegek, ki a nap és föld közé tolakodtok, hogy az emezt ne süsse. Ti, kik a félreértés átkozott magvait szórjátok közénk, ti mind itt. Rosszabbak vagytok az utcai gaznál, mely nem akar jobbnak látszani, mint igazán, nem úgy, mint ti. (Johannához közelítve.) Jőj, jőj! Johanna! Bontakozzék ki lelked ez alacsony kötelékekből, szóljunk egymáshoz, mint férj a nőhöz, mint kebel kebelhez, és minden kiviláglik. Te ön árnyadban nem látod a kígyókat, melyek körülsziszegnek, légy ismét Johannám! (Ezalatt egymásután mindnyájan kikotródtak.)