Harmadik jelenés

(Reggel, rövid szoba, gyéren bútorozva, két oldalt ajtó, Sanchia nyugtalanul jár fel-le).

SANCHIA

A gyönyörű regg újra felmosolyg, amott az Aethna csúcsán küzdésben áll az éj, bíbor sugárival - de csakhamar tágulnia kell és újra te fogsz uralkodni, királyi nap. Vajmi szép az élet, mi édes élni, ha még oly ifjú a kebel, mi szörnyű a sötét halál! De nem, nincs-e ott is egy boldogabb lét, melyet többé nem zavar földi részünk, a szenvedés. Igen, ki tiszta kebellel tér át, az boldog lesz, hisz ő csak egy perccel siet előre kedveseinek s ha bűntudat terhelné az ez áron hosszabbá nyújtott életet, nem volna éj, melyben véres rém ne jelenne meg, nem volna nap, mely oly édes arccal mosolygna feléje. Óh, Isten, én kész vagyok az áldozatra, néki halni nem szabad, néki sok ember boldogságáért kell élni, értem egy könny lesz a díj. Másként nem menthetem meg, atyámat feladni. Ah, ő atyám, mit is véthetett neki Endre, hisz ő oly jó, ő néki nem véthetett. De te áldozatot kívánsz , ím itt leányod. Pedig oly édes az élet, el-el sötét gondolat, én meghalok.

(Cabanis sötéten jő, leteszi kardját s fövegét.)

CABANIS

Sanchiám, kedves Sanchiám!

SANCHIA

Ah, atyám! (Ölelkezés.)

CABANIS

Nem voltál kint leányom, ugye nem voltál, hisz én megtiltottam neked, te jó leány vagy. Hány az óra, Sanchiám?

SANCHIA

Hat múlt, atyám!

CABANIS

Menj leányom szobádba, ne menj ki, ily kincset irígylenének a szolga Cabanisnak, s elrablanák tőle. Ne fogadj senkit Arszlánon kívül, érted kedves leányom. Aztán ne menj ki, lásd, szegény atyád kér, kinek kívüled nincs semmije.

SANCHIA

Jól van, atyám!

CABANIS

Az ablakon se nézz ki, oly mérges itt a lég, arcod rózsáit lefonnyasztaná. Viszonlátig, leányom - ne felejtsd parancsimat - Isten veled.

SANCHIA (kifelé megy)

Viszonlátig atyám.

CABANIS

Leányom, Sanchiám!

SANCHIA

Parancsolsz?

CABANIS

Az Istenért, leányom, ne feledd atyád parancsit, oly sötét előérzés fogja el keblemet - most karjaimba gyermekem! Óh, Isten! És én a sors ellen panaszkodom, midőn ily drága kincs enyém, enyém Isten és világ előtt, minőt a király kincsrakásival szerezni nem bír. Isten veled. (Sanchia kifelé.) Sanchia! Míg nem hívlak, ne jőj ki.

SANCHIA

Ah, atyám! Mi szörnyű vagy, így sosem láttalak.

CABANIS

Neked, leányom, mindég vidám vagyok, hogyne lennék az, hisz te szeretsz, leányom. Ugyebár szeretsz?

SANCHIA

Atyám!

CABANIS

Becsülsz, egyetlen e nagy világon, és én is szeretlek mindazon szeretettel, mellyel egy világot kellenék ölelnem. (Zaj.) De menj, menj leányom, Isten veled.

(Sanchia el, Taranto jön.)

CABANIS

Herceg, Isten hozott, korán jössz.

TARANTO

Nem sietünk-e oda, hol boldogságunk terem.

CABANIS

Fogansz, ha te üdvöd kárhozatomban.

TARANTO

Félre most ezzel!

CABANIS

Félre ugye kárhozatommal, csak ön legyen boldoggá.

TARANTO

Hogy áll alkunk, Cabanis?

CABANIS

Szavamat adtam, meglesz.

TARANTO

De mindeddig a jutalmat elhallgatád, kérj kincset, kérj vagyont és tiéd lesz.

CABANIS

Nem herceg, ez nem ingerel, ez kis ár üdvömért.

TARANTO

Kívánj tehát.

CABANIS

Van egy érzés keblemben, mely azt súgja, hogy emberré alkottatám. - Szabadságot, herceg, ezt eszközölje ki nekem, hogy emberek szemébe nézve mondhassam, én is ember vagyok. A rengeteg oroszlánja is halálig védi sivatag, de szabad hazáját. Szabadság üdvöm ára.

TARANTO (kezet adva)

Legyen meg.

CABANIS

Holnap, herceg, holtteste lábaidnál. S akkor levetem a szolga Cabanis mocsok mezét, mert emberré születtem újra. S most a dologra.

TARANTO

Szerencsét hozzá.

CABANIS (tőrt véve magához)

Hét órakor gyovonni megy, és Istenemre többé nem vétkezik.

TARANTO

Hah, Endre! Trónod s nőd enyém lett.

CABANIS

S enyém a szent, a drága szabadság.

(Elmennek, Arszlán, Sanchia jő.)

SANCHIA

Óh, Arszlán! Te ugye meg tudnál halni királyodért, igen, Arszlán, te meg tudnál, hisz a magyar hű fejedelméhez.

ARSZLÁN

Istenemre leányka, s ha tíz életem volna, mind hazámért s királyomért odaadni lenne dicsőségem.

SANCHIA

S ha e földön egy szerető kebel esdne feléd, ha édesen mosolygna élted minden bája, minden reménye, te lemondva mindezekről kész volnál a halált választani.

ARSZLÁN

Igen, Sanchia, nem tartanám különben magamat szerelmedre érdemesnek.

SANCHIA

Köszönöm Arszlán, ezt vártam tőled.

ARSZLÁN

De miért ily búsan, Sanchia? Máskor, ha beleunva a világ fáradalmas tengerébe, hozzád jövék elűzni a gond fellegeit s te lemosolyogtad azokat - kebleden egy szebb, egy mosolygóbb életet tanultam ismerni és most? Tudja Isten, hogy így látlak, szinte én is elkeseredem.

SANCHIA

Vannak percek az életben Arszlán, keserű percek, de őket a sors csak azért adá, hogy édes perceinket jobban kiemeljék.

ARSZLÁN

Igazad van Sanchiám! Téged is azért adott nékem az ég, hogy kebled tisztasága angyalként tűnjön fel előttem e romlott udvar közepette.

SANCHIA

Mondd Arszlán igazán, ha nem volnék többé, ha a sors irigy hatalma elragadna karjaidból, szent lenne-e emlékem előtted.

ARSZLÁN

Itt van megint, oly szépen tudja elmondani a kis hamis, hogy majd könnyeket csal a férfiú szemébe. Már látom, most nem boldogulunk, én csak a vidám, a csintalan Sanchiát kedvelem, így inkább távozom.

SANCHIA

Úgy vegyünk tehát búcsút, igen-igen sokára.

ARSZLÁN

De miért sokára?

SANCHIA

Sokára Arszlán, de nem örökre.

ARSZLÁN

Badar beszéd, maradhatnék-e egy városban veled, hogy naponkint háromszor be ne szóljak, meglepni az én Sanchiám mindenik gondolatját, gyönyörködendő tisztaságjokon, ha a rideg kötelesség tőle elszakaszt.

SANCHIA

Gondolj tehát olykor Sanchiádra, s ha egykor kiszenvedél, s lelked felemelődik a boldogokhoz, akkor én foglak fogadni, ismét mosolyogva, vidáman ismét, csakhogy ott többé nem vonul vész homlokomra. (Az óra üt.) Hah, Arszlán, egy hosszú, hosszú csókot, melyben a lélek összefon, mely üdvöm előérlete.

ARSZLÁN

Sanchiám, te beteg vagy, mint ég homlokod, mi lázasan hullámzik a hókebel.

SANCHIA

Úgy - nem, nem Arszlán, én nem vagyok beteg, lelkem szabad, az égbe vágy. Élj boldogul.

ARSZLÁN

Isten veled, de hová mégy?

SANCHIA

Dicsőbb hazába, viszontlátig Arszlán. (El.)

ARSZLÁN

Én fel nem foghatom, kis női szeszély lesz, múló, mint reggeli köd, szép nap előjele.