Második jelenés

(Keskeny szoba, Endre merengve ül egy kőpadon.)

ENDRE

Ismét alkonyodik - éltem egén is alkonyodik a remény, és vajon fog-e hajnallani újra? Lezárva e szűk boltozatban, mint kelepcében a királyi oroszlán, egész tetterőmmel, melynek egy ország szűk börtönűr volt. - Óh, ha egy oroszlán elesik, mi számtalan féreg vesz életet belőle, de nem oroszlán többé egyik is. - Gilletem, elárulál-e hát te is? - Te, kire üdvömet bíztam volna - úgy mondj el, Endre, úgy néked bukni kell. Óh, maradt volna nyitva egy kis út, melyen kibeszélhetném az árulásból, melyen megmenthetném vigasztaló hitemet beléje. Vajh mi örömmel tenném azt. - De nem, én nem zúgolódom a sors örök végzése ellen, én nyugodtan lelépek, csak az fáj, hogy végcsapásodat azáltal küldöd hatalmas ég, kire védelmemet bíztam, pedig oly kínos csatában elesni, ha nem viszonozhatjuk a halálcsapást. - De ki jő? Philippa? Mit akarhat ő itt? - (Philippa jő.)

PHILIPPA

Így kell-e önt, király, találnom, álnok barátjától börtönbe zárva, elhagyatva, míg kebelében a kétségek átkos mérge forr.

ENDRE

Mit kívánsz tőlem, Philippa?

PHILIPPA

Semmit, királyom, Gillettől jöttem önt óvni.

ENDRE

Nem, nem Philippa, téged ily tiszta szándok soha nem vezérle, ha volna kincsem, aranyom, odaadnám, mert tudnám barátságod alapját. De Istenemre, Philippa, ide rosszul jövél, nékem nincsen egy kis pénzem is; nincsen hatalmam boldogíthatni egy koldus fiút. - Menj el azokhoz, kik szolgáknak hivatják magukat, hogy adniok ne kelljen, s ez álarc alatt bíbort viselnek. Isten veled, Philippa!

PHILIPPA

Királyom, azt hiszi-e, hogy e kebelben nemesb érzés nem fogamzhatik már? Igen, én óvni jöttem önt Gilletől, királyom, a könyörület angyala szállott kebelembe, fájt elárulva látnom önt attól, kinek barátságát erősbnek hivé a világ örök tengelyénél.

ENDRE

El gyáva sajnálkozásoddal Philippa, én nem kívánok sajnáltatni az emberektől. Óh, vagy annyira süllyedtem-e már, hogy e gyönge panasz dőre hangjait köszönettel kénytelen vagyok fogadni.

PHILIPPA

Hitetlenségét megbocsátom, király, de meg fogja ismérni idővel, hogy Philippa bár kevésbé ékes beszédű, hűbb barátja mégis magasztalt Gilleténél, - ki önt elzárta királyom, talán agyrémekkel tölté el képzetét, hogy addig a királyné szerelmét vadászva, míg ő barátságának árnyába fogódzik, ő hitét kacagva, trónját s nejét bitorolja.

ENDRE

Ha, ha! Dicső, felséges találmány.

PHILIPPA

Hallgasson meg, királyom, Johanna megveté a hűtlen barátot.

ENDRE

Valóban első, kinek hódolatát megveti. El, el tőlem pokol ármányaiddal, - el szemem elől, hogy mérges lehelleted ne fertőzhesse meg körültem a léget.

GILLET (kívülről)

Be és ki senkit, értitek, leventék! Büntetés alatt. (Be.)

ENDRE

Most mondd szemébe vádadat, Philippa!

PHILIPPA

Én ismétlem tehát, ő áruló!

GILLET

Hah! Ide is találtál rést, kígyó! El, ördög, innen, mert elfeledkezném magamról. (Kardjához kap.)

PHILIPPA

Nem, Gillet, innen, egy talpalatnyit is.

GILLET

Elmondom, Philippa! Nem szeretném átkos véreddel bemocskolni tettem tisztaságát.

PHILIPPA

Csak úgy, ha ön velem jő, király!

GILLET

Intettelek, nem hallgatál. (Kidobva leszúrja.)

PHILIPPA

Gyilkos! - Királyom, ő elárul!

GILLET

Pokolra tehát veled - díjadat magad kívántad.

ENDRE (kezét fogva, jelentősen)

Gilletem - én nem értelek, kezedben fekszik kulcsa a sötét jövőnek, de én bízom beléd - szívedet csak az ég ítéli meg.

GILLET

Köszönöm, barátom! Nagy kort élünk, Endre, mely felett csak óriási erő s rendületlen bizalom győzhet.

ENDRE

Te merő titok vagy Gilletem, szörnyű vádakat kohol ellened pokoli ármány, - a külszín oldalán küzd - és én hiszek beléd, mint gyermek hisz Istenében, nem zúgolódom hallgatásodon, óh, hisz ha te is elárulsz, akkor testvér őrizkedjék testvéri öleléstől, mert a lelki barát is áruló lett. - Akkor bűnposvány e világ, miből menekülni szerencse.

GILLET

Drága Endrém! Kevesek már a titok percei és akkor ölelésed dicső kárpótlás lesz mindezekért. - De az emberiség szent nevére kérlek, királyom, el ne hagyd e gyászos helyet, küszöbén halál leselkedik - el ne hagyd, királyom. Isten veled most, sok munka vár reám még alkonyatig. -

ENDRE

Gilletem! (Gillet el.) Ő elment - oly őszintén, oly magasztosan szólt, nem, ő nem lehet árulóvá, az árulás nem lép oly bátran, nem mosolyg szemében a szilárd öntudat. - És mégis önkénytelen tolakodtok képzetem elébe sötét ábrázatok, ő megölte Philippát, Philippa szemében is árulónak merte nevezni. - El-el, sötét gondolat, tömkelegedben elvész a lélek. - Hah, Johanna!

(Johanna hüledezve jő Róberttel.)

JOHANNA

Ah, Endre, el akarsz-e veszteni minket, nem akarod-e másként feloldani az átkos csomót, mint halálos kardcsapással?

ENDRE

Hogyan, Johanna? Én, ki szűk börtönbe lezárva, labdaként hányatom a sors hullámitól. (Kívül zaj.)

JOHANNA

Igen, Endre, midőn Gillet tőlem megvettetett, bosszút esküvék s bosszúját csak vérem olthatja el. Fölizgatá a könnyen hívő népcsoportot, éltedet általam veszélyeztetni hazudta, s ím, a vérengző csorda mint üvölt halálomért.

ENDRE

Iszonyú.

JOHANNA

Igen, Endre, neked csak egy szódba kerül lecsendesítni őket, s te megölted azt, kit hozzád könyörgeni küldtem. - (Kint zaj.)

RÓBERT

Ím hallja, királyom, mint üvölt a nép s büdös lehelletével fejedelmi életet kér.

ENDRE

Hah, Gillet, igaz tehát? - Most minden világos előttem. - Parancsolj velem, Johanna, én mindent megteszek, előttem már az élet elveszté érdekét.

JOHANNA

Nyugtasd meg a népet, mely iszonyú fergetegként, vészthirdetőn tolul a vár felé. Jőj, aztán velem Aversába, fényes vadászatot adunk ott s egy nemzet színe előtt üljük a béke második, de szebb s örökfrigyű lakodalmát. Tegyük örömünneppé koronázásod előestvéjét, mutassuk meg a világnak, hogy két szív, melyet az ármány oly soká ülde, végre megtalálta egymást s szent frigye örök lesz.

ENDRE

Ah, Johanna, s előidézhetjük-e ismét az ifjú kebel minden vágyait és reményeit, melyek az első óta elsorvadának.

(Johanna elmereng.)

RÓBERT

Ígérje meg, királyom, hogy eljő. - (kívül zaj.)

ENDRE

Ígérem.

JOHANNA

Drága Endrém!

ENDRE

Sötét érzéssel, ah, Johanna, de ígérem! - Nem remélve többé, mint egykor szebb időkben, oly fellengző ragyogású hajnalt, de legalább nyugodt és tiszta alkonyatot. Ah, a remény sugára az elevenen eltemetett koporsójába is lopódzik. - (Zaj.)

RÓBERT

Nyugtassa hát meg az üvöltő vérkutyákat!

ENDRE (az ablakhoz fellépve)

Nápoly! Hála készségedért, mellyel fejedelmed védelmére fegyvert ragadtál, szent záloga ez hűségednek a vészek napjaiban. De ez egyszer hála az égnek, rémkép volt az egész veszély, melyet egy áruló idéze elő. Térjetek haza polgárok békességben. Éljen Nápoly! (Lelép.)

RÓBERT (fellép az ablakhoz)

Bűnhődjék az áruló!

ENDRE

Megelégszel, királyné?

JOHANNA

Köszönöm, Endre, megmentettél a bódultvérű tömegtől. - Viszonlátig Aversában, Isten veled.

ENDRE

Isten veled! - (Johanna Róberttel el.) Bűnhődjék, azt mondá, az áruló, s hát áruló-e Gillet.

(Gilletet fegyver-ravatalon hozzák be több magyar leventék.)

GILLET

Köszönöm leventék! - Itt tegyetek le. -

ENDRE

Óh, Isten, Gilletem! (Reáborul.) Lelkemnek jobb fele, mely e portömeget magasra vezérlé. - Arcodon a halál sápadása leng, te meghalsz - s én? - Óh, sors! Minek élek én!

GILLET

Hűségem pecsétje, Endre, e halál-seb. Te megtörted a határtalan bizalmat, elküldéd a népet, mely védelmedre fölkélt s a véd nélkül maradt barát áldozatul esett.

ENDRE

Istenem! Mi szörnyű büntetésed, a tátongó sebek mind szívemet érték. Óh, hogy kétkedni mertem egy pillanatig!

GILLET

Isten veled, Endre, lélegzetem fogy, hallgasd meg végkérésemet, Aversába ne menj! Vész vár reád ott! Ne menj. (Int és meghal.)

ENDRE (nyugalommal fölemelkedik)

Nyugodj békével, hű barát! Te boldog vagy a pályabérnél, nekünk, ki tudja, meddig kell még érte küzdenünk. (Int, Gillet elvitetik.) Találtam tehát mégis egy hű baráti szívet és keblem könnyebb, lelkem emelkedik, hogy az álnok világban hűt találtam. (Kürt.) Aversába hívsz? Jó, én megyek, ígérkezém. A jövő eseményeit sötét fátyol födi, de jő idő, mely azokat feltakarja. Akkor nem marad egyéb az emberek ítéleténél, ez fog határozni közöttünk, pedig ez vajh mi páros bíró, mely a győzőt díjazza babérral. (Kürt.) Jól van, jól, én hallok és megyek! (El.)