Harmadik jelenés

(Szoba Aversában, egy vak teremmel, melyet kárpit födöz s erkéllyel. Társaság tarka vegyületben búcsúzóban, Endre házi öltözetben.)

ENDRE

Isten önökkel, urak, jó éjszakát, leventék. Viszonlátig barátim.

(Mind el, kivévén Endrét, Róbertet és Tarantót.)

TARANTO

Jó éjszakát, királyom!

ENDRE

Dajkámtól hallám egykor, herceg, a vén Isoldtól, hogy azokat, kiket megjegyzett a természet, kerülni kell.

TARANTO

Mondják, királyom.

ENDRE

Én azt nem hiszem, mert az újonnan született ember álnoknak nem születik. (Díszjeleire mutatva.) De kit az emberek megjegyeztek, azt tudom kerülni. Jó éjszakát. (Taranto el.)

RÓBERT

Isten önnel, királyom!

ENDRE

Még egyet atyám, te tudsz ugyebár két alakban megjelenni?

RÓBERT

Hogyan, királyom?

ENDRE

Tőled hallottam, úgy hiszem, hogyha országdolgokról van szó, az emberérzetet kívül kell hagyni.

RÓBERT

Ah, úgy, királyom? - Az igaz.

ENDRE

Lám, minő elsőséged van előttünk, atyám, ha országtudós személyedet martalékul kapja is a sátán, az ajtó előtt maradt személyed megüdvözülhet. Isten veled! (Róbert el.) Vizsgáltam arcukat szívig ható pillanatokkal, ők nem változának. Óh, de a megrögzött bűn s az ártatlanság nem pirul. Nyugtató álom, te álnok barát, ki búcsút veszel tőlünk a változó arcú szerencsével, te is elhagysz. (A kárpitot fölemeli, Johanna alva látszik. ) Ő alszik, arcán a boldogság mosolya ég - nem, nem, ki így képes aludni, az vétkes nem lehet. - Hah! Mi zaj! (Az ajtón kocogás.)

RÓBERT (kívül)

Nyisson királyom ajtót, aggasztó híreket hozok Budáról.

ENDRE

Aggasztó híreket Budáról? Óh, ha csel, úgy jól talált csel, mert hazám szent neve, melynek ellent nem állhatok. (Ajtót nyit.) Jöhetsz, atyám, mondd híredet hazámról.

(Róbert, Taranto tőrrel s két álarcos a selyemzsinórral.)

TARANTO

Halált a bitor királynak! (Megtámadják Endrét, ki egy székkel védi magát s az első rohanást visszaveri.)

ENDRE

Bitor királyt kerestek, emberek? Úgy rosszul jövétek, mert Endre áll előttetek, ki Isten s igazság előtt igaz királytok!

RÓBERT

Ne figyeljetek reá, nyelve sima, mint kígyóé, le vele!

(Johanna felül, mindég növekedő nyughatatlansággal, az álarcosok Endre méltóságos tekintete előtt meredten állnak.)

ENDRE

El tőreitekkel királytok előtt! A felségsértő büntetése nagy, Isten oltalma alatt áll a fejedelem, átkozott, ki ellene fegyvert ragad. - Jó éjszakát, polgárok, a nép jó! De csábítói rosszak, ismérjük a bizgatókat, ők lakolni fognak. Hódoljatok királytok előtt s bocsánat bűnötökért.

(Az álarcosok merednek, az óra egyet üt.)

RÓBERT

Le véle bátrak, díjatok elvesz!

ENDRE (eldobva a széket)

Ím, itt védtelen áll előttetek a király! Ellenségitől feje arannyal váltatik meg, de ő biztosnak érzi magát, hisz hű jobbágyi között áll. (Közikbe lép.)

RÓBERT

Hah, gyáva férgek, nézzetek reám. (Tőrt ragad, Endrének megy s lankad.) Ördög és pokol mi ez? Világot, világot emberek! Térdeim roskadoznak, a pokol nyílik meg előttem. (Egy székre tántorog.)

ENDRE

Látjátok! Az ég ítélete szent. (Bámulat, kürtszó.)

JOHANNA

Gyávák, ti lankadoztok! Megijeszt-e e gyermeki játék, ő meg volt etetve. - Fel, fel, vagy elveszénk! Ki elsőt sújt, díja egy grófság.

(A magát védő Endrére törnek s őt az erkélyre kinyomják.)

TARANTO (Johannát át akarja ölelni)

Hah! Mi hideg ölelésed, Johanna!

JOHANNA (borzadva)

El, el, Endre vére tapad ruhádon, bemocskolsz.

TARANTO

Ha, ha, ha! Nem ez volt-e ölelésedért a szörnyű ár?

JOHANNA

Mi gúnyosan kacagsz fel, Taranto, mint áldozatja felett a pokol.

TARANTO

Ez ördögi vonáson kacagok, Johanna, mely szád körül van. El véle, el, vagy azt hirdesse-e a világnak, hogy férjgyilkos vagy?

JOHANNA

Mi ez, Taranto! Így jutalmazol-e meg szerelmemért? Melynek üdvömet áldozám fel? Kárhozatot váltottam-e magamnak e földön is eljátszott üdvömmel az égben?

TARANTO

Miért nem beszélsz többé tehát oly édes mosollyal, melytől a bú rémképe távozott.

JOHANNA

Taranto!

TARANTO

Igen, Johanna, így tekintsz reám, mint férjedre tekintél, midőn kinézted áldozatul. És bízhatok-e benned egészen, ki szent esküdet már egyszer ily szörnyen megtöréd?

JOHANNA

Óh, szörnyű, szörnyű, ez-e díjam, hogy mind e bűnök tömkelegébe követtelek?

TARANTO

Nem, nem Johanna, te bizgattál fel, te voltál a bűnös. (Sötéten néznek egymásra, kürtszó és Durazzo jő fegyverekkel.)

DURAZZO

Megtörtént, későn jövénk! - Arszlán, siess Budára, vérszínekkel fesd le a történeteket. S tudom, Budáról, mint hatalmas égből, úgy sújt le majd a dörgő fergeteg, hogy a pokol megrázkódik beléje s véres lakomát ül áldozatjain. - Vitéz urak, keressük most meg a halottat, fényes tisztelettel legyen temetkezése, véle egy nagy lélek szállt alá. (Fegyvereiket lebocsájtják.)

Vége az ötödik és utolsó felvonásnak