3
BÁRÓ HUSZÁR (BOÉR) JÓZSEFNEK
Rodostó, 25. martii 1760.

A Felséges fejedelmünk itt lévő követjinek engedelmivel írom ezt a levelet.

Mindenekfelett való kedves öcsémuram, adja az Isten, hogy ezen levelem találja kedet jó egészségbe.

Az öcsémuram kedves levelit nagy gyönyörűséggel és szívem vigasztalásával vettem, amely vigasztalást érzem, de ki nem mondhatom, és azt csak a testvératyafiak érezhetik, még azok is, akik 53 esztendőtől fogvást egymást nem láthatják. A ked leveleiben hozzám mutatott atyafiságos szeretetét szívesen köszönöm, amelyet meg nem szolgálhatom egyébbel, hanem méltatlan imádságimmal, amelyet kötelességem szerént régtől fogva gyakorolom, és holtig fogom gyakorolni. Lehetetlen, kedves öcsémuram, hogy meg ne írjam, mint jártam a ked levelivel. Két levelet hoztak hozzám, az egyiken veres pecsét volt, azt megnéztem, a Mikes úr levele volt; a másikán fekete pecsét volt, reménlettem, hogy a ked válaszát veszem. De a fekete pecséten mindjárt megütköztem és szomorodtam. Felnyitám a levelet, de semmit egyebet a levélbe nem néztem, hanem csak a subscriptiot, látom Huszár Józsefet, azon még annál jobban elszomorodám, gondolván, hogy ked megholt, és Huszár József adja tudtomra az öcsémuram halálát. A levelet letészem, nem akarván elolvasni, mondván, mihaszna olvasom, ha az öcsém megholt. Sokáig búsultam, törődtem, és sok keserves gondolatok jöttek az elmémbe, és az igen nehéz volt, hogy válaszát nem vehettem öcsémuramnak. Sok búsulásom után a levelet elévészem, mondván, hogy legalább megnézem, hogy mit írnak az öcsém haláláról, és hogy ki légyen az a Huszár József, aki nékem olyan szomorú hírt ír. A levelet olvasván, a szomorúság elmúlék, az öröm és a vigasztalás foglalá el szívemet, és akkor láttam, hogy a névnek elváltoztatása okozta szomorúságomat. A megcsalatkoztatásomon pedig igen örültem, mindjárt eszembe jutott a Szent Chrysostomus mondása, hogy az Isten nevette, amidőn látá Jákobot siratni a fiát, Józsefet.

A szegény anyánk nagy okossággal cselekedte, hogy annak a régi familiának hírét nevét örökös feledékenységbe nem engedte esni, hanem öcsémuramba mintegy feltámosztatta, adja Isten, hogy öcsémuram sok számos esztendőkig viselhesse, és a maradéki per saecula et ultra.

Elmondhatom, hogy holtig való vigasztaló hírt írt öcsémuram a szegény anyánk felől, hogy a szentségek felvételek után holt volna meg, mert én mindenkor azt tartottam, azon esztendőtől fogvást, amelybe megholt, az informácio szerént, hogy a hintó lett volna koporsója, valamely útjában a lovak elragadván a hintót, a hintóba lett volna veszedelmes halála; tehát engemet rosszul informáltak volt.

Tudom, kedves öcsémuram, hogy az atyafiságos szeretet és a hűség viszi kegyelmedet a levelében való exhortációra a gratia kérésért. Kedves öcsémuram, ex Turcia nulla redemtio. Már én azt régen próbáltam, de az irgalmasságnak kapuja érdemem szerént bézárotott előttem, noha azt elmondhatom, hogy a kirekesztetéssel való büntetést nem a magam személyiben tett vétekért szenvedem, hanem hogy úgy mondjam, az eredendő vétekért, mivel soha csak gondolattal sem vétettem a Felséges fejedelmünk ellen. Tisztelnem kell büntetésit, mint igazságost, és kérnem az Istent, hogy az esztendejihez sok dicsőséges esztendőket ragasszon. Az ő Felsége büntetésit, amely ideig való, az Isten ő szent Felsége akaratjának kell tartanom és bűneimért való ostorának, amely ostort holtig kell csókolnom, és reménlenem, hogy a keresztet üdvességemre fordítja. Éntőllem semmimet el nem vette, mert övé az egész föld, itt is az ő földjén vagyok, amelyből ha egynéhány lábnit ád, a' nékem elég. Kedves öcsémuram, a sok esztendőkig való bujdosás, vagyis idegen országban való létel, azt nem mondom, hogy természetté, de szokássá válik. Mivel azt elmondhatom, hogy Istennek hálá, csendességben töltöttem napjaimat, hanem amiotától fogvást a kedves öcsémuramnak kedves levelét vettem, azotától fogvást az atyafiságos szeretet bennem a természetet mintegy felébresztette és bujdosásomat súlyosabbá tette. És szüntelen szívem, kedvem, minden gondolatom csak Abafáján vagyon, az oda való utozásom gyönyörűségemre és mulatságomra vált, és amely utozást napjában gyakorta viszem véghez igen kevés költséggel és fáradsággal.

Az itt lévő életem annyival már most súlyosabb, mert minden bujdosó társaimat eltemettem. De az Isten drága orvosságot adott a miatyánkba az unadalom ellen, ahhoz kell szabni magunkat fiúi engedelmességgel. Az Isten megtartott engemet egyedül, hogy mások tanuljanak rajtam, és a hazájokat el ne hagyják. Azt is megmutatta rajtam, hogy az elhagyatattokat el nem hagyja, hogy az égi madaraknál drágábbak vagyunk, és hogy az ő bőséges keze nemcsak negyven esztendeig a pusztában, hanem ötvenkettőig is kész mannát hinteni.

Kedves öcsémuram, az én szerencsétlenségem hozta azt magával, hogy holtig el légyek öcsémuramtól rekesztve. A természet arra ösztönöz, hogy kívánjam meglátni öcsémuramat, de még az okosság tiltja lehetetlent kívánnom Istentől. A vallásunk pedig arra int, hogy kívánjuk, ohajtsuk és reméljük, hogy megegyezünk az Isten szerelmes fiának lábainál. Az Isten itt rendelte halálomat, légyen úgy. Való, hogy a hazában gyermekei, atyjafiai között való halál vigasztalás, de ugyan még az a vigasztalás tészi a halált még keservesebbé, kételen lévén még azokat elhagyni. Én pediglen meg lévén azoktól fosztatva, semmi más a halált súlyosabbá nem tészi magánál. Lehetetlen, hogy meg ne írjam eziránt a török tartást. Azt mondják, hogy az Isten az embereknek elhinti a kenyereket, hol több, hol kevesebb rakásba, oda nékik el kell menni, hogy felszedjék; aki pedig meghal, csak azért van, hogy a kenyere elfogyott. Még más hasonlót is mondanak, hogy az Isten minden embert a sárból teremti, egy angyalnak vagyon gondja arra a sárra; valamely helyről, valamely tartományból vészi az angyal azt a sárt, oda el kell menni, és ott kell meghalni. Azt nem tudom, hogy mennyi kenyér vagyon még előttem, de azt elítélhetem, hogy innét vitt volt az angyal sárt Zágonba.

Kedves öcsémuram, nagy örömmel olvastam a ked fiairól és leányáról való információját, adja Isten, hogy holtig való öröme lehessen benne öcsémuramnak. A kedves húgomról azt írja ked, hogy a hajdoni képemhez hasonlít, ki ne szeretné a magához hasonlóját, de tízszer beszélek napjába azolta a kedves húgommal, akit az Isten tartsa meg és kedvében éltesse. Csak azt bánom, hogy öcsémuram egy kevessé szűkön írt a kedves atyámfiairól, mivelhogy az esztendejeket meg nem írta öcsémuram a kedves atyámfiainak. A neveket tudom, az innepek napján el se mulatom imádkozni érettek és innya az egészségekért, kivált Sándor öcsém és Zsuzsi húgomért, de József öcsémért csak fél pohár bort lehet innya, mert böjtben esik; az édes húgomnak is szomorú asztali napon vagyon az innepe, mert Kriska vagy Krisztina Szent Jakab előtt vagyon böjti napon, hogyha csak a hugomért a kalendáriumot meg nem változtatják, de Kriskáért fél pohár bort, Krisztináért is felet, az egy jó poharat tészen. Jól van Krisztinának, miért jár inában Jakabnak. Sándor öcsémuram régi úri házból házasodott, üsmértem az egész Prinyi-familiát. Kedves öcsémuram megölelvén helyettem az új házasokat, köszöntse ked nevemmel, az Isten tartsa meg mind a kettőt és légyenek atyjoknak örömére. József öcsémet is köszöntöm atyafi szeretettel, az Isten nevelje mind a jó erkölcsbe, mind a tudományba, és lehessen követője mind patronussának, mind atyjának. Kriska és Zsuzsi édes hugaimat innet ölelem meg lélekbe, a megváltónk tartsa meg mind a kettőt, és légyen jelen szentséges anyjával lakadalmokon. Arra kérem mind a kettőt, kivált Kriska húgomat, hogy bátyjokért imádkozzanak.

Kedves öcsémuram, szívem örömivel látom a ked Isten áldásában való létit, jól mondotta azt a szegény anyánk, mikor ked lett, hogy e' szerencsés lesz, mert burokba született. Kedet kedves öcsémuram, csak a vér viszi arra, hogy valamely szeretettel légyen, semmi ideája rólam nem lehet, de énnékem a hét esztendős öcsémbe lehet valamely homályos ideám az ötvennyolc vagy kilenc esztendős öcsémről. De sőt még jól megvizsgálván az öcsémuram levelét, úgy tetszik, hogy csak abból ítéletet tehetek az öcsémuram természetéről is, amely ítélet arra viszen, hogy mint testvératyafi az Istent áldjam.

A mostoha vagyis az édes lelki atyámot az Isten örökösön nyugosztalja szent színe előtt, akihez én holtig való és örökös kötelességgel tartozom, mert eszköze volt az anyaszentegyházba való létemnek.

Kedves öcsémuram, hogy lehessen megköszönnöm az ott lévő atyafiakról való tudósítást; nemcsak mulatságomra, hanem gyönyörűséggel tudtam meg úri atyánkfiainak ott lakásokat, mert az én időmbe a szomszédságot Haller István bírta, de a nénénk Torma Borbára után, akire én jól emlékezem, és aki felől azt mondotta az anyánk, hogy soha nem látott nálánál szebb sírót (az asszonyok mindenre vigyáznak). Tehát az úr Bornemisza öcsém- és sógoruram az anyja után bírja az abafáji jószágot; még köszönöm öcsémuramnak, hogy tudtomra adta egy olyan régi úri familiával való atyafiságunkat. Egy francia könyvem vagyon, amely sok helyt tészen emlékezetet a Bornemisza-familiáról, de már ezután úgy olvasom, mint kedves öcsém- és sógoruramnak familiáját. Kedves öcsém, közbe vagyon ked véve Huszár Borbára vériből való atyafiakkal. Nem Isten áldása-é a'? Csak egy vettetett ki azok közül, valamint a férges alma a kertből.

Kedves öcsémuram, azt örömmel láttam, hogy a méltóságos gubernátor őexcellenciája küldötte meg kednek a levelemet. Talám lehettem olyan szerencsés, hogy őexcellenciája elolvasván levelemet, bölcs ítéletivel a szívemnek igaz voltát is általlátta, úgy levelemnek is ártatlanságát, amely ártatlanságot mind a Felséges fejedelmünkhöz holtig meg akarom tartani, úgy a hazához is. Kedves öcsémuram, azt írja ked, hogy az életnek a fundamentuma az ökonomia; a' mind hasznos, mind szent dolog, és megegyezik az Isten rendelésivel, de egy bujdosó, akinek egy talpalatni földje nincsen, ment az olyan hasznos bajtól. Az Isten ő szent Felsége engemet még úgy tartott, mint az égi madarat, akinek se az ekére, se a sarlóra nem volt gondom. A ruházatom úgy volt, valamint a mezei liliomnak, aki nem fon, mégis drága matéria a köntöse. Minden ökonomiám abból áll, hogy a költségem hosszabb ne légyen a jövedelmemnél.

Minthogy pedig az ökonomiáról vagyon a szó, hadd írjam meg öcsémuramnak ennek a városnak ökonomiáját, mert én mindenkor ebbe a városba laktam, sohase Constancinápolyba, amely város kétnapi járóföld ide, tengeren pedig félnapi. Itt a tarlót novemberbe vagy decemberbe elveti, azután reá szántja nyomorú ekével, juniusnak a kezdetén olyan búzát arat, valamint a nád. Itt pedig a búzaszál nem üres, hanem teljes, olyan búza is vagyon, amelynek a feje vagy a kalásza egészen violasetét színű. Egy abafáji ember ha látná, azt mondaná, hogy üszögös, pedig gyönyörű sárga szemekkel tele. Hadd szóljak már a szőllőről is. Az igaz, hogyha az abafáji szőllőt úgy mívelnék, mint itt, nem kedves italú borok volnának. Itt pedig rettentő sok bor terem, és sokszor mód nélkül édesek, kivált a veres. De a bor itt nem állandó; attól is van, mert itt pincét nem szabad tartani. Minden szőllőmunka abból áll, hogy szüret után mindjárt megmetszi, semmi ágat nem hágy, kétszer imígy-amúgy megkapálja, azután a bő szüretet várja. Itt nem tudják, mi a karódzás, se sem más munka nincsen a szőllővel; itt a gyönyörűséges veres muskotály szőllő, amely talám mind Erdélybe, mind Magyarországba ritka. Itt vagyon olyan szőllő, amely hétszer hoz szőllőt; az első hozásbéli gerezdek igen nagyok, aminthogy egy szem szőllő egy szilványi nagyságú, a több hozások csak egresnek valók. Más egyéb gyümölcsök pedig többfélék és jobbak vagynak Erdélybe. Hanem itt a birsalmák sokkal nagyobbak és jobbak. Ezekből áll az itt lévő ökonomia.

Kérem kedves öcsémuramat, ne sajnálja köszönteni Bornemiszáné húgom- és ángyomasszonyt, akinek Istentől mind jó egészséget, mind hosszú kedves életet kívánok.

Innét a kedves atyámfiainénak küldhetek raritásul a szárnyas állatokból, amelyek nincsenek Erdélybe, úgymint az új ángyomasszonynak egy pár veres foglyot, amely hasonlít a tengelichez, lába, orra, szeme veres; Bornemiszáné húgomasszonynak, mint régibb gazdasszonynak egyiptomi kakast és tyúkot, kivált a kakasnál nem lehet szebb állat, igen nagy, és a fejire mintha egy veres rózsát tettek volna; a két húgaimnak pedig, hogy meg ne haragudjanak, küldök kedves Kriska húgomnak egy pár fejér foglyot, amely gyönyörű állat, Zsuzsi kedves húgomnak egy pár fejér gerlicét. A köszönetet pedig csak akkor várom, mikor az ajándékot vészik.

Azon panaszolkodik öcsémuram, hogy a ménesiben szép metszetlen lovat nem kaphat. Valahol még eddig jártam, az erdélyi ló nagy becsületben vagyon. Innét küldhetnék öcsémuramnak, ha mód volna benne, mert szebbet nem lehet kigondolni, mint itt vannak. De azt csudáltam én mindenkor, most is csudálom, hogy ebben az országban a ménlovak nem nyerítnek; mennyi sok száz drága paripákat láttam. Egyszóval, itt aki csak valamirevalónak tartja magát, metszett lóra nem ülne. Mindazonáltal ebben az országban soha egy lónyerítést nem lehet hallani.

Írja öcsémuram, hogy Bornemisza öcsémuramnak az anyja Haller Borbára volt; a nénénknek Torma Borbárának volt még egy fia Haller úrtól, Jánosnak hívták, mintegy három- vagy négyesztendős volt, mikor én láttam. Ha az az úr él-é még?

Azt is szeretném tudni, ha a fiátfalvi atyafiak Nemesek, Tormák közül kik élnek? Tudom, hogy akiket én esmértem vagy megholtak, vagy centuriókká lettek.

Azt sem írta meg öcsémuram, ha Baranyai sógorának, annak az emberséges úri embernek vannak-é fiai.

Öcsémuram, nem levelet, hanem könyvet írtam kednek, azt nem tudom, mint olvassák, de azt tudom, hogy gyönyörűséggel írtam. Nem is lehet azt csudálni, ha annyi sok esztendőkig való halogatás után a levél hosszú. A megtartóztatott vizet ha megbocsátják, nagyobb sebességgel foly.

Az édesanyánknak levelét mindeddig szíves tisztelettel megtartottam, de az Isten engemet kivévén, a cselédim meg nem tudnák becsülleni, azért öcsémuramnak küldöm, hogy hadd tartsa meg. Megláthatja ked, hogy micsoda okos és hasznos tanácsit mulattam el. Már most a bánás haszontalan, az elmúlt idők visszá nem térnek, és az Istennek büntető rendelésit követni kelletett.

Egy könyvet is küldök öcsémuramnak, ha lehet; a keresztről beszél. A könyvnek hasznos voltát maga megmondja a bevezető, az én ítéletem szerént méltó, hogy kinyomtassák. Az első auctora spanyol jezsuita volt, azután franciára fordították, a franciából székely nyelvre.

Kedves öcsémuram, minthogy mindennek véginek kell lenni, a levelemnek itt vége vagyon, és ez is lehet az utolsó. Az Isten oltalmában ajánlom kedet a kedves öcséim és húgaimmal együtt, adja lelki és testi bő áldását kedre. Imádkozzunk öcsémuram egymásért holtig; ebben az életbe egymást meg nem láthatjuk, hadd láthassuk meg abban az örökös országban, amelyet megnyert nékünk az Isten fia.

Maradok és leszek kedves öcsémuramnak
alázatos szolgája bátyja
Mikes Kelemen m. pr.

P.S. Kedves öcsémuram, e' volt az első, talám utolsó is lesz ez a kérésem, hogy küldjön ked kalendáriumot, és jegyezze fel ked a kedves Kriska húgom innepét, mert semmiféle kalendáriumba nem találok Kriskát.
Hogy megtudja ked, én 90-dikbe születtem augustusba.