13.
Drinápoly, 9. maji 1718.
Némelyeket az Isten
felmagasztal, némelyeket megaláz, és mindeniknek hálákot kell néki adni. Édes
néném, ma ez itt megtörtént, és régen mondom kédnek, hogy mely nagy világi
boldogság a császár leányával hálni, és micsoda nagy eset a mészárosnak a
vezérségből kiesni. A kalmakán ma a vezérségre felhága, és a szegény
mészáros abból kiesék. Ma a császár egy kapicsi pasát külde a vezérhez, hogy a
pecsétet adja visszá, és mindenit a sátorban hagyván, onnét menjen ki.
Szegénynek mindenit egyszersmind el kelleték hadni, csak a rajta való köntössel
lóra ültették és egynehány csauz kikísérte a városból. Lehetetlen vala a
szívnek rajta meg nem esni, amidőn az ablakunk alatt mene el vagy tizenkét
kísérővel. A' való, hogy meg nem ölik, hanem valamely basaságot adnak
neki. De micsoda nagy magosságról esett le? Ha megtekintjük, hogy mészáros
volt, azt mondhatjuk, hogy nem nagyot esett. De azt kell néznünk, hogy micsoda
fel ment volt, és fejdelmek rendin volt, úgy megláthatjuk, hogy mélységben
esett. Az ilyen állapotban látjuk, hogy a királyoknak ura a porból, az eke
mellől, a mészárszékből nagyra felemel valakit, és egy kevés idő
múlva az előbbeni állapotjára hagyja esni. És az eset után való állapot
sokkal nehezebb a felemeltetés előtt való állapotnál, mert a világi
dicsőséget megkóstolta. Édes néném, eleget elmélkedhetnék az ember az
ilyen változásokon, de azt kell meggondolnom, hogy levelet írok, nem könyvet.
Hanem már visszátérek
ahhoz a világi boldogságban lévő új vezérhez, akinek is minden
boldogságával csak olyan sorsa lesz még, ha nem rosszabb, mint az előttevalójának.
De addig csak úgy, amég lehet. Mihent a szegény mészárostól a pecsétet
elkérette a császár, és kitették minden jószágából, a kalmakánynak adta a
császár a pecsétet, és azzal a hatalmas vezérségre felemelte. És a császártól
kimenvén, pompával ment a letett vezérnek sátorában, ahol minden jószágát
kezihez vette, és magáénak foglalta. Szép dolog, édes néném, ura lenni fél óra
alatt egynehány százezer tallér érő portékának. Csaknem bizonyosnak
tarthatta az a szerencsés vezér, hogy azt a dicsőséget eléri; egyik a',
hogy a császár a feleségit igen szereti, a másik a', hogy magát is igen
kedvelli. Hogyne mászott volna fel e kerékre?! Ez, a', való, nem volt mészáros,
de egy szegény iródeákságból vette fel a császár, azután elébb-elébb vitte, a
leányát is neki adta, kalmakánynak tette. Ihon már vezér, és Ibrahim pasának
híják. Szeretném tudni, hogy ha gondolkodik-é a világi változásokról. De ha
gondolkodik is, ha nem is, már pócon vagyon, ott ül amég lehet. Mi is itt
ülünk, amég lehet, mert a' csaknem bizonyos, hogy már hadakozást nem kell
várni, és a békességet is maga mellé ülteti. A maga haszna keresése is azt
hozza magával, mert ő nem hadakozó ember: elméje nagy vagyon, de nem a
hadakozásra.
Még most is elég
biztatást adnak, de a' mind füstben megyen, és a hazánk felé való menetelünknek
sok szép vigasztalása úgy eloszlik, mint a felhő. Kétségben kell tehát
esnünk? Távul legyen. Bízzunk, reméljünk, édes néném, az Istenben, ha szinte
minden bizonnyal tudnók is, hogy meg nem adja azt, amit kívánunk. A' való,
nehéz Zágon nélkül ellenni; nehéz minden esztendőben 12 hónappal a
vállamot terhelni, és a házasságtól messze vagy teljeséggel elesni. E' mind
nehéz és súlyos dolog, úgy-é édes néném, de azért vagyunk keresztények, hogy
bízzunk. Ismét elfelejtettem, hogy levelet írok és nem könyvet, és hogy kédnek
semmi szüksége nincsen az én predikálásomra. De az asszonyt alázatosan követi
predikátor uram, mert ma itt olyan nap vagyon, hogy két embert a mértékben
tettek: az egyike felment, a másika le, és mi a földön maradtunk. Mégis
predikátor uram az ilyenről ne gondolkodjék? A' pedig csak azért, hogy az
asszonnyal nem kell félben hagyatni a játékot, és hosszú levéllel nem
fárasztani. Megmondám, hogy szeretem a bosszúállást, de már megszánom kédet, és
elvégezem a bosszúállást.
Héj, ha tudná kéd, mint
szeretem kédet! Hát kéd? Az egészségire vigyázzon kéd! De a gyertyám mindjárt
elaluszik, én is alszom.
|