113.
Rodostó, 16. aprilis 1735.
Itt édes néném,
könnyhullatással esszük kenyerünket, és olyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor
nélkül. Másnap szegénynek a testámentumát felnyitottuk, és elolvastattuk.
Mindenik cselédinek hagyott, énnekem ötezer német forintot, Sibrik uramnak is
annyit, de mindenikünknek azt a pénzt Franciaországban kellene felvennünk. Mikor
vesszük fel, Isten tudja. A vezérnek szólló levelit és elküldöttük, amelyben
kéri szegény, hogy bennünket el ne hagyjon. A testet másnap felbontattuk, és az
aprólékját egy ládában tévén, a görög templomban eltemették. A testet pedig a
borbélyok füvekkel bécsinálták, mert még nem tudjuk, mikor vihetjük
Constancinápolyban. A borbélyok szerént nem kell csudálni halálát, mert a
gyomra és vére tele volt sárral, az egész testit elborította volt a sár. Az
agyaveleje egészséges volt, de annyi volt mint két embernek szokott lenni, esze
is volt annyi, mint 12-nek. A szívét Franciaországban hadta, hogy küldjük. A
testet húsvét után egy nagy palotán kinyujtoztattuk ahol isteni szolgálat volt
harmadnapig. Mindenféle embernek szabad volt a testet meglátni, harminc török
is volt egyszersmind, aki látta, és akik jól üsmerték szegényt, de mégis nem
hiszik, hogy megholt, hanem azt hírdetik, hogy titkon elment, és mi mást
öltöztettünk fel valakit helyében. Bár igazat mondanának! Tegnap az istenszolgálat
után a testet koporsóban zártuk, és egy kisházban tettük, ahol leszen
mindaddig, még szabadság nem lesz, hogy Constancinápolyban vihessük.
|