188.
Rodostó, 22. martii 1753.
Kedves néném, micsoda régi lakosok
vagyunk ebben a városba, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó
bujdosásunknak. A'
bizonyos, hogy mint a negyedrésze, annyi időt nem töltöttem Zágonban.
Hát azt megírjam-é, hogy mennyi ideje, hogy onnét kiugrattam? A' nem ártalmas, még hasznos, mert meglátom, micsoda nagy
háláadással tartozom Isten ő Felségihez, aki olyan hosszas gondviseléssel
volt hozzám. Annak jól felszámlálva 45 esztendeje vagyon, áldassék
Istennek szent neve. De térjünk az asszony dolgára.
A törökök, azaz az írástudók, a
környülmetélést nem tartják hitágazatnak, se az Alkorán parancsolatjának, és
hogy anélkül is lehet a paradicsomba
menni. A gyermeket hét esztendős korában szokták környülmetélni. A
környülmetélésnek napján vendégséget készít a gyermek atyja házánál; a
gyermeket pedig felöltöztetik mentől cifrábban ha
lehet, azután lovon az utcákon hordozzák muzsikaszóval. A
gyermeknek keziben egy nyíl vagyon, amelynek vasát a szíve felé tartja, meg
akarván azzal mutatni, hogy készebb azzal inkább a szívét általverni,
mintsem a hitet megtagadni. A társai, jóakarói nagy örömmel
kísérik őtet a templomba, ahol az imán (a pap) egy kis oktatás után a
hitnek ágazatját mondatja el véle. Azután a borbély a
kerevetre teszi a gyermeket, két szolga lepedőt tart előtte, a
borbély a teste végin való bőrt kihúzván és megszorítván kis
fogóval, a borotvával elvágja. És az elvágott bőrt
megmutatja a jelenvalóknak, mondván: az Isten nagy. Azonban
pedig a gyermek sír és kiált a fájdalomba, és a jelenvalók köszöntik őtet,
hogy már ő is a hívők köziben vetetett. Azután
visszáviszik a gyermeket ceremoniával az atyja házához, ahol harmadnapig vagyon
a vendégség. Azt jó megtudni, hogy a pap nem ád nevet a gyermeknek,
hanem az apja születése után a keziben veszi, és felemelvén, az Istennek
ajánlja, egy kevés sót tészen a szájában, mondván: tessék az Istennek fiam
Ibrahim (vagy más nevet), hogy az ő szent neve néked mindenkor olyan jóízű
legyen, mint ez a só, és meg ne engedje néked a földi
dolgokot megkóstolni.
Minthogy a törökök azt tartják, hogy ami
a testet megmocskosítja, a lelket is megszennyesítti, és hogy ami
egyikét megtisztítja, a másikát is megtisztítja, erre való nézve a mosodással
készülnek az imádsághoz. (Istenes ember, mondja az Alkorán, amidőn az
imádsághoz akarsz fogni, mosd meg az orcádot, kezeidet, karodot és lábaidot, a
házasok, kik együtt hálnak, megferedjenek, hogyha betegek és az utozók vizet
nem találnak, tiszta porral súrolják meg orcájokot; mivel az Isten szereti a
tisztaságot, azt is akarja, hogy az őnéki tett könyörgés tekélletes
legyen, hogy hálákot adjanak néki kegyelmiért, és hogy segítségül híják az
ő szent nevét.) E' mind szép és jó egyrészint, de másrészint haszontalan
való intés, mert szegény Mahumet nem kértél a Krisztus nevében, anélkül a kérés
meg nem hallgattatik. Én pedig annak nevében kérem a néném
egészségit. E' most elég.
|