39
Rodostó, 18. novembris 1720.
A kéd szép, de igen kurta
leveleit kedvesen vettem, édes néném, mért kíván kéd olyan
gyönyörűségtől megfosztani, amely egy pénziben sem telik kednek. A
meleg házban nem mesterség írni, a kéd leveleit pedig a hideg házban is
gyönyörűség olvasni. Egy kis pirongatás nem árt némelykor, reménlem, hogy
másszor megjobbítja kéd magát. Itt mi nagy csendességben élünk, Isten tudja
meddig, mert innét való elmenetelünk merre és mikor lehetne, azt nem lehet
kigondolni. A porta nem régen csinált a császárral húsz vagy huszonnégy
esztendeig való békességet; huszonnégy kőfallal rekesztették bé tehát az
utunkot Erdély felé, már afelé nem is kell gondolkodni. Úgy tetszik, hogy még
másfelé is bévágták az utat, és amint mostanában folynak Európában a dolgok,
legkisebb sugárát sem láthatjuk megszabadulásunknak, és még csak a reménséget
is ládában kell zárni.
Szegény bujdosóknak, hogy adsz könnyebbséget,
ha tőllök elveszed, még a reménséget.
De ezzel, édes néném, csak vigasztalhatjuk magunkot, hogy -
A nyomorúságban lévők nem félhetnek
semmitől, de sőt még mindent remélhetnek.
A' való, hogy az Istenben reménség ellen is kell reménleni, mert ő
igazgatja a szíveket. Amely ellenkező dolgokot látunk Európában a mi
megszabadulásunkkal, azokot is ő vezeti, és nemcsak reánk kell gondjának
lenni, hanem másokra is. Mi azt akarnók, hogy csak a mi kívánságaink szerént
folynának a dolgok, és hogy holnap ugordhatnók által a feljebb említett
kőfalakot. De nem oda Buda! Mert se a portához, se a franciához bíznunk
nem lehet, a német megbékélvén törökkel, a spanyolban kapa. Orleáns herceg, a
francia régens, akinek természet szerént kelletett volna a spanyollal tartani,
mivel oly közélről való atyafiak, ellenkezőt cselekszik, és a
császárral álliáncát csinál, és a spanyol ellen hadakozni kezd. A császárral
elvéteti a spanyoltól a két Siciliát, és ezzel az esztendővel a hadakozás
is elvégződik. Orleáns herceg a békességben azt teszi fel, hogy a spanyol
király egy leányát a francia királynak adja, aki nem több hat vagy hét
esztendősnél. Eztet Franciaországban fogják küldeni most minden órán, hogy
ott neveljék fel, és hogy a spanyol királynak az első és a második fia az
Orleáns leányi közül vegyenek feleséget, ezt a két lányt is Spanyolországban
fogják küldeni. A császár, a francia, a spanyol és az anglus allianciát
csinálván egymással, ki merné ezek ellen emelni a kezét? És kitől lehetne
reméleni valamely vigasztalást a szegény bujdosó magyaroknak? Mástól nem látok,
hanem a franciától. De azt is elmondhatni, hogy háláadatlanul bánik az
urunkkal, aki még most is kéredzik, hogy bocsássák bé Franciaországban. Orleáns
herceg pedig, nemhogy azt megengedné, vagy még választ adna a leveleire, de még
azt sem akarja, hogy nevezzék előtte, okul adván a császárral való
állianciáját. Ilyen a fejdelmek barátsága és atyafisága. Az a herceg Franciában
való létünkkor a fejdelemhez mindenkor nagy barátságát mutatta; az atyafiság is
megvagyon közöttök, mivel az ő anyja és a mi fejdelemasszonyunk egy
familiából valók. De a fejdelmek azt tartják, hogy úgy vagy barátom és
atyámfia, ha szükségem vagyon rád, vagy ha reám nincsen szükséged.
Erre azt mondhatná kéd: hát
a kereszténység hol vagyon? hát az évangyéliumot csak a köznépnek adták-é ki? Való,
hogy azt mindennek meg kellene tartani, de úgy tetszik, mintha, a fejdelmeknek
szégyen volna ahhoz szabni magokot. Mindezekből azt látjuk, hogy csak az
Istenben kell bíznunk, és békességes tűréssel vegyük, és várjuk irántunk
való rendelésit. Aki a hideget adja, a' mentét is ád melléje; aki bennünket
idehozott, gondunkot is viseli. Bízzunk tehát és bízzunk, és úgy nem hagyatunk
el. A mi fejdelmünk a' bizonyos, hogy bízik, és amellett minden héten kétszer
vadászni megyen. Aztot ha szinte varrótő-eső volna sem mulatnók el.
Nem elég azt megírni kédnek, hogy Bercsényi úrfi ideérkezett még septemberben,
mert azt már régen tudja kéd, hanem azt kell megírni, hogy miért jött ide. A
francia király megengedvén, hogy egy magyar regyimentet álíttson fel, azért
idejött, hogy magyar katonákot gyűthessen Molduában és Havasalföldiben. Az
egészségre vigyázzunk, édes néném, és úgy leszek mindenkor a kéd (nem
lófejű), hanem lófő székelye.
|