40
Rodostó, 1. januarii 1721.
Polatéti! Látod, édes
néném, hogy már jó napot is tudok mondani görögül. De tudja-é kéd, hogy ma
micsoda nap vagyon? Tudja-é kéd, hogy ma nekem köszöntő levelet kell írni.
Én pedig meghajtván mind a két térdemet, kívánom, édes néném, szívesen, hogy az
Isten lelki és testi áldását adja kédre, azaz hogy bétöltse a kéd szívit
malasztjával, és egészséget adjon kédnek. Ugyan jók vagyunk mi, édes néném, mi
egymást csak két szóval köszöntjük, azt a két szót mindenkor elkíséri a mi
szívünk. Mi azzal béérjük, s többet nem kívánunk, nem úgy mint Bercsényiné, aki
azt szeretné, hogy két óráig tartana a sok mindenféle kívánság; már azt
megszokta, én pedig el nem hagyatom véle, noha tíz szóból állott a mai
köszöntésem. Hát még mennyit nevettünk a Kajdacsiné köszöntésin: az urat nagy
térdhajtással köszönti, hogy sok újesztendő-napokot kívánok nagyságodnak,
ezt a mostani újesztendőt pedig az Isten meg ne engedje nagyságodnak
eltölteni itt, hanem maga hazájában, és így Bercsényi uram el nem töltheti ezt
az esztendőt, hogyha csak hazájában nem megyen. Annak pedig nem látom
módját. Nem tudom, ha nálunk szokás-é ma egymást megajándékozni, mert
Franciában az igen szokás. Ott a királyt, urat, szegényt, asszonyt, leányt,
egyszóval minden ajándékot ád egymásnak, ha egyebet nem adhat is, de csak egy
gombostőt is ád. Kédtől pedig egyéb ajándékot nem kívánok, hanem hogy
ebben az esztendőben is úgy szeressen kéd, mint az elmúltban. Aztot pedig
ne kívánja kéd, hogy jobban szeressem kédet, mert ha csak fél lottal többet
nyomna a szeretet, több volna az atyafiszeretetnél. Látja hát kéd, mint
szeretem kédet. Úgy szeretlek, édes néném, mint a káposztát. De ebben az
esztendőben igen-igen kell vigyázni az egészségre.
|