45
Bujukálli, 12. augusti 1722.
Ne csudálja kéd, ha az
elmúlt holnapban nem írtam, mert olyan szomorú állapotban vagyunk, hogy azt sem
tudom, ha tudok-é írni. Az elmúlt holnapban, aki confectumokot csinált, és aki
kávét szokott főzni a fejdelemnek, reggel megfőzvén a kávét, ebéd
után megbetegedett, és harmadnap múlva a pestisben megholt. Hozzám pedig
harminc lépésnire volt szállva. Ezenkívül a konyhamesterünknek két fia
csakhamar utána menének. Ítélje el kéd ezekből, hogy micsoda szomorú
napokot töltünk itten. A félelem sokkal nehezebb talám még annál a nyavalyánál
is, mivel az ember nem tudhatja a szempillantást, amelyben abban eshetik. Estve
egészségesen fekszik le, reggel betegen találja magát. Istennek hálá,
egészségem jó vagyon, de minthogy csak a pestisről vagyon itt a beszéd, a'
már úgy felzavarta az elménket, hogy én mindenkor csak azt képzelem magamban,
hogy beteg vagyok. És az ilyen képzelés félelmet okozván az elmében, szüntelen
való unadalomban és nyughatatlanságban vagyon az ember. Hányszor feküdtem már
úgy le, hogy nem gondoltam viradtát érni! Nem azért, hogy valósággal érzettem
volna valamely változást az egészségben, hanem azért, hogy az elmének
nyughatatlansága okozta bennem az olyan gondolatokot. Azt ne gondolja kéd, hogy
csak én vagyok így, mivel mindnyájan ilyen állapotban vagyunk, és ilyen
állapotban lévén, elítélheti kéd, micsoda vigassággal töltjük az időt. Nem
is lehet fél órát a sátoromban tölteni, hanem a mezőn való sok járással
töltöm az időt, hogy mégis valamivel mulassam magamot. A nevetés pedig
olyan ritka nálunk, hogy ha még így leszünk sokáig, a természet azt is
elfelejteti velünk, és csudálni fogjuk, ha másokat látunk nevetni. Hátha még
olyan városban mennénk, ahol mindenkor nevettek. Aminthogy azt olvastam egy
régi városról, hogy a lakosoknak mindenkor nevetni kelletett, semmit nem
mondhattak nevetés nélkül. Ha a tanácsban valamely országos dologról végeztek
is a tanácsurak, de ki-ki nevetéssel mondotta ki a voksát. Egyszóval, sohasem
beszélhettek olyan nagy dologról, hogy nevetés nélkül beszélhettek volna. Az
apjok, anyjok, feleségek és gyermekek halálát egymásnak nevetéssel adták
tudtára. A' való, hogy nem szeretném az olyan városban való lakást, de legalább
innét egy olyan városban kellene mennünk, hacsak egy holnapig is. De azt
gondolom, hogy talám még ott sem nevettethetnének meg minket, mert csak a
mosolygás is nehéz nekünk.
És amicsoda processiót
láttunk itt aminapiban, bizony nem lehetett látni könnyhullatás nélkül. Aztot
pedig ezen szomorú halál okozta. Eszterházi úr idejárván misére mind
innepekben, legutólszor Úr színeváltozása napján itt misét hallgatván és ebédet
évén, estvefelé lóra ült, és visszáment, ahol a feleségivel volt szállva egy
réten. Itt ebéd után nagy főfájást érzett, de mi nem is gondoltuk, hogy
még a' veszedelmes legyen; a' pedig már a pestisnek jele volt, és harmadnap
múlva csak halljuk, hogy pestisben megholt. Azt a hírt a felesége hozta meg
nekünk, aki is mihent halva látta az urát, nem tudván, mitévő légyen,
abban az elbódult állapotjában kapja magát egy szolgával és egy kis leánnyal,
odahagyja az ura testit és mindenit, gyalog két mélyföldnire jő hozzánk. Amidőn
megláttuk ezt a keserves processiót, nem lehetett nem könyvezni szomorú voltán
annak a szegény asszonynak. A fejdelem visszáküldötte az asszonyt, és tett
rendelést az úr temetése felől. Mindezek után hogy lehetne legkisebb jó
kedvünk is, de nem hogy jó kedvünk, de tartozunk holtig megemlékezni erről
a szomorú állapotunkban való létünkről, aminthogy soha el sem felejtem, és
mindenkoron eszemben fog jutni, hogy micsoda napokot töltöttünk itt el.
De minekelőtte
elvégezem levelemet, lehetetlen hogy meg ne írjam kédnek az égést, amely
bennünket megijesztett volt, ha szinte sátorok alatt lakunk is, mert a minap a
cselédek egy vászonból való palotát gyújtottak itt meg. Nem tudom mi formában,
a gyertyát melléje tették volt, egy szempillantás alatt egészen meggyúlt. Sibrik
lakott benne, és alig szaladhatott ki alólla, a portékáját is kikaphatták, de
nem lehetett szebb égést látni, mint a' volt, mert a sátor sokféle színű
matériával lévén felcifrázva, a láng is mind annyiféle színt mutatott. Az égés
nem tartott fél fertály óráig, de olyan kevés idő alatt elég drága palota
égett el, mert egy olyan sátor legalább kétezer tallérban kerül. Édes néném,
adjuk a kőházra a pénzünket, és ne a vászonpalotára. Kívánom, hogy az
Isten tartsa meg kédet.
|