51
Rodostó, 19. decembris 1723.
Édes néném, már egynehány levelemre nem vettem kédnek válaszát. Kédnek is
hasonló panasza lehet reám, de annak azt az okát adom, hogy egy holnaptól
fogvást a mi urunk mindenkor rosszul volt, és a lábaira nem állhatott a
köszvény miatt. Erre azt mondhatja kéd, hogy az én ujjaim nem voltak
köszvényesek, és írhattam volna. Én meg azt felelem erre, hogy mind a szívem,
mind az elmém köszvényben feküttek. Még az új házasszonyt sem láttam, amiolta
házas, hanem ma. Ma sem láttam volna meg, ha kételen nem lettem volna a
fejdelemmel odamenni. Mindazonáltal azt meg kell vallanom, hogy az a kételenség
tetszett a köszvényes szívnek, és mikor ott voltam egy kis haragos pirongatás
azért, hogy annyi ideig látni nem mentem, orvosság gyanánt esett. De édes
néném, az olyan orvosság még nagyobb fájdalmat okoz. Micsoda orvosság jobb
tehát? A' talám jobb volna, ha lehetne, hogy az orvosságot is kerülje el az
ember, de ez a mesterség. Mindazonáltal, ha jó volnék, azt kellene mondani,
hogy mindent véghezvihetek abban, aki erőt adhat.
Itt mi már úgy vagyunk, mintha mindenkor itt laktunk volna, és mintha
mindenkor itt kellene laknunk. Már nem csudálom, mikor hallom másoktól, hogy a
hazáját elfelejtheti az ember, mert talám magam is elfelejteném, hacsak a
minapiban az édesanyám levelit nem vettem volna, aki is írja, hogy gratiát
szerez, ha bé akarok menni, és hogy az uram halandó lévén, holta után mire
juthatok idegen országban. E' mind bételjesedhetik, és mindenképpen csak
bizonytalan voltát látom a sorsomnak. De mind itt, mind másutt, csak az Isten
akaratjára kell magunkot hadni. És ne úgy gondolkodjunk, mint az olyan
istentelenek, akik azt tartják, hogy az Isten a világot teremptvén, magára a
világra hadta, hogy menjen amint lehet, és hogy az aprólékos dolgokra nem
vigyáz. Valamint hogy az órás megcsinálván az órát, aztot feltekeri, és azután
azt járni hagyja, amint neki tetszik. Eztet nem úgy kell hinni egy kereszténynek,
akit is arra tanyít az évangyélium, hogy az Istennek olyan gondja vagyon egy
szegényre, valamint egy királyra, és hogy minden dolgunknak az ő akaratja
szerént kell folyni. Ha azt másképpen hinnők, azt is kellene tartanunk,
hogy nincsen másvilág, és hogy csak a nagy urakért, a gazdagokért teremptetett
ez a világ; az alacsonrendűek és a szegények csak azokért vannak e
világon, valamint a vízben az apró halak a nagyokért, és valamint az oktalan
állatok a terhvonásért. Ne adja Isten, hogy ilyen hiszemben legyünk, és hogy
ebben csak a névvel való keresztényeket kövessük. Mert én azt hiszem, hogy az
Istennek olyan gondja vagyon reám, valamint egy királyra, és az én életemre,
sorsomra úgy vigyáz, valamint a leggazdagabbéra. Való, hogy világi módon azok
jobban vannak, de minthogy keresztények vagyunk, csak azt kell mondanunk,
legyen Isten akaratja rajtunk.
Észre sem veszem, hogy új házasasszonyon kezdem el a levelemet, és
predikáción végzem. De édes néném, egy kis jó gondolat nem árt, és látja kéd,
hogy az Isten akaratjára hagyom, hogy nekem még abban módom nem volt, amiben
volt már háromszor Bercsényi úrnak. Csak azt mondom, valamint az Esopus rókája,
aki el nem érhetné a szőllőt, azt mondotta, nem ért még meg, én is,
hogy még el nem jött az idő. De arra eljött, hogy kéd írjon és az
egészségire vigyázzon. Majd elfelejtettem volna kédtől egy mesét kérdeni.
Mondja meg kéd, micsoda különbség vagyon a penitenciatartás szentsége és a
házasság szentsége között. Ezt a mesét talám másszor is megírtam kédnek, de nem
jut eszemben. De minthogy újházasokról kezdettem el a levelet, azért írom még
egyszer. Még egynehány vers is jutott eszemben, az is az újházasokról, de a'
bizonyos, hogy Zsuzsira nem szabhatni. Mindazonáltal csak leírom, nem lévén mit
írni egyebet.
A' való jó Kata, hogy leány korodban,
ha részessé tettél volna jóságodban,
könnyen estem volna a barátságodban,
az igaz, nem volnék mostan rabságodban.
Óh, én édes uram, azt én régen tudtam,
a kása, hogy meg ne égessen, megfúttam,
mert egyszer úgy mástól nagyon megcsalódtam,
veled úgy ne járjak, attól én tartottam.
Jó étszakát, édes néném, többet nem írok, talám ebben az esztendőben
sem veszi kéd több levelemet.
|