57
Rodostó, 19. novembris 1724.
Mindenkor pirongat kéd
levelében, hogy meg nem írom kédnek, mint töltjük itt az időt. A nagy
vigasságban csak suhajtunk, olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban. Mit
kíván kéd egyebet? Ha jó volnék, jobban tölthetném, mert arra elég jó példát ád
a mi urunk, de rossz vagyok, és attól tartok, hogy az is ne maradjak. De talám
az idő okosabbá tészen, vagy akarom, vagy sem. A kételen való okosságnak
pedig semmi érdeme nincsen; akkor volna valami kis érdemünk, amikor ehetnénk a
megtiltott gyümölcsből, de nem eszünk, és nem akkor, amidőn arra nem
nagy egyepetyénk vagyon. De már most hacsak egynehány napig is, okosabb leszek,
mert tegnap ideérkezett a kétek érsekje, itt fog egynehány napokot tölteni, és
addig reá tartjuk magunkot, valamint a kompódi nemesasszony. Édes néném, ez
után hintót mit kelletett küldeni; a régi püspökök pedig azért megnehezteltek
volna, mivel azelőtt, főképpen a napkeleti országokban, a püspökök
közönségesen gyalog jártak, nem szóllok az öregekről, akik szamárra vagy
öszvérre ültenek. A görög anyaszentegyházban ez mindenkor így volt szokásban,
mert a püspökök, minthogy csak közönséges rendből valának, azért nem
vágytanak aféle alkalmatosságokra.
Constancinápolyban annyi
gazdag pátriárkák között talám csak egy volt, akiről azt mondják, hogy
hétszáz paripát tartott. Azt nem kell csudálni, mert a császár öccse lévén,
inkább szerette az úri, mintsem a püspöki szokást. Ebből is kitetszik,
mert egy kedves kancája lévén, amidőn megvemhezett, akkor az officiumot
mondotta a clericusival, azt megtudván a lovászmesterétől, azonnal
levetkezik, elhagyja az officiumot, és az istállóban megyen. Azt látjuk, hogy
Constántinus császár megparancsolta a gubernátoroknak, hogy szekereket vagy más
egyéb útra való alkalmatosságokot rendeljenek a püspököknek, akik a nicéai
gyűlésre mentenek, mert messze földekről kelletett odamenni, és az
öregek oda el nem mehettenek volna. De ebből látjuk, hogy a püspökök
közönségesen nem tartottanak magoknak semmi alkalmatosságot az utozásra. A'
bizonyos, hogy egy alexandriai pátriárchától, akik gazdagok valának, kitölt
volna egy hintó és egy ló, de mégis azt láttuk, hogy a híres Szent Athanásius
gyalog járta fel a thébai pusztát. A napnyugoti püspökök már inkább kezdék az
alkalmatosságot keresni, és lovakot tartának, a Krisztusnak és az apostoloknak
hagyván a szamáron való járást. A' való, hogy Szent Márton szamárra ült, és
azon kerülte meg a diécésisét, de e' még igen eleinte volt, és még akkor a nagy
renden lévő familiák nem igen vágytanak a püspökségre. De mihent a nagy
urak gyermekei a püspöki süveget a fejekben kezdék tenni, szégyennek tartották
volna szamáron vagy öszvéren járni, hanem paripákon és nagy sereggel
kísértették magokot, amidőn a diécésiseket mentek látogatni, úgyannyira,
hogy a szegény plebánusok kénszerítetének panaszt tenni, hogy a püspökök sok
kísérőkkel szállván reájok, azok őket mindenekből kieszik. De
mindenkor nevetnem kell a Szent Gergely panaszán, mikor eszemben jut, mert
amely diaconus viselt a siciliai jószágokra gondot, az ennek a pápának szép
öszvéreket és szamárokot küldött; a pápa azt írja neki: énnekem szép szamárokot
küldöttél, de ha szépek is, azok csak szamárok, hanem küldj egy lovat, amelyen
járhassak. A' bizonyos, hogy ez a szent pápa inkább vigyázott a zsoltár szépen
való éneklésire, mintsem a szép lóra. Aztot olvassuk egy más szent pápa
felől, a neve nem jut eszemben, hogy Constancinápolyban akarván menni, a
hajóból Thessálonika tájékán kiszállott, és ott valami alkalmatosságot
kerestenek számára, amelyen elvégezhesse útját. Ott egy nemesember feleséginek
igen kedves lova volt, amelyen csak az asszony járt. Az asszony a pápának
odaadja a lovát, és a pápa azon Constancinápolyban megyen, és onnét visszáküldi
a lovat. De a ló azután soha fel nem vette az asszonyát, aki is látván, hogy
reá nem ülhet, a pápának küldi Rómában ajándékban.
Édes néném, a' való, hogy
mi azt igen szép dolognak tartjuk még mostanában is, hogy a régi püspökök olyan
akaratból való szegénységben éltenek, amely élet inkább hasonlított az apostoli
élethez. Azt se gondoljuk felőllök, hogy szegények lettenek volna, mert
valamint mostanában, úgy régenten is elég gazdag és szegény püspök volt; hanem
az a különbség vagyon, hogy régenten a gazdag püspök úgy viselte magát,
valamint a szegény, mostanában pedig a szegény igen megkülönböztetik a gazdagtól.
Hanem azt mondjuk, hogy régenten úgy kelletett lenni, mert úgy volt a szokás,
mostanában pedig más szokás lévén, egy gazdag püspök megsértené a püspöki
méltóságát, ha külsőképpen is magát nem tiszteltetné, és csak szakadozott
ruhában járna. Mit mondanának mostanában egy tolentinumi érsek felől
Spanyolországban, akinek három- vagy négyszázezer arany jövedelme vagyon
esztendőre, ha csak egy szolgálót tartana, aki babot főzne ebédjire,
és egy szamáron kerülné meg a diécésisét. E' ha így volt is régenten, de
mostanában ha úgy cselekednék, csudálnák, de nem követnék, és annyira nem
tisztelnék, fösvénynek is tartanák. Miért rendelték a magyarországi gazdag
püspökségeket? Azért, hogy régenten tartoztanak a török ellen felülni, és a
királynak egyik fiát eltartani. Mit mondanának, ha mi erdélyi püspökünköt csak
egy diaconus kísérvén, szamáron menne a gyűlésben; azt mi
szégyenlenők. Csak a bévett szokást kell követni. Aki nem jó szándékból
kezd valami szokást, megfizet érette, de aki azt a szokást mintegy kételenségből
és jó szándékkal követi, az ellen semmit nem mondhatni. Aztot tudom, hogy a jó
püspökök nem az uraság kedviért tartanak udvart, hanem azért, hogy szokás, és
hogy a püspöki méltóság inkább tiszteltessék. Édes néném, most veszem észre,
hogy levelet írok, és nem bízták reám, hogy az egyházi renden lévők
szokásiról írjak. Én ezt csak kédnek írom, mégis töltsük az időt, mert
innét hírt nem írhatok, hanem csak azt írom, ami eszemben jut. Mert mikor
kédnek írok, úgy tetszik, mintha előttem volna kéd és kéddel beszélgetnék.
Elég a', hogy a mi érsekünk mind hintóban, mind gyalog megérdemli a
tiszteletet, itt is fog maradni egynehány napig. Én pedig elvégezem levelemet,
mert ha még hosszabb lesz, felit sem olvassa el kéd. Kérem kédet, büntessen meg
kéd egy hosszabb levéllel, és az egészségre igen vigyázzunk.
|