62
Rodostó, 11. junii 1725.
Eleget nevettem, édes néném, a
kéd udvaros köszönetin. Mintha én azt megérdemlettem volna, és mintha valamely
új dologra tanítottam volna kédet. De el kell vennem, és meg kell tudnom, hogy
a kéd köszöneti csak arra való, hogy bátrabban kinyissam a tudományomnak
erkélyit. Jó némelykor megbátorítani az embert, mert sokan vannak olyanok, akik
szégyenlik világosságra tenni gondolatjokot, noha jobban gondolkodnak sokszor,
mint azok, akik aztot csak bátran kipökik. Arról igen okosan gondolkodik kéd,
hogy úgy szeretné neveltetni a fiát és leányát, valamint ott Pérában nevelik a
franciák. Édes néném, ott pedig csak kereskedőket lát kéd, de az
országokban kellene látni, hogy a nemesember gyermekeit mint nevelik. A' való,
hogy nekik magok királyok vagyon, és ahol mindenféle tudományok és mesterségek
virágoznak. Az is való, hogy egy országnak a boldogsága az ifjakot való jó
neveltetésekből áll; a hadakozást, a tudományokot és a mesterségeket akkor
kezdik tanulni.
A mi boldogtalan országunkban
mindezekre alkalmatossága nincsen egy ifiúnak, noha mindezekre olyan alkalmatos
volna, mint akármely nemzet. Mindazonáltal úgy tetszik, hogy mégis jobban
lehetne nevelni az ifiakot, ha az atyák arról jobban gondolkodnának. Noha
közüllök sokan tudatlanok, és egy vaknak nehéz a világtalant vezetni. De ha
magok is a tanulást jobban szerették volna, a fiakot többre tanyíthatnák, mert
egy jól neveltetett és oktatott ifiú a fiát aszerént neveli. Mert ugyanis nézzük
el, hogy neveltetnek nálunk az ifiak. Közönségesen legalább tíz vagy tizenegy
esztendős koráig a faluból ki nem megyen, hanem addig a falusi iskolában
jár. Addig az ideig megtanul olvasni, de az olvasással csak paraszti szokást is
tanul. Ha iskolában nincsen, otthon egyebet nem lát, hanem minden héten hétszer
az apját részegen látja, aki nem törődik azzal, hogy a fiában valamely
nemesi és keresztényi jó erkölcsököt oltson, és csak a cselédekkel való
társaságban hagyja, akiktől mindenféle rossz szokást és rossz erkölcsöt
látván, eltanulván, azok benne csaknem holtig megmaradnak. És a nagy
parasztságban való neveltetése miatt azt sem tudja, ha nemesember gyermeke-e? Talám
meg sem tudhatná másként, hogyha csak a jobbágyok kis uroknak nem neveznék. Tizenkét
vagy tizenhárom esztendős korában valamely collégyiumban béplántálják,
ahonnét huszonnégy vagy huszonöt esztendős korában szabadul ki, olyan
idejében, amelyben másutt már az olyan ifiú jó deák, jó histórikus, a
gyeométriát, gyeográfiát szükségihez képest tudja, és már jó haditiszt. Nemcsak
hadi dolgot, de országos dolgot is bízhatnak reája.
De már vigyük haza pompával a mi
huszonöt esztendős deákunkot a collégyiumból, és nézzük meg, hogy annyi
tanulás után mit tud, és hogy ha használhat-é valamit tudományával az országnak
vagy magának. Legelsőben is a mi deákunk azon igyekezik, hogy cifra
köntöse és paripája légyen. Egynehány könyvit és filozófiáit valamely
almáriumban eltemetvén, azután faluról-falura béjárja az atyjafiait. Aristotélesnek
ott egynehány terminusit kipöki, de deákul már szégyenlene beszélleni, azért
hogy az asszonyok tanuló deáknak ne tartsák. Az atyjafiainál mit csinál?
Leghasznosabb beszélgetése a vadászatról, a lovakról vagyon. Ha asztalnál
vagyon, nagy gyalázatnak tartaná, ha jól nem innék, és még deáknak tartanák, ha
magát mentegetné. Ebéd után vagy az asszony vagy a leányok házában bontja ki,
amit Virgiliusból vagy Ovidiusból olvasott. De hogy az iskoláról való
emlékezetet is teljességgel elfelejtse, szükségesnek gondolja lenni, hogy a
szolgálók közül kettőt vagy hármat szereteinek fogadja. Eszerént felróván
az atyjafiait, és közöttök egynehány részegség után megmosván torkát a deák
szótól és az iskolai portól, ismét hazairomtat azzal, amit az atyjafiaitól
tanult. De mit tanult? Azt a tudományt előveszi, mihent az apjához
vendégek érkeznek, mert legnagyobb gondja is a' lesz, hogy az apja vendégit
megrészegítse, és az apjától is azért dicséretet vegyen másnap. Eszerént tölt
el két vagy három esztendőt vagy a vadászatban, vagy az italban, vagy a
Vénus udvarában, és amit egynehány esztendőkig tanult, azt egy kevés
idő alatt csaknem mind elfelejti. Mit tanult volt annyi esztendőkig?
Csak a deák nyelvet. És egyebet nem tanulván, annak házánál hasznát nem sokat
vészi, és a gazdaságban olyan tudatlan, mint mások. És a fizikájából annyit nem
tud, mint a molnárja vagy a kovácsa, nem tudván csak annak is okát adni, hogy
miért hinti meg vízzel annyiszor az égő szenit. Annyi deáksága után csak
azt is a tiszttartójától kell megkérdeni, ha a szőllője délre vagy
északra fekszik-é. Kérdjük már aztot, hogy mikor fogja hasznát venni a
logyikájának, ha megházasodván, a gazdaságakor annak semmi hasznát nem veszi. Az
ország gyűlésiben elmenvén, az ország dolgához nem tud; nagy csendességben
kell hallgatni a végezéseket, mivel ha ott úgy disputálnának, mint az
iskolában, azonnal ő is felugranék székiről, és felkiáltaná: nego
majorem! De azokhoz nem értvén, olyan tanácsot kell adni, hogy hányják el az
emberfőt. Nemhogy azt tudná, hogy miben áll az ország haszna, de azt sem
tudja, micsoda országok szomszédi Erdélynek, hogy ha a Maros a Tiszában foly-é
elsőben vagy a Dunában? De hol? - a' meg más kérdés volna.
Mindezekből látjuk, hogy a
nyolc vagy kilenc esztendeig való tanulásnak, se maga, se az ország hasznát nem
veszi. Mert a deák nyelvnek úgy venné hasznát, ha a hadakozásról, az ország
igazgatásáról és más tudományokról való könyveket olvasnának. De így a mi
filozófusunk egy-két esztendő múlva olyan tudatlanná lészen, valamint a
gondviselője, és ha a tiszttartójának nem kelletnék írni, talám az írást
és az olvasást is elfelejtené. Nem akarom ezekből azt kihozni, hogy a deák
nyelv haszontalan volna, hanem csak azt mondom, hogy egy nemesembernek
idővesztés annyi esztendőkig csak azt a nyelvet tanulni, mivel
amellett más egyéb hasznos tudományt is tanulhatna. Egy parasztember
gyermekének még haszontalanabb, és jobb volna, mihent írni és olvasni tud,
valamely mesterségeket tanulni, mivel a mesterségek és a kereskedések hajtanak
hasznot egy országban. Tudom, hogy a mi országunkban egy ifiúnak más tudományt
nem lehet tanulni, mert nincsenek arra való collégyiumok, mint más országokban,
ahol egy huszonöt esztendős ifiú négy- vagy ötféle tudományokot tud, és
egy közönséges ifiú két vagy három mesterséget. De lehetetlent nem kell kívánni
a szegény erdélyiektől, nem is kívánok. De az atyák nagy számot adnak
azért, hogy a fiakot nagyobb gondviseléssel nem nevelik, és a nemesi jó
erkölcsre nem ingerlik még eleinte, hanem még példát adnak a részegeskedésre, a
feslett és tunya életre. Ha a fiakot csak arra vennék is, hogy a deák könyveket
magyarra fordítsák, úgy a tanulásokot a közönséges jóra fordítanák, mivel sokan
vannak olyanok, akik arra alkalmatosok volnának. És ha csak egy könyvet
fordítana is meg életében, azzal mind magának, mind másoknak használna, és
látná valamely gyümölcsét annyi esztendeig való tanulásának. De a sok
hejjehuja, a kopó, a virrattig való ital mindezekre időt nem ád, és nem
engedi, hogy az elme valamely hasznos dologban foglalja magát; és ha megvénül,
jó tanácsot sem tud adni, mert ifjúságát haszontalan töltötte el. És egy
tudatlan tanácsúr olyan egy országban, mint egy üres hordó a pincében. De édes
néném, most veszem észre, hogy miben töröm a fejemet. Mindazonáltal, mint
hazafia azt akarnám, hogy a tudomány oly közönséges volna nálunk, valamint a
tudatlanság. De akármely hosszú levelet írjak is kédnek erről a dologról,
azzal a mi ifiaink szokásokot meg nem változtatják, se az atyák az asztalnál
való régi bévett rendet el nem hagyják. Kédnek pedig azt jovallom, hogy a
fiának olyan tudományokot adasson, amelyekkel használhasson országának.
Én eleget predikálottam a
fiakról, azért leszállok a predikállószékből, és menjen fel kéd is oda
predikállani a leányokról, a' kédet illeti. Mert a leányok neveltetésére úgy
kell vigyázni, valamint a férfiakéra. De még többet mondok, és azt mondom, hogy
jól oktatni a leányokot olyan szükséges, valamint a férfiakot, és az egyike
olyan hasznos az országnak, valamint a másika. Hogy lehet a'? Nem igaz-é az,
édes néném, hogy egy jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván,
a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni és tanyítani, és aztot az ország
szolgálatjára alkalmatossá tenni? Ergo, hasznára vagyon tehát az országnak, ha
leányokot jól nevelik és oktattatják. A régi rómaiak megajándékozták az olyan
anyákot, kik a haza szolgálatjára jól nevelték fiokot. Erről többet nem
írok, és többet nem írhattam volna, ha szinte fiam volna is, de nincsen, és azt
bánom. De azt is bánom, hogy ma ismét sátorok alá jöttünk lakni, mert a napokban
visszámentünk volt a városban. Itt kell a vászon alatt pergelődni, és úgy
süt a nap itt minket, valamint a kolduslábat sütik a tűznél. Édes néném,
az egészségre vigyázzunk, és mondjon el kéd egy olvasót érettem, mert a sok
fülbenmászóval tele a sátorom.
|