63
Rodostó, 7. septembris 1725.
Édes néném, csudálta kéd azt,
hogy lehet írni egy kocsonyának, mert mi csaknem egészen elolvadtunk a sátorok
alatt, és csak tegnaptól fogva kezdek helyrejőni. Oka pedig annak a', hogy
tegnaptól fogvást visszájöttünk a mi megunt kedves városunkban, és már itt
töltjük az időt, amint lehet szegény bujdosóktól, hol szomorúan, hol
kedvetlenül. De mireánk is az az Isten visel gondot, aki a hazájokban
lévőket élteti; azokot ott meghadta, minket idehozott: aztot mind egy kéz
cselekedte. Egy régi filozófus azt kérdette egyszer a másikától, hogy mit
csinál az Isten az égben. Aki is azt felelte reá, hogy egyet felmagasztal, és
mást megaláz. Okosan is mondotta volt Solon Krésus királynak, hogy nemo ante
mortem beatus, mert senki nem mondhatja magát boldognak halála előtt. Ha
azok nem boldogok, kik hazájokban vannak, hát mi hogy volnánk, kik itt
szaporítjuk a levegőeget suhajtásunkkal.
Hogy pediglen kéd a
Constancinápoly megvétele históriáját olvassa, az igen szép és hasznos
időtöltés. Második Mahumet császár, ki aztot megvette a tizenötödik
saeculumnak a közepiben, igen nagy hadakozó fejdelem volt. Azt is írják
felőlle, hogy egynehány nyelvet tudott, amely igen ritka a török császárok
között. Aztot pedig én is olvastam, hogy a pérai hegyen vitette által a gályáit
és nagy hajóit, amely mostanában teljes lehetetlen volna, és amely akkoron
rettentő munkának kelletett lenni. Az olyan munka a régi rómaiakhoz
illett, akik csaknem hihetetlen munkákot vittek végben, és amelyeket még
mostanában is csudálkozással látjuk. A mostani törökök nemhogy olyan nagy
munkákot vinnének végben, de eszekben sem jutna. Mahumetnek pedig szükséges
volt olyan nagy munkákhoz fogni, mert olyan görög császárral volt dolga, aki
keményen oltalmazta a városát, és meg is oltalmazta volna, ha a mindennapi
veszedelem után újabb-újabb hada lehetett volna. De a sok ostromokban mindennap
fogyott a népe, és végtire az utcákon kelletett vetekedni a törökökkel, ugyan
magát is ott ölette meg. Mahumet pedig a maga népit nem kímélette, és az
ostromokkor aki csak visszáfordult is, maga ölte meg. De látván, hogy az egész
népének megcsökkent volna a szíve, és nem örömest menne ostromra, az egész
táborán kikiáltatá, hogy a várost prédára bocsátja. Erre az egész sokaság
felzúdul, és parancsolatot nem várván, ostromnak megyen. A városbéliek is hogy
megoltalmazhassák feleségeket, gyermekeket, keményen viselék magokot. Ugyan
ezért lőn olyan nagy vérontás a város megvételekor. Azután az egész várost
feldúlák, rablák és prédálák, és irtóztató dolgokot cselekedének a törökök. Azt
a várost Constantinus építette vala, ugyan Constantinus nevű görög császár
is veszté el életével együtt. De ha szinte a város megvétele históriáját
olvassa is kéd, de lehetetlen, hogy le ne írjam kédnek Mahumetnek egy kegyetlen
cselekedetét. Talám nem teszi fel mindenik histórikus.
A város megvétele után egy igen
szép görög leányt vittek egy basának, aki is a leányt szép voltáért a
császárnak adja. A császár megszeretvén, harmadnapig csak a leánnyal töltötte
az időt, senki feléje nem mehetett, se semmi parancsolatot nem adott. A
vezér és a több basák azon megütközvén, kérték a vezért, hogy menjen a
császárhoz, és jelentse meg, hogy az egész had nem tudja mire vélni
cselekedetét. A vezér megjelenti a császárnak, aki is parancsolja, hogy hívassa
eleiben a basákot. A basák eleiben gyűlnek. A császár nagy cifrán
felöltözteti a leányt, akinek is volt neve, Erini. A basák csudálni kezdék a
leány szépségét, és a császár kérdé tőllök, hogy ha nem volt-é méltó olyan
szép leánnyal három napot tölteni. Mindnyájan felkiálták, hogy igenis. A
császár mondá nékik: hát miért indultatok fel, és miért gondoltátok, hogy
elfelejtettem volna hivatalomot? De mindjárt megmutatom néktek, hogy ha a magam
gyönyörűségit szeretem is, de azt el tudom hadni, és méltó vagyok, hogy
nektek parancsoljak. Erre felindulván a basák ellen, a kardját kivonja, és a
szegény ártatlan leánynak a fejét elüti. És mondá azután a basáknak: aki ennek
oka volt, a' megfizeti ezt nekem. Meg is fizeték, mert csakhamar a tanácsadóknak
elütteté a fejeket. De ha szinte ilyen bosszút álla is a szegény leányért, de
annak nem kelletett volna maga lenni hóhérjának. Édes néném, mintha üsmértem
volna, úgy megesett a szívem annak a leánynak halálán. És azzal minden nagy
cselekedetit megmocskolta Mahumet, mert ugyanis egy olyan ártatlan személyt,
akit annak előtte egynehány órával szeretett, és akinek virágját elvette,
ugyanannak egyszersmind hóhérja lenni, irtóztató kegyetlenség! Az ilyen
cselekedettől irtózik a természet, mivel az oktalan állatok között is
látunk háláadókot. Ha Mahumet meg nem vette volna Constancinápolyt, nem lett
volna a' néki olyan nagy gyalázatjára, mint ezen cselekedete. De ne szóljunk
többet arról a leányhóhérról, és ne sirassuk tovább azt a szegény lányt, hanem
az egészségire vigyázzon kéd, és engemet igen-igen kell szeretni, mert én azt
megérdemlem, ugy-é édes néném.
Hogy pedig azon végezzem el
levelemet, amin elkezdettem, hogy ajánljuk Istennek bujdosásunkot, és ha
suhajtunk is, ne törődéssel suhajtozzunk, mert igen sokan vannak olyanok,
akik rosszabbul vannak nálunknál. Erre azt mondja kéd, hogy a' nem nagy
vigasztalás, és hogy mi haszna vagyon egy éhelhalónak abban, hagy Kolozsvárt jó
kenyeret sütnek. A' való, de az is való, hogy a nyughatatlansággal való
vágyódás az Istent megbántja. A suhajtás enyhítti a szomorúságot, mert
suhajtás könnyítti a
nyomorultakot,
nagyon engeszteli szomorúságokot,
azt tőllök nem tiltják, halljuk pogányokot,
kik panaszolkodni nem bánják rabokot.
De úgy a suhajtás mind könnyebb,
mind hasznosabb lészen, ha aztot az Istennek ajánljuk, és ha csak az ő
segítségit suhajtjuk. Nincsen könnyebb, mint jó tanácsot adni. Én olyan vagyok,
mint az a pap, aki mindenről megfeddette a híveit, és mindenkor jó
tanácsot adott. Egyszer azt mondották nékie, hogy másoknak mindenkor jó
tanácsot ád, de maga nem követi. Azt felele reá: én csak néktek predikállok,
nem magamnak. Talám én is azt mondhatom kédnek, szerencsés jó étszakával
együtt.
|