65
Rodostó, 4. octobris 1725.

Ma csak azért írok kédnek, hogy bizonyos alkalmatosság vagyon, és eztet ha elmulatnám, tudom, hogy megpirongatnának, és bosszút állanának, mert az asszonyok bosszúállók, ki egyben, ki másban. Hogy pediglen a kéd rettenetes haragját elkerüljem, inkább írok. De mit? Mert szakállomra mondom, hogy nem tudom mit írjak, mert itt oly csendességben vagyunk (Bercsényi úron kívül), valamint az Elizéum mezején lévő lelkek, ahol még Mahumet tanyítása szerént is a lelkek nagy kiességben vannak, és a kimondhatatlan szép leányokkal való gyönyörűségben élnek. Akik is olyan édesek, hogy ha valamelyike közüllök a tengerben találna pökni, azonnal édessé lenne, és elvesztené sósságát. Mert a törökök azt tartják, hogy ott másféle asszonyok lesznek, és nem azok, akik itt a földön élnek. Hát miről írjak, édes néném. Azt megírhatom, hogy ma nálunk nagy innep vagyon, mert a mi urunkot Ferencnek keresztelték. Ha pap volnék, le kellene tehát írnom a Szent Ferenc életét. De nem akarok úgy tenni, mint egy olyan pap, akinek minden predikállása csak a gyónásról volt, annál többet meg nem tanulhatott, és minden innepekben csak azt mondotta el. Egyszer arra kérik, hogy predikáljon Szent József napján; a predikációját így kezdi el: atyámfiai, ma Szent József napja, Szent József pedig ács volt, és minthogy ács volt, gyóntatószékeket csinált, azért beszéljünk a gyónásról. Nem szükséges tehát, hogy leírjam a Szent Ferenc életét, arra mindenik franciskánus barát megtaníthatja kédet. Aztot tudjuk, hogy angyali életet élt. De aztot is tudjuk, hogy megharagudott volna arra az együgyű fráterre, aki sok idővel halála után az írásiban a Krisztushoz hasonlította, mondván, hogy mind születésiben, életében, szenvedésében és halálában hasonló volt a megváltóhoz; hogy aki franciskánus köntösben hal meg, annak nem lehet elkárhozni, és hogy Szent Ferenc minden esztendőben egyszer lemegyen a purgátoriumban, és onnét felszabadítja a franciskánusokot, akik akkor ott találnak lenni. Az ilyen írást mi sem találjuk jónak, nemhogy egy olyan alázatos szent találta volna.

Itt most szűrnek, azért beszéljünk a szüretről, és mondja meg kéd nekem annak az okát, hogy mitől vagyon a', hogy a szüret csaknem mindenütt egy tájban vagyon. Az aratásban nagy különbözések vannak, hol elébb, hol későbben aratnak. Voltam olyan tartományban, ahol a búzát májusban aratják, de a szüretet csak akkor kezdik, mint nálunk. Erre sokan azt felelik, hogy a régi római császárok megparancsolták volt, hogy az egész birodalomban a szüret egy időben légyen. Aztot megengedem, hogy a parancsolat megvolt, de a nap függött-é a parancsolattól. Azt nem gondolom. Ebben az országban a' bizonyos, hogy nagyobb melegek vannak, mint Erdélyben, mégis a szüret itt csaknem azon a napon kezdődik, mint ott. Lehet-é tehát azt mondani, hogy a napnak meg volt parancsolva, hogy a szőllőt mindenütt egy időben érelje meg. Azt nem lehet mondani, hanem azt mondhatni, hogy a természet parancsolatjából vagyon a szüret csaknem mindenütt egyaránt. Mindazonáltal nekem úgy tetszik, hogy az olyan meleg tartományokban, ahol majd tél sincsen, legalább egy holnappal elébb kellene szűrni, mint nálunk. De elébb nem szűrnek, és a szüret Európában csaknem mindenütt egy időben esik. Azt tudjuk, hogy Magyarországban a Hegyalján novemberben szűrnek, de e' nem közönséges még a Hegyalján is, annál inkább a több tartományiban. Amég pedig erre a kérdésemre megfeleljen kéd, addig azt adom kédnek tudtára, hogy Bercsényi úr igen-igen készül a másvilágra. Mindazonáltal akit az Isten meg akar gyógyítani halálos betegségiből, csak egy száraz figével is meggyógyíthatja. Most ez elég, másszor többet. Csak az egészségre vigyázzunk, édes néném, mely régen nem kérdettem, ha szeret-é kéd, mert azt el nem kell felejteni.