69
Rodostó, 7. decembris 1725.

Ezt a levelet elkezdem írni, de bajuszomra mondom, hogy nem tudom mit kell írni, és ha írok, csak azért írom, hogy kédnek válaszát vehessem. Azt írjam-é, hogy itt könyvem forrási s áradási induljatok, és hogy még a sírás, zokogás meg nem szűnt itt az özvegyek között. De idővel az is megszűnik, mert az a kegyetlen idő mindent elront és eltöröl. Erről írni kédnek nem nagy vigasztalás, de csak kell valamit írni. Azt írom hát, hogy itt most szántanak és vetnek, nálunk pedig azt már régen elvégezték, hogyha csak valaki a havat nem akarja szántani. A minap olvastam, hogy miképpen kell a búzát megszaporítani. Amidőn a gazdasszonyságra visszátér kéd, akkor meg kell próbálni. Példának okáért egy véka búzát főzessen meg kéd jól, de sok vizet kell reá tölteni. Amég a' fő, addig tétessen kéd egy kádban négy véka búzát, amidőn pedig a búza jól megfőtt, a vizet szűresse le kéd rólla és melegen hadd töltsék a kádban lévő búzára, és azt bé kell jól fedni. Másnap vagy harmadnap, ha látja kéd, hogy a búzaszem kezd dagadni, és a vizet jól béitta, akkor küldje a mezőre kéd, és hadd vessék el valamely jó földben, de mentől ritkábban lehet, mert egy búzaszálon három vagy négy ág terem, és mindenikén egy búzafő, és így négy annyival több búzája terem kédnek, mint rendszerént. Ezt én olvastam, igaz-é vagy sem, nem tudom, de aki nem hiszi, próbálja meg, nem nehéz dolog, és ha igaz leszen, akkor nem bánja meg fáradságát.

De amicsoda hírt hallottam csak éppen ebben a szempillantásban, azt nem lehetne elhinni, hogyha csak bizonyoson nem tudnók. Kéd ott a franciák között hamarébb meghallhatta, de tudja vagy nem tudja kéd, megírom, hogy a francia király 5. septembris megeskütt, és lefekütt a Stanislaus király leányával. Ki hitte volna azt, hogy egy olyan nagy hatalmas király egy szegény bujdosó és csak névvel való királynak vegye el leányát, és hogy visszáküldje egy nagy királynak, mint a spanyol királynak a leányát, akit annak előtte akart elvenni. Ezek ám az olyan dolgok, amelyekben nyilván kitetszik az Istennek csudálatos munkája és hatalma, aki úgy bánik a királyok szívével, valamint mi a viasszal. Bízvást elmondhatja a francia királyné a boldogságos szűz után, hogy megtekintette szolgálójának alázatosságát, és hogy az alacson renden lévőket felemelte, és a fennvalókot levetette, mert lehetetlen volt csak hízelkedni is magának azzal, hogy még francia királyné lehessen. Ha az atyja Lengyelország közepiben lett volna, úgy mégis mondhatnám, de bujdosásban lévén, mindenektől elhagyattatván, és csak reménsége sem lévén, hogy Augustus székiben ülhessen, csudálni és imádni kell az Istennek az ilyen rendelésit, mert az ilyen munka fellyül haladja az emberi elmét: ludit in humanis, és hogy az Isten előtt a királyok és a fejdelmek olyanok, mint a gyermekek, akiknek hatalmok, nagyságok csak gyermeki játék. Imádjuk, édes néném, az Istennek minden rendelésit, és reméljük, hogy reánk is gondja lészen, mert irgalmas, és megsegíthet, mert hatalmas.

A szófiai pápista érsek ellen a görög püspökök és papok a portán sok hamis vádolásokot tévén, a vezér parancsolatot küldött, hogy megfogják mind az érseket, mind a papjait, és fogva vigyék Constancinápolyban. Az érsek azt megtudván, elszaladott, de a papjai közül hármat vagy négyet láncolva vitték Constancinápolyban. Az érsek ideszaladott, és titkon vagyon közöttünk. Tudom, hogy az urunk azon lészen, hogy kiszabadíthassa azokot a szegény papokot, akik még a botozást is megkóstolták. Így szenvednek a mi szegény papjaink a hitért, de nemcsak itt, hanem az egész világon, és a legkegyetlenebb nemzetek között. Ki tudná megmondani, hogy hány jezsuitát és barátot ettenek már meg Afrikában és Amérikában azok a vademberek, akik igen szeretik az emberhúst. De a barátokon nem kapnak, mert egy kapucinust megölvén, jó ebédet akartak belőlle csinálni, de hogy megsütötték, a húsát mind ösztövérnek, mind igen keménynek találták. Azolta nem kapnak a baráthúson. Hát egy szegény jezsuita, szokása szerént faluról falura járván, hogy valakit megtéríthetne, egy nagy erdőből kimenvén, egy falura talál. A vademberek látván egy nagy embert feketében, nagy kalap a fején, és hogy négy lábon jár, mind elszaladnak tőlle, mert hogy soha lovat nem láttak volt, azt gondolták, hogy a ló és az ember mind egy. A jezsuita azt látván, leszállott a lováról, és lassanként a vademberek is visszátértenek hozzája. Azt elmondhatjuk igazán, hogy csak a mi papjaink követik valóságoson az apostolokot. Bár követhetném én is mindenben őket, de csak abban követem, hogy ők aluttak, én is aluszom, azért jó étszakát, édes néném.