72
Rodostó, 12. aprilis 1726.
Édes néném, nincsen mit
írnom, és ha írok, csak azért írok, hogy megmutassam kédnek, hogy megírnám, ha
volna mit, és hogy vegye el kéd a rest nevet róllam. Tegnap vettem a kéd
levelét, amely tele köszönettel és dicsérettel; jó hogy nem szemben dicsér kéd,
mert elájulnék szégyenletemben. Nem gondoltam volna, hogy olyan köszönetet
vegyek a veres barátokért, de a' nem árt, mert másszor bátrabban írok, és egy
kis bátorság megélesíti az elmét.
A régi rómaiaknál nemhogy
gyalázattal illették volna az olyan gyenerálist, aki a harcot elvesztette,
hanem még dicséretekkel vigasztalták, és alkalmatosságot adtak nékie, hogy
bosszút állhasson az ellenségen. Mert a' nem lehet, hogy az ember mindenkor
győzedelmes legyen, mindenkor okosan beszéljen; a fogyatkozásban részinek
kell lenni minden embernek. Micsoda nagy fogyatkozásokot nem látunk a
legnagyobb császárokban. A Nagy Theodosius császár egy csekély dologért két
vagy háromezer embert ölete meg Thessálonikában. Való, hogy aztot megbánta
azután, de a megholtak azzal fel nem támadának. A' való, hogy gyönyörűség
ennek a nagy császárnak azon cselekedetiért való magamegalázását látni. Mert a
templomban akarván menni az isteni szolgálatra, Szent Ambrus, a mediolánumi
érsek, a templom ajtajában megtartóztatá, és bé nem bocsátá, mondván: még az
ártatlan vérrel a kezeid véresek, mégis a szent áldozatra akarsz menni. Ha
Dávid királyt követted vétkiben, kövessed penitencia tartásában is. A császár
magában szállván, a templom grádicsára leborula, és kéré az érseket, hogy adna
néki penitenciát, aki is hat holnapig kitiltá a templomból. E' szép példa mind
egy érseknek, mind egy császárnak.
A Nagy Constantinus császár
nem öleté-é meg a fiát azért, hogy ártatlanul azzal vádoltaték, hogy a
mostohaanyját szereti, és csak akkor tudá meg ártatlanságát, amikor már meg nem
orvosolhatá cselekedetit. És ebben nem akará Seleucus király követni, talám más
atyák sem követnék. Mert ennek az öreg királynak igen szép felesége lévén,
aztot igen szerette. Az előbbeni feleségitől volt egy fia, akit
halálban szeretett. A fia szerelemben esvén a mostohaanyjával, és maga is
általlátván szeretetinek helytelenségit és nagy akadályjait, aztot magában sokáig
mintegy eltemetve tartotta. De idővel a szeretet meggyőzvén, nagy
betegségben esék. A doktorok okát nyavalyájának ki nem tanulhaták, hanem egy a
többi közül sok vizsgálása után észrevévé, hogy a szerelem okozná betegségit. De
nem tudhatván, hogy kit szeretne, igen kezdék vizsgálódni, és az ifiú
fejedelemtől kérdezkedni, de e' csak magában tartá a titkot, és a
betegsége nagyobbodék. A doktor pediglen vizsgálni kezdé az ifiat, amidőn
valamely asszonyok és leányok mentenek látogatására, de semmit észre nem
vehete. Már nem volt több hátra, hanem a királynéról kezde gyanakodni,
amelyről ingyen sem gondolkodott. A szokás szerént a király látogatására
mégyen a fiának a királynéval, a doktor is jelen vagyon és minden mesterségit
arra fordítja, hogy valamit kitanulhasson. Amint is hogy mihent a királyné
bément a házban, a beteg hol hidegben, hol forróságban kezdett lenni, hol
elsárgódott, hol elfejéredett. A doktor azt látván, csak elhiteté magával, hogy
az ifiú a királynét szereti. De hogy jobban kitanulhassa, és bizonyosabb
lehessen benne, elvárja, hogy a királyné háromszor vagy négyszer elmenjen
látogatására és mindenkor hasonló változásokot tapasztalván az ifiúban, akkor
az ifiúnak megmondja, hogy tudja okát betegséginek, és tovább ne titkolja, hogy
a királynét szereti. Az ifiú meghallván a dolgot, a doktor magára vállalja,
hogy szolgálni fog, amennyiben tőlle lehet. Az ifiú reá áll, noha semmit
nem remélvén. A doktor a királyhoz megyen, és megmondja, hogy a fiától csak
vegyen örökös búcsút, mert a fiát a szerelem csakhamar megöli, és olyat szeret,
amely szeretetet a király sem orvosolhatja meg. A király azon elbúsulván,
mondja a doktornak: eredj, mondd meg a fiamnak, akárkit szeressen, odaadom
néki, csak az életét megtartsa. A doktor arra mondá: hátha a királynét találná
szeretni. A király igen szeretvén a fiát, felelé: ha a királynét szereti is,
odaadom, csak éljen. A doktor futvást megyen az ifiúhoz, és megmondja néki. Az
ifiú azon betegen örömiben felkél, és az apja lábaihoz borul. A királynét
hívatják, és megmondja néki a király, hogy miért beteg a fia, és hogy maga is
azon kéri, hogy mentse meg életét a mostohafiának, és hogy megengedi, hogy
hozzája menjen. A királyné nem sokáig mentegetvén magát, másnap a király a
fiának adja mind a feleségit, mind az országát. Ez igen ritka példa. Most a
keresztények a' való, nem követhetnék, de ha meg lehetne is, ritka apa követné.
Példa a spanyol király, második Philep, aki megkéreti a lányt a fiának, és
amikor odaviszik, maga veszi el. Édes néném, jó egészséget kívánok, a' vagyok,
aki voltam, és a' leszek, aki vagyok.
|