74
Rodostó, 16. junii 1726.

Szánj édes néném, szánj, mivel írni akarok, és nem tudom, mit. De micsoda hírt tudnék innét a sátor alól írni? Soha semmi idegent nem látunk, semmi hírt nem hallunk, egyik nap olyan, mint a másik. Hanem hogy egyik melegebb vagy szellősebb, mint a másik, mert itt az esőtől nem igen kell félni nyárban. Elég a', hogy végtire talám ellene mondunk a házaknak, és csak a sátorok alatt lakunk. Perzsia széllyin vagyon olyan nemzet, aki a pusztában sátorok alatt lakik, valamint nálunk a cigányok. Azok pedig mind tolvajok, és ezeket kürdöknek nevezik. Egyiptum széllyin is a szerecsenek mind sátorok alatt laknak minden pereputyostól. De minthogy ezeknek minden gazdagságok csak a szép lovakból áll, a pénzt a más ember erszényiből veszik ki, és mind magok, feleségek, gyermekek mezítelenek volnának, hogyha csak a más ember köntösével nem fedeznék magokot. Azért, amidőn valami útonjárót jó köntösben látnak, szépen elkérik tőlle, mondván: add ide azt a mentét, mert apádnak szüksége vagyon reá; azon magát érti. Vagy pediglen, ha valami jó portékát talál másnál, arra is azt mondja: az anyádnak arra szüksége vagyon, azért add ide; azon a feleségit érti. És így kételen meg kell a szegény útonjárónak az üsméretlen apját és kelletlen anyját ruházni. De mi, édes néném, nem követjük ezeket, ha sátorok alatt lakunk is, hanem inkább a pátriarchákot, akik megmutatták vászonpalotájokkal, hogy az ember ezen a világon csak szarándok, idegen és útonjáró. Való, hogy azok a szent szarándokok gazdagon bujdostanak, mi pedig szegényen maradunk egy helyben. És annyiban jól vagyok, hogy étszaka nem kell felkelnem, hogy enni adjak a marháknak.

Édes néném, ha volna egy pásztorném, úgy tetszik, hogy szeretném az olyan pásztori életet. Mert azok a szent juhászok csendes életet éltek. A rettentő nagy pusztaság, mezőség övék volt, ott verték fel sátorokot, ahol akarták, és ott addig maradtak, amég marhájoknak eledelek volt. A' való, hogy ital dolgából kényes életet nem éltek, mert abban az országban az eső ritka lévén, a víz is szűk, azért is emlékezik az írás annyiszor a kutakról. Azzal nem volt bajok, hogy palotákat építsenek, azokot gazdagon felékesítsék. Az unadalmas sok perlekedéstől mentek voltak, a sok udvarbíró, számtartó, kolcsár nekik nem alkalmatlankodtak. Azon nem gondolkodtak, hogy a telet ilyen jószágban kell tölteni, nyárban vagy ősszel ilyenben kell menni; a sok hintó, társzekér nem kívántatott. A sok kies mezőben válogathattak, és mindennap újabb-újabb helyre építhették vászonvárosokot. A helyhez úgy kötelesek nem voltanak, mint mi. Gyermekségektől fogvást a közönséges eledelt megszokták volt. Közönséges ruhával fedezték magokot, kivált a férfiak, mert az asszonyok akkor is csak asszonyok voltanak, valamint mostanában; azaz, hogy a cifraságot akkor is szerették, aranyperecet, fülbenvalót küldöttenek nekik jegyben. Most megnevetnők, hogyha látnánk olyan pásztornékot, akik aranyfülbenvalót viselnének. Mostani időben aztot nem jovallanám. Egyszóval, mennyi sokféle baj nélkül éltenek, amely közöttünk közönséges, és amelyet már bajnak sem tartunk, mert hozzászoktunk. A' való, hogy ezeknek a pásztoroknak életek szent és ártatlan volt, és az Isten nem akarta, hogy városokban lakván, a több nemzetekkel esszeelegyedjenek. De énnekem úgy tetszik, hogy az olyan élet igen vándorló és henyénlő élet. Példa azok, akik mostanában is sátorok alatt laknak, akik a más ember kenyerét eszik, és a más ruhájával fedezik magokot. Az ilyen nemzet mi hasznára vagyon a többi emberi nemzeteknek; az olyan élet csak tunyaság és tudatlanság, való, gond nélkül való élet, de üres, és a lakóhelye puszta. Micsoda gyönyörűség pedig egy gazdaembernek a maga ültetett gyümölcsfáit és szőllőit gyümölcsösön látni, és fáradságit a természettől megjutalmaztatni.

Mindezekből észreveheti kéd, hogy a sátoros életen nem kapok. Így mégis mind meglehet, amint vagyunk, mert a városból ide halljuk a kakasszót. De ez is unadalmas lészen ha sokáig fog tartani, mert verőfényen süttetni valakinek magát szükség nélkül, nem tarthatom gyönyörűségnek. Az egész Európa most békességben vagyon, és házokban lakik, csak mi sátorok alatt. Hátha valamely ország bennünket akarna követni? Ítélje el kéd, mint átkoznának minket a kőmívesek és az ácsok. De attól nem kell félni, mert nehezen válnék meg ki-ki a szőllőhegyétől. Kenyeret szintén olyan jót lehetne enni, mint a városokon, abban nem volna fogyatkozás. Tudja-é kéd, hogy mit csinálnak a szerecsen asszonyok? Ott kemencét nem lehet a földben csinálni, mert mind föveny, se pogácsát nem lehet sütni, fa nincsen; hanem nagy fazakakot tartanak, abban kóróból tüzet csinálnak, és kívül tésztával vékonyon béborítják, és így sütnek magoknak pogácsát. Vajon amelyet nálunk kolduslábnak hínak, nem lehetne-é így megsütni? De megbocsásson kéd, ha többet nem írhatok, mert a nap is melegen süt. Azért nagy alázatoson elvégezvén levelemet, maradok, aki tegnap voltam.