75
Rodostó, 28. julii 1726.

Semmi panaszom nem lehet, mert a kéd levelei jőnek s mennek a kezemhez, de némelyek olyan kurták, hogy alig kezdem olvasni, csak a végire jutok. Olyan leveleket veszek, hogy azt akarnám, csak két szóból állana, mert unadalmas. De a kéd levelei jóízűek, csaknem megehetném a papirost is. Tudja kéd, mitől vagyon az? Attól, hogy szeretjük egymást, és a kedves embernek a levele kedves. De még attól is vagyon, hogy kéd jól tudja a maga gondolatit leírni, és a csekély dolgot is úgy fel tudja öltöztetni, hogy nagynak látszik és tetszik. Mások pedig a nagy vagy hasznos dolgot ízetlenné teszik, és kelletlen kell olvasni. Azt megvallom, édes néném, hogy ha olyan természetű volnál, mint sokan vannak, nem sok papirosat vennék a levélírásra. Mert azt nem szenvedhetem, hogy mikor látom némely asszonyokot úgy írni az uroknak vagy atyjafioknak, mintha valamely ítélőmesternek vagy püspöknek írnának. Ha egyébképpen nyájasok is, de a levélben reá akarják magokot tartani, mintha a nyájas és tréfás levélhez nem kívántatnék az ész. Szeretném az olyanoknak megmutatni a kéd leveleit. Megtanulhatnák azokból, hogy miben áll a nyájassággal és ésszel írott levél. Az én leveleimről nem is szóllok, mert már kéd azokhoz szokott, csak jóknak találja kéd. Én sem kívánok egyebet.

Mi az utolsó levelemtől fogvást bémentünk volt a városban, mert a rút idők béhajtottak, és a vászonházainkot meglyuggatták. De tegnap ismét más ellenség hajta ide bennünket táborban, aki előtt a Dárius hada is elszaladott volna. Jaj! édes néném, micsoda rút nyavalya az a pestis: ma jól lenni, holnap meghalni, éppen nem vigasságra való állapot. Nem tudom, ki hozta közinkben azt a nyavalyát, de bár ott maradott volna, ahonnét jött. Mert más sok nyavalyák vannak olyanok, amelyek idővel hatnak el más országokra. Példának okáért azt tartják, hogy a himlőt saracénusok hozták Európában. Azt a nyavalyát Ámérikában a vademberek csak azoltától fogvást üsmerik, amiolta az európaiak hozzájok járnak, a' pedig nem régi dolog. Hát édes néném, az az ízetlen nyavalya, amelyet mi francia nyavalyának hívunk, és amelyet, hálá a mi egészséges erdélyieinknek, nem üsmerünk, aztot más messze való tartományokban nem üsmérik. Spanyolországban pedig oly közönséges az a nyavalya, hogy egy úri asszony semminek tartja mindennek megmondani, hogy rajta vagyon az a nyavalya, mint nálunk azt mondani, hogy fáj a feje. De mi szükség nyavalyáról beszélleni, másról beszéljünk.

De amit akarok mondani, énnekem az sem örvendetes dolog, mert a kis özvegy Zsuzsi csak készül, és valamennyi portékáját látom, hogy a ládában tészi, mintha annyi kést verne a szívemben. Tudom, hogy kéd azon nem törődik, a kéd kegyetlen szokása szerént, de legalább egy kevéssé szánjon kéd, ha nem bánja is. Én eleget vagyok azon, hogy megmarasszam, gondolom, hogy talám a szíve is azt tanácsolja néki, de az elméjit nem nyerhetem meg. Mert a szeme hozzászokott tele ládákot látni, az urának pedig erszényje sokkal kövérebb volt, mint az enyim. Ő ha engemet cirokál is, de jövendőre néz. Ha ezer aranyat, amelyet hadtak néki, félti, hogy idő előtt el ne keljen, tudja, hogy én ahhoz semmit sem tehetek. Látja, hogy minden szerencsém, jószágom jégre vagyon építve, azért nem a szívtől, hanem az elmétől kér tanácsot. Mit szólhatok ez ellen? Mert a' bizonyos, hogy az okosság jobb tanácsot ád nékünk, mint a szívünk, mert a szív csak a jelenvalót suhajtja, az okosság pedig a jövendőről is gondolkodik. A mi mostani állapotunkban pedig arról igen kell gondolkodnunk, és nekünk bujdosóknak inkább, mint másoknak, kik jószágokban fülelnek, amelyeket csak a halál veszi el tőllök. És így semmit nem szólhatok a Zsuzsi szándéka ellen, mert amint a francia példabeszéd mondja: kinek-kinek kell tudni, hogy mi fő a fazakában. Az én fazakamban pedig semmi hazamenetelre való reménségem nem fő, miért kívánnám én azt, hogy valaki a maga szerencsétlenségin kívül az enyimet is viselje. Még eddig ezt a mondást nem ízelítettem meg, hogy végy el engem, te szegény, ketten leszünk szegények. Akiknek tetszik, kövessék, nem bánom, de mások se bánják, ha nem követem. Édes néném, engedd meg, hadd végezzem el ezt a levelet, mert olyan meleg vagyon, hogy attól félek, a nap ma fel ne gyújtsa a sátoromot. A házban pedig hűvösebb lévén, énnekem hosszabb választ írhatunk. Édes, néném, vigyázzunk arra a drága egészségre.