77
Rodostó, 4-dik decembris 1726.
Polatéti! Nénékám, két
esztendő múlva, mert már két holnapja, hogy innét eltűntem volt. Nem
lehet örökké csak egy helyben ülni, az egészségnek használ a járás, és a
restség mellől el kell némelykor szökni. Meg is csalod magadot, ha azt
gondolod, hogy nagy mulatságom volt a faluban, ahol voltam szüreten. Legnagyobb
gyönyörűségem a' volt, hogy itt addig nem voltam, és ott baj nélkül
töltöttem két holnapot. Egy holnapig néztem mint szűrnek, egy holnapig
pedig eleget jártam, mert itt az ősz legszebb része az esztendőnek, a
szüret pedig legszomorúabb része itt a mulatságnak. Nem úgy mint nálunk, hogy a
sok szedőt, szedőnét látja az ember. Az úri asszonyok, leányok oda
kimennek, ebédelnek, és mulatják magokot. A bort édesebbé teszik jelen való
létekkel és szedésekkel. Itt pediglen a szőllősgazda megfogad két
vagy három embert, azok szedik, és puttonokban a szőllőt hazahordják,
és ki-ki a maga házánál szűr, igen nagy csendességgel. Minthogy a
szőllőről vagyon a szó, Constancinápoly körül láthatott kéd
olyan vastag szőllőfát, mint egy szilvafa, a szőllőszemek
is rajta vannak olyan nagyok, mint egy szilvaszem. De a nagyságát nem csudáltam
úgy, mint azt, hogy némely ágain érett szőllő vagyon, némelyeken a
szőllőszem még nem nagyobb az egresnél, más ágakon akkor kezd
virágozni. E' szép dolog, hogy egy szőllőfán ilyen háromféle jövést
láthatni, és ez mind így vagyon tavasztól fogvást télig. Erről talám már
írtam volt kednek, de nem jut eszemben. De arról nem írtam, hogy egy görög
püspök házánál láttam olyan nagy rosmarintfát, mint egy közönséges fűzfa. Mindezek
fel nem találtatnak Zágonban, de el lehetünk nálok nélkül. Itt sincsen
szilvafa, se fenyőfa. Egynehány rendbéli leveleidet találtam itt, édes
néném, amelyekben egy kis kegyetlen bosszontások vannak, de könnyű annak
tréfálódni, akinek szíve helyén vagyon.
Nincsen kegyetlenebb dolog
megválásnál,
titkos barátjától való távozásnál,
de csak az időhöz kell magunkot szabni,
és suhajtásunkot a szívünkben zárni.
Azt szokták mondani, hogy a
megorvosolhatatlan dolognak nincsen jobb orvossága az elfelejtésnél. Nehéz, de
az idő ád arra valami kis segítséget, azután az okosság is ád erőt a
tűrésre. Nem próbáltam, de hiszi-é kéd azt, hogy a szeretet is
megavasodik, valamint a szalonna. A távul való létel avassá tészi.
Mindazonáltal nincsen szebb dolog az állhatatos barátságnál.
Franciaországban egy úri
ifiú jegyben lévén egy kisasszonnyal, nem tudom hogy, az ifiat a tengeri
tolvajok elfogják, és Afrikában eladják. És egynehány esztendőkig semmit
nem hallhattak felőle. Addig a leányt sokan kérték, de a mátkáját
szeretvén, hűségit meg akarta hozzája tartani. Sok idő múlva valamely
rabok arról a földről megszabadulván, hírét vitték a legénynek, hogy ilyen
helyen, ilyen nevű török úrnak a rabja. A leány azt megtudván, egy
leánybarátjával esszebeszél, férfiú köntösben öltöznek, és a leány annyi pénzt viszen
el a háztól, amennyivel gondolja, hogy kiválthatja. Tengerre ülvén, Afrikában
érkezik, felkeresi a mátkáját, aki is csak elcsudálkozik a dolgon. Azután a
törökkel beszélnek a váltság felől, de a pénz nem volt elég, amelyet a
leány vitt volt, tanácsot tartanak hárman, hogy mit csináljanak: vagy a
leánynak, vagy a férfiúnak visszá kelletett menni több pénzért. A férfiú azt
tanácsolta, hogy nincs más mód benne, hanem hogy a leány menjen visszá a
pénzzel, és talám valamely atyafiak kiszabadítják. A leány arra reá nem állott,
mondván: ha én visszámegyek, soha semmit nem cselekedhetem éretted, és a
szülőim úgy fognak reám vigyázni, hogy soha többé visszá nem jöhetek;
hanem mi a társammal itt maradunk rabságban helyetted, és te menj el, szerezz
annyi pénzt, amennyi kívántatik a többihez. A férfiú erre teljességgel nem
akart reá állani, mondván, hogy azt nem cselekedheti, hogy rabságban hagyja. A
legnagyobb oka a', hogy ha a török meg találja sejdíteni, hogy nem férfiak, hat
annyi pénzen sem fogja kiadni, és rabságban marad. A leány erre felelé: csak
eredj, cselekedjél úgy, amint elvégeztük, mert ha szinte úgy lenne is, amint
mondod, hogy a gazdád reánk üsmérne, az apámnak vagyon annyi, hogy kiválthat. Az
ifiú a végezés szerént a gazdájának mindeneket megmonda, és a két leányt
helyében hagyá. Franciaországban érkezvén, ott csakhamar megszerzé a pénzt, és
a gazdájához visszátére, aki is amég ő odajárt, megtudta, hogy nem
férfiú-, hanem leányrabokot hagyott helyében, mert a leány nem tehetvén
másként, mindeneket megvallott volt a töröknek. Aki is szépnek találván
mátkájához való hűségit, elbocsáttá őket, és mind a hárman
szerencsésen visszáérkezének hazájokban és házokhoz, és a lakadalom csakhamar
meglett azután. Talám, édes néném, a föld alatt lakó emberek is lakadalmaztak
és táncoltak, mert tegnapelőtt nagy földmozgást érzettünk alattunk, azt
gondoltuk, hogy valamely szekérre tették az egész várost, és úgy visznek
valahová. Mind ennyi földindulások között is kéd szolgája, édes néném.
|